Powered By Blogger

2025. október 5., vasárnap

Még 2 hét

A megegyezés végül az lett, hogy egészen végig, azaz a 35 napos felmondási idő legvégéig dolgozom, ami október 20. Most az átadás során folyamatosan derül ki mennyi minden van nálam és mekkora az a tudásmennyiség, ami csak nálam elérhető, és amit most mind át kell adnom valahogyan a többieknek. Bár a vezetőség különösebben nem köszönte meg, hogy végig hajlandó vagyok dolgozni, de az érintettek, akikre rászakad a munkám viszont igen. Az egyik embertől egy nagyon komoly dícséretet kaptam azért, mert a történtek után is ugyanazzal a profizmussal és energiával dolgozom, ami szerinte példa nélküli. Mondanom sem kell, hogy nagyon jól esett minden szava. Hát ez vagyok én. Lojális, korrekt, lelkiismeretes, nem hagyom, hogy beomoljon, amit felépítettem.

Az álláskeresésben egyelőre ott tartok, hogy átdolgoztam a LinkedIn oldalamat, alaposan átdolgoztam és ATS-baráttá tettem az önéletrajzomat és folyamatosan figyelemmel kísérem az álláshirdetéseket. Jelentkezni még nem volt sem energiám, sem lelkierőm, hiszen az nem csak annyi, hogy csatolok egy CV-t, hanem a CV-t rá kell szabni az adott pozícióra és ennek írott követelményeire, sokszor fel kell tölteni a CV-t és mellette kézzel fel kell tölteni minden adatot az ATS rendszerekbe, néhány helyen motivációs levelet kell írni, egy jelentkezés így lehet, hogy 1 óra hosszú lesz. Esténként már nincs hozzá semmi inspirációm. De persze tudom, hogy el kell kezdeni. Eddig még csak egy délután sírtam át, azonkívül viszonylag optimista vagyok magamhoz képest, meglátjuk ez mire lesz elég és meddig tart.

Az álláskeresés során nagyjából ezen a nyomvonalon haladok majd:

I. Jelentkezések álláshirdetésekre

1) LinkedIn

2) Profession.hu

3) Indeed

4) HR Portál

5) angliai és emirátusok beli lehetőségek a LinkedIn-en, még ha minimális esély van csak a sikerre

6) egyéb külföldi álláskereső oldalak (Monster és társai)

II. levélírás/kapcsolatfelvétel

1) LinkedIn kontaktok: végig nézem őket egyesével, kijegyzetelem kinek érdemes írni (de főleg HR-esek, cégvezetők, coachok, szervezetfejlesztők, esetleg tréning- és egyéb partnercégek vezetői)

2) Fejvadász, tanácsadó cégek/kontaktok: a régebbi álláskeresésekből kigyűjthető emberek

3) Barátok, ismerősök

4) Facebook HR csoportok

5) A LinkedIn és a Facebook népe - posztban

De a biztonság kedvéért például már felderítettem nem HR-es lehetőségeket, például az általam bevezetett HRmaster rendszer projekt manageri munkalehetőségét (csak hát az Miskolcon van és heti 3 napot kell lenni az irodában....pedig imádnám) vagy például könyvesbolti eladóként a Nyugati téri Libriben mindig van felvétel (igen, tudom, gáz az eddigiek után, de nem válogathatunk, ha minden kötél szakad, akkor jó lesz, hiszen  imádom a könyveket, szóval szükséghelyzetben ez még elfogadható).

Alternatív megoldások:

1) angol oktatás

2) részmunkaidős HR-es munkák (akár több helyen 8-10-20 órában)

3) órabéres HR-es munkák megbízási szerződéssel (kérdés honnan és hogyan)

4) Virtuális HR szolgáltatás, vagyis a megálmodott saját vállalkozásom, amit olyan cégeknek ajánlok, ahol nincs HR, de néha bizonyos feladatokra kellene és ad-hoc vagy modulárisan lehet választani a HR szolgáltatásaimból, csak ami kell nekik és amikor kell nekik. Ehhez azonban kellene a nem létező értékesítő vénám vagy egy jó marketinges, úgyhogy ez a nice to have kategória, de nem látom kivitelezhetőnek.

5) Eladom a házat és az árából világgá megyek😀

Elkészült a pénzügyi vészhelyzeti tervem, annak alapján egyelőre nem kell (nagyon) kétségbe esni, így próbálok nem pánikolni.

Szóval nem tudom hogy lesz, de valahogy lesz. Most azonban október 20-ig még mindent megteszek, hogy úgy hagyjam ott a céget, hogy a HR működési szintje közel azonos maradjon a távozásom után is, ha már visszaépítettük a megbecsülést és a bizalmat, akkor most ezzel ne vesszen el.

A Puffin adjon nekem erőt és mindent lebíró akaratot😂😎

Puffin




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése