Tegnap volt első interjúm egy új álláslehetőséggel kapcsolatban. A cégről annyit tudni, hogy FMCG és hogy Pharma. 300+ fő, de akkora HR osztálya van, mintha 1000 fős lenne, ami érthetetlen. A HR Igazgató és a többi HR-es közé kerül még egy szint, a HR Manager, erre hajtanék én.
Az interjú 2 órás volt, eddig talán ez volt a leghosszabb. A tanácsadó cég ugyanaz, aki korábban a nagyon flancos céghez nevezett be, ahonnan azóta sem kaptam visszajelzést, pedig 3 körön átmentem. Ez az interjú viszont élvezetes volt, nem szimpla "mondja fel az önéletrajzát", hanem érdemi beszélgetés. Ezt csak azért jegyzem meg, mert nagyon kevés ilyennel találkoztam. Az interjú végén aztán elhangzott, hogy nagyjából megfelelek a pozícióra, DE.... A szenioritásom gondot okozhat. A beszélgetés egyes részleteiből arra gondoltam, hogy ezen azt érti, hogy a főnököm fiatalabb lesz nálam. Aztán este, hosszas tépelődés után esett le, hogy a beszélgetés alapján valószínűsíthető, hogy a szakmai szenioritásomra gondolt, bár ezt így ebben a formában nem mondta ki. Ugyanis mentálisan "visszanézve" az interjút én koránt sem HR Manager voltam, hanem annál sokkal több, főleg a külföldi munkám kapcsán. Jaj!!! Kozmetikázni tudja az ember a CV-jét, de az agyát nem.
Február elejére ígért fejleményeket, bár nem tartja kizártnak, hogy előbb is lesz valami. Mindegy, már tegnap is túl késő lenne.
Amúgy az állás tetszik, sokrétű feladat. Amíg felsorolta az elemeket, azalatt kicsit olyan érzésem volt, hogy erre az emberre lesz rásózva szinte minden, a többi 4 meg majd lógatja a lábát:-) Nagyon hasonlít az amerikai cégemnél betöltött one-man-showm-ra, de elvileg 3 beosztottal. Úgy legyen!
A hangulatom kicsi javult, bár nem tudom mitől. Már 2 napja nem sírtam, ami manapság igen csak ritka hosszú idő 2 sírás között. Persze az is igaz, hogy most abban a szakaszban vagyok már, amikor már feladtam és nem érdekel. Kilátástalan az egész. Mire az a sok interjú meg aggódás meg reménykedés, amikor úgyis rám csukják az ajtót azzal a szöveggel, hogy YOU ARE TO SENIOR FOR THIS POSITION. Mégis mit tegyek, hogy ne így legyen? Olyan nagy baj az, hogy valakinek 11 év gyakorlata van valamiben? Manapság már úgy keresnek HR Managereket, hogy legyen 3 éves szakmai gyakorlatuk. 10 éve még vagy 10 év kellett. Kissé mintha felhígult volna a szakma. A barátoktól meg állandóan jön a bátorító szöveg, amitől már nem is bicskát, de gépfegyvert rántanék, hogy "MAJD BIZTOSAN TALÁLSZ ÁLLÁST" meg "KITARTÁS". Kösz, ezt kenhetem a hajamra. Már utálok beszélgetni, mert mindig, mindenkivel erről van szó, és néha 1-2 órára olyan nagyon szívesen megszabadulnék ettől az egész rémálomtól. Legszívesebben elmennék valahová jó messze legalább 1 hétre, mondjuk csak én meg a tengerpart, meg a csönd. Hogy senkivel ne kelljen beszélni, hogy mindenki hagyjon békén. Továbbra is az az érzésem, hogy valami drasztikus váltás kell, más szakma, mert állást kapni a HR szakmában nem fogok. de ebben enm segt senki, még öletelni sem hajlandóak. Marad a HR-ben, az való neked és abban nagyon jó vagy! "/%!/@%=/@€;đ (Ahogy egy barátom fogalmazná káromkodását csendesen!) Egyébként nem hiszem el, hogy csak a top 2 szinten lévő állások lennének jók nekem, meg én azokat nem is akarnám. Hadd legyek HR Manager vagy ami még jobb, Business Partner. Nekem ez tökéletesen megfelelne. Álom, édes álom.
343. nap. 343 nap szociális elszigeteltség, kétségbeesés, reménykedés, önmarcangolás, bizonytalanság, tépelődés és hánykolódás. Why so serious?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése