Visszatekintés: a csütörtöki kiborulásom után pénteken volt egy interjúm azzal a tanácsadóval, aki annak idején a kedvenc és eddigi legjobb munkahelyemre közvetített. Most is azt mondta, hogy talált nekem valami igazán jót, így bíztam benne és elmentem beszélgetni a lehetőségről. Nos, maga a lehetőség jó, DE: vidéken van (74 km), fele akkora fizetést akarnak adni, mint amit én szeretnék, kocsit nem adnak, ráadásul csak akkor van esély bármire is, ha kevesebbnek hazudom magam, mert a HR Manager - akit szülés miatt helyettesíteni kell - esetleg félhet a szenioritásomtól..... Álom munka, nem? Remélem nem kell ragoznom, hogy mennyire utálnám ezt, de persze igent mondtam. Aztán azzal kezdtük, hogy lebutítottuk a CV-met. Jaj, de jó!!! Az az aprócska tény, hogy nincs pénzem oda interjúkra járogatni a tanácsadót nem nagyon érintette meg, tehát ha valahol máshol nem, akkor majd itt elbukik a dolog. Persze ha meg is kapnám ezt az állást, a fizetésem nem fedezné a havi fizetnivalókat, tehát mondjuk evésre már nem futná egyáltalán, de hát az amúgy is felesleges luxus, nem igaz?
Hétfőn újabb interjún voltam. Na, ez nagyon kellemes volt. A lehetőség, ha valóban létrejön és elindítják a keresést, fantasztikus lenne. A tanácsadó remek nő, nem vacakolt az életrajzzal, kötetlenül beszélgettünk, nagyon élveztem. Budapesten, amerikai cég, csodás feladat.
Aztán hétfőn délután (!) értesültem arról, hogy F cég - azaz annak ezzel megbízott partnere - kedden csinálná az AC-t velem. Előzőleg ki kellett tölteni 2 tesztet online. Egy személyiség és egy motivációs tesztet, még hétfőn este!! Aztán kedd reggel irány a világ másik vége reggel 9-re! Majd kezdetét vette egy 5 órás maratoni "vizsga". Nehéz volt, mert nem éppen rám volt szabva. Viszont korrekt volt mert az általános vezetői képességeket, készségeket mérte többféle módon (irattárca feladat, prezentáció, problémamegoldási feladat, problémás dolgozóval beszélgetés, karrier kérdőív, kompetencia alapú interjú). Majd visszajelzést kaptam a személyiség és motivációs tesztemről, hát remek ember vagyok, el kell ismerni, legalábbis az eredmény alapján:-) Ma adnak szóbeli visszajelzést a cégnek, akik még a héten döntenek és elvileg a kiválasztott személynek pénteken ajánlatot adnak. Utálom amikor ezt így megmondják, mert akkor ez jár az ember fejében folyamatosan. Elég rémes. Nos, viszont valószínűleg nem én leszek a nyertes, úgyhogy én ezt már le is zártam. A megérzéseim soha nem csalnak, sajnos.
Tehát ott állunk, ahol 1 éve is álltunk, sehol. Egy fillérem sincs, és a februári hónapra tervezett pénzügyi megoldás is dugába dőlni látszik, vagyis már februárban sem tudom kifizetni egyetlen számlámat, hitelemet sem. Ennivalóra már nincs pénzem, úgyhogy innentől igen egyszerű a dolog. Egy időben csodálkoztam miért nem borulok ki, mint más rendes ember, de hát aztán kiderült, hogy nekem hosszabb a szavatosságom. Ez most már lejárt, gondolom az összefügg azzal, hogy elértem a ground zerot, és kiborultam. Kontrollálatlanul rám tör a sírás bárhol és bármikor, bármitől, és nem a csendes hüppögés, hanem a SÍRÁS csupa nagy betűvel. Néha akkor is elvesztem a fejem, amikor nem kéne, és olyanokat mondok, amit nem igazán lenne tanácsos, így most már triplán kell figyelnem magamra. Már javasolták, hogy szedjek nyugtatót, de engem éppen az nyugtat meg, ha nincs a lakásban gyógyszer...hiszen nemrég majdnem történt már baleset....remélem érthető, hogy mire gondolok.... Biztos, ami tuti.
Egyszerűen nem tudom, hogyan tovább. Ez egész értelmetlennek tűnik és nem vezet sehová. Sehová sem vagyok jó. Nem akarok lebutított CV-vel állást keresni. Vagy így, vagy sehogy. Nézem a hirdetéseket, de reménytelen. Ha van, is ami esetleg jó lehet, nincs motivációm hozzá, hogy leüljek és agyaljak a jelentkezésen. Nem érdekel. Semmi nem érdekel. Csak azt akarom, hogy mindenki hagyjon békén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése