Mérföldkő

Tegnap történelmi nap volt, ami bejegyzésre szorul. Tegnap ugyanis érdemi visszajelzést kaptam a munkámról drága főnökömtől. Gondolom, az a tény, hogy még mindig "drága főnökömnek" hívom, előrevetíti azt a feltételezést, hogy jó volt a visszajelzés. Nos, el kell ismernem, hogy nagyon jó volt. Az elmúlt 8 év fénypontja:-) Akkor, amikor az egész életem összeomolni látszik, végre a munkában legalább helyére kerültek a dolgok.

Nos, drága főnököm szerint rendkívül jó HR szakember vagyok, 5 és fél hónap után már érezhetőek a szervezetben olyan - a szervezetet előre vivő - változások, amiket szerinte egyértelműen én indítottam el. Mivel teljesen más irányvonalat képviselek, mint az elődöm, megváltozott az emberek hozzáállása, a csoportdinamika, végre kezdenek működni a dolgok, együttműködni az emberek. Bátrabban hoznak döntést és vállalnak felelősséget, mernek konfrontálódni, ha kell, és jobban megbirkóznak a jelenlegi - igencsak turbulens - cégen belüli változásokkal. Szereti a rendszerépítő "fejemet" és hogy olyan embert is be tudtam integrálni a csapatba és el tudtam fogadtatni, akit korábban majdhogynem "kiközösítettek". Ráadásul igen értékes embernek bizonyul:-) Azt is mondta, hogy ő nagyon kevés emberre hallgat, de én vagyok az egyik, akire nagyon is, fontos a véleményem, kimondottan kéri, hogy adjak visszajelzést, dicséretet és konstruktív kritikát egyaránt. Szerinte sokkal jobb vagyok, mint a globális szakmai főnököm, és simán sokkal jobban ellátnám az ő munkáját, sőt, teljesen lát engem az ő helyén:-D Szereti, hogy csendes vagyok, de ha egyszer beszélek, akkor arra mindenki figyel és annak amit mondok, olyan jelentése van, hogy érdemes nagyon is figyelni rá.

Na, kedves drága NB és MAM ottan a Közel-Keleten, erre varrjatok gombot!!!!! Tehettek egy szívességet.

3 évvel ezelőtt földbe döngöltetek, megaláztatok és elvettétek a maradék kevéske önbizalmamat is, de most újra ÉLEK és MŰKÖDÖM! I love my job again:-)

Update (megint nem Norbi:-))

Nos, régen nem írtam. Csak a történelmi hűség kedvéért jegyzem le ide, hogy minden rendben, végül minden jól alakult, megszerettem a helyet és mostanra már túl sok munkám van, mint régen is mindig:-) De ez így jó. Mert menetrendszerűen, ahogy ez jó lett, úgy esett darabokra az életem minden más része. Így viszont a munka eltereli a figyelmemet hét közben és csak a nyomorúságos hétvégéket kell átvészelni valahogy, ami egyre nehezebb...
Egyébként a vicc az, hogy maradni akarok ezen a munkahelyen, mert imádom a csapatot, de mennék is, mert utálom a napi 100 km-es utazást és állandóan rettegek is az úton, félek a sok idióta autóstól. Amúgy persze nem találnék más állást, így akkor is maradok, ha a mehetnék győz. Hát ennyi.

Amikor van állásod, de nincs munkád

Valakinek valamikor az életben nagyon keresztbe tehettem, ha így elátkozott, jó lenne tudni, hogy ki volt az, hátha még helyrehozható…..

Állást kaptam, ugyebár, 489 reménytelennek tűnő keresgéléssel töltött nap után. Most van egy pozícióm, egy kocsim, remek fizetésem, csak éppen munkám nincs. Vicces, nem? Deja vu érzésem van, több okból is. De kezdjük az elején.

Már a szerződés aláírásának napján közölték, hogy az Egyesült Államokban kell hamarosan utaznom. Én örültem neki, mert utazni szeretek, Amerikába meg pláne. Nagyjából a cél is ismert volt, nosza menjünk. Előzőleg 2 hetet már egyedül töltöttem a cégnél (mármint az elődöm nélkül). Jelek voltak, de hát az elején még azért ez előfordulhat, hogy nincs mit csinálni, bár szerintem ilyennek nem szabad előfordulnia. 21-én elrepültem az USA-ba. Már otthon furcsa volt, hogy miért kell ilyen korán jönnöm, ha csak 24-26-i napokon van programom, de egyrészt mondták, hogy ne aggódjak emiatt, mert majd kialakul, másrészt meg úgy voltam vele, hogy ha menni kell, akkor menni kell. Azért próbáltam kapcsolatba kerülni a főnökömmel, hogy megkérdezzem, tényleg ennyivel előbb jöjjek-e, de válasz nem volt. Tehát szombaton megérkeztem. Vasárnapra azt terveztem, hogy barangolok a városban meg hasonlók. Azt nem vettem bele a tervbe, hogy a város messze van, bejutni csak taxival lehetne, de hogyan jövök vissza (ugyanis ez pár éve már Milwaukeeban is majdnem probléma volt). Így maradtam, gyalog felderítettem a terepet. Ez teljesen megdöbbentette az amerikaiakat, számos autó megállt mellettem, hogy segítsen, azt hitték valami baj ért, hogy gyalogolok az út szélén. Persze errefelé semmi látnivaló, a semmi közepén vagyunk. 1 órás barangolás után leültem a medence mellé olvasni, majd ebéd, végül pedig TV nézés estig. Ma, azaz hétfőn azzal keltem fel, hogy biztos vár egy e-mail a főnökömtől, hogy menjek be, vagy majd hív telefonon, de már dél van és semmi nem történt. Egy darab e-mailem érkezett, tennivalóm egyáltalán nincs. Így a mai munkanapom a hírek olvasásából és a Facebook farmomon végzett munkából állt eddig a pillanatig, most meg ezt írom… 

Mivel az előző, igen rövid, próbálkozásom ugyanezen csúszott el (nem volt semmi munkám a cégnél, napi 2 órát sem tudtam értelmesen eltölteni, ezért lett vége) megfogalmazódott bennem egy kérdés. 

Túl nagy kérés az, hogy olyan munkahelyem legyen, ahol ténylegesen dolgozni is kell? 

Elsőre persze nyilván jól hangzik, hogy jól fizetnek, dolgozni meg nem kell. Nem tudom, próbálták-e már milyen az csak ülni és várni, hogy teljen az idő. Persze, az ember kitalál magának tennivalókat, egy darabig, de utána? Én ahhoz vagyok szokva, hogy rengeteg munka van, azt sem tudja az ember, mihez kezdjen előbb, de ez a jelen állapot, hát ez rettenetes. Ez meg tud őrjíteni. Mentségemre szóljon, hogy már amikor ajánlgatták ezt a pozíciót, az volt az első észrevételem, hogy kicsi a cég, vajon ad ez elég munkát nekem? Ráadásul ez még utána is többször szóba került, mert ez nagyon aggasztott, pont az előző fiaskó miatt. Mindig az volt a válasz, hogy rengeteg munka van, ne féljek. Persze, értem, de én nem olyasmire gondoltam, hogy ajándék utalványt venni, szervizbe vinni a kocsit vagy csak adminisztrálni. Az elődömnek az ilyen munkák bejöttek, nekem meg olyannyira nem. Hogy is mondjam, én egy magasabb szinten voltam mindig, és ott is szeretnék lenni. Ha asszisztens akartam volna lenni, akkor annak jelentkezem. Ha összességében nézem az erre az évre látható feladatokat, bár szépek, de akkor is nyomorúságos a helyzet, kb. a munkaidő 25%-át fogja kitölteni. Amit még én extrában kitaláltam hozzá, az talán még úgy 15-20%. Ehhez egy 4 órás HR-es is elég. Az aggályom egyébként az, hogy határozott idejű szerződést írtam alá 3 évre. Normál esetben egy határozatlan idejű szerződésnél azt mondanám, hogy persze maradok, amíg nem lesz jobb, de itt augusztus 3. azaz a próbaidő letelte után már nincs menekvés, vagy végig viszem, vagy gáz van. Kilépni őrültség lenne. Maradni meg öngyilkosság. Melyik kezemet harapjam le? Utálom, hogy igazam volt. Miért gondoltam, hogy ez a kis cég más lesz, mint a másik? Mert ez szerelem volt első látásra, minden téren. De most rettenetesen kiábrándult vagyok, és tudom, hogy ahhoz, hogy erről a pontról összeszedjem magam és visszahozzam magam a megfelelő szintre, nagyon sok erő kell majd. Csak abban bízhatok, hogy augusztus 3-ig történik valami. Erre mondjuk, van egy aprócska esély, de nem biztos, hogy az lesz a megfelelő mentőöv. Nem tudom, mit csináljak. Tanácstalan vagyok. Remélem megoldódik valahogy ez a dolog.

Itt a vége, fuss el véle?

Hát a hétfői délután nem volt semmi. Kimentem a céghez, ahol először csak a HR-essel meg az igazgató úrral beszélgettem, majd jött a Skype-os interjú a leendő főnökömmel. Mindössze 40 perces volt és én nem éreztem különösen sikeresnek. Utána át kellett mennem a másik irodába, mert a HR-es meg az igazgató úr meg akarta vele beszélni a dolgokat. Majd kisvártatva nyílt az ajtó és az igazgató úr azt mondta, hogy "írjuk alá a szerződést". Rögtön nyomtatták is, én átolvastam, majd aláírtam.Állítólag a főnököm is nagyon boldog volt és nagyon tetszettem neki. Nagy meglepetésemre szerdai, vagyis nagyjából azonnali kezdést szavaztak meg. Így aztán kedden elkezdődött az eddigi legnehezebb hetem. 

Kedd délután: háziorvos, mert már régen lejárt a jogsim, de mivel céges autóval kell dolgozni járni, ugyebár van rá némi szükség. A doki nem volt kispályás, elküldött teljes laborvizsgálatra. 

Szerda reggel: laborvizsgálatok (számhúzás, sorban állás, izgulás, stb.) Majd értem jött a HR-es és bevitt az első munkanapomra.

Csütörtök reggel: üzemorvos (szemvizsgálat, EKG, vérnyomás, stb.) majd a 2. munkanap.

Péntek reggel: háziorvos és leletek. Talált ezt azt, további vizsgálatok özönét kérte, de azért megadta a jogsit. Majd 3. munkanap.

Az átadás-átvétel nem volt egyszerű, mert a HR-es hölgy strukturált is, meg nem is. A lényeg péntekre maradt, amikor is már csak összecsapta, mert nem volt rá idő a búcsúvacsorája miatt, amire engem nem hívtak meg.....hmmmm........no comment.

Szombat reggel: okmányiroda. Eredmény: Vezethetek!!!!!!

Szombat délután: gépkocsiátvétel, majd szemvizsgálat és szemüveg készítés (drága apukám fizette ki).

Vasárnap: próbavezetés. Még nem felejtettem el hogy kell, de azért be vagyok tojva a holnapi első kiutazásomtól.

Május 21-én irány Amerika, megismerkedem a főnökömmel meg sok minden mást is csinálok.

A munkatársak rokonszenvesek és rendesek így első látásra, a munka nagyon sok (mert a hölgy, hmmm, kissé el maradt néhány dologgal.....)

A párizsiaknál is tovább jutottam, nagy meglepetésemre, és most fogalmam sincs mit csináljak. Most már olyan szintekkel kéne interjúzni, hogy az valami szenzáció. Még gondolkodnom kell ezen. Igazából csak azt akarom tudni, hogy felvennének-e, mert az igencsak megdobná az önbecsülésemet és az önbizalmamat, de nem mennék oda dolgozni.

Folyt. köv. (BTW: lehet, hogy módosítanom kéne a címet, vagy új blogot kezdeni:-))

Májusi eső aranyat ér?

Nézzük, hogy mi történt a múlt héten. Először is az egész hetet végig kísérte az állandó párbeszéd köztem, a tanácsadó és a vidéki cég között. Kedden délután kivittek a céghez, egyrészt hogy körülnézzek, másrészt, hogy tovább ismerkedjünk. Nyomatékosították, hogy engem szeretnének felvenni - bár akkor még 2 jelölt hátra volt - és ezt ők is meg a tanácsadó is csaknem 100% bizonyossággal mondták. Azért nem volt 100%, mert ugye volt még 2 jelölt az első interjúra várva, meg ott van még a GHRD hölgy, akivel interjúznom kell. Ettől függetlenül én nem vettem és veszem biztosra a dolgot, amíg előttem nincs a szerződés. Meg is jegyeztem a tanácsadónak, hogy ez nem helyes így beetetni valakit, mert innen lehet jó nagyot arcocskára esni. Azt mondta, hogy persze, ő megérti az aggodalmamat, de ez már tuti biztos, nyugodjak meg (????).

Szerdán megvolt a másik 2 jelölt interjúja, egyikük kiesett, a másik pedig állítólag tartalék arra az esetre, ha én mégsem mondok igent. Közben ugyanis aggódtak a párizsi interjúim miatt, attól féltek, hogy ott rögtön majd felvesznek:-) Egyébként a párizsi interjúk aránylag jól sikerültek. A lehetséges leendő főnököm nem tetszett ugyan igazán, de a VP igen, vele tudnék dolgozni. De sehol közel nem alakult ki az a kapcsolat, mint a másik céggel. Az kiderült, hogy Párizsban élnék és dolgoznék, ha ezek vennének fel, de még van 3 interjú ki tudja mikor, azokhoz is majd utazni kell.

Ma újra megyek a vidéki céghez, ma lesz az interjú a GHRD hölggyel és az ügyvezető igazgató tervei szerint utána alá is írjuk a szerződést, mi több, szerdán kezdek is. Csak egy aprócska dolgot nem kalkulálnak bele....mi van ha nem tetszem a leendő főnökömnek (GHRD). Bár az igazgató úr már beszélt vele rólam és fel van lelkesítve, így elvileg rendben van a dolog és a mai csak egy kis csevegés lesz, csupán formalitás. Hát legyen így.

Ennek kapcsán azonban igen érdekes felfedezést tettem. 8 évvel ezelőtt már átestem egy ilyen időszakon, kísértetiesen hasonló dátumokkal és ami még megdöbbentőbb, csaknem azonos időtartamban. Akkor 2002.02.20-tól 2003.05.15-ig 449 nap telt el, most 2010.02.16-tól 2011.05.04-ig 448 nap! Továbbá azt is felfedeztem, hogy minden állásomat hétfőn 18.00 és 20.00 óra között, vagy csütörtökön 16.00 és 18.00 óra között ajánlották fel. Ha ma is megtörténik, akkor az hétfő 19.00 óra körül lesz:-) Ez már kicsit ijesztő:-)

Szóval ma este még írok. Mert ha IGEN, akkor örömömben, ha meg NEM, akkor meg összeroppanva.

Szép napot!

Rázva, nem keverve

437. nap Húsvét

Ez a hét több volt, mint érdekes. Pedig éppen ezen a héten történt a legkevesebb, mindösszesen 1 darab interjú.

Reggel 9-re mentem, előzetes megbeszélés alapján úgy másfél órára készültem. Aztán olyasmi történt, ami eddig még nem.

Előre bocsátom, hogy az eddigi 436 nap tapasztalatának függvényében a következőkben leírtak után sem vagyok elbizakodva, teljesen józanul, sőt, inkább a rosszabb végkifejletre számítva gondolkodom, de a történteket szeretném pontosan írásban rögzíteni a történeti hűség kedvéért, ezért lelkesebbnek tűnik majd a kép, min amilyen valójában vagyok. Ez azonban ne vezessen félre senkit. Örülök én, csak hát kaszáltak már el így.....na jó, nem így, de majdnem így.

Amikor odaértem, egy rendkívül rokonszenves fiatalember (velem kb. egykorú) fogadott széles mosollyal, ő volt az ügyvezető igazgató. Azt kell mondjam, hogy fél percen belül meg volt az a kémia, ami el is dönti az interjút:-) Aztán ott volt a tanácsadó, aki egy rendkívül érdekes és kedves teremtés (vele volt 3 órás interjúm korábban). Ő az a típus, akivel szintén rögtön kialakult már akkor egy nagyon közeli kapcsolat és teljesen közvetlen, igen jó hangulatú beszélgetésünk volt akkor is. Aztán megérkezett a jelenlegi HR Manager, ő is rendkívül kedves és közvetlen volt. Bár magázódva kezdtünk, hamar áttérünk a tegeződésre, és nagyon jót beszélgettünk 2,5 órán keresztül, amit egyikünk sem vett észre. Nem emlékszem, hogy volt-e már ilyen interjúm valaha. Olyan kémia volt közöttünk az első perctől, hogy rögtön aláírtam volna a szerződést. Ezt az interjú végén meg is beszéltük, mármint hogy nagyon rokonszenvesek vagyunk egymásnak és hogy a beszélgetés remekül sikerült, illetve megdicsértük egymást bizonyos elmondott dolgok kapcsán.

A lényeg később jött. Felhívott a tanácsadó, hogy mit mondtak neki, na és ettől kell(ene) fellelkesülni: nagyon-nagyon tetszettem nekik, ők is érezték a kialakult kapcsolatot. Az ügyvezető azt mondta, hogy oly annyira nem maradt  kérdése, hogy szíve szerint azonnal aláírná a szerződést. Elmondta, hogy az tetszett neki nagyon, hogy ha kérdezett valamit, arra én 2 percben úgy válaszoltam, hogy kiküszöböltem minden további, azonos témából eredő kérést, ami máskor mindig szükséges. Az értékek amiket képviselek, azok ugyanazok, amelyek nekik fontosak. Aztán elszabadult a pokol, persze pozitív értelemben, mert elkezdtek stratégiai terveket gyártani. A HR Manager azt mondta, hogy örülne, ha a gyerekezésből visszatértekor én lennék a global HRD (merthogy ez az egyik terv, ugyanis a global HRD az utódját keresi és talán 3-5 év múlva el lehet foglalni a helyét). Aztán volt egy olyan, hogy eredetileg a global HRD jött volna tréninget tartani, de mi lenne, ha inkább amikor összehívja az amerikai HRM-eket, akkor én is kimennék megtanulni amit kell, majd megtartanám ugyanazon tréningeket az európai telephelyeken. Merthogy a global HRD meg nem bánná, ha valaki átvenni az európai részt (Hollandia, Olaszország, Magyarország) és regionális szerepet (is) vállalna és erre a magyar HR-est nézte ki. Én az interjún elmondtam, hogy nálam ezzel nyitott kapukat döngetnének (a mostani HR-es nem vállalta el). Aztán felpörgették az eseményeket, a május eleji további interjúk helyett már kedden megyek gyárlátogatásra, mert mindent meg akarnak mutatni. Kivisznek, visszahoznak. Majd még a héten pénteken vagy következő hétfőn beszélnék a global HRD hölggyel videokonferencia keretében és aztán.... Aztán azt mondta a tanácsadó, hogy mindent nem mondhat el, de nyugodjak meg, megoldódik az életem. Na, most ennek alapján azt gondolná az ember, hogy.........de szerintem várjuk ki a végét. Izgultak már rám így, aztán van állásom? Nincs. A másik két jelölttel ugyanis még nem is találkoztak, velük szerdán lesz interjú. De azért persze nagyon jól hangzik az egész, már-már gyanúsan jónak. Remek cég, jó fizetés, regionális szerep, majd 5 év múlva költözöm az USA-ba, ez mondjuk kissé álomszerű, nem igaz? Vajon mi lesz belőle? Nem hiszem, hogy ilyen lesz a kapcsolatuk a másik 2 jelölttel, mert ez nagyon ritka kapcsolódás, de ki tudja? Mindenesetre kicsivel több remény költözött belém.

A másik regionális állás kapcsán csütörtökön megyen Párizsba, az is izgalmas lesz:-)

Szóval egyelőre fel a fejjel!

Sírós nap

80. blog, 434. nap. Érkezett ma egy elutasító szép üzenet, persze indoklás nélkül. A másik jelölt nyert. Az egyik gyógyszerészeti cég ezáltal kiesett. Persze, ha visszagondolok az interjú kérdésekre, meg is van az indoklás: Mivel korábban nagy szervezeteknél igen komoly pozíciókban dolgozott, motiválni fogja a HR manageri munka egy kis 150 fős cégnél? Lesz itt elég kihívás az Ön számára? Ó, hogy azt a ........... fűzfán fütyülős rézangyalát neki, hogy a mókus rágja le a mogyoróját, hát hadd döntsem el már én, hogy engem mi motivál!!!!!!! Miből gondolja a kedves felvételiztető, hogy olyan jó volt 700 fős cégnél dolgozni?????? Könyörgöm, bármit is mutat a szuper életrajzom, nem vagyok egy szuper HR-es, csak éppen elég jól végzem a dolgomat, már amikor van állásom.... Jelenleg újra azt gondolom, hogy ebben a földi életben többet nem fogok dolgozni. Egyszerűen nem értem és nem hiszem el ami történik velem és rettegek attól a ponttól, amikor már tényleg semmilyen megoldás sem lesz a pénzügyi gondokra.

Még 4 cég/pályázat persze folyamatban, de én már mindenben kételkedem, elsősorban persze önmagamban..... 3 még áprilisban elküldhet, de akár a 4. is, aztán annyi. Annyira nyomorult ez az egész. A legrosszabb az, hogy ha be is jutok a döntőbe, mindig van egy másik, aki nyer, és az ok mindig olyan, amivel nem tudok szembeszállni, amin nem tudok dolgozni, amit nem tudok kijavítani. Csak az dühít, hogy mindig olyasmi alapján döntenek végül, ami alapból nem is volt feltétel. Aaargh, de gyűlölöm ezt!!!!!!

A fizikai dolgokon hamar túlteszi magát az ember, megszokod, hogy nem tudod fizetni a számlákat vagy nincs mit enni, gyalogolnod kell, mert nincs pénzed bérletre meg jegyre, megszokod, hogy nem vehetsz semmit, nem hívhatsz szerelőt ha valami elromlik, vagy nem járhatsz el a barátaiddal, de ezt a hatalmas lelki terhelést egyszerűen nem lehet józan ésszel kibírni. Nem tudom, meddig bírom még. Most ráadásul 2 hete beteg vagyok, ami velem szinte soha nem fordul elő, és ettől is morcos és nyűgös vagyok. Meg persze gyógyszerre sem volt pénzem, így az immunrendszeremre bíztam a dolgot, ami egyelőre még erős.

Bárcsak ebből a jelenlegi 4 lehetőségből 1 bejönne és mondjuk júniustól dolgozhatnék!!! Kevés boldogabb ember lenne nálam:-)

Megint

Elkezdtem félni. Megint. Benne vagyok 5 (és fél) dologban, mind halad valamennyire, lassan eljutok az utolsó 2-3 jelölt közé. Megint. Aztán majd 5 szék közül pofára esek. Megint. Ettől félek. Hoztam egy döntés és azzal nagy kockázatot vállaltam. Megint. Taktikáztam. Megint. Csak el ne taktikázzam végleg magam.

Nézzük a hetet: hétfőről már írtam. Érdekesek a reakciók. Édes, drága apukám persze nagyon büszke rám, de már nagyon türelmetlen, nem érti miért nem vezet semmire ez a sok minden. Drága barátnőm pedig nem rendült meg a remek visszajelzéstől. Nem, ő tudja, ő tisztában van az értékeimmel és a hátteremmel, neki nem is kérdés. Érdekes, hogy csak egy embernek volt ez a hétfői pozitív meglepetés és az én voltam. Ennyit a remek önbecsülésemről......

Kedden interjún voltam a brit szolgáltató cégnél. Női főnök, amitől persze feszültséggel teli várakozással közeledtem a témához. De meg kell mondjam, hogy ilyen rokonszenves igazgatónénivel még nem találkoztam, tökéletesen jó benyomást tett rám és szívesen dolgoznék vele. Neki is tetszettem, de csak a hét elején jelez vissza, hogy tovább jutottam-e.

Csütörtökön, azaz tegnap pedig volt a amerikai gyógyszercég 3. köre a regionális HR Igazgató nénivel. NAGYON JÓ interjú volt, kimondottan élveztem, az igazgató néni egy helyes lengyel nő, de nem neki riportolnék, hanem a magyar vezérigazgatónak, aki szintén nő, de remek egy csaj:-) Itt még lesz 1 kör, de sajnos nem tudni mikor, mert Amerikából jön majd valaki megnézni minket. Jaj, de jó.

A jövő hét már sokkal nyugisabb, csak egy interjúm lesz csütörtök reggel, a vidéki cég jelenlegi HR Managerével. Aztán május 10-én az utolsó kör az amerikai HR Igazgatóval.

Egyéb hír vagy előrelépés kedd óta nem volt.

Tehát, szerény véleményem és helyzetértékelésem szerint, ha valami döntés valahol lesz, az talán május eleje-közepe, vagyis józan emberi számítások szerint, ha és amennyiben valahonnan ajánlatot kapok, akkor mondjuk május közepétől vagy június 1-től dolgozhatok. Ami azért lenne jó, mert lejárna a próbaidő szeptemberre és a nagy kerek születésnapomat már ünnepelhetném a kedvenc városomban a tengeren túl, eredeti terv szerint.

De, mint írtam, félek. Mert hoztam egy döntést és csak remélni tudom, hogy jól gondolkoztam, és bár kockázatot vállaltam, megéri majd.

Fehér holló

A cím arra utal, hogy ritkán ugyan, de nagyon bele tudok nyúlni valamibe, és ez most is így történtJ 

Ugye azt már írtam, hogy gyakran jelentkezem külföldi állásokra, ám onnan soha semmilyen visszajelzést nem kapok. Ezért számított áttörésnek az, amikor 3 héttel ezelőtt felhívott egy angliai fejvadász és mára interjút beszéltünk meg. Mivel tudtam, hogy nem egy bizonyos állás kapcsán beszélgetünk, hanem általánosan ismerkedünk, ennél többre nem számítottam. De a rövid beszélgetés egészen feltöltött, elmesélem, hogy miért.

Az úriember nagyon kedves és udvarias volt. Elmesélte, hogy ő és a csapata csak és kizárólag nemzetközi kereséseken dolgoznak, vagyis csak és kizárólag regionális vagy globális pozíciókra keresnek jelölteket, melyek esetében a munkavégzés helyszíne a világon szinte bárhol lehet. Megbízóik legtöbbször nagyon specifikus kérésekkel állnak elő, éppen ezért kevés éppen olyan jelölt van a tarsolyukban. Rám annak a kapcsán figyeltek fel, hogy több állást is megpályáztam, amire ők keresnek jelölteket. Látva az önéletrajzomat arra a következtetésre jutottak, hogy rendkívül egyedülálló héttérrel rendelkezem, kiváló pozíciókban, a legnagyobb cégeknél szereztem a gyakorlatom, ami szintén egyedülálló. Emiatt igen értékes és „unique” vagyok, így egészen biztosak benne, hogy a jövőben lesz olyan pozíció, amire sikerrel pályázhatok.

El kellett mesélnem, hogy milyen állásban gondolkodom, illetve hogy milyen országokkal foglalkoztam eddig. Az úr véleménye szerint a legígéretesebbek azok a keresések lehetnek számomra, ahol Kelet-Európa és Közel-Kelet és Afrika regionális pozícióba keresnek jelölteket, ami az szerinte meglehetősen gyakori.  Jelenleg például én vagyok az egyetlen a nyilvántartásukban, aki MEA tapasztalattal Kelet-Európában ül, ami szerintem egy nagyon ígéretes dolog. Természetesen nem ígért semmit, de meg fognak keresni minden olyan lehetőséggel, ami a hátteremnek pontosan megfelel, és nem csak az angliai egységük, de minden egységük (Kelet-Európa, Közel-Kelet, Afrika, stb.) értesül rólam és bárhonnan számíthatok a későbbiekben lehetőségekre. Hírleveleket is fogok tőlük kapni, és tartani akarják velem a kapcsolatot. Hab a tortán: azt mondta, hogy tökéletes az angol nyelvtudásom.

Nagyon nagy szükségem volt erre a pozitív energia bombára, erre a pozitív megerősítésre végre valakitől. Ugyanakkor nagyon szépen megköszöntem neki, hogy válaszra méltattak és megkerestek, és ezt nagyra értékelem, és elmondtam, hogy eddig sehonnan nem jött vissza semmi visszajelzés. Ez meg neki esett jól és ő köszönte meg, majd azt mondta, hogy ne vegyem magamra és ne foglalkozzak vele, mert akik nem látják meg bennem az értéket, azok nem is értenek hozzá, azzal azonban, hogy hozzájuk fordultam, jó irányba kezdtem építeni a hálózatomatJ

Még ha nem is lesz belőle egyhamar semmi, maga a tény, hogy ilyen kaliberű pozíciókra és nemzetközi karrierre valaki alkalmasnak ítél, az nagyon sokat lendített az amúgy mostanra romokban heverő önbecsülésemen.

Holnap interjú a brit szolgáltató cégnél és hamarosan döntés várható a németektől is. Persze meg van már a taktika minden forgatókönyvre (csak arra nincs, hogy mi lesz, ha sehova nem vesznek fel…..)

Reggel felhívtak a tervezett párizsi interjú miatt is, max. 3 embert fognak meghívni, de az még nem tuti, hogy én vagyok az egyik. De hát miért ne? J

Heti update (nem Norbi)

Szerdán volt egy 3 órás interjúm a vidéki céghez toborzó tanácsadóval. 3 óra!!!! Ádám és Évától átbeszéltünk "eseménytelen" kis életemet, aztán beszélt még a cégről. Még mindig azt mondom, hogy ha csak fele igaz, akkor ez nagyon jó hely. Mikor kijöttem az interjúról, akkor láttam, hogy 7 alkalommal vagyis elég kétségbeesetten keresett egy másik tanácsadó a brit szolgáltató céggel kapcsolatosan. Szegény megijedt, amikor nem tudott elérni, mert minden létező hátrányom ellenére behívtak interjúra ők is. Nahát! 

Közben volt 3 házi feladatom. A vidéki céghez kért a tanácsadó egy olyan CV-t, amibe minden eredményemet beleírom, illetve el kellett neki küldenem azon tréningek listáját, amiken részt vettem, vagy amiket kidolgoztam és/vagy tartottam. A német szolgáltató cég (a NEMAKAROM cég) pedig nem tud választani a két jelölt között, ezért kellett íni egy 100 napos akciótervet az első 100 napra. Bár nem fogok odamenni, ha fel is akar venni, de csatát nyerni azért jó lenne:-)

Közben újabb nagy áttörés történt. A külföldi állással kapcsolatban volt előrelépés, pedig már 3 hete csend volt, így én temettem is. Most meg kiderült, hogy Párizsba kell menni interjúra április végén. Nyilván csak kevés jelöltet utaztatnak, tehát ott is elég jól áll a szénám.

Tehát összegezzük ismét:

• német szolgáltató: döntésre várunk, de se a cég, se a kultúrája nem tetszik, és a csomag messze nem áll párhuzamban a felelősséggel és a munkamennyiséggel, azért ez a NEMAKAROM.
• vidéki állás: 3 interjú lesz még, az utolsó a május 9-i héttel bezárólag
• külföldi állás: Április 28. Párizs, meg még elvileg 1 kör és egy case study
• brit szolgáltató: interjú kedden lesz
• Pharma 1: 2 hete nincs hír, elvileg még 2 kör (1 München és egy még valahol)
• Pharma 2: interjú csütörtökön lesz, utána még 1-2 kör
• régi ismerősöm cége: semmi hír 1 hete

Mivel most több lehetőség van és néhány már célközelben, a legjobbak miatt (vastag kék betűvel jelzett) majd kicsit taktikáznom kell, hogy be tudjam várni az eredményt. Nem akarom, hogy az legyen, hogy beleugrom az elsőbe, ami szembe jön és elszalasztom a nagy lehetőségeket. Meg azt sem, hogy belépek valahová, aztán 2 hét múlva megkapom a vágyott állást és akkor dilemma. Mondanom sem kell, hogy a külföldi állásért bármit odaadnék. TEHÁT CSAK OKOSAN és NAGYON ÓVATOSAN!!!!!

Ja, és a lényeg, hogy hétfőn lesz interjúm UK fejvadász céggel, akik kinti állásokra toboroznak. Még abból is lehet valami meglepi:-) 

See you next week.

Amikor megint leáll a motor

Most látom, hogy nem csak 75 interjúm volt, de 75 blog bejegyzésem. Vajon miből lehet még 75? 

Ez a hét nagy és néma csendnek ígérkezik. Csak egy interjúm van, az is ma lett volna, de át kellett tenni szerdára. Ugye az elmúlt 2 hétben el voltam kényeztetve, minden nap volt valami, ezen a héten pedig a hihetetlen csend és unalom elé nézek. Ami a jövő hetet illeti, ott lesz 2 interjúm.

Egy aránylag hosszabb problémamentes szakasz után múlt héten újra kiborultam, szerdán sírógöcsöt kaptam, és tegnap azaz vasárnap is gyakorlatilag mindenen elsírtam magam. Megint meglehetősen sötét gondolatok kavarognak a fejemben, ki kell találnom valamit, hogy elhessegessem őket.

Ennivalóra újfent nincs pénzem, és az elfogadható és álláskeresés szempontjából kritikus fontossággal bíró emberi külsőm fenntartásához is elengedhetetlen lenne néhány kozmetikum megvásárlása. Ezeket azonban csak akkor vehetem meg, ha elfogadom azt a tényt, hogy májusban néhány számla nem lesz kifizetve, vagy a tervezettnél előbb kérek kölcsön. Kellene vennem egy festékpatront is a nyomtatómba, különben nem tudom kinyomtatni az adóbevallásomat. Persze mondanom sem kell, hogy majdnem többe kerül, mint egy új nyomtató........

Szerencsére a svájci frank most elég alacsony árfolyamon van, tehát a lakáslízingem havi összege kevesebb lesz a tervezetnél májusban is. Kapok majd adó-visszatérítést, és végre kiderült az is, hogy mennyi a magánnyugdíjpénztári reálhozamom, amit valamikor augusztusban fizetnek majd ki. Ez a kettő együtt 1,5 hónapot fedez, ha eszem is........bár az felesleges luxus.

Ez a 418. nap és valami azt súgja, hogy a 783. napon sem lesz más a helyzet, leszámítva, hogy addigra már tuti elvesztettem mindenemet. De akkor legalább megkönnyebbülök.....

75

No, ez a hét is eltelt. A 75 a címben azt jelzi, hogy jubiláltam, vagyis megvolt a 75. interjúm (meg a 76. is). De menjünk szépen sorban:

Hétfő: pharma cég, 4. kör. Nagyon kellemes beszélgetés volt. Igazából nem volt éles interjú, mert ugyanezzel az emberrel ezt már megtettük telefonon, de most, hogy itt járt Budapesten, jó volt vele találkozni. Mivel ő lesz a főnököm (férfi, hála az égnek) jó volt tudni, hogy tudnánk együtt dolgozni. A következő kör Németországban lesz, hogy mikor, azt sajnos még nem tudni.

Kedd: ír cég, 3. kör. Az első 20 perces telefoninterjúhoz képest ez most 30 perc volt, de nagyon célirányos, ami tetszett. Aztán nagy meglepetésemre azt mondták, hogy nincs több kör, hanem szerdán ajánlatot adnak valakinek. Szerda este írt a tanácsadó, hogy még várni kell. Én meg tudtam, hogy azért kell várni, mert valakinek adtak ajánlatot, és addig amíg az a személy nem válaszol, a többiek talonban vannak. Azóta viszont semmi hír. Persze nálam még aznap délután bejött a fejembe az a gondolat, hogy áááá, ilyen egyszerű nem lehet, pedig ha valaki végigolvassa az egész történetet, akkor tudja, hogy cseppet sem lett volna olyan egyszerű. De nem is engem vesznek fel, ugye, tehát VALAKI (Isten, Allah, Nagy Manitu, vagy bárki aki rángatja a köteleket, ki miben hisz...) úgy ítélte meg, hogy koránt sem szenvedtem még eleget. KÖSZÖNÖM!

Szerda: ez egy új lehetőség, angol cég és csak tájékozódni mentem a tanácsadóhoz (ez volt a 75.). Jó lehetőségnek tűnik, de speciális terület, ahol nincs gyakorlatom, így alapból hátránnyal indulok sajnos.

Csütörtök: Nemakaromállás, 3. kör. A főnök kellemes, a feladat remek, de a bérezés kiakaszt. Azért a minimum minimuma alatt 200 ezer forinttal már kevésbé tudnék zöld ágra vergődni, azért minimum a minimum. Az a gondom, hogy én most már nem akarok váltogatni, ahová most megyek dolgozni, ott akarok legalább 5 évig maradni. Innen biztos, hogy lelépnék, mert a piacon 50%-al többet érek és egy idő után bizosan kapnék egy olyan állást (meg sajnos keresnék is, mert az általuk ajánlott havi fizetés egyszerűen nem fedezi a havi kiadásaimat). Nemcsak a pénz, de a munkakörnyezet, a cégkultúra is olyan, ami tőlem nagyon távol áll.

Még mindig csütörtök: Megtudtam többet az új lehetőségekről. Az egyik a vidéki állás. Már kétszer is beszélem hosszasan a tanácsadóval telefonon, legutóbb tegnap, és ha csupán  a fele igaz annak amit mond, akkor én azt az állást AKAROM!!!! Jövő héten ülünk le alaposan átbeszélni mindent.

Azt említettem, hogy megkeresett egy nagyon kedves régi tanítványom, aki, hogy-hogy nem, éppen HR-est keres. Tegnap röviden beszéltünk, elküldtem az önéletrajzomat és összehoz majd a vezérigazgató úrral.

Mérleg: 7 aktív lehetőség, miután az íreket lehúztam a listáról + a korábban említett nagy fordulat, vagyis interjú egy angliai fejvadásszal angliai állások reményében április 11-én.

Mivel ma április 1. azaz bolondok napja van, remélem ma nem kapok semmilyen hírt, mert nem tudom, hogy elhihetem-e:-)

Nem akarok jóslásokba bocsátkozni, de ezzel a sebességgel, ha ezekből egyáltalán valami bejön (mert jártam már hasonló cipőben, aztán még mindig ezt a blogot írom), az nem lesz korábban mint június-július..... Május közepéig elég a pénzem:-(

Kezdjük a hetet

410. nap  A héten minden nap lesz egy interjúm pénteket leszámítva, legalábbis eddig. Egy 3. körös (nem tudom hányból), egy 4. körös (6-ból), egy utolsó körös (ezt az állást nem akarom oly annyira), és egy első körös is. Egyrészt fellelkesít a dolgok ilyen módon történő felpezsgése, másrészt bennem van persze az, hogy "sok hűhó semmiért" és már rettentően fárasztó és nyomasztó ez az egész. Bár azt azt kell ismernem, hogy eddig egyszerre ennyi minden soha nem volt még folyamatban ilyen eredménnyel. De az a feltételezés, hogy valaha dolgozni fogok, teljesen abszurdnak tűnik. Bár én szeretem az abszurd dolgokat:-) 

Amikor csodálkozom

Tegnap nagyon sűrű nap volt. Kezdődött az egyik telefoninterjúval, ami valójában nem is interjú volt, hanem az úriember elmondott sok mindent a pozícióról és puhatolta, hogy milyen anyagi elképzeléseim vannak és melyik lehetséges lokáció tetszik jobban. Mondtam, hogy igazából mindegy (de azt nem, hogy mindegy, csak ne Magyarország legyen, meg azt sem, hogy egyik sem tetszik igazán - Prága, Párizs), aztán ma utólag rájöttem, hogy az tetszik, ahol könnyebb a munkavállalás (vízum, engedély, stb.) Persze megyek tovább velük.

A második telefoninterjú kissé érdekes volt, és igen rövid. Arról a cégről a tanácsadóval folytatott interjún nem tudtam meg semmi, így repesve vártam az első kapcsolatot a céggel. Az elején csak rólam volt szó, szerencsére nem önéletrajz felmondás volt, hanem célirányosan kérdezgettek. Aztán egy ponton kérdezhettem én is, és akkor kedvesen megtudakoltam, hogy miről is beszélgetünk igazán. Az határozottan előnyöm, hogy akármikor tudok kezdeni, ez kiderült, mert indulna a banzáj a jövő hónapban.

Végül jött 3 telefonhívás. Az egyik rögzített egy már e-mailben ajánlott lehetőséget, a másik kettő pedig interjú időpontot hozott. Behívott az a cég a jövő hétre, ahová nem szeretnék menni:-) és remélem nem is vesznek fel.... A harmadik hívás pedig igazi történelmi áttörést jelentett. Hosszú hónapok óta jelentkezgetek külföldre is, de általában nincs válasz vagy alapból elutasítanak. Most azonban az egyik angliai fejvadász cégtől kerestek meg, látták a pályázataimat és a vezető beszélni szeretne velem. Szándékukat az is jelzi, hogy bekérték az irataim, diplomáim másolatát és kaptam interjú időpontot, igaz jó sokára, 2 hét múlva. De ezzel hiszem, hogy elindult valami abba az irányba is vége valahára.

Nem tudom, mi hozta ezt a sok hirtelen változást és pezsgést, de örülök neki és izgatottan várom, hogy vajon végül hol kezdek majd dolgozni:-)

Amikor kapkodom a fejem

Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Az elmúlt pár napban rekord sebességgel történnek az események, legalábbis úgy tűnik.

Hétfő reggel kezdtem az amerikai pharma cég interjújával. Az előzetes beharangozásnak ellentmondóan nem külföldiek jöttek, hanem a cég magyarországi vezérigazgatója. Ettől eltekintve egy nagyon kellemes beszélgetés volt, de persze kimaradtak belőle a HR-esekre jellemző oly csavaros kérdések ,amik még engem az álláskereső és HR-es veteránt is megakasztanak:-) Elmondta, hogy hosszúúúúúú folyamat lesz és emiatt elnézést kért. Mondtam, hogy ne aggódjon, már megszoktam....

Még aznap jött 2 jó hír, kellemes meglepetésként. Ugye az írekről azt mondta a fejvadász, hogy majd 1-2-3 hét múlva lesz valami, ehhez képest ma, azaz szerdán máris lesz telefoninterjúnk. Ezek szerint megtetszett az anyagom. A másik a brit cég volt, mivel ott egy hete nagy csend volt és gondoltam már nem is lesz semmi. De ott is azt írta a tanácsadó, hogy a projekt manager "is very keen to talk", ez is ma lesz.

Közben csak úgy lazán begyűjtöttem még 4 opciót tegnap egy nap alatt, bár ezek még csak esetleges lehetőségek. 2 SSC pozíció, amiről nyilván visszautasítanak ezen gyakorlatom hiányában (nem is értem miért keres meg egy tanácsadó ilyennel, ha a feltételek között egyértelműen szerepel, hogy kell SSC gyakorlat és látja a CV-ben, hogy nekem nincs.....). Aztán megkeresett egy nagyon régen nem látott, amúgy nagyon kedves ismerősöm, hogy ő HR-est keres és beszéljünk. Jóóóóóó! Egy szintén nagyon kedves ismerősöm pedig beajánlott valahová, ami első hallásra jónak tűnik, bár vidék, de kocsival bejárható. Ezekről, vagyis erről az utolsó négyről csak mint lehetőségről van szó, még nem indul el semmi.

Tegnap este azon tűnődtem, hogy kicsit jobban kellene örülnöm annak, hogy most egyszerre 9 út is látszik, de aztán rájöttem, hogy azért nem ugrándozom határtalan örömömben, mert egyelőre egyik út végén sincs fény. Újabb és újabb lehetőségek, amikből nem lesz semmi. Interjúk végeláthatatlan sora, amiből nem lesz semmi. Újra és újra felmondom a leckét, ki vagyok, honnan jöttem, mi csináltam, miért csináltam, mit akarok. Készülök az interjúkra, kutatok a neten, dühöngök ha nem hívnak, ha nincs visszajelzés, és mindannyiszor csalódok és összetörök, ha egy jó lehetőség elúszik. Meddig lehet ezt csinálni? Annyira fáradt és elcsigázott vagyok, mintha naponta 12 órát húznék le egy kőbányában. Vajon véget ér egyszer ez az egész? Fogom ezt a blogot mosolyogva olvasgatni valamikor? Mi lesz, ha még jövő márciusban is ez írogatom? (Mondjuk, az kevésbé esélyes, mert addigra nem lesz számítógépem, internetem, de még lakásom sem....) 

Érdekes

Meglepődésem tovább folytatódott tegnap, amikor elmentem az interjúra. A vezérigazgató úr nagyon jó fej, bár valószínűleg nagyon kemény és belevaló, de határozottan tudja miről beszél. Az interjú nagyon jól sikerült, jót beszélgettünk, őszinte betekintést adott a HR jelenlegi helyzetébe, ami korántsem rózsás, tehát nekem való feladat:-) Beszélgettünk lehetséges megoldásokról, meg hogy hogyan kezdenék hozzá. Egészen biztosan tetszettem neki, mert megpedzegette, hogy akár külső konzultánsként is dolgozhatnék velük. Ez persze nem a kívánt megoldás a számomra, de a semminél ez is több. Vagyis az általam előzőleg lenullázott lehetőséggel nagy meglepetésemre továbbra is megyünk tovább a következő körre (valószínűleg).

Tegnap arra is rájöttem, hogy melyik a legbutább interjú kérdés: "Mi gondol, miért nem talált eddig állást?" Miután a drága kedves munkáltatók és fejvadászok nem adnak indoklást az elutasításkor, sőt legtöbbször semmikor, ezt talán tőlük kéne megkérdezni. Ha visszanézek, általában 3 forgatókönyv van. Az egyik, hogy nem is reagálnak a jelentkezéseimre, a másik, hogy elkaszálnak az első interjú után (mondván, hogy az én hátteremmel magasabb pozícióra kéne pályáznom, félnek, hogy nem elégít ki a pozíció és nem maradok sokáig, stb. bla-bla-bla-bullshit), a harmadik verzióban pedig bejutok a döntőbe, ahol kiüt a másik jelölt, mert éppen véletlenül az adott területen neki több tapasztalata van (FMCG, pharma, bank, gyártás, szervezetfejlesztés, CEE országok, kapcsán, - mert nekem nem ezek a területeim). 

Közben jubiláltam, ma van a 402. nap..... pezsgőt azért nem bontok......igaz, nem is tudnék....

Kis összefoglaló a jelenleg futó projektekről:

Amerikai pharma: 2. interjú jön

Svájci pharma:  4. interjú jön (?) (utána még 1, ha...)

Német szolgáltató: 1 hete nagy csönd, de elvileg 2. interjú jönne (egyben az utolsó is)

Brit szolgáltató: 1 interjú, 1 írásbeli bemutatkozás megvolt, most csend van egy hete

Ír szolgáltató: jön 1-2-3 héten belül

Ezekkel együtt 65, plusz az a számtalan jelentkezés, amit külföldre küldtem, de azokat nem is jegyzem fel, mert onnan ha jön valami, az elutasítás. Szóba se jöhet egy magyar jelölt:-(

Egészében véve pozitív és bizakodó hangulatba kerültem, persze voltunk már itt. Valami azt súgja, hogy májustól dolgozom. Azt persze nem tudom, hogy melyik évben:-)

Amikor meglepődöm (és ez ritka)

Ma megismerkedtem egy új tanácsadóval és vele egy új tanácsadó céggel. Igen kellemes beszélgetés volt és lett volna rögtön 2 lehetőség is, de az egyiket élből nem is ajánlotta, mert "túl kevés lett volna nekem", miután végighallgatta a szakmai történetemet. A másikról viszont alig mondhatott valamit egyelőre, viszont abból a kis valamiből is jónak tűnik, tehát ez is elindul.

Na, de nem ez volt a meglepetés tárgya, hanem az, hogy röviddel ezelőtt az interjú előtt telefonhívás kaptam. Ugye volt az a keddi interjú, ahol véleményem szerint csúfosan elvéreztem (ki is húztam a listáról mondván hogy ebből már nem lesz további menet), de mások szerint talán mégsem voltam olyan rossz. A délutáni hívás ugyanis a cég mo-i vezérigazgatójától érkezett, interjúra hívott péntekre. Rendkívül rokonszenves volt az úriember, mert amikor rákérdeztem, hogy majd kit keressek, szerényen annyit mondott, hogy: X.Y-t, én vagyok itt a vezérigazgató:-) Saját kezével hívott fel, ez mély benyomást tett ám, de tényleg.

Tehát mindent egybevetve van jelenleg 5 olyan futó projekt, ahol haladás is van (ráadásul elég gyors), meg visszajelzés is van, ami eddig példa nélküli. Persze hasonló volt már, és ugye még nem dolgozom, tehát nem kell nagyon elszállni a lehetőségek ilyen áradatától. De a megérzésem, ami eddig még soha nem tévedett, azt súgja, hogy lesz valami. Hogy mi, azt nem tudom, azt sem, hogy mikor, de pozitív érzéseim vannak. YES!

Emberek

Ez egy kis extra blog az emberekről, úgy általában, de a jelen helyzetemre vonatkoztatva.

Az emberek más-más módon reagálnak az általam megélt szituációra, de egy dologban egyező a reakciójuk: nem fogják fel a lényeget. (DE: ennek én őszintén örülök, mert ez azt jelenti, hogy soha nem kerültek még ilyen helyzetbe és nagyon remélem, őszintén kívánom nekik tiszta szívből, barátnak, ellenségnek egyaránt, hogy soha nem is kerüljenek még közel hasonló szituációba se, soha ne kelljen ezzel megküzdeniük. SOHA!)

Például beszélgetek valakivel, szóba kerül, hogy 1 éve nem dolgozom, nincs bevételem=nincs pénzem, ennivalóra sem. A reakciók mulatságosak (na persze tárgyilagosan nézve). 

Példák:

Akkor most kihasználhatod az időt, menjél táncolni, edzőterembe, kezdj bele egy hobbiba, járj moziba, színházba, hiszen most van időd. Öhöm......ha nincs pénzem ennivalóra, akkor erre nyilván van, nem igaz?

Szomszédnak mondom: hamarosan látni fogja a listán, hogy én (sem) fizetek közös költséget. Szomszéd: Hát az azé' csak nem fordul elő magácskával. Szeretnek, tisztelnek, bíznak bennem és nem így ismernek, de attól még sajnos ez a helyzet.....

Barátnak mondom: külföldön úgy lehetne állást találni, ha kiköltözne az ember és ott helyben próbálkozna. Barát: hát akkor miért nem teszed? Ember, számolj!!!!

Barát: Mikor megyünk moziba? Most erre mondjam, hogy akkor, ha ő fizeti?

Az ember egyébként megszűnik szociális életet élni, hiszen nem fizethet mindig más, egy idő után ez rettenetesen kínos és az ember menekül ez elől. Éppen ezért nem is magyarázod újra meg újra, hogy mi a helyzet, inkább csendben maradsz és lapítasz:-)

Yes, I am only human.

Úgy volt, aztán mégsem

Az utóbbi időszakban megszaporodott a "jobb" lehetőségek száma. Na nem nagyon, de azért meglepő.  2 regionális pozíció meg egy HR Director került a képbe. Az egyik regionális az nagyon nagy falat, ahhoz én semmi vagyok. Bár egyenlőre egy előzetes beszélgetés után még csodák csodája bent maradtam a jelöltek között. 

Ma volt egy telefon interjú a HRD pozíció kapcsán, na ott elvéreztem életemben először, legalábbis úgy hiszem. Az iparág teljesen ismeretlen a számomra és bár 2 napig tanulmányoztam, azért még mindent nem tudok és erről is kérdeztek. Ráadásul volt 2 kérdés, amit még soha nem tettek fel - na ja, mindig van új a nap alatt. Hogyan, milyen elemekből állítok össze egy stratégiát? Illetve szerintem miből áll egy jó sales incentive plan. Na jó, ezt hagyjuk. Mondtam, amit mondtam, abból simán látszott, hogy gőzöm sincs, de persze utólag ugrik be mindig, mi lett volna a legjobb válasz. Mentségemre szolgáljon, hogy ilyesmivel még nem foglalkozzam, sőt, sales területtel egyáltalán nem. Szóval ezt a pozíciót el is könyveltem, mint veszteséget, itt már nem megyünk tovább, az tuti.

Ami esélyes, az egy másik regionális pozíció (interjú 21-én) és az a pozíció, amin gondolkoznom kellett. A mai interjú után persze oda jutotta, hogy ha oda felvesznek, akkor mindegy hogy tetszik-e, mindegy hogy akarom vagy nem, mindegy hogy mennyi pénzért, de elfogadom. Szerintem ugyanis a látszólagos, azaz mások által helyesnek vélt karrier szintem és a valós karrier szintem között van egy kisebb szakadék (lásd sales és némi stratégia és még sok más), így még rengeteget kell tanulnom, hogy egy ilyen magas (HRD vagy regionális HRM) pozícióban landoljak, bármennyire is szeretném. Ez van, és ez lesz a fő gond.

Ez a mai dolog nagyon letört, mert annyit készültem rá, mint még soha. De sajnos nem eleget. 

A külföldi jelentkezéseimet egymás után dobják vissza, mindig ugyanaz a szöveg, mintha megbeszélték volna.1 hét alatt kettő ilyet kaptam:

Unfortunately, due to the very specific brief from my client we have had to shortlist candidates whose experience more closely fit the brief.

Bullshit, ugyanis az én hátterem mindkét esetben tökéletesen azaz 100% egyezett a kívánalmakkal..... Na mindegy. Nem is számítottam sikerre, az már csoda lett volna.

Most az egyszer fordítva

Ma komolyan gondolkoznom kell valamin. Az egyik kedves ismerősöm továbbított nekem egy álláslehetőséget. Első olvasatra vonzó volt, így azonmód jelentkezem is. Be is hívtak tegnapra. Remek interjú volt, ez a tanácsadó is azok közé tartozik, akivel jót beszélget az ember, kap visszajelzést és jól érzi magát az interjú után. De most először fordul elő, hogy a kapott információk alapján az az igazi kérdés, hogy valóban meg akarom-e pályázni ezt a pozíciót. Ha racionálisan nézzük, akkor meg kell! mert ez is egy lehetőség. Ha józan paraszti ésszel nézzük, akkor is meg kell pályázni, mert legalább lesz munkám és kapok fizetést és persze lehet váltani. Aztán van a 3. oldal, hogy rövid és hosszú távon mit szeretnék, mire tartom alkalmasnak magam, mit tartok elfogadhatónak, mennyire akarok és tudok megalkudni.

Tudom, hogy többre, jobbra is jó vagyok, és többre is vágyom. Sosem hívtam magam ambiciózusnak, nem érdekelt a karrier, de ha már volt, akkor miért hagyjam abba és alkudjak meg kevesebbel, főleg sokkal kevesebb pénzzel. JÓ, JÓ, persze, kell a pénz és nem lehet válogatni.

Aztán, hogy még kelljen gondolkodni, még bejött 2 dolog. Az egyik kicsit más, mint amit eddig csináltam, mondjuk úgy, hogy specialista feladat, rengeteg buktatóval, viszont jól lehet vele keresni, de ki is rúghatnak, ha nem hozod az elvárt eredményt, ami nagyon kemény. Megpályázzam vagy ne? A másik kicsit fölém lő, de UK!!!! Persze küldeni egy CV-t nem nagy dolog, tehát a második az nem annyira kérdés:-)

Na, ilyen és ehhez hasonló egyéb dolgokon kell ma elmélkednem, de ma nincs is más dolgom, tehát menni fog:-)

Mégis pharma?

Először follow-up: A régi jó tanácsadó barátnőm által lelkesen ajánlott vidéki állást elfelejthetjük. Megtaláltuk ugyanis az első embert, akinek nem tetszik az amúgy szuper önéletrajzom szerkezete és tartalma, kedves barátnőm szerint "nem áll neki össze". Magára vessen! Amúgy sem költöztem volna vidékre, tehát ez most nem nagy veszteség, inkább megkönnyebbülés. Hiszen nem lehet válogatós az ember, ezért semmire nem mond nemet ami már üti a legalsó mércét, de ennek kapcsán olyanokra is igent mond, amit a háta közepére sem kíván. Most egy ilyen teherrel kevesebb.

Pharma 1: Még január végén behívott az egyik nagynevű tanácsadó cég ügyvezető igazgatója. Erről a blogban be is számoltam. Ez egy olyan interjú volt, ami nem volt interjú, hanem egy nagyon jó hangulatú beszélgetés. Ahogy a hölgy mondta, az önéletrajzomból neki összeállt a profilom (Na ugye, hogy összeáll!) és csak meg akart ismerni. Akkor egy nagyon remek pozíció volt a fejében, éppen nekem való, de nem volt biztos, hogy a cég kívülről fogja betölteni. Itt is egy harmonizációs projektről van szó, és annak nagyobb esélye volt, hogy az anyaországból küldenek valakit ideiglenesen, aki mindkét harmonizálandó oldalt ismeri. De végül most megszületett a döntés, lehet toborozni és engem nagyon szeretnének látni. Március 18-án lesz az interjú.

Pharma 2: Februárban egy olyan szakmai  közösségi oldalra logoltam be, ahol már régen jártam, és meglepetésemre várt egy levél egy álláslehetőséggel. Bár 3 héttel azelőtt küldték, azért gyorsan visszaírtam, hogy érdekel és elküldtem a CV-met. A válasz az volt, hogy sajnos már mennek az első körös interjúk, lekéstem. Hát jó:-( Aztán tegnap írt az a nagyon kedves ismerősöm, akit az álommunkára vettek fel, hogy megkeresték őt egy állással, de beajánlott engem. Láttam, hogy ugyanaz a név, mint az előbbi esetben és ugyanaz a pozíció. Nocsak. Nem is számítottam rá, de tegnap rögtön fel is hívtak, egyeztettünk és ma reggel a telefoninterjúra ébredtem. Remek beszélgetés volt, a tanácsadó rendkívül pozitívan nyilatkozott rólam a végén és megállapította, hogy nagyon alkalmas lennék a munkára és remekül kijönnék a főnökömmel (férfi!), így azon melegében küldi is a CV-met a megbízónak. Aránylag gyors lesz a dolog, mert csak 2 kör (RHRD és MD), és most hétfőn már távozott is a régi HR Head, aki egyébként nem sok mindent csinált az elmúlt 2 évben, így az elvárások jó magasak. Mintha ilyen cipőben már jártam volna......de ezt szeretem! Ráadásul ennyi tespedés után valami nagy és nehéz kihívás kell, hogy motiváljon, kis rutinműködésben nem teljesítenék jól. Az érdekes, hogy itt is harmonizálni és összeolvasztani kell és ebben azért már otthon vagyok. A fizetési igényem is célba talált ez alkalommal.

Tehát csodálatos módon az összeolvadás terén szerzett különleges tapasztalatom most fura mód az előnyömmé válhat, ha...... De az interjúkig még sokat kell tanulnom a pharma világról, nem akarom, hogy amiatt ne sikerüljön, hogy nincs ilyen hátterem. Bár szerencsére egyik helynél sem követelmény. Mivel egyikre sem számítottam, mindkettő nagyon kellemes meglepetés, és végre ettől jól érzem magam, legalábbis jobban, mint mostanában általában. Legalább egy ideig van egy kis remény.....

2 online közösségben is aktivizálódtam, témát nyitottam és témát kommenteltem. Kaptam is egy nagyon jóleső visszajelzést és most minden kicsi simogatás nagyon sokat számít. Köszönöm!!

Az egyik korábbi cégem leányvállalatánál lezajlott interjúról is kaptam visszajelzést. Nagyon jó voltam, nagyon tetszettem, remek a hátterem, de már igen előrehaladt stádiumban volt akkor is a keresés és megtalálták a megfelelő embert. Engem azonban szeretnének evidenciában tartani, ha megengedem. Hát hogyne engedném meg:-) Rendesen korrekten visszajeleztek, ritka ez manapság.

Tehát jelenleg 3 dolog fut, mindegyik kezdő stádiumban. Ahogy egyik kedves ismerősöm mondja mindig: Hajrá!

Új hét, új hónap

Itt a tavasz, legalább is a naptár szerint. Kint -1 fok, de bent 25, kicsivel jobb.

Hétfőn reggel interjún voltam, nevezzük a céget P-nek. El kellett utaznom Budaörsön túlra, így ha felvennének, ez lenne az eddigi legmesszebb munkahelyem. 2 óra volt az út tömegközlekedéssel, bár elvileg a pozícióhoz jár autó, így kb. 1 óra lenne egy út, ami pont belefér. (na jó, a mostani helyzetben a 2 óra is belefér.) Igen rövidke interjú volt, csupán felszínes ismerkedés, elég furcsa volt. A 2 férfi igen kedves és megnyerő volt, férfi lenne a főnököm, ami máris 10-ből 5 pont. Azt mondták, hogy elsőre csak ennyi, majd kevesebb jelölttel csinálják a mélyebb interjúkat. Persze előkerült a téma, hogy az én hátteremmel jóval magasabb pozíciót kellene keresnem. Oh, ezt még nem hallottam, ja, meg nem is tudtam, köszi a megvilágosodást....... Miért kell mindig ezzel szembetalálkozni???? Azért leszek nincstelen és fedél nélküli, mert csak magasabb pozícióra vagyok jó és az sehol nincs????????? Vicces volna, sőt, MORBID! DOLGOZNI AKAROK!!!!!Elmagyaráztam nekik nagyon kedvesen, hogy nem titulust keresek, hanem érdekes feladatokat, amiket örömmel, mi több, élvezettel csinálok. Abban hiszek, hogy ha majd megtalálom a nekem való céget, ott majd egy idő után megtalál engem a nekem való magasabb szintű feladat is. Istenem, miért ilyen nehéz ez?

Kaptam egy érdekes levelet is, egy amerikai nőtől. Azt írja, hogy ilyen profilú embert keres egy közel-keleti mobilszolgáltatóhoz. Szívet melengető szavak:-) Csak ne Bahrein vagy Jemen legyen.... Oman, Katar, UAE az jó, Saudiba meg nyilván nem keresnek nőt. Volt egy link a céghez, az valóban egy mobilszolgáltató, aminek a székhelye Louisiana, USA. Remélem New Orleansban kell interjúzni:-)) Az volt csak a furcsa, hogy hotmail-es címről írt...... Elküldtem a felturbózott CV-met, biztos, ami biztos. Persze, hogy honnan hallott rólam, arról fogalmam nincs, de egy US jobsite-on is fent vagyok, talán onnan, vagy a Linkedin-ről.

Tegnap szokás szerint végignéztem az internetes állás oldalakat, de SEMMI, niente, nulla. Persze külföld tele van, de oda meg eddig is hiába pályáztam. Ha nem ott laksz, esélytelen.

Egy valami tegnap világossá vált. Az életem során csak akkor voltam igazán boldog, amikor külföldön éltem. Ez elég fura, de tényleg minden jó dolog akkor történt velem. Talán ez az én utam, csak sokat kell érte küzdeni. Bármennyire is itthon akarok maradni, talán nem itt találom meg majd, amit keresek, legyen az bármi is. A Tarot jóslás is például mindig azt mondja, hogy a jövőm idegen ország, idegen helyen tett látogatás, tengeren túli személy. Na, nem mintha ez irányítaná a dolgokat és hinnék benne, csak valahogy eddig egy idő után furcsa módon mindig bejött a jóslat.

Na, kezdjük meg a napi semmittevést. Pá!

A csavar

Egy általam megpályázott állásra egy nagyon kedves ismerősömet vették fel. Ez alapvetően nem is lenne gond, sőt, nagyon örülök a sikerének, a hátterét tekintve remek választás és biztosan csodásan beválik majd. Tényleg örülök, hogy ő kapta. De ez az állás megtestesítette számomra az ideális, mondhatni álom pozíciót. Ez azt jelenti, hogy mindent tartalmazott, amit én egy pozícióban keresek és nem a megszokott taposómalom HR manager munka lett volna. Egyáltalán nem. Itt lehetőség lett volna a kiteljesedésre, a kreativitásra, a nagyfokú változatosságra és nagy eredmények elérésére. De mégsem az borított ki, hogy nem engem választottak, hanem az ő reakciója. Ugyanis az ismerősömnek fele ennyire sem vonzó ez az állás és nem is álmai feladata. Ráadásul ő jelenleg is dolgozik..... Ez az igazi csavar. Nekem több okból is sokat jelentett volna. Aki meg nagyon nem is akarja és nincs is rá szüksége, azt felveszik.

Amúgy igazán rossz hét van mögöttem. Soha még ennyire nem fáradtam el és nem borultam ki, mint ezen a héten. A szombat szó szerint megváltás volt. Vészesen fogy az energiám.  Nagyon furcsa álmaim vannak, és 2 napig úgy fájt a fejem, hogy már bármit megtettem volna, hogy elmulasszam, sőt a fájdalomtól már sírtam és a gyógyszer sem segített. De ma már jobban voltam, szombaton egyébként is általában jobb.

Hétfő reggel interjúra megyek. Holnap ki kell dolgozni valami új taktikát és új válaszokat az interjúkérdésekre. Ez lesz a házi feladatom. Legalább lefoglalom magam, mert a vasárnap mindig a legrosszabb nap, hiszen utána jön egy rettegett új hét.

Jelenleg 2 állás van folyamatban, ahol még történhet valami (egyébként 4, de kettőtől nem jött semmilyen visszajelzés egy ideje). Egyik sem a vágyaim tárgya feltétlenül, bár az egyik azért tetszik. We'll see.

Cogito ergo sum

2011. február 22.

Ez a hét remekül indult. Na, persze nem állás ügyben, hanem más szempontokból. Felvettem az önkéntes nyugdíjpénztárban 12 év alatt összegyűjtögetett vagyonomat, ami most talán 3 hónapra elég lesz. Furcsa érzés hogy újra ennyi pénzem van, bár volt már egy nullával több is..., ugyanakkor nagyon szoros a póráz és tudom, hogy nem költhetem el akármire. Csak és kizárólag számlák, hitelek, stb. De nagy nyugalom szállt meg, hiszen most 3 hónapig ezen nem kell megint rágódni és talán ennivalóra is fog jutni valami.

A másik az volt, hogy elromlott 2 hete a laptopom. Egy ideig még valamennyire lehetett használni, így sokáig nem vittem szervizbe, mert nem tudtam volna kifizetni a javítást, de végül kénytelen voltam, mert már el sem tudtam indítani. Mára elkészült és extra olcsón turbózták fel Windows 7-tel meg az eredetinél nagyobb hard drive-val.

Ez fel is dobta a hét kezdetét, meg az is, hogy voltam apukámnál és meg tudtam javítani az ő számítógépét. Lehet, hogy rossz pályán vagyok?:-)

Na, de térjünk a lényegre. Gondolkoztam, és ha gondolkozom, akkor ugye vagyok. Ez is jó hír:-)

Felfedeztem, hogy:

- Egy átlag magyar álláskereső a statisztikák szerint 3 hónap után adja fel a keresést. Én most adtam fel,  1 év után, vagyis jobban bírtam, mint az átlag.

- Egészen nyugodt és kiegyensúlyozott vagyok mindaddig, amíg valakivel hosszabb beszélgetésbe nem bonyolódom a témában. Ha ez viszont megtörténik, kiborulok és 3 napig szinte mindenen elsírom magam.

- Ebből kifolyólag másokat mostanra láthatóan már sokkal jobban zavar ez az állapot mint engem, mi több, másokat már megszállottként idegesít (gondolok itt a segítő szándékú barátokra) és ezért még többet akarnak beszélni róla (nem segíteni, hanem beszélni róla!!!!), én meg még kevesebbet, azért már kerülöm a találkozást is.....

- Ez a helyzet évekig is fenn állhat, illetve hogy lehet, sőt valószínűnek tűnik, hogy többé nem lesz állásom. Ez egy kicsit riasztó 39 évesen.

- A nagy tapasztalat teljességgel kizáró tényező, továbbá kizáró tényezőként itt vannak a következők:

Ha nem voltál FMCG-s, nem kapsz állást FMCG cégnél.

Ha nem voltál Pharmás, nem kapsz állást Pharma cégnél.

Ha nem voltál szállodás, nem kapsz állást szállodában.

Ha nem voltál BSC vagy SSC HR-es, akkor ilyen cégeknél sem kapsz állást.

Ha nem dolgoztál közvetlen gyártó környezetben, akkor gyártó cégnél sem kapsz állást.

Mivel az álláspiacon csak FMCG, Pharma cégek, szállodák és szolgáltatóközpontok, valamint vidéki gyártócégek vannak, gyakorlatilag egy informatikai hátterű HR-es (éh)halálra van ítélve.

Tovább megyek:

Ha külföldön akarsz állást találni, akkor 1) beszélned kell az ország nyelvét, 2) ott kell tartózkodnod az adott országban. Én csak angolul beszélek (ja, meg magyarul:-)) és nincs pénzem arra, hogy külföldre költözzem csak úgy.....

Vagyis, foglaljuk össze: sem itthon, sem külföldön semmi lehetőségem nincs arra, hogy a hőn imádott szakmámban újra valaha állást kapjak (hiszen túl sok, vagy éppen a célterületnek nem megfelelő tapasztalatom van, lásd fent), arra meg pláne nincs, hogy más szakmában helyezkedjek el (ahol meg egyáltalán nincs tapasztalatom).

Na, ezért van az, hogy én beletörődtem és elfogadtam a helyzetet, bármennyi abszurd is ez a kijelentés. Hiszen most csak azt látom, hogy májusig saját erőből és esetleg még 4 hónapot baráti segítséggel kihúzok. A visszautasítások és a sikertelenség fényében az már meg sem fordul a fejemben, mint lehetőség, hogy ez idő alatt állást kapok, mindenki nagy megdöbbenésére mindig arról beszélek, hogy nem tudom, miből fizetem a számlákat októberben. De már nem is tudom elképzelni, hogy dolgozzak. Mit nem adnék egy jó meetingért, egy erős határidős feladatért, az itthoni esti és hétvégi munkáért. Ki gondolta volna, hogy egyszer erről fogok álmodozni?:-D

Azért ne értsék félre, keresek én minden nap, de jelenleg nincsenek lehetőségek. A neten hetek óta ugyanaz van, már mindre pályáztam, persze néma csönd mindenütt. 1 év alatt 60 interjúm volt, kétszer voltam kiválasztott (de mindig történt valami a cég oldalán), 4 helyen voltam az első kettőben,de mindig a másik nyert. Én persze szuper vagyok, meg nagy tudású, meg lenyűgöző a hátterem, meg a teszteken nagyon jól teljesítek, és dicsérnek állandóan, de mégse jutok sehova.

Már néha látom magam előtt a jövőt, hogy ülök egy koszlott takarón a Nyugati téri aluljáróban, odajön egy riporter és megkérdezi, hogy hogy kerültem oda. Én meg koszosan, büdösen, szakadt ruhában elmesélem, hogy én HR igazgató voltam, nagyon szuper, nagyon jó, világcégeknél dolgoztam, de mivel egy ponton évekig nem kaptam állást, mindenemet elvesztettem, így kerültem ide. És ebben nem az a morbid, hogy ezt egyáltalán elképzelem, hanem az, hogy fájdalmas valóság lehet belőle. Én, aki 2 éve még a Burj al Arab-ban teáztam, lehet, hogy menhelyen végzem.... Pont erről álmodik egy lány.....

Na, megyek a laptopomért, végre valami elfoglaltság!

Egy kis update

2011. február 18.

Tegnap interjún voltam. A cég az egyik korábbi - egyben legjobban szeretett - munkahelyem egy másik leányvállalata. Jó volt az interjú, bár az interjút készítő fickó kicsit csapongott, így amikor kérdezett valamit és én elkezdtem válaszolni az adott kérdésre, mindig belekérdezett abba, amit elkezdtem mondani, így tulajdonképpen másfelé ment a dolog és pont a kérdésre nem tudtam válaszolni. Ez nagyon zavart tegnap, miután hazajöttem, meg még ma is zavar egy kicsit. Persze ehhez az álláshoz nem fűzök reményeket, csak azért mentem el, hogy ki ne jöjjek a gyakorlatból:-) Ugyanis ha a régi főnökömet felhívjak, ő majd szépen megpecsételi a dolgot. Egyébként itt is bevált a papírforma, először 2 körről volt szó, de tegnap a fickó még 4 embert felsorolt, akivel interjúzni kell majd, ha továbbmegyünk. Viszont más kiválasztási lépcső állítása szerint nem lesz. Amúgy nagyon jó a hely, nagyon közel van, tömegközlekedéssel 25 perc, autóval mondjuk 15, és a pozícióhoz jár autó.

Más: rájöttem arra, hogy ha napokig nem beszélek az álláskeresésről, a kilátástalanságról és a reménytelen pénztelenségről senkivel, akkor egész jól érzem magam. Viszont abban a pillanatban, amikor erről kimerítő társalgást folytatok valakivel, úgy, hogy persze nem én nyomom a témát, napokra kiborulok. Ez nagyrészt attól van, hogy én mostanra elfogadtam a helyzetet, mert nem tudok mit csinálni, másokat meg most az idő ilyen múlásával kezd igazán idegesíteni. Hát igen, egy év eltelt. 373 napnál járunk. Minden létező dolgot megpróbáltam, kerestem itthon és a világ nagyobbik részén, az ismerőseim tudják, minden fejvadász és tanácsadó ismer, mindenhol fent van az önéletrajzom, ami mindenki (tanácsadók, fejvadászok, stb.) szerint nagyon ütős és informatív, a szakmai portálom naprakész, csak óriás plakáton nem hirdettem magam:-) Azoktól az emberektől, akikben igazán bíztam, hogy majd segítenek (legalább gondolkodni) semmi használhatót nem kaptam. Az egyik nem akar segíteni külföldre menni, pedig a kisujjával megtehetné, a másik - egy általam a végletekig tisztelt és megbecsült nagy tudású szakember - azt mondja, hogy butítsam le az életrajzomat: "ne azt írd, hogy HR Igazgató, csak azt hogy manager". Ezúton is tájékoztatlak, hogy ennél sokkal jobban le kel butítani, úgy alacsony közép szintig, de a 10 év gyakorlatot akkor sem tudom eltüntetni, ráadásul könnyen le lehet bukni, elég ha referenciát kérnek vagy megnézik a szakmai anyagom a neten. Igen, rájöttem, hogy nem csak a betöltött pozíciók, de a 10 év is sok. Tegnap a fickó megkérdezte, hogy hogy lehet az, hogy ilyen háttérrel nem találtam állást. Mondtam, hogy pont emiatt nem találtam, mert kedves barátnőmet és egy másik fantasztikus barátomat idézve "ilyen emberből nagyon kevés kell". De hát ebből, ahogy mondani szoktam, nem vehetek kenyeret...... A motivációs szintem az álláskeresésre mínusz nulla alatt van, bár jövő héten még 3 dolgot megteszek, ami eszembe jutott, aztán az én nagyon okos fejem is kifogy az ötletekből.

A pénzügyeket megoldottam egy időre, felvettem ugyanis az önkéntes nyugdíjpénztárban 12 évig gyűjtögetett pénzecském 90%-át. Ez volt már az egyetlen lehetőség arra, hogy egy darabig felszínen maradjak, hiszen havi 250e forintot kell előteremteni valahonnan  (ebben a kaja nincs benne), és az nem egyszerű. Ezzel és kalkulált baráti kölcsönökkel, meg 2 másik várható összeggel talán szeptemberig húzhatom, ami pont jó, mert ha utána nem fizetek, pont karácsonykor ér majd a fejem búbjáig a felszólítások, végrehajtások és egyebek hulláma. Hurrá:-(( Erre a hónapra még úgy találtam megoldást, hogy januárban rengeteget spóroltam, 1 nagyobb számlát egy hónappal elcsúsztattam és nem ettem, meg apukám egy éven át összerakott vagyonkáját kértem el, ami miatt vérzik a szívem. Ráadásul apu vásárolt be nekem, de annyira utálok más segítségére szorulni!!!!

Nem tudom, mi lesz még ebből.

Gúd nyúz

2011. február 15.

Na nem nekem, de mégis jó kedvre derített, hogy egy volt kollégám, egyben a legjobb HR-es, akit ismerek állást kapott és hétfőtől már dolgozik is. Ettől tegnap este remek lett a hangulatom, mert nagyon szorítottam neki.  Nálam semmi változás, mi több, inkább néma csend honol.
Hát csak ennyi.

Kávészünet

2011. február 12.

A ma éjszakai álmomat meg kell örökítenem az utókor számára, mert annyira vicces volt. Kitaláljátok, mi volt a témája? Na? Hát persze, az álláskeresés.

Interjúra mentem. Ott kezdődik, hogy gyalogolok az épület felé. Elég nehezen megközelíthető. Valaki kísér, de  nem tudom ki az. Egy ponton találkozunk egy vicces, kb. 140 cm magas mosolygós emberkével, kísérőm bemutat neki, megöleljük egymást, majd azt mondja, hogy szurkol nekem. Innen viszont egyedül haladok az épület felé, bal kezemben a papír, amin az információk vannak. 2 dologra eszmélek rá. 1) nem tudom az interjúztató nevét, ettől pánikba esem, majd rájövök, hogy a kezemben van a papír, megnézem és megnyugszom. 2) rádöbbenek arra, hogy fehér szoknyában és pánt nélküli mályva színű felsőben vagyok és ez nem kimondottan interjú viselet, sőt...... (amúgy ilyen elő nem fordulhatna velem). Nincs nálam sem kendő, sem kabát (ezen a ponton), tehát megrázom magam, már nem tudok mit tenni, és megyek tovább. Belépve az épületbe beszálltam a liftbe, majd megnyomtam a megfelelő gombot - 2. emelet - és vártam. Túl hosszú ideig ment a lift, mikor végre kinyílt az ajtó felnéztem a kijelzőre és a 4. emeleten voltunk. Nosza újra megnyomom a kettes gombot, haladunk, kiszállok, megyek egy kört egy kihalt üres emeleten, ahol üres tekintetű emberek rohangásznak. Nézem a feliratot, 1. emelet. Na, vissza a liftbe, 2-es gomb, és csodák csodája a 2. emeleten találom magam. Itt hamarosan szembe jön egy lány, megáll és várakozóan ránéz. Ismerős, de nem tudom hová tenni az emlékeimben. Erre megsértődik. Bátortalanul próbálkozom: Judit? Még jobban ráncolja a homlokát. Ah, könnyebbülök meg végre én: Dóra!!! Erre a nyakamba ugrik, össze-vissza puszil, majd bemegyünk egy irodahelyiségbe. Itt is fejetlenség van. Egy tárgyalóba bevonul 3 szigorú ember, becsukják maguk mögött az ajtót, a többiek pedig várakozva megállnak az ajtó előtt. Egy nagyon kövér ember szaladgál a háttérben, hallom, ő fog interjúztatni. Egyrészt megkönnyebbülök, mert férfi, tehát még előnyös is lehet a pánt nélküli felső, de aztán rájövök, hogy kabátban vagyok (!!) és úgy döntök, a biztonság kedvéért magamon tartom. Itt ér véget a történet, mert felébredtem. Nos, kedves álomszakértők és álomfejtők, erre varrjanak gombot!!!:-)

Na végre

2011.február 9.

Na nem kell rögtön jóra gondolni. F cég a másik jelöltet vette fel. Engem nem értesítettek addig, amíg a másik el nem fogadta az ajánlatot és alá nem írta a szerződést. Utálom, hogy mindig igazam van. De persze 11 év gyakorlattal már ismerem a módszereket. Hát ennyi. Fogalmam sincs hogyan birok ki újabb 4-5 hónapot így. A szociális kirekesztettség a legrosszabb az egészben, másodikként meg az anyagiak, bár azt ma megoldottam egy időre. Többet most nem birok írni, de próbálok nem kiborulni.

Tanulság

2011. február 8.

Ma sem történt semmi, semmi hír F cégtől, de a tanácsadótól sem. Így hát levonhatjuk a következtetést, hogy nyilván a másik jelöltnek adtak ajánlatot és vele tárgyalnak (addig meg nem szólnak, hiszen én vagyok a biztonsági megoldás, én vagyok a szamár, ha a ló esetleg mégsem vállalja). Levonhatjuk a tanulságot is, miszerint aki nem tud úszni, az ne másszon fára, mert előbb utóbb elüti egy villamos.

Tegnap és ma érzékeltem azt is, hogy milyen módon hat az emberre az állandó szorongás és idegesség, mert elég kemény mellkasi fájdalmaim voltak. Mivel nem óhajtok infarktust kapni, elmentem egy hosszú megnyugtató sétára a Duna partra, majd át a Lánchídon és vissza a gyönyörű napsütésben. Közben megnyugtató zenét hallgattam, másoknak is ajánlom ugyanezt a sétát Morricone és Jean-Michel Jarre társaságában (Oxygene), egyszerűen csodálatos a látvány és a hangzás együtt. A terápia bevált, sokkal jobban érzem magam, elmúlt a fájdalom és már nem zakatolnak a fejemben az F céggel kapcsolatos lehetséges variációk, beletörődtem, hogy bizonyára nem engem vesznek fel. Persze azt kevéssé értem, hogy a tanácsadó, aki eddig azért is felhívott naponta kétszer, ha csak kisütött a nap, most péntek óta néma csöndben van. Hiszen csak annyi kellene mondani, hogy "Sajnálom, nem téged választottak" meg valami bullshit szöveget arról, hogy milyen remek lett az AC-m és milyen szuper szakember vagyok, és majd legközelebb, bla bla bla. De nem jön a NEM, érthetetlen. Nem véletlen, hogy folyamatosan párhuzamot vonok - ugyanazon tanácsadó cég okán - a csodacéges esettel, ahol valahogy pontosan így történt. Ott persze utólag felhívtak, hogy nem engem vesznek fel, de mivel a tesztem tökéletes volt, csak egy mondvacsinált indoka volt a hölgynek, ami a mai napig nevetséges. Szerintem betojt, hogy sokkal jobb vagyok nála, és igaza is van!!! Remek szakember vagyok, remek eredményekkel. (Most néhány ismerősöm felsóhajtana, hogy na végre, megjött az eszem, merthogy ezt nem szoktam magamról hangoztatni, inkább az ellenkezőjét....)

Mivel semmi más nincs folyamatban és ma egyetlen egy új lehetőséget sem találtam sehol, semmilyen forrásból, most körülbelül 3-4 hónap további hasonló kínszenvedésre biztosan számíthatok az eddigi statisztika alapján, de nem zárom ki a 12-24 hónapot sem, szintén az eddigi tapasztalat alapján. Pénzügyi megoldást persze csak nagyjából további 4 hónapra tudok "varázsolni", de akkor is csontig eladósodom. Utána, ahogy mondják, nem marad más, csak a néma csend.

A semmi szélén

2011. február 8.

Vártam. Hétfőn egész nap vártam. De még a tanácsadó sem hívott fel, hogy sorry, további türelmet kérnek. Felháborító, undorító és gusztustalan ez az egész. Már szó szerint rosszul vagyok az idegességtől és bár persze tudom, hogy mindez a nagy hallgatás azt jelenti, hogy nem vesznek fel, mégis a fejemben egy expressz vonat sebességével zakatolnak a különféle pozitív és negatív forgatókönyvek, hogy miért nem hívnak, és ezt nem tudom kikapcsolni egy percre sem. Eddig legalább a tanácsadó rendszeresen kommunikált velem, most meg tegnap már ő sem hívott fel. Olyan rohadt nehéz kimondani azt hogy sajnálom, te béna alak, nem téged választottak? A lezárás kell, különben..... Máskor, amikor nem mondanak dátumokat, sokkal egyszerűbb. Az ember nincs így kihegyezve, hanem szép lassan elmúlik a dolog, ha jelentkeznek, ha nem, mint NY cégnél. Visszajeleztek 6 hét elteltével, de addigra nem volt trauma, tudtam és elfogadtam, kész. Mosolyogva beszélgettem a hölggyel, aki közölte a "rossz" hírt. Most viszont akkora feszültség van bennem, hogy hatalmas kiborulás lesz, még akkor is, ha tudom, hogy ez a hajó már elment.

A régi tanácsadó barátnőm által mennyekbe dicsért vidéki állást ráadásul meghirdették a neten is, így a nagy esélyeim rögtön 1:200-hoz változtak, hurrááááá:-(

Tegnap egy közösségi oldalon megjelent hirdetésben HR Igazgatókat kerestek külföldre. Nosza jelentkeztem, erre azt írta vissza a csaj, hogy ezek régi pozíciók, a kiválasztás már folyamatban van, nem is tudja, hogy hogyan került be a hírlevélbe.

Megkerestek egy prágai lehetőséggel is, és bár a "legbutább" önéletrajzomat küldtem el, rájöttem, hogy még így is sok vagyok oda is. Bár a pasi látta a valós profilomat a neten és úgy keresett meg, szóval talán tudja, hogy érdemes velem tenni egy próbát.

A magyar állásportálokon gyakorlatilag nincs semmi használható. Egy barátnőm nyaggat, hogy pályázzak náluk egy állásra, de az is 2 szinttel alacsonyabb a hátteremnél. Ez ugyan engem cseppet sem zavarna, mivel a feladat pont az, ami érdekel, de mint tudjuk, a felvételiztetőket nagyon is zavarja, ha valaki TOO SENIOR.

Pénzem nincs, illetve van nagyjából 450 forintom, úgy a következő 6-12-18-24-xxxx munkanélküli hónapra, ami rendkívül ígéretes.

Nincs új a Nap alatt

2011. február 4.

Hát nem mondom, hogy meglepődtem ma. Ugyanis pontosan úgy történtek a dolgok, ahogyan azt vártam. Miután egész álló nap kínlódva vártam a DÖNTÉSRE F cégtől, 5 órakor fel is hívott a tanácsadó, hogy türelmet kérnek hétfőig. Micsoda meglepetés, ugyebár:-) Toborzó időszámítás szerint ez nagyjából a jövő hét végét jelenti.

Közben jött 3 direkt megkeresés (Göd, Prága, Budapest), egy másik lehetőség egy jó barátnőm munkahelyén (telekom szektor) és a vidéki állással is előreléptünk egy picit, ui. tetszett nekik az önéletrajzom. Szóval pezseg az élet..... nagyon pezseg.

A februári pénzgond végül megoldódott, minden számlát és hitelt ki tudok fizetni, bár az is igaz, hogy viszont ennivalóra egy fillérem sincs. De hát minek enni, felesleges luxus, nem igaz?

Jó hétvégét mindenkinek, de főleg nekem:-) Csók!

Utórezgések

2010. február 2.

Visszatekintés: a csütörtöki kiborulásom után pénteken volt egy interjúm azzal a tanácsadóval, aki annak idején a kedvenc és eddigi legjobb munkahelyemre közvetített. Most is azt mondta, hogy talált nekem valami igazán jót, így bíztam benne és elmentem beszélgetni a lehetőségről. Nos, maga a lehetőség jó, DE: vidéken van (74 km), fele akkora fizetést akarnak adni, mint amit én szeretnék, kocsit nem adnak, ráadásul csak akkor van esély bármire is, ha kevesebbnek hazudom magam, mert a HR Manager - akit szülés miatt helyettesíteni kell - esetleg félhet a szenioritásomtól..... Álom munka, nem? Remélem nem kell ragoznom, hogy mennyire utálnám ezt, de persze igent mondtam. Aztán azzal kezdtük, hogy lebutítottuk a CV-met. Jaj, de jó!!! Az az aprócska tény, hogy nincs pénzem oda interjúkra járogatni a tanácsadót nem nagyon érintette meg, tehát ha valahol máshol nem, akkor majd itt elbukik a dolog. Persze ha meg is kapnám ezt az állást, a fizetésem nem fedezné a havi fizetnivalókat, tehát mondjuk evésre már nem futná egyáltalán, de hát az amúgy is felesleges luxus, nem igaz?

Hétfőn újabb interjún voltam. Na, ez nagyon kellemes volt. A lehetőség, ha valóban létrejön és elindítják a keresést, fantasztikus lenne. A tanácsadó remek nő, nem vacakolt az életrajzzal, kötetlenül beszélgettünk, nagyon élveztem. Budapesten, amerikai cég, csodás feladat. 

Aztán hétfőn délután (!) értesültem arról, hogy F cég - azaz annak ezzel megbízott partnere - kedden csinálná az AC-t velem. Előzőleg ki kellett tölteni 2 tesztet online. Egy személyiség és egy motivációs tesztet, még hétfőn este!! Aztán kedd reggel irány a világ másik vége reggel 9-re! Majd kezdetét vette egy 5 órás maratoni "vizsga". Nehéz volt, mert nem éppen rám volt szabva. Viszont korrekt volt mert az általános vezetői képességeket, készségeket mérte többféle módon (irattárca feladat, prezentáció, problémamegoldási feladat, problémás dolgozóval beszélgetés, karrier kérdőív, kompetencia alapú interjú). Majd visszajelzést kaptam a személyiség és motivációs tesztemről, hát remek ember vagyok, el kell ismerni, legalábbis az eredmény alapján:-) Ma adnak szóbeli visszajelzést a cégnek, akik még a héten döntenek és elvileg a kiválasztott személynek pénteken ajánlatot adnak. Utálom amikor ezt így megmondják, mert akkor ez jár az ember fejében folyamatosan. Elég rémes. Nos, viszont valószínűleg nem én leszek a nyertes, úgyhogy én ezt már le is zártam. A megérzéseim soha nem csalnak, sajnos.

Tehát ott állunk, ahol 1 éve is álltunk, sehol. Egy fillérem sincs, és a februári hónapra tervezett pénzügyi megoldás is dugába dőlni látszik, vagyis már februárban sem tudom kifizetni egyetlen számlámat, hitelemet sem. Ennivalóra már nincs pénzem, úgyhogy innentől igen egyszerű a dolog. Egy időben csodálkoztam miért nem borulok ki, mint más rendes ember, de hát aztán kiderült, hogy nekem hosszabb a szavatosságom. Ez most már lejárt, gondolom az összefügg azzal, hogy elértem a ground zerot, és kiborultam. Kontrollálatlanul rám tör a sírás bárhol és bármikor, bármitől, és nem a csendes hüppögés, hanem a SÍRÁS csupa nagy betűvel. Néha akkor is elvesztem a fejem, amikor nem kéne, és olyanokat mondok, amit nem igazán lenne tanácsos, így most már triplán kell figyelnem magamra. Már javasolták, hogy szedjek nyugtatót, de engem éppen az nyugtat meg, ha nincs a lakásban gyógyszer...hiszen nemrég majdnem történt már baleset....remélem érthető, hogy mire gondolok.... Biztos, ami tuti.

Egyszerűen nem tudom, hogyan tovább. Ez egész értelmetlennek tűnik és nem vezet sehová. Sehová sem vagyok jó. Nem akarok lebutított CV-vel állást keresni. Vagy így, vagy sehogy. Nézem a hirdetéseket, de reménytelen. Ha van, is ami esetleg jó lehet, nincs motivációm hozzá, hogy leüljek és agyaljak a jelentkezésen. Nem érdekel. Semmi nem érdekel. Csak azt akarom, hogy mindenki hagyjon békén.

Ennyit a gyors döntésről

Most lett elegem az álláskeresésből és minden azzal kapcsolatos dologból. Az, hogy 4 szuper vezetője egy adott cégnek nem tud eldönteni egy olyan egyszerű kérdést, miszerint A vagy B jelöltet vegyük fel, az már nevetséges. Hogyan hoznak ezek az üzleti döntéseket? Most azt találták ki, hogy mivel nem tudnak dönteni, legyen még egy AC is (gyk.: assessment center) jövő héten. Pontosan ugyanaz történik, mint a csodacéggel, és ettől teljesen eldurran az agyam. Már látom a forgatókönyvet: AC meg teszt, ami rohadt jól sikerül megint, majd nyűglődnek egy kicsit, hogy mi legyen az indok, ha ez se jött be, és végül valami remek mondvacsinált indokkal elküldenek. Nos, nincs kedvem ezt végigjátszani és megint várni. Megkönnyítem neki a döntést, ha ennyi szerencsétlen ül egy helyen mint VEZETŐ, akkor én nem akarok egy ilyen helyen dolgozni. Miért kell mindig új lépcsőt kitalálni, miért kell mindig húzni az időt? Ha, nem felelek meg, az legyen már egyértelmű, az ember manapság nem lehet döntésképtelen és nem mindig kap haladékot, hogy még 5 másik módszer kipróbáljon. Az interjúkon keresztre feszítik az embert, be kell bizonyítani, hogy szakmailag megfelel, de emellett rendelkezik döntéshozó, konfliktusmegoldó, helyzetkezelő, tárgyaló, érdekérvényesítő és 100 egyéb készséggel, de ők nem tudnak tudnak egy egyszerű döntést meghozni. Nekem meg nincs pénzem ennivalóra. Elegem van az egészből. Ez a pont, amikor abbahagyom az álláskeresést és semmi nem érdekel. Reménytelen, kilátástalan, és most már úgyis mindegy, úgyhogy BEFEJEZTEM!!!!

Nekem 60

2011. január 27.

Ma volt a 60. interjúm (persze csak ha jól számoltam). F cég 2 képviselőjével találkoztam ma. Érdekes módon az egyik volt HR-es (European HR Director), de szinte csak a másikkal beszéltem. Az interjú érdekes volt, jól sikerült véleményem szerint, sikerült a végére némi kis gazdasági beszélgetést is belevinni, vagyis részemről pozitív. Drága jó barátnőm sarkallására megnéztem ki ment be utánam, hát ha a fellépés és jó benyomás számít, akkor én vezetek. Persze manapság már nem lehet tudni, olyan furcsa interjúk vannak és olyannyira megváltoztak az elvárások és az interjúk íratlan szabályai, no meg a céges elvárások, hogy nem lehet megállapítani, sikerül-e valami vagy nem. Egyébként azt mondták, hogy ma megnéznek mindenkit (3 fő) és "very soon" döntenek. A "very soon" a toborzó szótárban úgy kb. 1 hét is lehet, tehát idő az vaaaan bőőőőven.....

Közben megkeresett 2 újabb tanácsadó, az egyik nagyon jó "barátom" volt egy időben, csak elvesztettük a kontaktust. Ő volt az aki rábeszélt életem eddigi legcsodásabb állására, szóval nem csoda, hogy most is reménykedem benne. A pozíció vidéki (74 km), kocsi nincs, de szerinte nagyon jó lehetőség. A másik tanácsadó által jelzett lehetőség egy Regionális HR Manager (Magyarország és Románia), amerikai cégnél Budapesten. Ez egyébként a listámon 2011-ben a 13. sorszámot kapta. Holnap, illetve hétfőn lesz az első interjú ennél a kettőnél, akkor majd többet tudok.

Heva nájsz déj.

F, mint fene tudja

2010. január 24.

Ma volt interjúm a vezérigazgató úrral F cégnél. Egy 50 perces, jó hangulatú, kellemes beszélgetés volt, ami véleményem szerint jól sikerült, de a közelmúltban történtek függvényében ezt már maximális bizonyossággal nem tudnám kijelenteni. Az mondta, hogy "so far, so good". Hát jó, egyetértek. Egyébként a megérzéseim, amik soha nem csalnak, most jót jeleznek. Legutóbb a csodacégnél éreztem jót, és ugye röpke 24 óráig úgy is volt, hogy fel is vesznek. Jó lenne. Akkor éppen, de éppen csak, úgy cérnaszállal, elkerülném a teljes csődöt. Februárra apukám kisegít, utána van még 2 barátom, akitől kérhetek pénzt, mert már felajánlották a segítségüket, de ezt lehetőség szerint szeretném elkerülni mindannyiunk érdekében.

Következő interjú csütörtökön.

Egy régi kedves ismerősöm pedig szintén gondolt rám és beajánlott valahová nagyon szép szavakkal, ami nagyon, de nagyon jól esett. 

Hírekkel legközelebb csütörtökön jelentkezem.

Januári kalandok

2010. január 19.

Tegnap volt első interjúm egy új álláslehetőséggel kapcsolatban. A cégről annyit tudni, hogy FMCG és hogy Pharma. 300+ fő, de akkora HR osztálya van, mintha 1000 fős lenne, ami érthetetlen. A HR Igazgató és a többi HR-es közé kerül még egy szint, a HR Manager, erre hajtanék én.

Az interjú 2 órás volt, eddig talán ez volt a leghosszabb. A tanácsadó cég ugyanaz, aki korábban a nagyon flancos céghez nevezett be, ahonnan azóta sem kaptam visszajelzést, pedig 3 körön átmentem. Ez az interjú viszont élvezetes volt, nem szimpla "mondja fel az önéletrajzát", hanem érdemi beszélgetés. Ezt csak azért jegyzem meg, mert nagyon kevés ilyennel találkoztam. Az interjú végén aztán elhangzott, hogy nagyjából megfelelek a pozícióra, DE.... A szenioritásom gondot okozhat. A beszélgetés egyes részleteiből arra gondoltam, hogy ezen azt érti, hogy a főnököm fiatalabb lesz nálam. Aztán este, hosszas tépelődés után esett le, hogy a beszélgetés alapján valószínűsíthető, hogy a szakmai szenioritásomra gondolt, bár ezt így ebben a formában nem mondta ki. Ugyanis mentálisan "visszanézve" az interjút én koránt sem HR Manager voltam, hanem annál sokkal több, főleg a külföldi munkám kapcsán. Jaj!!! Kozmetikázni tudja az ember a CV-jét, de az agyát nem. 

Február elejére ígért fejleményeket, bár nem tartja kizártnak, hogy előbb is lesz valami. Mindegy, már tegnap is túl késő lenne.

Amúgy az állás tetszik, sokrétű feladat. Amíg felsorolta az elemeket, azalatt kicsit olyan érzésem volt, hogy erre az emberre lesz rásózva szinte minden, a többi 4 meg majd lógatja a lábát:-) Nagyon hasonlít az amerikai cégemnél betöltött one-man-showm-ra, de elvileg 3 beosztottal. Úgy legyen!

A hangulatom kicsi javult, bár nem tudom mitől. Már 2 napja nem sírtam, ami manapság igen csak ritka hosszú idő 2 sírás között.  Persze az is igaz, hogy most abban a szakaszban vagyok már, amikor már feladtam és nem érdekel. Kilátástalan az egész. Mire az a sok interjú meg aggódás meg reménykedés, amikor úgyis rám csukják az ajtót azzal a szöveggel, hogy YOU ARE TO SENIOR FOR THIS POSITION. Mégis mit tegyek, hogy ne így legyen? Olyan nagy baj az, hogy valakinek 11 év gyakorlata van valamiben? Manapság már úgy keresnek HR Managereket, hogy legyen 3 éves szakmai gyakorlatuk. 10 éve még vagy 10 év kellett. Kissé mintha felhígult volna a szakma. A barátoktól meg állandóan jön a bátorító szöveg, amitől már nem is bicskát, de gépfegyvert rántanék, hogy "MAJD BIZTOSAN TALÁLSZ ÁLLÁST" meg "KITARTÁS". Kösz, ezt kenhetem a hajamra. Már utálok beszélgetni, mert mindig, mindenkivel erről van szó, és néha 1-2 órára olyan nagyon szívesen megszabadulnék ettől az egész rémálomtól. Legszívesebben elmennék valahová jó messze legalább 1 hétre, mondjuk csak én meg a tengerpart, meg a csönd. Hogy senkivel ne kelljen beszélni, hogy mindenki hagyjon békén. Továbbra is az az érzésem, hogy valami drasztikus váltás kell, más szakma, mert állást kapni a HR szakmában nem fogok. de ebben enm segt senki, még öletelni sem hajlandóak. Marad a HR-ben, az való neked és abban nagyon jó vagy! "/%!/@%=/@€;đ (Ahogy egy barátom fogalmazná káromkodását csendesen!) Egyébként nem hiszem el, hogy csak a top 2 szinten lévő állások lennének jók nekem, meg én azokat nem is akarnám. Hadd legyek HR Manager vagy ami még jobb, Business Partner. Nekem ez tökéletesen megfelelne. Álom, édes álom.

343. nap. 343 nap szociális elszigeteltség, kétségbeesés, reménykedés, önmarcangolás, bizonytalanság, tépelődés és hánykolódás. Why so serious?