Rossz stratégia KKV módra

A január volt a leghosszabb hónap és mégis már február van, mire eljutottam ide, hogy írjak. Nagyon nem vagyok jól, de annak érdekében, hogy jobban legyek, úgy érzem, hogy vissza kell térnem a rutinjaimhoz, mert jelenleg csak sodródom, napok, hetek telnek el úgy, hogy bármi értelmeset csináltam volna az életemmel.

HR-es témákat ígértem, jöjjön is most egy. Azt már tudom, illetve tudjuk, hogy a KKV-k kicsit (?) máshogy működnek, mint a multik. A cégünk pedig, na, az tényleg másképp működik. Tavaly elvesztettünk pár megbízást. Ilyen történik, történhet. Van olyan, hogy egy cég hosszabb ideig igénybe vesz egy szolgáltatást, majd utána már nincs rá szüksége. Ezekkel is ez történt. A partnercég átment egy fontos átalakuláson, ehhez kellett a mi segítségünk, az átalakulás véget ért, már nem kell az adott szolgáltatás. Várható volt, tudtuk, azaz tudhattuk volna előre. Mikor megkérdeztem a főnökömet, hogy ha ezt már nyáron tudtuk, miért nem nyáron kezdtünk el új bevételi forrást, azaz új megbízásokat keresni, a főnököm rám nézett és azt mondta "Már egy évvel az előtt is tudtuk". Ami nem fér a fejembe, az az, hogy akkor miért most decemberben kezdtünk el kétségbeesetten kapkodni és nem egy évvel ezelőtt. Hol itt a stratégia, a proaktivitás? Miért kapkodva, reaktívan próbálunk megoldani egy súlyos helyzetet? A veszteség elvitte a bevételünk egyharmadát. Tehát egyelőre kialudt a fény az alagút végén. Miért zavar ez engem? Egyrészt, mert ugye, ha ez a munkahely ugrik, akkor nekem az életben többé nem lesz másik. De nem igazán ezért zavar, hanem a csapatom miatt. Mi már tavaly sem kaptunk inflációkövető emelést, így mostanra mindenkinek a bére messze elmarad attól, amiből meg lehet élni. Van olyan kollégám, aki 200ezer nettót visz haza. Egy éven át abban reménykedtem és azon dolgoztam, hogy most az év elején rendbe tudjuk tenni ezt a helyzetet. De persze most nincs béremelés. Értem. Okos, józan döntés. Majd, ha jobban megy a szekér. De sajnos ilyen bérekkel nem fognak/nem tudnak itt maradni. Meg kell élniük valahogyan, nem lehet máról holnapra létezni, főleg nem a mai világban. A pótlásuk pedig minimum a duplájába kerül majd. Csak ezt rajtam kívül senki nem gondolja át. Egyszerűbb és olcsóbb lenne most adni valamicskét, vagy akár több lépésben többet az év folyamán, mint végig nézni, hogy szép lassan mindegyikük talál jobbat. Minden munkatársam esetében van olyan pozitívum, ami ideig-óráig itt tudja tartani, de örökre nem, főleg, ha kap egy jobb ajánlatot. Tehát könnyen itt maradhatok egyedül, úgy pedig nem tudom elvinni a showt és a jelenlegi bérükért nem fogom tudni pótolni őket. De tökéletesen megérteném, ha nem maradnának. Az én mostani bérem még mindig fényévekre van attól, amit a korábbi cégemnél kaptam, de ha kapnék emelést, azt is nekik adnám, mert úgy érzeném helyesnek. Én minden erőmmel nekik szeretnék segíteni és ezzel kicsit jobban elismerni a remek munkájukat.

A probléma másik része az, hogy a cég vezetősége nem kommunikál. Úgy általában semmiről sem, de a bajokról egyáltalán nem. Nem tudom elérni, hogy ez változzon. Most a marketing vezetőnek nagy nehezen sikerült ugyan elérnie, hogy kimenjen egy levél ebben a témában, de konkrétum nem volt benne, így a dolgozóknak olvasni kellett a sorok között. Nem akarom túlmisztifikálni újra és újra az előző munkahelyemet, de ott kommunikáltuk a jó és rossz eredményeket is egyaránt. Odaálltunk a dolgozók elé őszintén minden hónapban és megmondtuk, hogy jó vagy rossz a helyzet. Volt is a vezetésnek becsülete, volt is elköteleződés, hűség és motiváció az emberekben. Vezetők és dolgozók együtt kerestük a megoldást, mindenki a sajátjának érezte a céget. Itt és most viszont az emberek nincsenek bevonva, nincsenek megtisztelve azzal, hogy őszintén kommunikáljanak velük. Úgyhogy nagyon nem fogok csodálkozik, ha komolyabb erőforrás veszteségeink lesznek és persze helyettük a piacról jóval drágább embereket fogunk felvenni, tehát ha meg is oldódik a baj, jön egy újabb nehéz helyzet, amit meg lehetett volna előzni, ha nem tartjuk megalázóan alacsonyan a béreket ilyen hosszú ideig. 

Dühös tehetetlenséget érzek, ezt a céget sokkal jobban lehetne csinálni, ezekkel a csodás emberekkel sokkal jobban lehetne és kellene bánni és csodákat tudnának csinálni. De itt a HR csak admin funkció, semmilyen befolyásom nincs a helyzet alakulására. Maradok dühösen tehetetlen és tehetetlenül dühös.