Tegnap megjött a második elutasítás is. A kiírt követelményeknek ennél a pozíciónál is 100%-ban megfeleltem, sőt, ráadásul álom állás lett volna. Indoklás persze nem érkezett. Ezzel együtt rá is jöttem, miért is halogattam az álláskeresést. Mert erre egyszerűen még nem volt szükségem. Egészen megsemmisítő hatásúak ezek a személytelen elutasítások. Bármennyire biztos vagy magadban, bármennyire is tudod, hogy tökéletes lettél volna az adott munkára, az azért odatesz, hogy még egy 2 perces beszélgetésre sem találtattál alkalmasnak. Minden egyes elutasítás egy pofon és még csak ez első héten vagyunk. Mi lesz a 20. héten, vagy az 52. héten, vagy a 128. héten? Hogyan őrizd meg az erődet, energiádat, magabiztosságodat? Aki még soha nem vesztette el a munkáját, az szerencsére nem tudja miről beszélek, nem ismeri ezt az érzést és őszintén szívből kívánom neki, hogy soha ne is tapasztalja meg.
Amikor a céges tanácsadónkat megkérdeztem, hogy hogyan érjem el, hogy az álláskeresés teljes ideje alatt kint tudjam tartani a fejemet a vízből és ne veszítsem el önmagam, ő azt mondta, hogy ő úgy látja, hogy én rendkívül erős vagyok és szerinte megbirkózom ezzel. Hát nagyon szeretném, ha igaza lenne.
Közben kértem és kaptam egy újabb ajánlást, most a közvetlen főnökömtől. Nagyon meghatott, hogy igazi prioritásnak vette és már ki is került a LinkedIn profilomra a korábbival együtt. Ezzel persze nem tudok villanyszámlát fizetni, de a lelkemnek jót tett és hát az is fontos most.
Új álláslehetőségek hétfő óta nem jelentek meg, illetve csak egy, de a pozíció megszerzéséhez tudni kéne mandarinul, az meg nem az erősségem, szóval azt kihagytam😀 Tehát a heti mérleg 11 jelentkezés, 2 elutasítás, 1 adatbázisban bekerülés, 2 ajánlás. Nem rossz kezdés, megyünk tovább.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése