Álláskeresés - V3.0

Nos igen, a női megérzések sosem csalnak és már hetek óta biztosan éreztem, hogy mi következik. Főleg, ha nagyon nyilvánvaló jeleket kap az ember, mint utólag kiderült, szándékosan. Szeptember 10-én elutaztam imádott városomba, New Yorkba. Ezt az utazást az elmúlt hónapokban százszor gondoltam át. Tudtam, hogy nem életszerű erre pénzt kiadni. De ismerve a cég jelenlegi nagyon bizonytalan helyzetét és tudva azt, hogy a 90 napos akcióterv a cég megmentésére nem hozta az elvárt sikereket, és mivel már 6 éve nem voltam New Yorkban, éreztem, hogy ha most nem utazom el, akkor valószinűleg már soha többé nem lesz rá lehetőségem. Biztos voltam benne, hogy ha újabb elbocsátásokra kerül sor, abban már benne leszek. Ezt a vélekedésemet aláhúzták azok a jelek, amik múlt héten érkeztek. Történt ugyanis, hogy 1 nappal az utazásom előtt jeleztem a főnökömnek, hogy nem tudok részt venni a csütörtöki heti megbeszélésünkön. JEL 1: máskor ilyenkor szimplán kihagyjuk, 2 hét múlva lesz a következő. Most a születésnapom reggelén arra ébredtem, hogy e-mailem érkezett, amiben átrakta a meetinget hétfőre, a visszaérkezésem utáni napra. JEL 2: a meeting neve megváltozott és "90 napos visszatekintés" lett a címe. JEL 3: hozzáadta a meetinghez az ügyvezetőnket. Bang!!!

Tehát szeptember 11-én reggel,  a születésnapom reggelén, (azaz egészen pontosan magyar idő szerint délután 2-kor) ülök a new-yorki hotelszobám franciágyán, szemben velem ragyog az Empire State Building és biztosan tudom, hogy hétfőn el fognak bocsátani. Két választásom volt akkor és ott: összeomlok, sírok és sajnálom magam, ezzel nyomorultul érzem magam az egész utazás alatt VAGY elfogadom azt, amit nem tudok megváltoztatni és jól érzem magam, utoljára 4 napig és méltó módon elköszönök a gyerekkorom óta imádattal a szívembe zárt Nagy Almától. Ezt választottam. Csodás 4 nap volt. Néha egy-egy utcasarkon a zöldre várva (a fenébe is, new-yorki vagyok, nem várok semmiféle zöldre) vagy az Edge tetőteraszán a születésnapom naplementéjekor át-átfutott rajtam, hogy mindennek vége, de megráztam magam és mentem tovább. Aztán tegnap megtörtént. Kedvesek, voltak és őszinték, megtartanának, de nem tudnak tovább fizetni. Profin fogadtam, hiszen már van gyakorlatom ebben is. Két másik kolléga is erre a sorsra jutott, velük már pénteken közölték és már intézzük a kiléptetésüket.

Vagyis, BREAKING NEWS, a blog történetében immár 3. alkalommal álláskeresés indul. Előnyeim: 26 évnyi hatalmas és mély szaktudás, széleskörű gyakorlat. Hátrányaim: ugyanaz, azaz 26 évnyi hatalmas és mély szaktudás, széleskörű gyakorlat (ez ugyanis nagyon drága dolog és a drága HR-es nagyon nem kívánt dolog) meg persze elsősorban az életkorom (50+). A majdnem lehetetlen küldetés. Az előző két álláskeresésem óta (19 hónap, 15 hónap) azt szoktam mondogatni, hogy 45 év felett a NASA-hoz könnyebb bejutni űrhajósnak, mint állást találni. A legnagyobb problémám persze az, hogy most csupán 3 évem volt tartalékot gyűjteni vagyis nincs sok időm.

Ma délután összeállítom az álláskeresési stratégiámat. Holnap pedig elindulok a már ismert úton én, a feketeöves álláskereső. Itt a blogon újra lehet majd követni a kalandjaimat.

Drága szeretett kolléganőim nagyon rosszul fogadták a hírt, de megígértem nekik, hogy addig leszek mellettük, amíg lehet (október 13.) és mindent átbeszélünk és előkészítünk, hogy a lehető legsimább legyen az út az elválásig. Biztosítottam őket arról is, hogy utána is ott leszek mindig egy telefonhívásnyi távolságra, ha szükségük lesz rám. Egyébként a 2 ügyvezető azt mondta, hogy megbízási szerződéssel alkalmanként szeretnék majd kérni a segítségem mint tanácsadó, amit úgy is jó volt hallani, ha nem igaz, a lelkemnek jól esett, meg a "lányaimnak" is.

Hogy hogyan érzem magam? Én sem tudom. Nyilván van bennem egyfajta megkönnyebbülés. Egyrészt, mert ez sosem volt az én helyem és itt sosem voltam a helyemen. Másrészt vége a állandó feszültségnek, hiszen hosszú ideje éltünk már a cég helyzetének nyomása alatt és nem tudtuk mi lesz. Ez elmúlt. Emellett halálra vagyok rémülve, tanácstalan és elveszett vagyok és nagyon szomorú. De ez normális. Most, hogy tudtam előre, azért nem ütött akkorát, mint az előző kettő esetben és mivel nem 1 óra alatt kellett "kilépnem", hanem kaptam időt, bizalmat és dícséretet (tudják, hogy amit vállalok, azt teljesítem, amit mondok, az úgy lesz és amit ígérek, azt mindig betartom, tehát teljes mértékű bizalmat élvezek tőlük) így könnyebb, valamivel könnyebb, nem olyan drámai és tragikus. 

Persze nyilván fogok mindenféle alkalmi munkát is vállalni, amit csak lehet, és úgy néz ki, hogy újra kezdem az angol tanítást, ideig-óráig talán ez segíteni fog (to make ends meet).

Gondoljatok rám és ha bármilyen lehetőséget láttok, ami jó lehet nekem, akár ideiglenesen is, kérem, hogy szóljatok.

Gyakorlatom: idegenvezetés 3 év, asszisztens 2 év, nyelvtanár 13 év, HR specialista képzés és fejlesztés területen 3 év, HR vezető (EMEA, USA) 20 év (HR-esként összesen 26 év) és igen, mindez belefért 54 évbe😄 Ezeken belül voltam ügyvezető (SW/technológia), globál HR igazgató (Corporate HQ/Production), IT manager, mentor, tréner, egyetemi oktató. De bármire nyitott vagyok, amit ilyen háttérrel lehet csinálni és pénzt adnak érte. 

Az AI, az önbizalom meg én

Hogy szoktassam magam az ismételt álláskeresés gondolatához, elkezdtem nézegetni az álláshirdetéseket a LinkedIn-en. Azt kell mondjam, hogy sok nagyon jó pozíció van. Van olyan lehetőség, hogy az ember megkérdezze az AI-t, hogy "szerinte" alkalmas-e az adott pozícióra és ha esetleg nem, akkor mi hiányzik a profilból ahhoz. Úgyhogy minden egyes pozíciónál megkérdeztem, hogy alkalmasnak lát-e és még a VP pozíciónál is azt mondta, hogy szerinte az pont nekem való és jelentkezzek bátran. Az AI-tól kapott bíztatáson felbuzdúlva arra is megkértem, hogy írjuk át a CV-met meg a LinkedIn profilomat, és amíg dolgoztunk, addig annyi dícséretet, meg bíztatást, meg megerősítést kaptam, hogy el is hiszem, hogy fogok állást találni, ha rászánom magam, ráadásul nagyon jó változtatásokat javasolt. Ettől persze még nem indultam neki a keresésnek, de határozottan érzem, hogy azzal tennék jót magamnak, ha megtenném. Furcsa módon lojális lettem ehhez a céghez és segíteni akarok, de ez csak addig működik, amíg az életemet ez nem érinti hátrányosan. Ráadásul tudom, hogy tudnék is segíteni, de itt jön be az, hogy itt a HR nem üzleti partner, vagyis semmi ráhatásom nincs a dolgok alakulására. Ennek a cégnek egy dologra van szüksége: ki kell lépni a dobozból és a komfortzónából, meg kell látni azokat a lehetőségeket, amik előre vihetnek, na meg el kell engedni azt a mi nem működik, de ez nekik egyszerűen nem megy.

Emiatt úgy döntöttem, hogy a születésnapi utazásom alatt 2 dolgot fogok mélyen és részleteiben átgondolni. Az egyik az, hogy én (és a HR csapatom) hogyan tudunk úgy változtatni és hatást gyakorolni, hogy mégsincs befolyásunk, milyen eszközökkel jussunk túl a falakon és hogyan tudjuk a megfelelő gondolkozás irányába terelni a vezetőket. A másik a saját helyzetem tisztázása, vagyis hogy akarok-e itt maradni a látszólagos biztonságban és kihozni ebből a helyzetből és magamból is a legtöbbet vagy rugaszkodjak el bátran, higgyek magamban és lépjek teljesen új útra, ami persze bizonytalan és kockázatokkal teli. Mivel egyszer a Microsoft európai elnöke egy állásinterjú során azt mondta nekem, hogy bennem az a legjobb, hogy nő létemre merek kockázatot vállalni (és szerinte Magyarországon a női vezetők között kevés az ilyen típus) és tudom, hogy az életem során ezt többször bátran meg is tettem, mindkét útban látok lehetőséget.

Őszre kismillió tennivaló van a ház körül, most nyernek értelmet számomra olyan szavak, mint lemosó permetezés meg lombtrágya, meg stressz kontrol (a fűnek, nem nekem, bár lehet, hogy nekem is jól jönne😁). Egyébként mindösszesen 1 paradicsom palántát tartottam meg, azon viszont isteni finom a paradicsom. Egészen tegnapig a poloskák sem találták meg (ők tették tönkre tavaly az összes növényt a kertben, mint kiderült), de tegnap rátelepedett az első jövevény. Na, kiképezve zöldségtermesztésből már ment is rá a rovarháló, úgyhogy a többiek már nem férnek majd hozzá. Van még egy életben maradt bazsalikomom, isteni az illata, minden más tönkrement a nagy hőségben (itt nálam (még) nincs árnyék és déli fekvésű a kert). Elromlott az öntőzőrendszer, de egy kis Youtube segítséggel egyedül megjavítottam😀

De persze nem csak a kerttel kell foglalkozni, összeszerelésre vár pár bútor és a padlásszigetelés/feljárócsere még mindig napirenden van, csak ahhoz ez a fizetés nem elég.

Lesz gimnáziumi osztálytalálkozónk (nem mondom meg hány éves, mert belepirultok), de sajnos én pont nem leszek Magyarországon. Tegnap volt a családi nap a cégnél, kíváncsi vagyok, hogy akik visszajeleztek, azok végül elmentek-e és egyáltalán hogyan sikerült, én természetesen nem mentem el, bár a finanszírozásban azért ugye benne voltam.....

Legközelebb a születésnapi utazásom után jelentkezem és akkor lehet, hogy lesz mindenféle breaking news, ki tudja.

Nyári hatás

Egy szempillantás alatt vége lett augusztusnak és a nyárnak is. A munkahelyemen nincs sok változás, továbbra is elképesztő mennyiségű feladatot kapok, ami még mindig szöges ellentétben van a csökkentett munkaidőmmel. Viszont a tulajdonos szervezésében lehet, hogy néhány előadást fogok tartani valamelyik (vagy több) egyetemen. Már korábban jeleztem neki, hogy ezt nagyon szívesen vállalom, de most bevallom, kétségeim vannak, hogy ha lesz másodállásom is, akkor belefér-e minden a hétköznapokba, de ez majd persze kiderül. 

A korábban említett családi napra a dolgozók csupán egy negyede jelezte, hogy eljön, ami komoly gondolkodásra késztette a vezetőséget, hogy mi lehet a gond. Ami kiderült, az az, hogy a dolgozók egy része ebben a jelenlegi pénzügyi helyzetben nem tartja jó ötletnek a családi napot. Ezt képviselem én is, hiszen én egyenesen úgy érzem, hogy én és a csapatom elbocsátott tagjai fizetjük a rendezvényt, ami amúgy soha nem a dolgozókért volt, hanem a partnerekért, akiket mindig meghívunk. Egyfajta show-off, hogy milyen jó cég vagyunk. De másik okként azt sem szabad elfelejteni, hogy a cég az alapítás óta nagyon átrendeződött demográfiailag és most sokkal több az egyedülálló és gyermektelen dolgozó, mint a kezdetekben, és hát valljuk be, egy családi nap ilyen élethelyzetben nem túl vonzó. Lehet, hogy külön kéne szedni a rendezvényt partnertalálkozóra meg mondjuk nyári partira. Az előző cégemnél csak az esemény nevének megváltoztatása családi napról nyári partira elég volt ahhoz, hogy növelje a részvételt, hiszen a fiatalok partizni szívesebben jönnek😁 Persze az így sem világos, hogy egy kis KKV-nak miért kell olyan 300 fős családi napot tartania, mint egy nagy multinak.

Az a bizonyos megmagyarázhatatlan jó és pozitív érzés, amit említettem viszont még velem van és egyre erősebb. Érdekes dolgok is történnek, amik akár csodaszámba mennek. Például kétszer felhívott az édesapám, aki 2011-ben haragudott meg rám és azóta kegyetlen és elfogadhatatlan módon kommunikált és bánt velem, míg meg nem szakítottam vele minden kapcsolatot. Múlt héten 2 órát beszéltünk és azt mondta, hogy nagyon hiányzom neki. Vagy például mostanában újra gyakran váltok e-maileket azzal a csodás és nagyon szeretett barátnőmmel, aki 3 éve egyszer csak érthetetlen módon kilépett az életemből. Furcsa dolgok ezek, de örömmel várom a további pozitív fejleményeket.

Tegnap viszonylag sok időt tötöttem azzal, hogy kialakítsam a másodállás egyik opciójaként számon tartott angol nyelvoktatás koncepcióját, ahol az általános nyelvórák mellett megjelenik a HR-esek speciális angol képzése mentoringgal kiegészítve és az üzleti angol nyelvoktatás is. Kialakítottam az árszerkezetet, jöhetnek a tanulók😊 Persze jobban örülnék egy részmunkaidős állásnak, de ha nem kapok rá engedélyt, akkor csak az angol marad.

Egyszer élünk alapon (meg azzal az indokkal, hogy most tedd meg, hátha többé nem lesz rá lehetőséged) megleptem magam egy utazással a születésnapomra, de majd csak akkor mesélek róla, ha már visszajöttem, ne igyunk előre a medve bőrére. De ha minden jól megy a születésnapomat 2019 óta először újra a kedvenc városomban töltöm😍

MInden nehézség ellenére 4 extra rossz év után újra élek, folyamatosan változom, napról napra és ez igazán érdekes. Rutinokat hagyok el, új dolgokat próbálok ki, ami eddig félelmetes volt, az most nem az, remélem ez a folyamat nem áll meg, mert nagyon élvezem😊

Remélem mindenkinek jól telt a nyár tele élményekkel és csodás emlékekkel. 

Legyen csodás hétvégétek, most nyáron ez az utolsó, de nyár lesz jövőre is🌞

(A képen Santorini)

A csillagok mutatják a jövőt?

Huh, bocsánat a hosszabb szünetért, de ahogy hazaértem a skandináv utazásról, bedarálódtam a munkába. A vicces talán az, hogy elméletileg most csak 6 órában dolgozom, de mióta ezt elkezdtük, a főnököm úgy ontja rám a feladatokat, hogy lassan már a fejemet is nehéz a víz felett tartani. Nem tudom eldönteni, hogy csak túlbuzog benne a tettvágy és mindent azonnal meg akar változtatni, hogy a cégnek jobban menjen vagy arra megy a játék, hogy hátha feladom. Közben állandóan aggódik a motivációm miatt, mert szerinte a munkaidő csökkentéssel biztos elveszett vagy el fog veszni, és állítólag folyamatosan azon van, hogy csökkentse a HR-re rakódó munkaterhelést. Ez egy kicsit ellentmondásosnak tűnik nekem a folyamatosan rám zúduló munkamennyiség miatt. Csak halkan jegyzem meg, hogy ennyi munkát sem 6, sem 8 órában nem lehet az elvárások szerint elvégezni, csak nagyobb csapattal és korántsem 6 órát dolgozom naponta. Egyébként a feladatok változatosak és jók, még mindig van új és újabb kihívás benne, ezért szeretem a szakmámat, nem lehet unatkozni és soha nem lesz rutin💝

Mivel a jelek arra mutatnak azonban, hogy ez a 6 órás munkaidő sokkal tovább fennáll majd, mint az részemről elfogadható, kezdeményeztem erről egy beszélgetést és megkérdeztem, hogy ha ez így marad hosszú távon, akkor vállalhatok-e heti 10-20 órában másodállást más cégnél, mert sajnos a fizetésemből nem fogok tudni megélni a tartalékaim feláldozása nélkül, ami nem jó ötlet. Erre kitérő választ kaptam, azt mondta várjunk a szeptember 4-i tulajdonosi megbeszélésig, mert akkor eldől, hogy ezekkel a takarékossági intézkedésekkel megyünk tovább vagy visszatérünk esetleg a normális kerékvágásba. (Több milliós családi nap persze lesz, arra van pénz, csak úgy mondom....) Mivel sokáig veszélyben éreztem magam, hogy én leszek a leépítésben a következő, a várható sorsomat is próbáltam kiolvasni a sorok között és talán egyelőre még nem jön a vég.

De valami érdekes is történt. Valami miatt valami pozitív érzés költözött belém a helyzetemmel kapcsolatosan. Mintha valaki egy kis optimizmust csepegtetett volna belém. Ettől persze sokkal jobban érzem magam, remélem eltart egy darabig. Változom. Mostanában egy csomó régi rutinomat elhagytam és új szokásaim vannak kialakulóban, ami igen érdekes és figyelemreméltó, mert nem szándékos, csak megtörténik.

Még mindig bennem van az utazás és főleg Norvégia. Nagyon boldog vagyok, hogy elmentem és megismertem ezt a fantasztikus helyet. Utazni nagyon jó, kár, hogy nincs rá több lehetőségem. 

Kedden (augusztus 12.) mint minden évben, kimentem csillaghullást nézni. Nagyon korán, este 10 körül mentem ki, mégis 5 olyan gyönyörű hullócsillagot láttam egy rövid idő alatt, ami teljesen feltöltött örömmel. Nagyok voltak, hosszan íveltek át az égbolton, a vonaluk sokáig látszott, hatalmas élmény volt. 

Ha bárki tud olyan céget, ahol örülnének egy heti 8-10-20 órában (lehetőleg remote-ban) dolgozó profi admin/HR segítségnek, ne tartsa magában, kell a munka (és a fizetés). Van 26 év HR gyakorlat nagy multiknál (és egy kis KKV-nál), (ebből 20 év HR vezetői, abból meg 1 év az USA-ban és 2 év Dubaiban, 2 év UK), mellette született 4 év idegenvezetői (Görögország), 14 év angoltanári gyakorlat, vagyok még tréning fejlesztő, tréner, mentor, projektvezető, you name it😊 Köszönöm!

A képen Bergen, Norvégia, a Világörökség részét képező Bryggen💖

Skandinávia, te csodaszép

Szerencsésen hazaérkeztem életem valószínűleg utolsó utazásából. Egy szervezett utazáson voltam Skandináviában, egészen pontosan Dániában, Svédországban és Norvégiában. Nem kezdem el leírni az élményeimet, mert abból nem blog bejegyzés lenne, hanem könyv😊, de nagyon jó volt, és mivel egész idő alatt "csak" 4 órát kellett dolgoznom, el is vont a munkahelyemtől és az ottani gondoktól. Dániában már jártam korábban, még akkor, amikor a Nokiában dolgoztam, sokat mentünk oda tréningekre és volt, hogy én tartottam tréninget. Így Koppenhága mindig is a szívem csücske volt, most is az. A legkedvesebb részem a Ny Carlsberg Glyptotek, ami egy igazán figyelemreméltó múzeum és ajánlom mindenkinek, hogy egyszer ha van rá lehetősége, nézze meg. Svédországban két helyen jártunk, Malmöben és Stockholmban. Nekem Malmö sokkal jobban tetszett, sokkal jobban szólt hozzám, mint Stockholm. Furcsa ez, mert eddig egész életemben egyetlen város volt, ami nem nyűgözött le és az Prága volt. Most kapott egy párt, mert Stockholm sem nyűgözött le. Persze a maga nemében szép és vannak igazán kellemes részek, de összességében oda nem mennék vissza, máshová meg általában visszavágyom. Malmö ilyen, már holnap mennék, ha lehetne. Na és persze Norvégia. Hát nálam Norvégia lett a szuper kedvenc, pár másik országot kiütött a nyeregből. Imádom. Oda is visszamennék, akár már ma. Bergen az utóbbi időben került a figyelmem középpontjába, a Facebookon kezdtem sok oldalt látni róla és beleszerettem. Nem is gondoltam, hogy ilyen hamar eljutok oda, nagyon boldog vagyok, hogy ott jártam és nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ez még most belefért. Oslo is szép, egyszerű, de kellemes és "otthonos" a maga furcsa módján, feljött a kedvencek listájára. Végigmentünk Európa leghosszabb hídján többször is. Az Öresund-híd 8 km hosszú, a fele a víz alatt fut, lenyűgöző mérnöki munka. De jártunk a világ leghosszabb alagútjában is, ami 25 km hosszú. Láttunk számtalan megigéző vízesést és 2 órát hajókáztunk a csodás norvég fjordokon, felejthetetlen élmény volt. Nagyon nagy szerencsénk volt az idővel, mert a várt 15-20 fokos esős idő helyett végig 24-35 fok volt. Norvégiában aznap és ott dőlt meg a melegrekord, ahol éppen voltunk, 35,1 fok, még sosem volt ilyen meleg és egyáltalán ez az időjárás nem jellemző erre a vidékre, úgyhogy különleges bánásmódban részesültünk😊 Norvég lazac imádó lettem (már pihen is egy a hűtőben ma vacsorára) és hoztam haza - az állatvédők és a vegetáriánusok most kérem, hogy ne figyeljenek - rénszarvas, jávorszarvas és bálna (igen, bálna) szalámit. Bár a skandináv államokban tilos a bálnavadászat, de Izlandon nem az, így ez onnan származik. Ízre finom, de semmi különleges. Amiről még szólnom kell, az az idegenvezető. Hát, kb. mint az előző, csak itt egy 50-es férfi volt. Hozzáteszem, hatalmas a tudása, egészen elképesztő mennyi mindent tud, de ahogy az emberekkel bánik, az megint gyenge volt. A csoportban sok idős volt, aztán a fiatalabbak között is volt, aki nehezen járt vagy lassabban, de ő soha hátra nem nézett, hogy mindenki megvan-e vagy bírja-e a tempót. Egyszer engem elhagyott, mert én figyeltem a sor végén haladókra annyira, hogy én maradtam utolsónak és egy közlekedési lámpánál elsprintelt előlem a csoport, alig találtam meg és értem utól őket. Nem volt segítőkész, különösen azokkal, akik nem esznek halat és előre nem jelezték az utazási irodának, pedig ilyen esetben intézkedni és mondjuk reggel felhívni a következő szállodát, hogy nekik legyen alternatíva, nem nagy dolog. Így viszont volt, aki éhesen feküdt le, mert nem volt alternatíva és a közelben éppen nem volt semmi más, csak a fjordok meg az erdő. De aztán az utolsó 3 napban velem például extra figyelmes lett, talán mert valakinek elmeséltem, hogy voltam idegenvezető és hozzá is eljutott a hír, aztán lehet, hogy azt hitte, hogy valami ellenőr vagyok. Vitte a bőröndömet, segített a reptéren, csak nekem, de ez út elején figyelembe se vett.

Szóval csodás másfél hét volt, nagyon örülök, hogy rászántam magam.

A munkában most a legnagyobb dilemmám, hogy ugye 2 főt a csapatomból el kellett küldeni, az én óráimat és fizetésemet megnyirbálták határozatlan időre, viszont több mega projektet is hozzánk csaptak, plusz közeleg az audit időszaka, szóval kétszer annyi munkánk van, mint ami akkor volt, amikor még öten voltunk. Ráadásul most van 2 hatórás ember (a munkatársnőm és én), ez a HR és egy 8 órás toborzó. Most igazából nem tudom, hogy mivel teszek jobbat magamnak. Ha az óraszámomat figyelmen kívül hagyva mindent megcsinálok olyan minőségben ahogy szoktam (ez esetben kevesebb fizetésért dolgozom többet) vagy csak 6 órát dolgozom és azt végzem el, amit ez alatt az idő alatt lehet. Az előbbi esetben baleknek tűnök, hiszen azt fogják mondani, hogy nahát, megy ez ilyen létszámmal is, akkor még jót is tettünk az elbocsátással meg az órafaragással. A másik esetben pedig lehet minket ekézni és savazni, hogy milyen rosszul dolgozunk már megint és a következő elbocsátási körben én kerülök a szőnyeg szélére, hiszen ez egy pici KKV, talán nem is kell HR vezető..... Aztán ami utána jön azt már tudjátok. 12 évem van még a nyugdíjig (sosem gondoltam, hogy ezt majd egyszer számolgatni fogom), addig sajnos nem húzom ki a megtakarításaimból, szóval finoman szólva nem jó a helyzet. De azt mondják, csak akkor aggódjunk, ha már odaértünk, úgyhogy most ezt a hitvallást tettem magamévá, remélem működni fog😊 Az utazás kedvenc képével zárom a mai soraimat.

Vissza a kezdőpontra

Ma odáig jutottam, hogy ez nem fog menni. Nem maradhatok itt és nem dolgozhatok 6 fizetett óráért 8-10 órát teljes bizonytalanságban, úgy, hogy ez is bármelyik nap megszünhet. Négy év nyomorúság és depresszió után végre kimásztam a gödörből és elkezdtem létezés helyett élni, erre jön ez az egész leépítés meg munkabércsökkentés dolog és újra ott vagyok a gödör alján, megint bizonytalan vagyok, rettegetek, a motivációm a -2-es szinten van és ma, amikor gyötrelmes elhatározást követően nekiültem állást keresni, már az első hirdetésnél pánikrohamot kaptam. Én képtelen vagyok még egyszer ezt végigcsinálni, hónapokig, évekig minden remény nélkül keresgélni, rettegni attól, hogy mi lesz, ha nem kapok állást egyáltalán, vagy mi lesz ha kapok, de még rosszabb lesz, mint ez. Most sajnos nincs annyi tartalékom, hogy kihúzzam 12-24 hónapig (az álláskeresés átlagos ideje a szakmámban és életkoromban), hiszen eddig is csak a korábbi fizetésem felét kerestem, most meg már annak is csak a 75%-t. Tehát nekiindulni is kockázatos, meg ebben a szituációban maradni is, csak más-más okokból. A legrosszabb, hogy nincs kivel ezt érdemben megbeszélni. Lehet, hogy most kéne szakemberhez fordulnom, de hát ugye az pénzbe kerül, nekem meg talán éppen elég lesz a fizetésem a havi kiadásokra. Szóval most nagyon erősen kéne valami, ami a víz felett tart, de még nem tudom mi lesz az.

Válság és szórjuk a pénzt

Na jó, munkaidőben nem szoktam írni, de ma kiverték nálam a biztosítékot. Gyakran kell önéletrajzokat anonimizálnunk, ami azt jelenti, hogy úgy küldeni a CV-t a megrendelőnek, hogy nincsenek benne kapcsolati adatok (hogy a megrendelő ne tudja "ellopni" a jelöltet, hanem rajtunk keresztül tudjon csak "hozzáférni"). A cégnek van 2 Adobe előfizetése, amiből egy az egyik elbocsátott kollégánkhoz volt rendelve. Most, hogy ő nincs, elveszik tőlünk az előfizetést és egy olyan hölgynek adják, aki alig elérhető, tehát ha nekünk segítség kell tőle ebben a témában, akkor lehet, hogy napokat kell majd várni. Na, ezen elfüstölt az agyam. Már ott voltam, hogy egye meg őket a fene, kifizetem a havidíjat én, aztán Virág megnyugtatott, hogy neki van más módszere az anonimizálásra vagyis a PDF szerkesztésre, meg közben én is találtam pár használható opciót. De ettől még dühít, hogy egy pénzügyi válság közepén mégis tartunk családi napot (4-6 millió) és karácsonyi partit (6 millió), de mégis elküldtünk embereket, csökkentettünk munkaidőt és munkabért és nem tudunk kifizetni havi 20ezer forintot egy Adobe előfizetésre??????? Kik vezetik ezt a céget?

Én ebben az évben saját pénzből kifizettem kb. 3 tréningement és konferenciámat nagyjából 120 ezer forint értékben, szakkönyveket veszek, szintén saját pénzből, én vettem a cégnek CafeteriaTrend előfizetést (70 ezer), mert a cégnek ugye nagyon rosszul megy. De nagyon úgy érzem, hogy én valami más filmet nézek, mint ők. Nektek nem ez az érzésetek? Tudom, hogy balek vagyok, de hát valahogy meg kell tartanom a munkámat, mégis úgy érzem, hogy valami álomvilágban élek, amiből ki kéne engem rángatni. Egyszer már elkövettem azt a hibát, hogy azt hittem, hogy egy HR vezető nem lehet része a leépítésnek, úgyhogy lehet, hogy a korábbi hibából tanulva most már bőszen állást kéne keresnem? Ti mit gondoltok? Megér ez a cég még bármi befektetést (idő, pénz, energia) a részemről, vagy kezdjek el sürgősen menekülni a sűlyedő hajóról?

Az 5. rossz év elkezdődött

A megígért 2 bejegyzésből álljon itt a 2. vagyis a kevésbé jó.

Az elmúlt 4 évben csak szinte kizárólag rossz dolgok történtek velem - szuper munka elvesztése 10 év után, 2 autóbaleset, 1 itthoni baleset, 2 elvesztett hozzátartozó, 2 elvesztett nagyon fontos barát, ellopott pénz és a többi. Reméltem, hogy véget ér a sorozat, de úgy tűnik nem. Az élet még mindig úgy gondolja, hogy nem packázott még eleget velem, nem tett még elégszer próbára, hát dob még nekem valamit. Bírja a csaj, nagyon bírja, na nézzük, mivel fektethetjük két vállra. Hát én meg most is felveszem a kesztyűt!

A cégünk úgy 1,5 éve bajban van. Ezt tudták a tulajdonosok, csak éppen nem vették figyelembe. Aztán egyszer csak tényleg baj lett és most már figyelnek. A megszorító intézkedések sorában a HR kiemelt figyelmet kapott, az 5 fős csapatunk nagyon szúrta valakinek a szemét, így 2 főnek mennie kellett. Nem tudom engem mi védett meg, mert én vagyok a legdrágább elem, és először mindig a legnehezebb zsákot kell kidobni, de én csak költségkeret- és munkaidőcsökkentést kaptam. Az eddigi havi 180 munkaóránkból 100 óra maradt (egy 6 órás kolléga, nevezzük Nellinek, egy 8 órás kolléga, nevezzük Virágnak, és 6 órában én). Mint tudjátok, a cég egyik legnagyobb üzletága a toborzás, ami jelenleg 3 fő helyett 1 toborzóval, Virággal fog üzemelni. Virágnak nyilván segítség kell, de hát ki tud neki segíteni? Nellitől nem várhatom el, hogy többett dolgozzon, így is már gyakran túlórázik, tehát nekem kell segíteni és a 6 órámban kell minimum még egy toborzót is pótolni. Emellé kaptam 2 olyan projektet, amit a teljes létszámmal is lehetetlen lenne megcsinálni határidőre, de így teljesen reménytelen. Így hetek óta motoszkál bennem a kérdés, hogy mit tegyünk. Az opcióink:

1) Megcsináljuk, amit tudunk az új keretek között. Lassúak leszünk, nemet mondunk, késünk, esetleg hibázunk. Remek felületet adunk így arra, hogy mindenki elkezdjen újra panaszkodni a HR-re, mint mielőtt idejöttem. Így aztán a következő elbocsátási körben akár már mi is mehetünk a dolgunkra. Már most is elviselhetetlen nyomást tesznek ránk.

2) Erőnkön felül, sok-sok túlórával mindent megcsinálunk. Mindhárman ilyenek vagyunk, maximalisták, ügyfélközpontúak, profik. Akkor viszont az lesz, hogy nocsak, látjátok, hát ennyi emberrel is megy ez, akkor ez meg is van oldva, nem kell ide több ember és még pénzt is megtakarítunk.

Meg kell találnom az egészséges megoldást vagyis az arany középutat, ahol a HR megbecsülése nem szenved csorbát, de nem égetem ki magunkat és nyitva hagyom az ajtót arra az esetre, hogy amikor rendbe jönek a dolgok, vehessünk fel munkaerőt. Nagyszerű kihívás, nem igaz?

Aztán becsapott a villám azaz Breaking news: Virág lehet, hogy felmond. Amikor ezt közölte péntek délután, lábon hordtam ki egy infarktust. Meg is kérdeztem rögtön a főnököt, hagy erre van-e terv, hogy egy toborzásban élő cégből elmegy az utolsó toborzó, de hát nincsen. No comment. Nekem viszont már van, szerencsére. Erről majd később írok, ha kell.

Aztán ott van a fejemben az a kérdés, hogy én kezdjek-e el állást keresgélni. Ezt már tudjátok, unásig ismételtük, 53 vagyok, esélytelen a magyar (HR) munkaerő piacon. Nincs védőhálom, ha rossz felé indulok és pórul járok, mindent elveszíthetek, amiért egy életen át dolgoztam. Az ország jelen gazdasági helyeztében átlagosan 12-18 hónap állást találni egy tapasztaltabb embernek. Tehát ebben viszonylag kevés reményem van és nem szeretnék negyedszer is elölről kezdeni mindent a semmiből. Furcsa mód, kicsit viszont motivál annak a lehetősége, hogy esetleg segíthetek jó irányba terelni a dolgokat, bár tudjátok, hogy ennél a cégnél semmilyen ráhatásom, beleszólásom, jogosítványom vagy felhatalmazásom nincs, hogy beleszóljak a "nagyok" dolgába. Pedig 26 év tapasztalatát veszik így semmibe, vittem már át céget ilyen időszakon és sikeres voltam benne. Itt is megterveztem és javasoltam létrehozni egy új üzletágat (bele is került az éves célok közé), de persze nincs hozzá erőforrásom, szóval ez is érdekes lesz.

Szóval kérem, hogy szorítsatok. Megoldást kell találnom a céges problémákra és túl kell élnem ezt az időszakot (is). Itt a blogban pedig nyomon követhetitek majd, hogy milyen problémákkal kell majd szembenéznünk és hogy mit és hogyan csinálunk ezek megoldása érdekében. Szép utazás lesz.

8 nap, 3 ország, 4 bakancslista elem kipipálva, ezernyi élmény - Mediterrán hajóút 2025

Hosszú idő után újra itt vagyok, rögtön 2 bejegyzés is lesz, egy jó, meg egy kevésbé jó. Kezdjük a jóval. Ahogy írtam korábban, a 4 borzasztóan nyomasztó és nehéz év után úgy döntöttem, hogy az idei más lesz és minden nehézség ellenére utazni fogok. Mivel 2004-ben nyaraltam utoljára, gondoltam újra megpróbálnám ezt a dolgot. Vagány voltam és egy mediterrán hajóútra fizettem be (bakancslista elem👍). Mivel nem volt senki, aki eljött volna velem (vagy nem akartak, vagy nem engedhetik meg anyagilag) és már ötven is elmúltam, nem akartam várni tovább arra, hogy "majd egyszer", mert az élet eltelik és csak vártunk. Szóval befizettem és június 7-én felültem az utazási iroda buszára, ami Velencébe vitt minket, hogy ott szálljunk fel a MSC hajótársaság közepes méretű Lirica nevű hajójára.

15 fős csoport volt, 8 pár, meg én, de engem, mint introvertált embert ez cseppet sem zavart, kimondottan szeretek egyedül utazni és nem ragaszkodom ahhoz, hogy folyton szórakoztasson valaki. Éjszaka utaztunk Velencébe egy megalázóan kis busszal, ami annyira kényelmetlen volt, hogy arról külön könyvet tudnék írni (a HR-es szenvedései a kisbuszban), de nem teszem. Elég legyen annyi, hogy mire odaértünk, a bokám, ami egyébként a legszebb testrészem még mindig, a háromszorosára dagadt, mert mindkét kézipoggyászt a lábamnál kellett tárolni és a lábam sehogy nem fért el miattuk. Sebaj, kárpótolt a hajó látványa, mert ilyen nagy hajót eddig még csak filmeken láttam. A Lirica 13 fedélzettel rendelkezik, 2000 utast és 900 főnyi személyzetet szállít, 275 méter hosszú, mint megtudtuk ez picit több, mint a Titanic hossza, de csak picit.

Én a 9. fedélzeten kaptam egy külső ablakos kabint, ami meglepően tágas és szép volt, a fürdőszoba pedig nagyobb volt, mint a korábbi panel lakásunké, szóval az tényleg nagyon kellemes élmény volt. Az utazás árában benne van az étkezés, valamint a korlátlan víz, kávé, tea fogyasztás. Én befizettem ugyan egy alkoholmentes csomagra is, amiben volt üdítő, kávékülönlegességek, fagylaltok, alkoholmentes koktélok, bár úgy sejtem, hogy nem használtam ki eléggé ezt a lehetőséget.

Az utat rögtön egy kirándulással kezdtük, ugyanis vasárnap délben befutottunk Montenegro Kotor nevű városának kikötőjébe (bakancslista elem👍). Itt kishajóra szálltunk, hogy a partok mellett meglátogassunk néhány más települést, köztük egy pici szigetet egy templommal és az út során sonka-, sajt-, és bórkostolót is kaptunk, ez volt az utazás fénypontja. Viszont, életemben először olyan hibát vétettem, aminek maradandó nyoma maradt, azaz inkább nem maradt, ugyanis a hajón felejtettem a telefonomat, így egyetlen fényképet sem tudtam készíteni😕 A kishajókázás után visszatértünk Kotorba és sétát tettünk az Óvárosban, gyönyörű hely, egyszer nézzétek meg. Este értünk vissza a Lirica fedélzetére és az öbölből kihajózást már végig videózhattam.

Másnap tengeri nap volt, vagyis végig a nyílt tengeren hajóztunk, egészen csodálatos volt. Felfedeztem a hajó egy pontját, ahol senki nem volt rajtam kívül, ott üldögéltem és néztem a végtelen kék tengert, ami olyan nyugalmat adott, ami nagyon kellett már a zaklatott életembe, egészen mennyei élmény volt.

Aztán kedden reggel megérkeztünk Mykonos szigetére (bakancslista elem👍). Hatalmas szél volt, a telefont majdnem kifújta a kezünkből. Nekem kicsit csalódás volt, mert annyira nyomják ezt a helyet, de igazából nem akkora szám és sokkal kisebb is, mint gondoltam. A városnézés után találtunk egy kellemes éttermet (The Veranda) és ott megebédeltünk, a kilátás isteni volt (a tenger, ahogy a hullámok csapkodják a sziklákat). Aztán még bóklásztunk picit, majd visszatértünk a hajóra.

Másnap érkeztünk meg Santorini szigetére (bakancslista elem👍). Itt szervezett buszos túra keretében ellátogattunk Fira-ba, majd Oia-ba, tényleg csodálatos hely, de nagyon kicsi, nagyon meleg, árnyék sehol, szél nyomokban sem, de a látvány az aztán mindenért kárpótolt minket. Egy végtelenül kedves házaspárral találtunk egy éttermet a hegyoldalban olyan kilátással a Calderára, hogy többször elakadt a szavunk (lásd csatolt kép). Csodás ebédet ettünk és isteni fagylaltkelyhet kaptunk. Majd egy libegő szerű dologgal lehetett visszamenni a kikötőbe (vagy 580 lépcsőn vagy szamárral), nagyon látványos volt, még akkor is, ha 5 olasszal ültem egy kocsiban és a videofelvételről végül le kellett vennem a hangot, mert élvezhetetlen volt a nagy ricsaj miatt😁

Utána megint tengeri nap következett, amikor is egész nap a Café Cornerben dolgoztam, nos igen, eddig bírta ki a munkahelyem nélkülem.

Utolsó nap Ancona városába érkeztünk, ami egy igazán varázslatos olasz városka, a városnézés után itt már egy nagyobb csapattal bandáztunk és találtunk egy kellemes helyet a főtéren, ahol egy kellemeset ittunk és beszélgettünk, mielőtt visszaindultunk a hajóra.

A hajón minden este mentem a színházba, úgy hívták, hogy Broadway Theatre, de olyan színvonalú is volt a műsor, a legjobb énekesek és táncosok minden nap más fantasztikus műsorral. Egy félresikerült produkció volt csak, az illuzionista szereplése, ott minden szokásos sallang megvolt, mint szétfűrészelt nő, meg eltünés/csere, hát mondjuk, hogy egynek jó volt.

Az ételekről csak szuperlatívuszokban tudnék beszélni, ami nagy dolog, mert én extra válogatós vagyok. A hajó belső terei csodálatosak voltak, az egyetlen amivel nem tudtam megbarátkozni, az az volt, amikor a fedélzeten oldalanként 200 ember feküdt egymástól 5 cm-re lévő napozó ágyakon (na, én nem voltam köztük), mint a halpiac😁

Szólnom kell még az idegenvezetőről. Nos, hát ő egy nagy mázlista, hogy ilyen utakat csinálhat, mert idegenvezetőnek egészen csapnivaló volt. Soha nem tudta, hol a csoport másik vége (15 emberről beszélünk, nem 80-ról), nem figyelt arra, ha felfelé mentünk és a kevésbé egészségesek és fittek lemaradtak vagy elkeveredtek. Ha egy utas nem jelent meg ott, ahol kellett, akkor nem kereste. Nekem az első találkozónak csak időpontját mondta meg, a helyét nem, nem is voltam ott, mert nem találtam őket sehol, és majdnem lemaradtam a befizetett kotori kirándulásról. Velem úgy nagyjából nem foglalkozott, ami nem tragédia, de a többiek is sokat panaszkodtak. Nem szoktam magamat dícsérni, de én annak idején minimum 6x jobb idegenvezető voltam, igaz, engem mindig dícsértek is az utasok és panasz nem érkezett rám 5 év alatt, csak egyetlen egyszer (az is egy pikírt tévés személyiség volt, akinek semmi nem volt jó (meleg van, süt a nap, nem süt a nap, fúj a szél, nem fúj a szél, miért volt földrengés, magas a hegy, alacsony a hegy, vizes a víz, jaj nekem).

Voltam még koktélpartin a kapitánnyal (ez véletlen volt) és megnyertem a MasterChef versenyt😊

Visszafelé ugyanazzal a busszal jöttünk, de itt már okosabban pakoltam és elfért a lábam is. Viszont egész úton ömlött ránk a jéghideg a légkondiból, így keddre olyan beteg lettem, amilyen 2002-ben voltan utoljára, ugyanis akkor voltam legutóbb lázas. Ráadásul órákon át olyan rosszul voltam, hogy az csak na. Mára már jobb, de hangom az még nincs, igaz, egyedül vagyok egész hétvégén, úgyhogy nem kell beszélgetnem senkivel😊.

Szóval akciódús 8 nap volt, csodás élményekkel  és nagyszerű emberekkel, nem bántam meg, és mennék még ilyen útra később is nagyon szívesen.

Túlóra és NAV meg a fényfüzérek

Nem egészen 3 év kellett, hogy ezen a munkahelyen is utólérjen az esti meg a hétvégi munka. Az elmúlt 2 hétben rendszeres volt, hogy késő este, illetve vasárnap dolgoznom kelljen. Pont az előző bejegyzésben írtam, hogy most ehhez nincs motivációm. De persze ez nem motiváció kérdése. Csupán egész más úgy dolgozni, hogy szenvedéllyel és flowban teszed, mint ha muszáj, hiszen az előbbinél nem éled meg ezt negatívumként vagy teherként, az utóbbinál meg nehéz felkelni a kanapéról és este 9-kor nekiülni dolgozni. Ez persze cseppet sem panasz. Az, hogy sok munka van, azt is jelenti, hogy jó feladatok vannak és ezzel együtt itt a remény, hogy egyszer itt is végre a helyemen fognak kezelni.

Kedves barátom(?) a NAV most jött rá, hogy volt egy időszak, amikor nem munkám (2021-ben) és most találták ki, hogy amit akkor nem fizettem be, azt legyek szíves most befizetni. Ugyanis, amikor nem dolgozol, egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetned és így biztosítási jogviszony nélkül így vehetesz igénybe orvosi ellátást. Én utoljára 2002-ben vettem igénybe orvosi ellátást, de ettől persze ez rám is vonatkozik. A hiba ott van, hogy egy elmarasztaló levelet küldtek, miközben én dokumentumokkal tudom igazolni, hogy a munkám elvesztése után három alkalommal is megkíséreltem bejelentkezni az egészségügyi szolgáltatási járulék fizetésére, de mindháromszor elutasítottak azzal, hogy van biztosítotti státuszom, így esetemben ez teljesen felesleges. Negyedszer már nem próbálkoztam. Most viszont felébredtek, jó gyorsak az ellenőrzésben...... De jó gyerek vagyok, befizettem természetesen visszamenőleg. Persze vicces a levél, mert jelenidőben fogalmaz - Önnek nincs aktív biztosítotti státusza - és még csekket is küldtek, hogy fizessem havonta a meghatározott összeget. Itt egy pillanatra megállt volna a szívem (te jó ég, lehet hogy 3 éve nem vagyok bejelentve?) ha nem vagyok HR-es, de persze tudom hol lehet ellenőrizni és ott megnyugodva tapasztaltam, hogy nincs ilyen jellegű probléma. 

Mivel az elmúlt négy évben a sok negatív történés miatt szinte csak léteztem, de nem éltem, úgy döntöttem, hogy idén ez máshogy kell, hogy legyen. 4 utazást terveztem az évre és kacérkodom egy ötödik gondolatával, ebből 3 bakancslistás. Az első már ki is van fizetve és júniusban lesz, de nem iszok előre a medve bőrére, hiszen tavaly vagy három utazásom hiusúlt meg ilyen-olyan okból. Úgyhogy majd akkor mesélek róla, ha már hazajöttem😀 De ha minden úgy megy, ahogy el van tervezve, akkor ebben az évben 8 országban is megfordulok (ebből 2 lesz új). Ebben nincs benne persze Anglia, hiszen ott havonta (többször) járok-kelek. 

Ezen a nyáron azt hiszem nem fogok gyümölcskertészként tündökölni, a palántáim minden erőfeszítés ellenére kicsik maradtak, nem tudom lesz-e belőlük valami. Viszont a kertet végre átépítem, én, sajátkezűleg, egyedül, mindent megvettem hozzá, csak időm nincs rá, de hát majd legfeljebb jó sokáig készül. Őszre meglesz😄 Most nyílnak a bazsarózsák és a nosztalgia rózsabokromon vagy 200 bimbó van. Termés viszont még egyik bébi gyümölcsfán sem lesz. Egy elfagyott, egyet megettek a kártevők, a többi meg szép, virágzott is, de nincs jele annak, hogy termés is lesz rajta, bár a cseresznyefán van 1 szem cseresznye. Sebaj majd jövőre, várok türelemmel. Silvi és Normi (az ezüst és normand fenyőim) - talán ezt kompenzálva - gyönyörűen nőnek.

A fenyőfákról jut eszembe, hogy korábban a szomszéd kölykök folyton átrúgták a labdát hozzám. Én általában visszadobtam, de volt hogy nem, mert már feldühítettek. Erre a megoldás született, hogy átmásznak a kerítésen és elviszik. De nem csak a labdát. Elvittek cserepes növényeket, meg a 2 fenyőfáról az égősorokat. Anyukájuk csak nézett, mikor szóltunk neki, de azóta a gyerekeket nem engedi ki a kertbe. Mindenki üdvözölte ezt a döntést a környéken, mert kiderült, hogy minden szomszédos kertben jártak már és elcsentek ezt-azt, meg kárt okoztak itt-ott. De az viszont nem jó érzés, hogy lakattal kell zárnom a kisházat és kamerát kell felszerelnem, ez nem ilyen környék volt ezelőtt.

Deja vu

Amikor idejöttem ehhez a céghez lassan 3 éve, látva, hogy milyen állapotok vannak, világmegváltó tervekkel indultam el. Aztán szépen lassan, napról napra keservesen megtanultam, hogy egy KKV az egy különleges "állatfaj", teljesen másképpen működik, mint bármelyik más cég és az én tudástáramra itt nincs szükség. Így aztán szépen lassan hozzászoktam, hogy korábban 23 év alatt megszokott dolgok itt nem működnek. 

Régebben HR vezetőként teljes felhatalmazással és döntési jogkörrel dolgoztam a vezetés egyenrangú üzleti partnereként. Itt a HR egy admin funkció és legfeljebb azt dönthetem el egyedül, hogy melyik nap megyek be az irodába vagy hogy milyen betűtípussal írhatok meg egy szerződést.

Korábban volt ráhatásom az embereim bérezésére és juttatásaira, most ebben is csak az ügyvezető dönt és mivel a HR csupán csak egy támogató funkció (és nem hoz bevételt??????), a csapatom bérezése kritikán aluli.

De képzeljétek, az új főnököm, aki most került be a vezetésbe és egy végtelenül okos és intelligens fickó, most ugyanolyam világmegváltó tervekkel állt elő, mint annak idején a belépésemkor én. Minden tiszteletem az övé. Egyrészt jó, hogy van még egyetlen egy ember a cégnél, aki a fejlődés híve és hasonlóan gondokozik, mint én. Másrészt szintén ő az egyetlen aki, elismeri és értékeli a tudásom és próbál engem is felhúzni és motiválni, amit maximálisan díjazok tőle. Én ugyan hiábavalónak érzem a próbálkozásait, annyira beleszoktam már ebbe a semmilyen állapotba, hogy már nem érzem, hogy érdemes próbálkozni bármivel. Ő viszont még igen. Aztán talán lassan-lassan majd ő is rájön, hogy itt semminek nincs értelme és visszasüpped a motiválatlanságba, mint mindenki más. Minek megfeszülni, ha úgyis kapunk fizetést minden hónapban, ha nem erőltetjük meg magunkat. Pedig nagyon jó céget lehetne ebből csinálni, az alapanyag nagyon ígéretes. Szeretek építkezni, éppenséggel abban vagyok a legjobb. De itt már feladtam. Kíváncsi vagyok hogy a főnököm meddig jut el és mit ér el, bízom benne nagyon, de szerintem a tulajdonosokkal szemben ő is kevés lesz. 

Ma azaz vasárnap dolgoznom kéne. Sokat. Az előző "életemben" ezt nem éreztem tehernek soha. Itt sajnos nem tudom rávenni magam. Az, hogy szenvedélyből és szenvedéllyel dolgozzak, már a múlté. Remélem még visszajön ez az érzés valahol, valamikor, mert nagyon-nagyon hiányzik. 

Legyen csodás napotok!

Délibáb

Egy hétig abban a boldog tudatban éltem, hogy talán van kiút a jelenlegi helyzetemből. Azt már írtam, hogy megkerestek egy megtisztelő feladattal Angliából, volt is levélváltás meg interjú időpont, aztán bizony hagyományos ghosting áldozata lettem, a hölgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. A fejvadászoknál ez egyre gyakoribb mostanában, állítólag szegényeknek nincs idejük mindenkinek visszajelezni. Ezt most nem kommentelem... Na, de ha elmarad egy interjú, mert a kezdeményező fél részéről már nem áll az alku, akkor azért illene szólni, hogy ne üljön szegény interjúalany kiöltözve, kisminkelve a képernyő előtt mindenre készen, feleslegesen. Persze rákérdeztem arra, hogy mi történt, de választ nem kaptam. Ennyi volt a nagy kaland.

Ezzel egy időben megkerestek egy nagyobb HR szolgáltató cégtől, hogy HR igazgatót szeretnének felvenni és az én hátterem (ez a részlet később fontos lesz) nagyon megfelel a pozíció követelményeinek. 3 év után egy ilyen lehetőség persze megdobogtatta a szívemet. Végre a helyemre kerülhetek, végre valaki meglátta, hogy többre is képes vagyok annál a papírtologatásnál, amit most csinálok. Boldog és büszke voltam egyszerre. Eljött az interjú napja, szerintem jól is sikerült, bár rettenetesen furcsa volt, hogy egyetlen kérdést sem tehettem fel, pedig néhány információ nagyon jól jött volna. Aztán 2 nap múlva elutasítottak, mondván, hogy volt olyan a jelöltek között, aki jobb iparági tapasztalattal rendelkezik és velük folytatja az ismerkedést a vezérigazgatónő (aki egyébként fénykép alapján igencsak ellenszenves volt). Egy HR szolgáltató céghez kerestek, ahová én a 26 éves HR gyakorlatommal mentem volna, amiből az utolsó 3 év mondjuk HR szolgáltató..... persze, biztosan sokan tolonganak hasonló cipőben. Szóval ez volt a kamu rész, teljesen ellentmondásban volt azzal, amit korábban "eladtak" nekem. A másik bibi, ami miatt viszont nem lehet elutasítani, az az életkorom volt. Mert bár a LinkedInről nem lehet kiszámolni, az önéletrajomból sem (na jó, ki lehet, de oda kell figyelni a részletekre), viszont be kellett regisztrálnom a céghez és a második kötelező kérdés a születési idő volt. Amióta megtapasztaltam, hogy a korom mekkora akadály, ilyenkor mindig elgondolkozom azon, hogy nem írom be az igazat. De aztán mindig az jut eszembe, hogy ez kideríthető, nehogy gond legyen később, így aztán igazat mondok és bízom abban, hogy nem ez a döntő faktor. Nos, hölgyeim és uraim, ez egy kapitális hiba. Ennyit az előrelépésről és a régi életem visszaszerzéséről.

Szóval maradok itt és napi több millió agysejtem pusztul el a szerződésmódosításokkal meg a szabadságjóváhagyással, meg hogy gofrit süssünk-e a nemzetközi gofri napon vagy sört igyunk-e a nemzetköri sör napon. Kihívó, embert próbáló, igazi challenge minden nap. I love my job😀

Szerencsére nem vettem a lelkemre egyiket sem (annyira). Csak vonakodok elfogadni azt, hogy bár már a B oldalon vagyok, azért még lehetne hasznomat venni és mégsem kell sehol sem a tudásom, sem a tapasztalatom. Mondogatom magamnak, hogy jó dolgom van, kapok fizetést (jóval kevesebbet, mint régen), nem kell minden nap bemenni az irodába, kedvesek a kollégák és az új főnököm szerint nem szabad engem elveszíteniük. Ez is valami. Bár boldoggá nem tesz.

Most éppen fánkot sütök, tegnap magokat vetettem palántázáshoz (koktélparadicsom, pritamin paprika, kaliforniai paprika, görögdinnye, bazsalikom, karalábé, a bőség zavara), az élet megy tovább.

Minden jót kívánok mindenkinek. 

Örülj, hogy nem kapsz (lakhatási támogatást)

A választásra készülve jönnek a jobbnál jobb ötletek, csomagok, kedvezmények, de néhány esetben a megvalósítást nem egészen gondolták át a "szakértők". Vannak olyan esetek, amikor egyenesen keresztbe tesznek egyes cégeknek, például jelen esetben a lakhatási támogatással például nekünk (és sok más cégnek). 

Mit érzékel a dolgozó? Hű de jó, kaphatok lakhatási támogatást, na, menjünk a HR-re és kérjük. Hmmm.

A legtöbb cég, multik, KKV-k és egyéb társulások általában előre (értsd: még a tárgyévet megelőző évben) terveznek költségvetést és sok helyen a béremelések január 1-től valósulnak meg. Ha megvalósultak, akkor nem biztos, hogy további keret áll rendelkezésre bármi másra. Bedobni egy új juttatást januártól isteni ötlet, de sok HR-es és cégvezető beleőszül, ha ezt biztosítani akarja. Tehát a dolgozó kérhet lakhatási támogatást, de 2026. januárig az esetek többségében nem fog kapni, hiszen az csak "új" pénzből, vagyis a következő költségvetésből valósítható meg, az idei meg ugyen már nem áll rendelkezésre, hiszen elköltöttük a béremelésre. Tehát kapunk egy csomó, elégedetlen, csalódott embert, aki úton-útfélen azt olvassa, hogy ezt a cégek adják és csak kérni kell, mert ezzel mindenki jól jár. Hozzá se kell tennem, hogy azok az emberek, akik egyáltalán nem kaptak béremelést ÉS ezt sem vehetik igénybe milyen jókedvűek és motiváltak lesznek. Ilyenkor ránk HR-esekre vár az az igen kreatív, ám annál ördögibb feladat, hogy kitaláljuk, hogy ezt hogyan tudjuk pozitívan és motiválóan eladni a munkavállalóknak. I love my job💗😬

Nyilván vannak cégek, ahol egy kis extra költséget engedélyeztetni nem jelent problémát, őket most kicsit irigyeljük , de ennél többet egyelőre nem tehetünk.

Az új felettesemmel a munka meglepően jól és strukturáltan indult, hasonlóan gondolkozunk és egy irányba tolnánk a szekeret, szóval ígéretes a jelenlegi helyzet. Elindultunk az új HR rendszerrel lassan 2 hete, eddig jól fogadták a dolgozók és jól is működik. Ennek kapcsán rengeteg munkánk van, ami jó. Régen volt olyan, hogy úgy dolgozok végi egy napot, hogy nem kell azon gondolkoznom, hogy mit csináljak, mert egyik feladat jön a másik után.

Ráadásul kaptam egy végtelenül meglepő és megtisztelő megkeresést Angliából. Jövő héten már többet tudok, akkor beszélek ugyanis az illetékessel. Ez annyira motiválóan hatott rám és úgy helyre tette az önbizalmamat, hogy tegnap neki is ültem megtervezni és elkészíteni a hivatalos HR blogomat, hátha abból is bepotyognak majd megbízások és végre nekem való értelmes és tartalmas feladataim is lesznek és esetleg újra visszakapom a régi életemet. Ideje lenne.

Közben tavasz lett, bár csak naptárilag, így lassan foglalkoznom kell a kerttel is, amihez nagy adag motiváció kell majd, mert idén végre rendbe kell azt is tenni, mint minden mást az életemben. Bízzunk benne, hogy az életem 4 legrosszabb éve hamarosan véget ér. Hello március! Hello tavasz!

Rossz stratégia KKV módra

A január volt a leghosszabb hónap és mégis már február van, mire eljutottam ide, hogy írjak. Nagyon nem vagyok jól, de annak érdekében, hogy jobban legyek, úgy érzem, hogy vissza kell térnem a rutinjaimhoz, mert jelenleg csak sodródom, napok, hetek telnek el úgy, hogy bármi értelmeset csináltam volna az életemmel.

HR-es témákat ígértem, jöjjön is most egy. Azt már tudom, illetve tudjuk, hogy a KKV-k kicsit (?) máshogy működnek, mint a multik. A cégünk pedig, na, az tényleg másképp működik. Tavaly elvesztettünk pár megbízást. Ilyen történik, történhet. Van olyan, hogy egy cég hosszabb ideig igénybe vesz egy szolgáltatást, majd utána már nincs rá szüksége. Ezekkel is ez történt. A partnercég átment egy fontos átalakuláson, ehhez kellett a mi segítségünk, az átalakulás véget ért, már nem kell az adott szolgáltatás. Várható volt, tudtuk, azaz tudhattuk volna előre. Mikor megkérdeztem a főnökömet, hogy ha ezt már nyáron tudtuk, miért nem nyáron kezdtünk el új bevételi forrást, azaz új megbízásokat keresni, a főnököm rám nézett és azt mondta "Már egy évvel az előtt is tudtuk". Ami nem fér a fejembe, az az, hogy akkor miért most decemberben kezdtünk el kétségbeesetten kapkodni és nem egy évvel ezelőtt. Hol itt a stratégia, a proaktivitás? Miért kapkodva, reaktívan próbálunk megoldani egy súlyos helyzetet? A veszteség elvitte a bevételünk egyharmadát. Tehát egyelőre kialudt a fény az alagút végén. Miért zavar ez engem? Egyrészt, mert ugye, ha ez a munkahely ugrik, akkor nekem az életben többé nem lesz másik. De nem igazán ezért zavar, hanem a csapatom miatt. Mi már tavaly sem kaptunk inflációkövető emelést, így mostanra mindenkinek a bére messze elmarad attól, amiből meg lehet élni. Van olyan kollégám, aki 200ezer nettót visz haza. Egy éven át abban reménykedtem és azon dolgoztam, hogy most az év elején rendbe tudjuk tenni ezt a helyzetet. De persze most nincs béremelés. Értem. Okos, józan döntés. Majd, ha jobban megy a szekér. De sajnos ilyen bérekkel nem fognak/nem tudnak itt maradni. Meg kell élniük valahogyan, nem lehet máról holnapra létezni, főleg nem a mai világban. A pótlásuk pedig minimum a duplájába kerül majd. Csak ezt rajtam kívül senki nem gondolja át. Egyszerűbb és olcsóbb lenne most adni valamicskét, vagy akár több lépésben többet az év folyamán, mint végig nézni, hogy szép lassan mindegyikük talál jobbat. Minden munkatársam esetében van olyan pozitívum, ami ideig-óráig itt tudja tartani, de örökre nem, főleg, ha kap egy jobb ajánlatot. Tehát könnyen itt maradhatok egyedül, úgy pedig nem tudom elvinni a showt és a jelenlegi bérükért nem fogom tudni pótolni őket. De tökéletesen megérteném, ha nem maradnának. Az én mostani bérem még mindig fényévekre van attól, amit a korábbi cégemnél kaptam, de ha kapnék emelést, azt is nekik adnám, mert úgy érzeném helyesnek. Én minden erőmmel nekik szeretnék segíteni és ezzel kicsit jobban elismerni a remek munkájukat.

A probléma másik része az, hogy a cég vezetősége nem kommunikál. Úgy általában semmiről sem, de a bajokról egyáltalán nem. Nem tudom elérni, hogy ez változzon. Most a marketing vezetőnek nagy nehezen sikerült ugyan elérnie, hogy kimenjen egy levél ebben a témában, de konkrétum nem volt benne, így a dolgozóknak olvasni kellett a sorok között. Nem akarom túlmisztifikálni újra és újra az előző munkahelyemet, de ott kommunikáltuk a jó és rossz eredményeket is egyaránt. Odaálltunk a dolgozók elé őszintén minden hónapban és megmondtuk, hogy jó vagy rossz a helyzet. Volt is a vezetésnek becsülete, volt is elköteleződés, hűség és motiváció az emberekben. Vezetők és dolgozók együtt kerestük a megoldást, mindenki a sajátjának érezte a céget. Itt és most viszont az emberek nincsenek bevonva, nincsenek megtisztelve azzal, hogy őszintén kommunikáljanak velük. Úgyhogy nagyon nem fogok csodálkozik, ha komolyabb erőforrás veszteségeink lesznek és persze helyettük a piacról jóval drágább embereket fogunk felvenni, tehát ha meg is oldódik a baj, jön egy újabb nehéz helyzet, amit meg lehetett volna előzni, ha nem tartjuk megalázóan alacsonyan a béreket ilyen hosszú ideig. 

Dühös tehetetlenséget érzek, ezt a céget sokkal jobban lehetne csinálni, ezekkel a csodás emberekkel sokkal jobban lehetne és kellene bánni és csodákat tudnának csinálni. De itt a HR csak admin funkció, semmilyen befolyásom nincs a helyzet alakulására. Maradok dühösen tehetetlen és tehetetlenül dühös.