A január volt a leghosszabb hónap és mégis már február van,
mire eljutottam ide, hogy írjak. Nagyon nem vagyok jól, de annak érdekében,
hogy jobban legyek, úgy érzem, hogy vissza kell térnem a rutinjaimhoz, mert
jelenleg csak sodródom, napok, hetek telnek el úgy, hogy bármi értelmeset
csináltam volna az életemmel.
HR-es témákat ígértem, jöjjön is most egy. Azt már tudom,
illetve tudjuk, hogy a KKV-k kicsit (?) máshogy működnek, mint a multik. A
cégünk pedig, na, az tényleg másképp működik. Tavaly elvesztettünk pár
megbízást. Ilyen történik, történhet. Van olyan, hogy egy cég hosszabb ideig
igénybe vesz egy szolgáltatást, majd utána már nincs rá szüksége. Ezekkel is ez
történt. A partnercég átment egy fontos átalakuláson, ehhez kellett a mi
segítségünk, az átalakulás véget ért, már nem kell az adott szolgáltatás. Várható
volt, tudtuk, azaz tudhattuk volna előre. Mikor megkérdeztem a főnökömet, hogy
ha ezt már nyáron tudtuk, miért nem nyáron kezdtünk el új bevételi forrást,
azaz új megbízásokat keresni, a főnököm rám nézett és azt mondta "Már egy
évvel az előtt is tudtuk". Ami nem fér a fejembe, az az, hogy akkor miért
most decemberben kezdtünk el kétségbeesetten kapkodni és nem egy évvel ezelőtt.
Hol itt a stratégia, a proaktivitás? Miért kapkodva, reaktívan próbálunk
megoldani egy súlyos helyzetet? A veszteség elvitte a bevételünk egyharmadát.
Tehát egyelőre kialudt a fény az alagút végén. Miért zavar ez engem? Egyrészt,
mert ugye, ha ez a munkahely ugrik, akkor nekem az életben többé nem lesz
másik. De nem igazán ezért zavar, hanem a csapatom miatt. Mi már tavaly sem
kaptunk inflációkövető emelést, így mostanra mindenkinek a bére messze elmarad
attól, amiből meg lehet élni. Van olyan kollégám, aki 200ezer nettót visz haza.
Egy éven át abban reménykedtem és azon dolgoztam, hogy most az év elején rendbe
tudjuk tenni ezt a helyzetet. De persze most nincs béremelés. Értem. Okos,
józan döntés. Majd, ha jobban megy a szekér. De sajnos ilyen bérekkel nem
fognak/nem tudnak itt maradni. Meg kell élniük valahogyan, nem lehet máról
holnapra létezni, főleg nem a mai világban. A pótlásuk pedig minimum a
duplájába kerül majd. Csak ezt rajtam kívül senki nem gondolja át. Egyszerűbb
és olcsóbb lenne most adni valamicskét, vagy akár több lépésben többet az év
folyamán, mint végig nézni, hogy szép lassan mindegyikük talál jobbat. Minden
munkatársam esetében van olyan pozitívum, ami ideig-óráig itt tudja tartani, de
örökre nem, főleg, ha kap egy jobb ajánlatot. Tehát könnyen itt maradhatok
egyedül, úgy pedig nem tudom elvinni a showt és a jelenlegi bérükért nem fogom
tudni pótolni őket. De tökéletesen megérteném, ha nem maradnának. Az én mostani
bérem még mindig fényévekre van attól, amit a korábbi cégemnél kaptam, de ha
kapnék emelést, azt is nekik adnám, mert úgy érzeném helyesnek. Én minden
erőmmel nekik szeretnék segíteni és ezzel kicsit jobban elismerni a remek
munkájukat.
A probléma másik része az, hogy a cég vezetősége nem
kommunikál. Úgy általában semmiről sem, de a bajokról egyáltalán nem. Nem tudom
elérni, hogy ez változzon. Most a marketing vezetőnek nagy nehezen sikerült
ugyan elérnie, hogy kimenjen egy levél ebben a témában, de konkrétum nem volt
benne, így a dolgozóknak olvasni kellett a sorok között. Nem akarom
túlmisztifikálni újra és újra az előző munkahelyemet, de ott kommunikáltuk a jó
és rossz eredményeket is egyaránt. Odaálltunk a dolgozók elé őszintén minden
hónapban és megmondtuk, hogy jó vagy rossz a helyzet. Volt is a vezetésnek
becsülete, volt is elköteleződés, hűség és motiváció az emberekben. Vezetők és
dolgozók együtt kerestük a megoldást, mindenki a sajátjának érezte a céget. Itt
és most viszont az emberek nincsenek bevonva, nincsenek megtisztelve azzal,
hogy őszintén kommunikáljanak velük. Úgyhogy nagyon nem fogok csodálkozik, ha
komolyabb erőforrás veszteségeink lesznek és persze helyettük a piacról jóval
drágább embereket fogunk felvenni, tehát ha meg is oldódik a baj, jön egy újabb
nehéz helyzet, amit meg lehetett volna előzni, ha nem tartjuk megalázóan
alacsonyan a béreket ilyen hosszú ideig.
Dühös tehetetlenséget érzek, ezt a céget sokkal jobban
lehetne csinálni, ezekkel a csodás emberekkel sokkal jobban lehetne és kellene
bánni és csodákat tudnának csinálni. De itt a HR csak admin funkció, semmilyen
befolyásom nincs a helyzet alakulására. Maradok dühösen tehetetlen és
tehetetlenül dühös.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése