Nos igen, a női megérzések sosem csalnak és már hetek óta biztosan éreztem, hogy mi következik. Főleg, ha nagyon nyilvánvaló jeleket kap az ember, mint utólag kiderült, szándékosan. Szeptember 10-én elutaztam imádott városomba, New Yorkba. Ezt az utazást az elmúlt hónapokban százszor gondoltam át. Tudtam, hogy nem életszerű erre pénzt kiadni. De ismerve a cég jelenlegi nagyon bizonytalan helyzetét és tudva azt, hogy a 90 napos akcióterv a cég megmentésére nem hozta az elvárt sikereket, és mivel már 6 éve nem voltam New Yorkban, éreztem, hogy ha most nem utazom el, akkor valószinűleg már soha többé nem lesz rá lehetőségem. Biztos voltam benne, hogy ha újabb elbocsátásokra kerül sor, abban már benne leszek. Ezt a vélekedésemet aláhúzták azok a jelek, amik múlt héten érkeztek. Történt ugyanis, hogy 1 nappal az utazásom előtt jeleztem a főnökömnek, hogy nem tudok részt venni a csütörtöki heti megbeszélésünkön. JEL 1: máskor ilyenkor szimplán kihagyjuk, 2 hét múlva lesz a következő. Most a születésnapom reggelén arra ébredtem, hogy e-mailem érkezett, amiben átrakta a meetinget hétfőre, a visszaérkezésem utáni napra. JEL 2: a meeting neve megváltozott és "90 napos visszatekintés" lett a címe. JEL 3: hozzáadta a meetinghez az ügyvezetőnket. Bang!!!
Tehát szeptember 11-én reggel, a születésnapom reggelén, (azaz egészen pontosan magyar idő szerint délután 2-kor) ülök a new-yorki hotelszobám franciágyán, szemben velem ragyog az Empire State Building és biztosan tudom, hogy hétfőn el fognak bocsátani. Két választásom volt akkor és ott: összeomlok, sírok és sajnálom magam, ezzel nyomorultul érzem magam az egész utazás alatt VAGY elfogadom azt, amit nem tudok megváltoztatni és jól érzem magam, utoljára 4 napig és méltó módon elköszönök a gyerekkorom óta imádattal a szívembe zárt Nagy Almától. Ezt választottam. Csodás 4 nap volt. Néha egy-egy utcasarkon a zöldre várva (a fenébe is, new-yorki vagyok, nem várok semmiféle zöldre) vagy az Edge tetőteraszán a születésnapom naplementéjekor át-átfutott rajtam, hogy mindennek vége, de megráztam magam és mentem tovább. Aztán tegnap megtörtént. Kedvesek, voltak és őszinték, megtartanának, de nem tudnak tovább fizetni. Profin fogadtam, hiszen már van gyakorlatom ebben is. Két másik kolléga is erre a sorsra jutott, velük már pénteken közölték és már intézzük a kiléptetésüket.
Vagyis, BREAKING NEWS, a blog történetében immár 3. alkalommal álláskeresés indul. Előnyeim: 26 évnyi hatalmas és mély szaktudás, széleskörű gyakorlat. Hátrányaim: ugyanaz, azaz 26 évnyi hatalmas és mély szaktudás, széleskörű gyakorlat (ez ugyanis nagyon drága dolog és a drága HR-es nagyon nem kívánt dolog) meg persze elsősorban az életkorom (50+). A majdnem lehetetlen küldetés. Az előző két álláskeresésem óta (19 hónap, 15 hónap) azt szoktam mondogatni, hogy 45 év felett a NASA-hoz könnyebb bejutni űrhajósnak, mint állást találni. A legnagyobb problémám persze az, hogy most csupán 3 évem volt tartalékot gyűjteni vagyis nincs sok időm.
Ma délután összeállítom az álláskeresési stratégiámat. Holnap pedig elindulok a már ismert úton én, a feketeöves álláskereső. Itt a blogon újra lehet majd követni a kalandjaimat.
Drága szeretett kolléganőim nagyon rosszul fogadták a hírt, de megígértem nekik, hogy addig leszek mellettük, amíg lehet (október 13.) és mindent átbeszélünk és előkészítünk, hogy a lehető legsimább legyen az út az elválásig. Biztosítottam őket arról is, hogy utána is ott leszek mindig egy telefonhívásnyi távolságra, ha szükségük lesz rám. Egyébként a 2 ügyvezető azt mondta, hogy megbízási szerződéssel alkalmanként szeretnék majd kérni a segítségem mint tanácsadó, amit úgy is jó volt hallani, ha nem igaz, a lelkemnek jól esett, meg a "lányaimnak" is.
Hogy hogyan érzem magam? Én sem tudom. Nyilván van bennem egyfajta megkönnyebbülés. Egyrészt, mert ez sosem volt az én helyem és itt sosem voltam a helyemen. Másrészt vége a állandó feszültségnek, hiszen hosszú ideje éltünk már a cég helyzetének nyomása alatt és nem tudtuk mi lesz. Ez elmúlt. Emellett halálra vagyok rémülve, tanácstalan és elveszett vagyok és nagyon szomorú. De ez normális. Most, hogy tudtam előre, azért nem ütött akkorát, mint az előző kettő esetben és mivel nem 1 óra alatt kellett "kilépnem", hanem kaptam időt, bizalmat és dícséretet (tudják, hogy amit vállalok, azt teljesítem, amit mondok, az úgy lesz és amit ígérek, azt mindig betartom, tehát teljes mértékű bizalmat élvezek tőlük) így könnyebb, valamivel könnyebb, nem olyan drámai és tragikus.
Persze nyilván fogok mindenféle alkalmi munkát is vállalni, amit csak lehet, és úgy néz ki, hogy újra kezdem az angol tanítást, ideig-óráig talán ez segíteni fog (to make ends meet).
Gondoljatok rám és ha bármilyen lehetőséget láttok, ami jó lehet nekem, akár ideiglenesen is, kérem, hogy szóljatok.
Gyakorlatom: idegenvezetés 3 év, asszisztens 2 év, nyelvtanár 13 év, HR specialista képzés és fejlesztés területen 3 év, HR vezető (EMEA, USA) 20 év (HR-esként összesen 26 év) és igen, mindez belefért 54 évbe😄 Ezeken belül voltam ügyvezető (SW/technológia), globál HR igazgató (Corporate HQ/Production), IT manager, mentor, tréner, egyetemi oktató. De bármire nyitott vagyok, amit ilyen háttérrel lehet csinálni és pénzt adnak érte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése