A szeretet ünnepe

Wow! Nagyon régen írtam. Annyira rutinszerű volt ez éveken át, de az elmúlt időszakban annyira elsodort az élet, hogy nem jutottam addig egyik nap sem, hogy kinyissam a saját laptopom és leírjam, ami foglalkoztat. De most újra itt vagyok, december 26-án. Az én karácsonyaim nagyon sok átalakuláson mentek keresztül az elmúlt 21 évben. 21 éve halt meg az édesanyám. Amíg ő élt, a karácsony egy misztikus, izgalmakkal teli, boldog időszak volt, ahol bár minden mindig ugyanúgy zajlott és mindennek megvolt a helye és azt ideje, sosem volt unalmas vagy fárasztó. Amikor itt hagyott minket 2003-ban, én vettem át a helyét és próbáltam édesapámnak ugyanolyan karácsonyokat varázsolni, csak akkor már semmi sem volt ugyanolyan. 2011-ben, amikor külön mertem költözni tőle, apám megharagudott rám és azóta szép lassan megszakadt a kapcsolatunk. Akkor, az összeveszésünk utáni első 3 karácsonyt nem is tartottam meg, nem volt karácsonyfa, nem volt dekoráció, mindegyik nap ugyanolyan volt, mint az év bármelyik másik napja. Aztán a 4. évben egy nagyon kedves régi iskolai osztálytársnőm azt mondta, hogy ne másokért legyen karácsony, hanem mert én szeretném és én megérdemlem, hogy nekem legyen a legszebb karácsonyom. Nyomott hagytak bennem ezek a szavak és akkor abban az évben újra megtartottam a karácsonyt, ami csodaszépre sikerült. Azóta nem érdekel egyedül vagyok-e vagy velem ünnepel valaki, mindig nagy hűhót csapok belőle, csodaszép a karácsonyfa, finomak az ételek és a sütik, csodás a dekoráció és sokszor csak ülök a lépcsőn és onnan fentről nézem a varázslatos nappalit és boldogság tölt el. Édesanyám kedvéért készül a tojáslikör és csokilikőr, 50 éve ugyanonnan rendeljük a bejglit, csengetek a csengővel vacsora után, ahogy apukám mindig tette, jelezve, hogy a Jézuska megérkezett.

Időközben minden szerettem egymás után meghalt, a nővéremnek addig voltam érdekes, amíg pénzt adtam neki, apámról lásd fent, a barátaimról pedig már írtam, hogy a 2 legjobb barátom elhagyott, amikor 3 éve sok volt körülöttem a probléma. A megmaradt családommal hosszú ideje csak sátoros ünnepekkor és csak Messenger - esetleg SMS - üzenetekben kommunikálunk, karácsonykor is ennyit kapok a nővéremből és az apámból, egy lélektelen GIF-et vagy esetleg egy saját kézzel írt üzenetet. Azaz idén új mérföldkőhöz érkeztünk, mert a korábbi évek gyakorlatától eltérően apukámtól egyáltalán nem érkezett karácsonyi üdvözlet semmilyen formában, még válaszként sem az enyémre. Egyelőre nem tudom megemészteni, hogy a saját apám nem érezte fontosnak, hogy gondoljon rám karácsonykor (sem), de az én lelkiismeretem vele kapcsolatban továbbra is tiszta, egész életemben mindent megtettem, hogy neki a legjobb legyen, sajnálom, hogy ez is kevés volt.

A munkámban semmi nem változott, év végére sokasodtak a feladatok. Viszont a rengeteg munka azért jó, mert így nincs időm azon gondolkozni, hogy mennyire kevés nekem ez az állás és mennyire nem vagyok a helyemen. 3 pokoli év után még mindig nincs remény másra, persze minél idősebb vagyok, annál kevesebb esélyem lesz jobbat találni, gyakorlatilag a csodával lenne egyenlő. 

A jövő évtől már csak annyit várok, hogy ne legyen rosszabb, mint az idei volt. Viszont HR-es témákkal jövök majd a következőkben.

Nektek viszont nagyon békés, boldog ünnepeket kívánok és nagyon boldog, sikerekben, élményekben és szeretetben gazdag új évet. A szeretet a legfontosabb. Nekem nagyon hiányzik.

Munka és magánélet?

Ma egy érdekes dilemmát hoztam nektek, mert mostanában többször találkoztam ezzel a dologgal és sokat gondolkoztam rajta. 

A magánéletünk az elsődleges vagy a munkavégzés kapcsán megjelenő kötelezettségeink alapján is igazodnunk kell?

A következőre gondolok. 2003 óta - akkor lettem a GE-ben HR vezető - úgy 2021-ig (a munkám elvesztéséig) soha nem mentem szabadságra a hónap első 10 napjában, egészen egyszerűen azért, mert akkor zajlott a bérszámfejtés előkészítése (adatok, jelenléti ívek begyűjtése és ellenőrzése, juttatások, költségtérítések, bónuszok, jutalmak kalkulációja, stb.) és a bérszámfejtés/bérfizetés. Mivel ez az én felelősségem volt, sosem hagytam parlagon, egyszerűen hozzászerveztem az életemet. Gondot nem okozott, egy idő után rutin lett így gondolkodni. Az év eleje volt az egyetlen fájó pont, hiszen mások kivehették az első pár napot vagy az első hetet, míg én már január 2-án reggel mindig dolgoztam, hogy minden időben meglegyen. Amióta nincs ilyen felelősségem, értelemszerűen nem kell erre figyelnem, de arra például figyelek, hogy az éves auditkor és előtte a felkészüléskor ne legyek szabadságon. Na, ez vagyok én. 

A cégnél viszont, ahol dolgozom, mások érdekesen csinálják ezt. Aki a bérszámfejtésért felel, az vígan (és következetesen) szervez nyaralást erre az időszakra, majd minden éjszaka dolgozik a szabadsága alatt, hogy a feladatait hiánytalanul elvégezze. Egy másik - az auditokért felelős munkatárs - az esküvőjét és a nászútját szervezte az auditra történő előkészítő időszakra, ezzel a nászút egy részét munkával tölti, hogy időben elkészüljön mindennel. Az audit minden évben kb. ugyanakkor van, tehát kiválóan tervezhető. Tényleg szükség van erre? Ezek az emberek miért saját maguk ellenségei? Ez megéri? Feláldozni egy gyönyörű utazást vagy éppen életed legszebb időszakát? Miért nem tervezünk? Van még 350 más nap az évben.... Persze utána panaszként és sérelemként is sokszor megjelenik ez, hogy neki szabadság alatt is dolgozni kellett, de vajon ki ezért a felelős? A munkáltató? Végül is nem kell elengednie a dolgozót, ha azt látja, hogy a feladat elvégzése veszélybe kerül. De hát pontosan tudja, hogy a feladat így is el lesz végezve. Helyesen jár el, ha ennek a tudatában jóváhagyja a dolgozó szabadságkérelmét? Esetleg ne engedje el a dolgozót az esküvőjére, a nászútjára, mert fontos feladata van?  Ebben az esetben csak a dolgozónál lehet a kontrol (és a józan ész?). De mégis mi készteti arra az embert, hogy ezt bevállalja? Nyilván lehetnek objektív és szubjektív okai, hogy éppen akkor megy szabadságra, de az esetek többségében azért ez talán elkerülhető lenne. Tényleg trendi arra hivatkozni, hogy annyira sok munkánk van, hogy még a szabadságunk alatt is dolgoznunk kell? 

Persze ehhez hozzá kell tennem nagyon őszintén, hogy nekem egészen addig, míg ehhez a céghez nem jöttem, soha nem volt olyan szabadságom, amikor nem kellett dolgoznom közben napi 2-3 órát, egyszerűen a munka mennyisége miatt. Így most, hogy a szabadság alatt ennél a cégnél nem kell dolgoznom, néha azt érzem, hogy lógok😀 ami persze nem normális, tudom jól. De ugyanakkor mindig előre alaposan átgondolom, hogy a távollétem, mint HR vezető, mikor okozza a legkisebb fennakadást. Decembertől megint, ennél a cégnél is, felelős leszek a bérszámfejtésért, szóval újra visszaülök a szekérre és a hónap első 8 napjában soha nem lesz szabadság, de ezzel maximálisan együtt tudok élni.

A fent említett probléma leginkább vezetők vagy specialisták esetében áll fent, főleg ha kicsi a csapatuk vagy nincs kinek delegálni az adott feladatot. De bárki más találkozhat ilyen dilemmával.

Szóval szerintetek mit igazítunk mihez? Ti hogy csináljátok? 

Holtig tanulunk (valamit)

Ígértem egy tanulságos történetet. 

Amikor beléptem a jelenlegi munkahelyemre, sokkolt, hogy mennyire másképp működik egy magyar, családi tulajdonú KKV, mint egy multi. Na jó, nem kellett volna meglepődnöm, de mentségemre szolgáljon, hogy az előző 25 évet multiknál töltöttem, így KKV-t még belülről nem láttam. A kulturális sokk része az volt, hogy egy KKV szigorúan adóoptimalizálás céljából, fogalmazzunk finom úgy, hogy sokat ügyeskedik. Az én "német" szabálykövető, kötelességtudó fejemnek ez nagyon nagy pofon volt és sajnos ezzel a mai napig nem tudok nagyon együtt élni. Bár sikerült néhány fontos eredmény elérni ezen a téren, attól még ahhoz, hogy a helyzettel valahogyan együtt tudjak élni, kicsit lejjebb kellett engednem az elvárásaimat, így egy kicsit én is lazábbra vettem a dolgokat és próbáltam nem problémázni olyasmin, amin nem tudok változtatni. Tehát egy ponton nem már viselkedtem bulldogként és próbálok józan odafigyeléssel, de mégis a céges szabályok szerint játszani. Aztán rájöttem, hogy ez nem mindig elég. Van egy ATS (jelöltkezelő) rendszerünk, tavaly vezettük be. Az lelkesen küldi az üzeneteket, ha valaki nem fogadja el az adatkezelési megállapodást többszöri felszólításra sem, ezért törölni kell a rendszerből. Láttam ezeket a figyelmeztetéseket, de mivel három másik ember is van a recruitment területen és ők foglalkoznak a jelöltekkel, abban a tudatban voltam, hogy ők ilyenkor megteszik a szükséges lépéseket, vagyis teljes mértékben megbíztam bennük. Ez abból ered, hogy én általában azt feltételezem, hogy mindenki olyan lelkiismeretesen, kötelességtudóan és precízen dolgozik, ahogy én. Emiatt nagyon sok problémám volt mindig, de nem tanulok a hibámból, ki tudja miért. Naivitás, mondják. Lehet. Na, de aztán egy nap, amikor megnéztem azt a jelöltet a rendszerben, akinek utoljára ajánlatot adtunk, azt láttam, hogy nincs adatkezelési hozzájárulása. Szerintem meg is állt a szívem egy pillanatra. Tehát végigvittünk egy jelöltet egy komplett kiválasztási és interjú folyamaton úgy, hogy nem járult hozzá hivatalosan az adatai kezeléséhez. Azon tűnődtem, hogy ez egyszeri véletlen-e vagy a lányok nem figyelnek erre egyáltalán. Gyors elhatározással lehívtam egy riportot a rendszerből, hogy megnézzem, van-e több olyan ember, akinek nincs adatkezelési nyilatkozata és bizony sok esetben hasonló volt a helyzet. Amikor felhívtam erre a figyelmüket, szerencsére gyorsan és jól reagáltak,  és mostanra nagyjából rendben vagyunk és már aktívan figyelnek erre a toborzási folyamat során. Hála az égnek. Mit tanultam ebből? Egyrészt, hogy a mikro-menedzsment józan mértékben néha életet menthet, és bár most is teljes felhatalmazással, önállóan működnek, de sokkal többet és gyakrabban ellenőrzöm, hogy minden a megfelelő módon történik-e. Másrészt, hogy mégiscsak van értelme az én törvénytisztelő hozzáállásomnak, tehát ezt feladni soha, egy percre sem szabad, akkor sem, ha mások számára ez nem annyira fontos és ha ez mások szemében egy zavaró tényező (túl problémás vagyok?)

Amúgy éppen most van a teljesítményértékelés. Most kimondottan jó visszajelzéseket kaptam, de az egyik vezető fején találta a szöget, amikor azt írta, hogy jobb kedvűnek lát mostanában, reméli, hogy ez azért van, mert végre szeretek itt lenni. Nem, továbbra sem szeretek itt lenni, nagyon hiányzik az igazi, felelősségteljes, magas szintű munka, a nagyobb megbecsülés, a kihívások, az értelmes feladatok. De valahogy belefásul az ember és lassan elfogadja, ami van. Néha-néha még kitör belőlem a tehetetlen düh, hogy többet érek, többet tudok, és még, ha kevesebb lelkesedéssel is, de keresem, hol lehetne ezt kamatoztatni. De kell egy biztos munkahely és ez az (persze az előzőre is azt mondtam és 10 év után 2 perc alatt szűnt meg a pozícióm. Naivitás, valóban.) Most már, hogy túl vagyok minden idei megpróbáltatáson (lakáseladás, nővérem esküvője) igyekszem visszatérni a heti blogoláshoz és érdekes témákat hozni. Stay tunned. A képen a menyasszonyi csokor, amit az esküvőn én kaptam el😮

Az Óperenciás tengeren innen és 3 éven túl

Meg kell mondjam, hogy az elmúlt 6 hét csupán szelíd megkoronázása volt az elmúlt 3 évnek. Tudjátok, hogy tavaly ősszel édesapám idősek otthonába költözött, mert önállóan már nem tudta ellátni magát és állandó felügyeletre volt szüksége. Tegnap volt a 90. születésnapja, de attól eltekintve, hogy nehezen mozog és sokszor elesik, igazából egészséges. De mivel a nővérem és én is dolgozunk, ez volt a legjobb döntés, hogy ne legyen egész nap egyedül. Persze én nem tudtam volna magamhoz venni, mivel 2011 óta rossz kapcsolatot ápol velem, az okát azóta sem tudom. De ezt most hagyjuk.

Amikor kiköltözött a családi otthonunkból, elég hamar megszületett a döntés, hogy a lakást el kell adni. Ez a döntés jórészt azért született, mert a nővéremnek kellett a pénz. Így még tavaly elkezdtük kipakolni, de a lakás olyan rossz és lelakott állapotban volt, hogy hamar világos lett, így eladni nem lesz könnyű. Én év elején egy időre el is engedtem a projektet, mert kíváncsi voltam, hogy a nővérem tesz-e bármit is, de egy gyufaszálat sem tett arrébb. Hetente járt a lakásba, ahol hatalmas szemét és kosz volt, de ez őt nem zavarta annyira, hogy tegyen ellene. Aztán egyszer csak nagy meglepetésre lett egy vevőnk. Még nem kezdtük hirdetni, attól nagyon messze voltunk, de egy korábbi szomszédunk jelezte, hogy ő megvenné, ha eladó. Nosza, hát persze, eladó. Rohamléptekben minimálisan helyreállítottuk (helyreállítottam!), hogy legalább megmutatásra alkalmas legyen. Nem árultam zsákbamacskát, de a lakás elkelt minden problémájával együtt. Az árban is hamar megegyeztünk. Akkor még úgy volt, hogy megfelezhetjük a vételárat a testvéremmel, erre még visszatérek. Aztán jöttek a feladatok és az akadályok. Vízvezeték szerelő (folyt a WC és a konyhai csap), üveges (2 törött üvegajtó), zárszerelő (a bejárati ajtó kilincs letörve), energetikai tanúsítvány, villanyszerelő (ez utóbbi én lettem végül, mindenhez is értek), na és persze a teljes kiürítés. Kétszer szelektáltuk át a holmikat, hogy eldöntsük, mit visz a a testvérem, mit viszek én, mi kell apunak és mi a lom. Nos lomban jók voltunk, ugyanis 2 részletben 24 köbmétert kellett elszállíttatni. A bútorokat, használati tárgyakat, amiket egyikünk sem kért, ingyen odaadtuk érdeklődőknek, sok szegény családon segítettünk és okoztunk nekik boldogságot, ez azért jó érzés volt. Mindezt én vezényeltem le, főállás mellett, munka után a lakásba rohanva, hétvégéket ott töltve, a nővérem legtöbbször meg csak totyogott jobbra-balra, mint a sza..-ró galamb. Ha nem lett Zsuzsi barátnőm (nagyon szépen köszönöm Zsuzsi!!!!!), akkor soha nem oldom meg ezt a feladatot. Volt jogi zűrzavar (özvegyi jog), volt kétségbeesés és volt düh, amikor kiderült, hogy mégsem felezhetjük meg a vételárat. Addigra 630e forintban került a kis játék nekem, hiszen minden felmerülő költséget én fedeztem (még jó, hogy 3 tulajdonos volt...) úgyhogy dupla veszteségként könyveltem el. Aztán csodák csodája, a testvérem életében először betartotta egy ígéretét, és kifizette a részét a költségekből. Fárasztó, nyomasztó, kemény időszak volt, de vége.

Mindezzel oda akartam kilyukadni, hogy meglepő, de mindennek ellenére pillanatnyilag egész jól vagyok. Jobban, mint az elmúlt 3 évben bármikor. Valahogy ez a kis projekt életet vert belém és felhúzta az energiaszintem, bár minden napot a vesztesek nyugalmával kezdtem, aztán napközben mindig megszállt valami megfoghatatlan erő és megoldottam a lehetetlennek látszó dolgokat is. Augusztus 4-én adtuk át a lakást, oda is kisebb csodák vezettek el (azt hiszem, varázsló vagyok), utána egy hétbe telt minden elpakolni, amit elhoztam és azóta még egy hét eltelt, és a frizurám😀, na meg az energiám még tart. 3 év szorongásos, pánikos, nyomorult, depressziós időszak után egész furcsa jól lenni. Persze folyamatosan attól félek, hogy elmúlik, olyan hamar, ahogyan jött, de félve mondom, hogy talán-talán kijöttem a gödörből. Most már csak azt kell kitalálni, hogyan ne essek vissza. Szép ez egy olyan embertől, hogy egy évig tudatosan és módszeresen készült arra, hogy elvegye a saját életét és aztán utolsó nap, azon a napon, amikor meg kellett volna történnie, mégis volt ereje nem meg tenni és eldönteni, hogy még menjünk tovább, hátha. Ez február 4-én volt. Éppen 6 hónappal korábban, mint a lakás projekt zárása. Biztos nem függ össze, de érdekes. 

A munkámat azóta sem szeretem, egyszerűen túl kevés, nem éri el az ingerküszöbömet. De van, már 2 éve és ez a fontos. "Biztonságban" vagyok. Most egyik nap ránéztem a LinkedIn-re, az álláshirdetésekre. Már régen nem tettem. Csodákat láttam, álommunkákat, de pár hét múlva 53 éves leszek, az 53 jó ok arra, hogy ne adjak biztosat bizonytalanért. Itt befogadtak, elfogadtak, jó, nem lettem olyan, amit vártak tőlem, de összességében sok dícséretet kapok és meg vannak elégedve és meg is akarnak tartani. (Az ügyvezető szerint én vagyok a fékezett habzású mosószer, de itt sajnos nem tudok szárnyalni, ahhoz ez túl kevés, pont a szenvedély szintet nem éri el és nem kattan át a belső kapcsolóm😐). A bérem közben feltornásztuk, ugyan még nincs a régi bérem közelében, de már megnyugtató a havonta beérkező nettó és tulajdonképpen elég is. A régi helyen erősen túl voltam fizetve, de hát ki bánja az ilyesmit😀

Elhelyezkedni, más állást találni szinte lehetetlen vállalkozás lenne. Sokat olvasok mostanában erről a témáról - ageism - és lesújtó a helyzet, mert már a 40 évesek is panaszkodnak, hogy nehéz elhelyezkedni, de ez nem csoda. A senior recruiterek többsége 22-24 éves, nekik egy 40 éves már öreg, a szakértelem meg nem számít, mert ha értesz hozzá, akkor sokba kerülsz, egy kezdő meg olcsó és majd megtanulja. Rengeteget lehet olvasni arról is, hogy mennyire felhígult a HR szakma, sajnos ez azért van, mert a tapasztalt emberek ott sem kellenek. Magyarország még sokáig be lesz korlátozva ezzel a gondolkodással. Ezért nincs értelme állást keresni, öreg vagyok, nem kellek, ez van. Akárhogy kozmetikázom a CV-met, így már nagyon sok. Persze nem igazán vonzó kilátás nyűglődni a nyugdíjig, de csodák mindig történnek, velem sokszor megesett, hátha jön még egy, majd nyitva tartom a szemem. Most van egy jó projektem, HR rendszert vezetünk be, talán ez egy ideig motiváló lesz, aztán majd meglátjuk.

A következő blogban elmesélem, hogy mi történik, ha túlságosan feladod magad, mert most ebből nemrég kaptam egy jó leckét. De mára elég ennyi. 

A képen Rodosz, ahova idén megint nem jutottam el. De nyár lesz jövőre is😊

Employer branding

Ezt most a történeti hűség kedvéért jegyzem le, hátha üldözési mániám van és később jól jöhet tudni, hogy mikor kezdődött😁

A kezdetek kezdetétől vagyis már 2 éve van köztem és a marketing csapat között egy feszültség. Ez abból fakad, hogy az employer branding - vagyis a munkáltatói márkaépítés - mindkettőnkhöz tartozik (én lennék a vezetője hivatalosan, de korábban ők csinálták) és elmosódnak a határok. Sok-sok probléma és idegeskedés után a drága főnököm megpróbált rendet varázsolni a káoszba, aminek az lett az eredménye, hogy egy megbeszélés alkalmával valamennyire felosztottuk a területet és néhány kisebb feladat hozzám került. Ez így jó is, én pár pillanatig kicsit hasznosabbnak éreztem magam és végre voltak minimális élmények is a munkámban. Aztán szembe jött a passzív agresszív ellenállás a marketing részéről vagy legalábbis én ezt érzem (itt van az üldözési mánia). Ami feladatokat én kaptam - csokoládé világnapja, emoji világnap, a sör világnapja és a nyári uzsonnán egy olasz kvíz - azt én csinálom a HR csapattal és a recepciósunkkal. A marketing viszont keményen elhatárolódik ezektől, és bár mindig ők küldenek ki minden kommunikációt, ezeknél az eseményeknél még erre sem hajlandóak, hiába egyeztettük le előre. Sőt, olyan mértékben elhatárolódnak az egésztől, hogy ha kérdezik őket, akkor ez nem az ő ötletük, ezt a Juli találta ki, ezt a Juli csinálta. A múlt heti olasz kvíz esetében (ami amúgy nagyon jól sikerült) és a mai csoki világnap esetében legalábbis ezt csinálták. Nem értem miért jó ez. Nem olyan dolgokat csinálok, amit szégyelni kell, nem olyan dolgok ezek, ami nekik méltóságon aluli, de mégis így viselkednek. Nekem ez végtelenül rosszul esik. A csoki világnap esetében az volt megbeszélve, hogy kiküldenek egy jó kis marketing kommunikációt még pénteken. Nem küldték ki. Ma amikor bejöttem, szóltam nekik, hogy mgérkezett a csokoládé, erre az volt a reakció, hogy "Mi, csoki?????". Kérdezem, hogy küldjem ki én az e-mailt, a válasz persze az volt, hogy "Igen, mindenképpen". Kicsit olyan ez, hogy na örülj, hogy kaptál jutifalit, de minket akkor hagyj békén.

Az a döntésem született, hogy a rám osztott további két eseményt még megcsinálom a lehető legjobban, de utána elengedem ezt az egész employer brandinget és azt is hogy bármi élvezhető vagy örömöt adó dolog legyen a munkámban, nem harcolok velük tovább. Az előző munkahelyemen minden rendezvényt én szerveztem, az emberek szerették, amit csináltam, és mindenkivel jól kijöttem, ott 10 év alatt nem volt ennyi probléma meg nyűglődés, mint itt a két évem alatt, elegem van. Az egyetlen probléma csak az, hogy az ügyvezető szerint nálam kell lennie ennek a területnek, így a kivonulásom trükkös lesz, mert látszólag benne kell maradnom vagy vele kell megbeszélnem ezt a problémát. 

Sosem fogom itt megtalálni a helyem😢

Haladunk, mint a csiga

Szegény korábbi bejegyzés, éppen egy hónapot várakozott vázlatként, mert elfelejtettem kitenni. De így ma akkor megjelenik kettő is. Ez itt a friss.

Az időm nagy részét még mindig a lakáseladás teszi ki. Még mindig nem segít semmit a nővérem, bár ezt a lustaságot most megjárta. Történt ugyanis, hogy kiderült, apámnak nem szimplán haszonélvezeti joga van a lakáson (amiről nem volt hajlandó lemondani és velünk ki akarta fizettetni) hanem özvegyi joga. Ennek a típusnak az a sajátossága, hogy átszáll az új tulajdonosra is, vagyis az új tulajdonos a lakással együtt megkapná apámat is. Mivel ez nem okozott osztatlan sikert az új tulajnál, így a nővéremnek mégiscsak munkába kellett lendülnie és el kellett intéznie, hogy apám jogi úton lemondjon az özvegyi jogról és ez be legyen jegyezve a Földhivatalban. Ez a kis játék viszont 3 héttel nyújtja meg a folyamatot és a nővérem még így is bepróbálkozott, hogy ezért is fizessünk az apámnak, de azt nem lehet. Ha el akarják adni a lakást, annak az az egy módja van, hogy hivatalosan lemond róla vagy nem adjuk el. Így aztán el lett intézve, persze én fizettem az ügyvédi és földhivatali költséget is (120e Ft).

A lakásban lévő bútorokat meghirdettük, akár ingyen is vihetők, de nem kellettek senkinek. Így aztán közel fél millió forintba fog kerülni a lakás kiürítése (fizetett lomtalanítás) és nem mondom, hogy ki fizeti ki.....talán ki lehet találni.

Emellett közben a saját házam táján sem egyszerű. Megint tönkrement a fű, most éppen gombás és közben minden területet elözönlöttek a hangyák, (szerencsére csak a kertben) úgyhogy rosszabb napjaimon szeretném felrobbantani vagy lebetonozni az egészet. De jobb napjaimon tudom, hogy szakértő segítség kell és akkor meg lehet menteni, így majd hívom a Pázsit doktort meg a hivatásos rovarirtókat. Viszont közben elültettük a 2 cseresznye fát, legalább miattuk már nem kell aggódni.

A munkahelyem éppen olyan katasztrófa, mint eddig volt. Nem tudom meddig bírom még ezt a nagy semmit, ezeket a semmi feladatokat és az unalomig ismétlődő problémákat, amikről nem tehetünk, mert amíg mi hűen követjük a folyamatokat, addig mindenki más le sem sajnálja azokat. Utálom, hogy folyton védenem kell a csapatot olyasmi miatt, amiben nem ők hibáznak. Két emberem fizetése egészen megalázó, de ezzel sem tudok mit kezdeni. Így legyen motivált csapatod....... 

Érdekes módon volt jó pár megkeresésem Dubaiból, de sokkal alacsonyabb pozíciókra, ami önmagában nem baj, de az alacsony pozíció nagyon alacsony bért és kevés juttatást jelent, én pedig nem bérelt ágyon vagy bérelt szobában szeretnék élni, hanem egy kellemes otthonban, amire ezekből a fizetésekből sajnos nem telne. Szóval nem éltem a lehetőséggel.

Itthon nincs HR vezető vagy szenior HR szinten semmilyen álláslehetőség. Nos, persze ez azért nem teljesen igaz. Van, de az Alföldön vagy a Dél-Dunántúlon, semmiképpen sem napi szinten bejárható távolságban. Így kicsit reménytelen még a váltás gondolata is, de őszintén, ez nem is igen jut az eszembe, hiszen váltani nagy szerencsejáték. Ha nem jön be, akkor könnyen eshetek két szék közül a pad alá, és akkor hamarosan kiülhetek a Blaha Lujza téri aluljáróba egy takaróra kéregetni, amikor elfogynak a tartalékok. Így viszont van munkám és van havi bevételem, úgy tűnik, ezzel kell beérni és meg kell barátkozni tényleg azzal, hogy soha többé nem lesz élvezet a munka úgy, mint az elmúlt 30 évben volt. Ez nagyon szomorú, mert az életemnek legalább ez az oldala működött. Most már ez sem. 

Ahogy a LinkedIn-t olvasgatom, azt látom, hogy nincs jó helyzetben a HR szakma. Sokan bántanak bennünket, sokféle okból. Viszont még többen nem tudják, hogy sok esetben a HR nem egy autonóm szervezet, nem dönt semmiről, csak utasításokat teljesít, illetve, hogy sokkal többre vagyunk képesek, mint amire használnak bennünket és ha jól használnának bennünket, a cégeknek is sokkal jobb és könnyebb lenne. Annyit tudnék erről beszélni, de nagyon nincs kinek, mert az én cégemnél mi csak admin emberek vagyunk, igazi ráhatásunk nincs a dolgokra sajnos. Ez a része a munkának rettenetesen hiányzik, jobb keze lenni a cégvezetőnek és aktívan közreműködni és segíteni a cég formálásában és vezetésében. Na, itt ilyen nem lesz, ez biztos.

Így most több fronton is harcolok magammal, mint a HR-es, mint hobbikertész, mint  háztulajdonos (és fenntartó), és a nő, komoly egzisztenciális válságban. De egyszer ezen is túl leszek, addig meg csak megoldom valahogy😁

Család és nektarin

Hűha, ezt 1 hónapja írtam, de nem raktam ki. Úgyhogy ma lesz egy bónusz😀

Nem gondoltam, hogy ilyen régen nem írtam. Rövidebb időnek tűnt. De közben sok minden történt, például tegnap megállapodtam egy vevővel a családi lakásunk eladásáról. Persze ezt nagyon sok munka előzte meg. Képzeljetek el egy 41 éves, felújításra váró, leromlott állapotú lakást, ahol 7 éve nem volt takarítva (rendesen). Az utolsó etapban 2x12 órát dolgoztunk rajta, hogy elfogadható és kellemes látvány legyen (köszönet a CleanWorld takarító csapatnak). Plusz én még csináltam egy kis home staging-et, fehér rolók az ablakra, ide egy takaró, oda egy kis szőnyeg, mindenhol rend és tisztaság, jó illat. Szerencsére ismertem a vevőt korábbról és nagyon kellemes volt az újbóli találkozás, annyira, hogy 2 órát beszélgettünk. Utána boldogan jeleztem a család többi tagjának, hogy elkelt az ingatlan (pedig még nem is árultuk😀), aztán hidegzuhanyként ért, hogy apukám közben megváltoztatta a korábbi döntését a vételár elosztásával kapcsolatban. Ez engem teljesen kiborított, mert azért vállaltam be, hogy egyedül intézek és fizetek minden, az előkészítéssel és az eladással kapcsolatos költséget, mert nekik nincs egy fillérük sem, és majd úgyis visszakapom, ha eladtuk a lakást. De persze nem. Tehát kivettem szabadságot, benne van rengeteg időm, egy komplett vagyon és az a pénz már bye-bye. Egész felnőtt életemben én voltam a család bankja és pénztárcája, ott használtak ki, ahol tudtak arra hivatkozva, hogy család vagyunk, de cserébe soha semmit nem kaptam, sem egy kis törödést, sem szeretetet vagy pici gondoskodást (a szülinapi vagy karácsonyi SMS annak számít vajon😠?), mindig egyes-egyedül kellett minden problémámat megoldani, úgyhogy azt gondolom, hogy ezt most ezzel a projekttel be is fejezem, sőt, végleg örök búcsút intek a családomnak, hiszen ez a lakás az utolsó, ami még összeköt minket. Korábban kellett volna ezt meglépni, de hát az a fránya lelkiismeret és kötelességtudat......

Na, ez volt a magánéleti rész és már ezért is elnézést kérek, de annyira kiborítottak, hogy 2 napja sírok, és a könnyeimen keresztül néha alig látom, amit írok.

A második rész legyen akkor HR.

Szeretnénk felfrissíteni az álláshirdetéseinket, mert akárhonnan nézem, unalmasak, üresek és teljesen semlegesek. Úgy érzem, hogy meg kell jobban szólítani és érinteni az álláskeresőket és közvetlenebb, kedvesebb hangnemben kell velük kommunikálni. Mivel már ezerszer kértem a toborzó csapatomat, hogy gondolják ezt át, de ők következetesen a régi hirdetésekkel dolgoznak, harcba indultam. Először úgy gondoltam, átolvasok pár hirdetést, hogy hátha találok olyat, ami szerintem is jó minta lehetne. Eközben pedig csodákat találtam. Például juttatások: ingyen víz, ingyen kávé, az éves szabadság kiadása, rendszeres szóbeli visszajelzés. Mikor ezeket olvastam, csak ültem és néztem ki a fejemből, hogy nekem a 25 évem alatt ezek nem jutottak az eszembe😉 mint juttatások. Mi van a munkáltatókkal? Mindenkinek elment az esze? A kedvenceim persze nem ezek, hanem a laptop és a mobiltelefon. A laptop valóban volt juttatás, még a 2000-es évek elején, amikor még mindenhol asztali számítógép volt és nagy szám volt, ha valaki hordozható masinát kapott. A mobiltelefon pedig mindig is munkaeszköz volt, hiszen azért kaptad, hogy munkavégzés kapcsán mindig elérhető legyél. Kedves munkáltatók: EZEK NEM JUTTATÁSOK. Ennyi erővel lehet juttatás a parkoló, a bicikli tároló, a WC vagy a lift is, esetleg a levegő. Nemrég a Cafeteria Trend is végzett egy kutatást, hogy milyen juttatások vannak, abban nagyon szuper dolgok is voltak, de ott is benne volt az ingyen víz. Nos, kedveseim, így, hogy ingyen víz, nos, az jön a csapból, ugyanis egy újkori találmány a vízvezeték és az minden hova elviszi a vizet. Nem mondom, persze ha ingyen Evian, akkor jó, azt elfogadom juttatásnak😊

Egyébként továbbra is ez életem legrosszabb munkahelye és a motivációm az évtizedes mimimum alá süllyedt, néha már felkelni sincs kedvem, bemenni végképp nincs. Értelmetlen döntések, idegesítő toporgás, túlbonyolított dolgok, következetlenség, a kihívás teljes hiánya, meg a felesleges csaták. El szerettem volna vinni a csapatomat a Business Fest-re. Remek HR témák lesznek, együtt elmennék, az egy picit csapatépítő is, hiszen sokan vagyunk sokat home office-ban és az irodában munka közben nincs lehetőség "bandázni". Szereztünk 20% árengedményt, én tiszteletjegyet kaptam, úgyhogy gondoltam, hogy ebből gond nem lehet. Hát, bizony komoly problémát generált, hogy 1 teljes napig nem fogunk dolgozni. Tudom-tudom, ez valóban felháborító, hogy is lehet ilyet csinálni, munka helyett tanulni és egyben szórakozni, fejlődni és csapatot formálni, micsoda elképzelés. Végül úgy mehetünk el, hogy viszünk laptopot, szüneteket kell tartanunk, amikor e-mailt olvasunk és ha érkezik feladat, azt meg kell csinálni (akkor is, ha az amúgy várhatna). Ezeket a döntéseket soha nem fogom megérteni, hiszen (viszonylag olcsó és hatékony) motiválás helyett az egész csapatot hosszú időre megint demotiválták ezzel a követelménnyel és kezdhetem majd előlről felhúzni őket. 

Talán a nyár jobb lesz kicsit, mert sikerült kikaparnom magamnak pár érdekesebb projektet és annyi munka lesz, hogy nem lesz időm nyűglődni a negatívumokon. 

Na és nem maradhat el a kert, de csak egy képet mutatok: a "vadonat új" törpe balkon gyümölcsfáimon (kb. 60 centisek csak) 2 db gyönyörű nektarin és egy őszibarack üdvözöl már most minden reggel😍

Ime a nektarin:

Április

Hűha, eltelt egy egész hónap és nem írtam. Ez szokatlan. De úgy voltam vele, hogy panaszkodni nem szeretnék, mást meg nem nagyon tudtam volna írni. Nem is voltam jól.

Ebben a hónapban volt 3 éve, hogy megszűnt a pozícióm életem legkedvesebb munkahelyén. Az eddigi legnagyobb csapás volt ez a számomra édesanyám elvesztésén kívül. Azóta még nagyon sok dolog történt, 3 haláleset, két autóbaleset, a két legjobb barátom hátat fordított nekem, amikor a legmélyebben voltam, és a családom folyamatos lelki terrorja is jelen van. Így meg kell állapítanom, hogy a 3 év alatt mindeddig nem sikerült összeraknom magam, holott ez a korábbi hasonló bukkanóknál sokkal hamarabb sikerült. De ebben nagy szerepe van annak, hogy annak ellenére, hogy egész életemben a hobbimból éltem  és imádom a hivatásomat (azaz csupaszív, elkötelezett HR-es vagyok már 25 éve) sajnos 50 évesen már nem tudtam újra elhelyezkedni (ja, igen, ez Magyarország és az itt honos ageism). Azaz el tudtam, de ez a munka nagyon messze van attól, ami igazán nekem való. Úgyhogy én is beálltam azoknak az embereknek a táborába, akik azért dolgoznak, mert hónap végén kapnak fizetést. De ezt nagyon nem élvezem és így még nehezebb kijönni a gödörből. Itt tartunk most.

Áprilisban megint új dolgokra csodálkoztam rá a munkahelyemen. Azon már túl vagyok, hogy gyakorlatilag mindenki képtelen az értékesítésre, van ilyen. De arra is rácsodálkoztam, hogy senior IT szakemberek nem tudják használni az Outlook-ot. Egy meeting leszervezése számukra 5 levélváltás ahelyett, hogy az ütemezőt használnák. Egészen elképesztő. Az egyik kolléganőm úgy akar béremelést (nem akar, hanem követeli), hogy azért dolgozni annyira nem szeretne, holott most sem viszi túlzásba. A másik közölte korábban, hogy nem akar ebben a munkakörben maradni, mert más tervei vannak, és csodálkozik, hogy ezt nem díjazza kiemelt béremeléssel a vezetőség. A legjobb kollégám is cserben hagyott egy kicsit, számtalan feladatát nekem kellett végül megoldani, mert ő nem csinálta meg. A munka egy pillanatig sem jelent kihívást, nem motivál és sem a fejlődésemet, sem a növekedésemet nem szolgálja. Kicsit kilátástalan a helyzet. Na, te jó ég, panaszkodom, már megint. Elnézést kérek. 

Ezen gondolkodva viszont arra jutottam, hogy talán az amúgy is rossz lelki állapotommal is összefügg ez, így elkezdtem coach-ot keresni magamnak, hátha megtalálom a választ pár kérdésre, amit nem tudok rendezni a fejemben. Ha itt lesz valami előrelépés, arról majd írok.

Itthon ért pár meglepetés, mert néhány növény amiről azt hittem, már menthetetlen, hirtelen életre kelt, szerintem nekem üzennek ezzel, hogy lesz ez még jobb is, csak várjak türelemmel. A törpe barackfámon termés is van (2 éves), alig várom, mi lesz belőle. A rózsabokrom egészen elképesztő megint, már most hatalmasra nőtt, tele van bimbókkal és nemsokára nyílnak a rózsák, pedig csak júniusban szoktak. Tücsi, a tücsök visszaköltözött a kertbe és egész nap zenél, de imádom a hangját. A kertészek rendbe hozták a füvet is valamennyire, még messzire vagyunk a tökéletes gyeptől, de már rá lehet nézni. Nőnek a palánták (paradicsom, pritamin paprika, kaliforniai paprika, görögdinnye), szóval a kertész énem legalább sikeresen működik és további világmegváltó kertészeti terveim vannak😀

A legjobb pedig, hogy elkezdtem spanyolul tanulni. Tanultam már korábban, de rövid ideig és most újra kedvem támadt hozzá. A Duolingó segítségével tanulok, 57 napja megszakítás nélkül és nagyon élvezem.

A lehetséges saját cégem, ha nem is élesben, de elkezd majd így-úgy működni, elsőként HR posztokat fogok írni, mert a mostani munkahelyemnek is szüksége lenne ezekre, így két legyet üthetek egy csapásra. De továbbra sem szeretnék vállalkozó lenni, inkább a kereső tevékenységem mellett csinálnék valamit, ami értéket ad, tényleg örömet okoz és visz előre.

Filmajánló: az elmúlt hetekben egy dolog tudott lelkesíteni, végig néztem a The Morning Show c. sorozatot. Nagyon tetszett, teljesen lekötött, ha érdekel benneteket a média világa, nézzétek meg. Ha még nem láttátok, akkor ajánlom a Network című darabot is hasonló témában a Centrál színházban, Alföldi Róbert zseniális benne. 

Szombati blog

Nemrég írt nekem és kérte a segítségem egy külföldi ismerősöm, aki toborzási igazgató volt, egészen a tavaly októberi leépítéséig és azóta nem tudott elhelyezkedni. Saját bevallása szerint mintegy 100 pozícióra jelentkezett eddig, ami soknak tűnik, de az én tapasztalataim is azt mutatják, hogy félév alatt egy álláskereső minimum ennyi helyre jelentkezik vagy persze jóval többre. Mindez arra utal, hogy egyre jobban kihúzódik az álláskeresés ideje, a szakemberek szerint néhány keresett szakmát kivéve ma Magyarországon átlagosan 6-12 hónap munkát találni, vezetők esetében ez lehet 9-18 hónap is. A gazdaság nagyon lelassult, nagyon sok az elbocsátás és rengetegeg az álláskereső. Ez normál esetben jelenthetné azt, hogy könnyű betölteni a pozíciókat, de sajnos megint ott tartunk mint 2010 körül, hogy a kínálat és a kereslet koránt sem egyezik.

Nálunk végre elindult az év és mostanra viszonylag sok megbízásunk van, így már nem aggódnak a toborzók és egyelőre én sem. Ezen a héten sok dícséretet kaptam, amiből sosem elég. Úgy tűnik, van amit kimondottan jól csinálok, pedig régen rossz voltam benne, tehát fejlődöm és ez látszik mások számára is, ez nagyon megnyugtató.

Hosszú idő után engem is megkerestek egy nagyon jó álláslehetőséggel, az egyetlen hibája az volt, hogy Heves megye legtávolabbi részében kellene dolgozni, ami autóval napi szinten már nem igazán bejárható, tehát oda kéne költözni. Habár ma délelőtt, amikor a szomszéd gyerekek tizenötödszörre találták el focizás közben a kerítésemet (hatalmas hangja van, zeng tőle a lakópark), akkor megfogalmazódott bennem a költözés gondolata, de inkább mennék vissza Budapestre, mint Heves megyébe. Tehát egyelőre nem megyek sehová, hanem továbbra is próbálom ebből a munkából kihozni a legtöbbet és olyan dolgokat belecsempészni, amiket valóban szenvedéllyel tudok csinálni.

Bekapcsoltam a hobbikertész funkciómat is. Kivételesen időben elvetettem a magokat, úgyhogy lesz kaliforniai paprika, pritamin paprika, paradicsom, görögdinnye és retek, és valószínűleg karalábé is. A kis cserepek egyelőre a lakásban várakoznak a jobb időre, de talán hamarosan kiköltözhetnek a teraszra.

Közben a toborzóimmal részt vettem a RecruiTech nevű egy napos konferencián, nagyon sok érdekes dolgot hallottunk, tanultunk. Új módszereket ugyan most nem tanultunk, de legalább naprakészek vagyunk az iparági helyzetből. Voltam még az Online HR Fest-en, valamint az AmCham (American Chamber of Commerce) egy előadásán is a 3. országból érkező munkavállalókkal kapcsolatos törvénymódosításokról. A legutolsó employee branding meetingünk pedig kivételesen jól sikerült, úgyhogy most egy panasz sem hagyja el a számat, mert mostanában viszonylag jól mennek a dolgok. Volt Pisztácia napunk és húsvéti uzsonnánk, bár továbbra is csak a központi irodában dolgozók vesznek ezeken a programokon részt, külsős dolgozó csak 1-1 szokott betévedni.

Még nem vetettem el a "másodállásom" ötletét, már van is neve a vállalkozásnak, sőt az AI segítségével nagyon jó képeket szerkesztettem hozzá. De hogy hogyan és mikor, azt nem tudom, viszont rengeteg ötletem van, amihez egyszer le kéne ülni nyugodtan egy napra és leírogatni, kidolgozni őket. De ez is eljön.

Kellemes húsvéti ünnepeket mindenkinek!

Még egy kicsit a toborzásról

A toborzásnál nem beszéltünk még a toborzást támogató szoftverektől, vagyis az ATS-ekről. Nos, ezek már nagyon okosak, nagyon profin tudják szűrni a jelölteket, ennek minden előnyével és hátrányával. Talán emlékeztek a történetre, amikor ezt teszteltük egy ismerőssel. Én 48 évesként jelentkeztem be, ő 39 évesként, ugyanazzal az önéletrajzzal. Ő átjutott a szűrön (életkor), én nem és el is lettem automatikusan utasítva. Na ezért nincs szükség arra, hogy egy bizonyos kor után az önéletrajzodból ki tudják találni hány éves vagy, úgyhogy csak ügyesen navigáljatok😉

Az ATS rendszerekből sok féle van, vannak könnyen használhatók, van ahol elég, ha a LinkedIn profilodat megosztod és már regisztráltál is. Van olyan, ahol az önéletrajzodat kell csatolnod, van ahol viszont az önéletrajzodban szereplő minden adatot kézzel kell bevinned. Sőt olyan is van, és ez a legidegesítőbb, ami ezeket kombinálja:

- add meg a LinkedIn profilodat ÉS csatolj önéletrajzot

- add meg a LinkedIn profilodat ÉS csatolj önéletrajzot ÉS adj meg minden adatot kézzel is. Ezeket nem is értem. Több ilyennel szenvedtem órákat én is, mert 25 évet bepötyögni nem 2 perc, bár van ugye a COPY/PASTE😀

Az ATS automatikusan üzenetet küld, amikor "bent vagy" a rendszerben és ha jól van beállítva, akkor értesíthet a folyamat egyes lépéseiről. Pl: Az ön pályázatát tovább küldtünk a Hiring Manager-hez. Azt ATS automatikus elutasító levelet is tud küldeni az alapbeállítások vagy a végső döntés alapján.

A toborzók számtalan más olyan eszközt is használnak, amiről néha jobb, hogy mi nem tudunk. Én a sourcing tréningen most megtanultam, hogy van szoftver profilozásra, ami a LinkedIn profilodból komplett több oldalas elemzést készít rólad (ami részben találja csak el az igazságot, az AI-nak ebben még fejlődnie kell), van olyan, ami összeszedi az összes közösségi profilunkat, és abból nyer ki információkat, van amelyik a fényképünket elemzi. Egyes toborzók viszont képzett arcelemzőket használnak arra, hogy téged "megismerjenek".

Tehát azután, hogy beküldtük a pályázatunkat sok minden történhet velünk és adatainkkal a háttérben. 

A mi cégünk még nem használ ilyen eszközöket, az ATS rendszerünk ugyan kielemzi a beküldött CV-t és kivonatolja a a képeségeket, de nem szelektál. Nálunk élő emberek nézik át a beküldött anyagodat (és a különböző kozösségi profiljaidat: LinkedIn, FB, Insta😉), ők interjúznak az önéletrajz és a LinkedIn profil alapján, és partnereinknél is az általunk küldött CV-ket és összefoglalókat olvassák el és úgy választják ki azokat, akik interjúra mehetnek. De mi bármennyire is hiszünk a személyes kapcsolatok erejében, ez biztosan változni fog a jövőben, az AI fejlődése megállíthatatlan és be fog kúszni mindenhová. Persze józan ésszel kell kezelni.

Jó HR-es is holtig tanul

Ha már a toborzásról volt szó a korábbiakban, akkor elmesélem, hogy időközben voltam egy igazán remek képzésen. Kedden délután a 2 napos SZJA kurzus után még önszorgalomból😊 meg persze önfejlesztési céllal részt vettem The Source CODE Academy 90 perces angol nyelvű nemzetközi webinárján, ahol Paróczay Balázs és csapata 30 sourcing eszközt mutatott be. Mondhatni, a sourcing-ot/toborzást egészen más oldalról mutatták meg, voltak egészen ijesztő dolgok, például a Chrystal Knows nevű Chrome bővítmény, ami remekül profiloz. Kipróbáltam a saját LinkedIn profilomon, nem tökéletes a profilozás eredménye (mondták is, hogy óvatosan kell fogadni, amit az AI mond), de ettől még egészen lenyűgöző. Szóval fantasztikus 90 perc volt, mindent megért, nagyon sokat tanultam és rengeteg újdonságot láttam, amit most szépen egyesével kipróbálgatok és megosztok a HR/Rec csapattal. Ami a legjobb, hogy a beugróért cserébe örök tagja vagyok a The Source CODE Academy-nek és hozzáférésem van rengeteg hasznos anyaghoz, amik ugyan nem tölthetők le, de azért bízom benne, hogy a csapat tudja majd használni.

Nos, mielőtt a végén még úgy tűnik valakinek, hogy elkezdem szeretni a toborzást, mindenkit megnyugtatok, nem ez a helyzet, csupán sok minden érdekel, mert szerintem mindent lehet jobban csinálni és szívesen megkeresem azokat az eszközöket, amelyek segítségével a csapatom jobban és hatékonyabban dolgozik. Meg persze, érdekelnek az ilyen újdonságok, egy jó HR-es holtig tanul.

Egyébként ezzel kapcsolatban egy egész komoly önismereti utazás volt az elmúlt 2 hét. Rájöttem ugyanis, hogy közvetett módon mennyi mindent viszonylag magas szinten megtanultam az elmúlt 25 évben HR-esként, ami nem is HR. Például sokkal jobb a sales vénám, mint a cégünknél dolgozó key account managereknek. Most volt egy időszak, amikor nem volt megbízásunk. Ez sokak számára (köztük voltam én is) nagyon ijesztő volt. Ilyenkor rengeteg dolgot lehetne csinálni az új ügyfelek szerzése érdekében, én meg tehetetlenül nézem, hogy erre a cég nem igazán nyitott. Így maradunk a már meglévő partnereinkél és őket "masszírozzuk" új megbízásokért, de szerintem hosszú távon hideg sales-re is szükség lenne, hogy egészen új ügyfelek kerüljenek be a portfoliónkba. Most a legnagyobb ügyfelünk a GE és nagyon megéreznénk, ha nem lenne. Pont olyan helyzet, mint az előző cégnél volt, amikor 95%-ban a P&G-nek szállítottunk. Ijesztő belegondolni, mi történne, ha a nagy vevő eltünne...... Az előző cégem ezt felismerte és elindult a kisebb vevők felé, kisebb-nagyobb sikerrel, de egy idő után sokkal megnyugtatóbb volt a vevői/megrendelői oldal.

A másik ilyen terület, ahol sokkal többet tudok, mint gondoltam, az a közösségi média és a marketing. Jelenleg nagyjából 2 hetente posztolunk ki valamit a közösségi médiában, pedig inkább napi 1-2 poszt kéne ahhoz, hogy nagyobb ismertséget szerezzünk és nagyobb követőbázist. Most ha valamit kiteszünk, like-olja 5-6 ember a cégtől és ennyi. Ez nagyon nem OK, de nem is nagyon teszünk ellene semmit. Mégis várjuk a növekedést meg a nagyobb bevételt. Én ezt nem értem, de nem is nekem kell érteni. 

Egy dolog viszont alapvető fontosságú. Az előző cégemnél mi majdnem mindannyian úgy dolgoztunk, mintha a miénk lett volna a cég. Itt a tulajdonosoké a cég, mi meg dolgozunk. Nem egészen ugyanaz és nem árnyalatnyi a különbség.

Egyébként nem érzem jobban magam ezen a helyen, de mivel most megint leállt az álláspiac, megpróbálok mindent megtenni azért, hogy élvezzem amit csinálok. Ez életem legnagyobb kihívása jelenleg, de én fogok nyerni😀

Az elmúlt időszakban elkezdtem spanyolul tanulni a Duolingo használatával. A 10. napnál tartok, meglepően jól megy, bár nem látom be, hogy miért azt tanuljuk először, hogy Juan kenyeret eszik, meg hogy kényelmes, új, piros kabátot akarok venni a ruhaboltban, és csak utána jön a köszönés, meg a "hogy vagy". De szerencsére ezt a nyelvet is úgy szedem fel,  mint annak idején az angolt meg az oroszt, úgyhogy jó reményekkel haladok. 

Ezt kaptuk nőnapra, ezzel búcsúzom mára.

Mit figyel (még) egy toborzó?

Ígértem, hogy megírom, hogy mit figyelnek még a recruiterek egy állásra jelentkező jelölt esetében.

Elsőként legtöbbször a LinkedIn profilt próbálják meg beazonosítani. Egy fizikai dolgozó esetében ez nyilván nem szempont, de szellemi dolgozóknál, vezetőknél a LinkedIn profil hiánya sajnos akár kizáró tényező is lehet. A LinkedIn profilt tanulmányozva elsősorban a tapasztalatok érdekesek egy recruiter számára és nem hátrány, ha a profil összecseng az önéletrajzzal, vagyis ne legyen az egyikben olyan, ami a másikban nincs, mert az felveti annak a lehetőségét, hogy valahol nem a valóság szerepel. Megátalkodott recruiterek nézhetik a posztokat, a megosztott tartalmakat, hogy mennyire vagyunk aktívak a felületen, de ez azért annyira nem jellemző. Nézhetik még a kapcsolati hálónkat (építünk-e tudatosan szakmai kapcsolatokat, hány emberhez kapcsolódunk és kik ők, stb).

Ami szerintem kevésbé elfogadható, az az, hogy a recruiterek megnézik a Facebook vagy az Instagram profilokat is. Szerintem ez azért kevésbé elfogadható, mert bár nyilvánosak, ezek mégis magánjellegű tartalmak, csak ritkán szakmai jellegűek, semmit sem árulnak el a munkavégzésünkről vagy éppen a munka etikánkról, így egy kicsit olyan, mintha az ablakon leskelődne be valaki a privát szféránkba. Komolyabb következtetéseket levonni az illető személyiségéről abból, hogy valaki csak macskás képeket rak ki, vagy éppen csak vicceket posztol, esetleg politikai hozzászólást tesz ki, szerintem hatalmas hiba. Az Instára kirakott szexi kép sem jelenti, hogy az illető megbízhatatlan vagy csak szórakozni szeret, míg ha csak bölcs idézeteket osztunk meg, az sem jelenti hogy extra értelmesek vagyunk😊 Tehát azért megnézni ezeket az oldalakat, hogy egy általános képet kapjunk a jelentkezőről még talán rendben van, de döntést hozni és ez alapján kiszórni valakit, na az már nagyon nincs rendben.

Én személy szerint csak a LinkedIn profilt nézem meg, hiszen a szakmai háttére vagyok kíváncsi és az interjú alkalmával majd úgyis megismerem a jelöltet más szempontokból is, de a "lányaim" (vagyis a csapatomba tartozó toborzók) az eléggé ellentmondásosan megítélt "Z" generáció tagjai, ők minden létező közösségi profilt megnéznek és alaposan tanulmányoznak az önéletrajzok átnézésekor és bizony lehet döntő faktor számukra egy "rosszul megválasztott" fénykép vagy poszt. Ettől ez még persze nem helyes. Ez ellen azzal tudunk védekezni, ha a biztonsági beállításokat alaposan áttanulmányozzuk és csak annak adunk "betekintést" a szakmán kívüli életünkbe, akinek tényleg akarunk.

Egyre több cég végez háttérellenőrzést és Magyarországon is megjelentek azok a vállalkozások, akik ilyen szolgáltatást nyújtanak. Ez lehet referencia ellenőrzés, a diplomák valódiságának ellenőrzése, korábbi munkahelyek lecsekkolása. Az USA-ban ennek nagy hagyománya van, amikor ott dolgoztam én is számtalanszor rendeltem el ezt (drogteszttel együtt😊).

Néhány cégnél/intézménynél pedig van nemzetbiztonsági ellenőrzés, én ezen kétszer is átestem, amikor a Malévnél, és később a Budapest Airportnál dolgoztam. Ott mindet is néznek az előéletedből, na és oda nem is érdemes "fabrikált" önéletrajzzal sem jelentkezni😀

Hogyan írjunk önéletrajzot

Írt az egyik olvasóm, aki egy volt kolléganőm, hogy elvesztette az állását, de 20 éve keresett állást utóljára és nem tudja mire kell figyelni, mit írjon az önéletrajzba.

Mivel álláskeresésben már fekete öves vagyok, ráadásul gyakorló HR-es is, álljon itt, hogy én mit gondolok, hogyan dolgozom, ha toborzok, mit tapasztaltam és mit tanultam az álláskeresésről.

Önéletrajz

Használhatjuk ugyan az interneten fellelhető sablonokat, de ha ezt tesszük, akkor a mi önéletrajzunk bele fog simulni a többi több tucatnyi hasonló önéletrajzba. Ez a célunk? Nem. Ki akarunk tűnni, nem igaz? Tehát bármilyen fáradtságos művelet is, én azt javaslom, hogy nyissunk egy új Word dokumentumot és kezdjük el írni az önéletrajzunkat a legelejéről.

Az önéletrajz ma már nem folyó szöveges, hanem részekre tagolt, jól áttekinthető anyag. Nem kell beleírni a családunkat (anyukám könyvelő, apukám mérnök, van egy kisöcsém Gergő, aki 24 éves😀). Régen így kellett, de az már nagyon-nagyon régen volt és mégis látni még ilyet ma is, fiataloktól is.

Az elején mutatkozzunk be. Röviden. Név a lap tetejére, majd röviden írjuk le 2 mondatban, hogy kik vagyunk és mit szeretnénk. A személyi adataink közül bőven elég egy e-mailcím (magán, nem a jelenlegi munkahelyi!!!) és egy telefonszám (olyan, amin el is érnek, ne a férjedé vagy a szomszédé, ami meglepően gyakran előfordul). Emellett hasznos lehet egy LinkedIn link, ami a profilunkra vezet (ezzel időt takarítunk meg a toborzónak, nem kell keresgélnie, ezért hálás lesz). Születési évet, lakcímet ne tegyünk bele, mindkét esetben elsősorban azért, hogy ne az életkorunk vagy a lakóhelyünk legyen az, ami kiejt minket.

A fénykép már egy érdekes kérdés. Én nem tennék bele, soha nem is tettem, mert önkéntelenül is befolyásolja a toborzót. Lehet, hogy mi vagyunk a létező legjobb jelölt az adott pozícióra, de ha nem vagyunk szimpatikusak a toborzónak, vagy rossz képet választottunk (elmosódott, sötét, valahonnan kivágott, bikinis, kocsmában ivós, fesztiválozós, stb. - bizony, sok ilyen van😀), máris kiestünk, hiszen a fotóból a személyiségünkre (is) következtetnek. Ha mindenképpen szükségesnek érezzük a fényképet, akkor lehetőleg egy jól sikerült igazolványképet vagy egy fotóstúdióban készült profi portré képet tegyünk bele. 

A munkatapasztalatainkat kronologikus sorrendben visszafelé írjuk bele, vagyis a legutolsó, jelenlegi munkakörünkkel kezdjük (a toborzó számára ez a legrelevánsabb, alapból ezt fogja keresni) és onnan haladjunk visszafelé.

A megszerzett végzettségekkel is így járjunk el, a legfrisebb legyen elől (akkor is, ha az már 20 éves) és haladjunk az időben visszafelé. Manapság már kevésbé érdekes, hogy hol, mikor érettségiztél, tehát ha van magasabb végzettséged, az érettségit ki is hagyhatod.

Ha 45 éven felüli vagy, esetleg már több mint 25 év dolgozol, ne írd bele a valaha összes munkakörödet, csak azokat, amik relevánsak a betöltendő pozíció szempontjából. Nekem például az utolsó 25 év, vagyis a HR gyakorlatom van benne, hogy előtte mit csináltam, azt elég ha én tudom😊 Nincs szükség rá, hogy kitalálják az életkorodat, mivel sajnos Magyarországon 45 felett extrém nehéz elhelyezkedni, kivéve, ha valamelyik hiányszakmának a képviselője vagy. Emellett nem mellékes, hogy a toborzók többsége 20-25 éves, 45-55 évesen te már öreg vagy az ő szemükben, rossz esetben ez azonnali kipottyanást jelenthet.

Ha vannak az önéletrajzodban szünetek (hosszabb munkanélküliség, utazgatás, betegség, stb miatt), akkor javaslom, hogy ne kezdő és végdátummal írd be a pozíciókat, hanem azt írd, hogy hány évet dolgoztál az adott pozícióban. Például ahelyett hogy 1990-től 2000-ig voltál marketing koordinátor az X Kft-nél írd, hogy Marketing koordinátor - X Kft. - 10 év. Nálam a 2 nagyobb munkanélküli periódus miatt lenne két lyuk, de így nincs és nem kelt rossz érzést a toborzóban.

Minden pozíciónál emeld ki a fontosabb feladatokat és a fontosabb eredményeidet. Ha tudod számszerüsíteni ezeket, az csak jó, a számokat mindenki érti, míg a kevésbé megfogható dolgokat nem. Ahelyett tehát, hogy sok új ügyfelet szereztem írd, hogy 20%-kal növeltem az aktív ügyfelek számát. Tudom, most talán azt gondolod, hogy a te munkádban nem volt ilyesmi, de ha alaposan átgondolod, biztosan rátalálsz a kiemelhető, fontosabb dolgokra. Ha nem, szólj és szívesen segítek😊

Nagyon fontos: az önéletrajzodat mindig vagyis MINDEN ESETBEN szinkronizáld hozzá az álláshirdetéshez. Legyenek benne többségében ugyanazok a szavak, rövidítések, kifejezések, mert a toborzók ezeket fogják keresni. Saját tapasztalat a közelmúltból: toborzót kerestünk és az egyik jelentkező önéletrajzában nem szerepelt kimondottan az, hogy interjúkat is csinált a jelentkező. A szövegkörnyezetből nagyjábólt kiderült ugyan, hogy igen, de egy toborzó, amikor átfutja a beérkező anyagokat, egy-egy önéletrajznál első nekifutásra csak kb. 1 percet tölt és akkor a megfelelő szavakat keresi. A mi toborzóink is így tettek (nagy megrökönyödésemre) és a jelentkező azonnal ki is esett, mert pont ez nem volt specifikusan megemlítve. Az más kérdés, hogy ez nagyon nem helyes és ezt azóta már megvitattam a csapattal és ilyen nálunk már nem fordul elő, de el tudom képzelni, hogy sok helyen sajnos a rengeteg jelentkező és a szűrésre rendelkezésre álló idő rövidsége miatt ez könnyen megtörténhet.

Az önéletrajzba alapból nem kell szabadidős tevékenység, meg kisállat, meg magánéleti információk. Bár a hobbidat beírhatod, ez esetleg segíthet (tudat alatt) összekapcsolódni a toborzóval, ha ő is éppen azt szereti csinálni vagy ki akarja próbálni, de ez sosem lesz döntő faktor.

Az önéletrajzod soha nem legyen 2 oldalnál hosszabb. Válaszd meg úgy a betűtípust és méretet, hogy még jól és könnyen olvasható legyen, de elférjen 2 oldalon. Csinálhatod egyedire (figyelemfelkeltés!), de ne veszítse el a szakmaiságát és ne csússzon át a másik oldalra, amikor már vicces vagy éppen groteszk.

Hogy még mit és hogyan néz meg egy HR-es/toborzó és miből milyen tanulságokat von le, hamarosan elmesélem. 

Folytatás nemsokára következik😊

Nem legyél már transzparens!

Két fontos dolgot is tanultam az elmúlt héten. Az egyik, hogy nem minden extrovertált ember szeret előadni és szerepelni. Történt ugyanis, hogy a cégünk immár második évben egy országos informatikai verseny egyik kategóriájának szakmai támogatója. A verseny végén van egy díjátadó, ahol 3 díjat át kell adni a kategóriánk nyerteseinek. Ehhez ki kell menni egy többszáz fős egyetemi előadóterem "katedrájára", mondani kell 3-4 mondatot és kezet kell fogni a díjazottakkal. Ezt tavaly én csináltam, mert senki nem akart részt venni a vezetőségből. Idén is lezajlott ez a beszélgetés, hogy ki menjen és mindenki mereven elzárkózott a lehetőségtől, így azt gondoltam, hogy megint rám marad, bele is nyugodtam a helyzetbe. Aki ismer, tudja, hogy viszonylag zárkózott, visszafogott emberke vagyok, erősen introvertált. Ez és persze a szereplés meglepő módon mégsem okozott soha komolyabb problémát, sem tanárként, sem idegenvezetőként, sem stratégiai HR-esként, mert azt gondolom, hogy ha valamit meg kell csinálni, akkor meg kell csinálni (ezt talán kötelességérzetnek hívják és felül írja az introvertáltságot?). De nálunk a vezetőségben vagány, hangos, belevaló népek dolgoznak, akik úgy bele tudnak másokba gyalogolni, hogy csak na, mégis rettegnek egy 5 perces szerepléstől. Végül egy embert kiválasztottak, én megmenekültem😎, de nem is szívesen utaztam volna 4 órát 5 percért.

A másik dolog kicsit meglepőbb volt. Aki jól ismer, az azt is tudja, hogy őszinte vagyok, nem kamuzok, nem szépítek, ha hibázok, beismerem és vállalom a felelősséget. Most viszont ezért kaptam enyhe letolást, mert ilyen vagyok. Transzparensen felvállaltam, hogy egy feladatot nem csináltam meg és ezt rótták fel hibának, nem azt, hogy a feladat nem készült el. Hát milyen ember már az, aki beismeri az ilyesmit? Ez a munkahely folytonos tanulás😀 Azért persze nem változok meg, csak kevésbé leszek transzparens😊 és megtanulok ködösíteni.

Januárban szerintem amúgy több millió agysejtem pusztult el. Nem tudom mennyi van, de remélem még maradt😕 A januári hónap nem szólt másról, mint:

- béremelés miatti szerződésmódosítások készítéséről

- a 2023-as évben fel nem használt életkor alapján járó pótszabadság 2024-re történő áthozatalának dokumentálásáról (megállapodások készítése).

Mivel az emberek 90%-a nem jár be az irodába, ezeket mind ki kell nyomtatni, a munkáltatókkal (4 cég) alá kell íratni, be kell szkennelni, el kell e-mailen küldeni egyesével, ha visszaküldik a dolgozók is aláírva akkor le kell menteni. Szenior HR vezetői feladat, bizony. Most örülök először, hogy nem 300 fős a cég😜 A kolléganőmnek jutott az év eleji nyilatozatok menedzselése (adókedvezmény, pótszabadság, stb.) és a személyre szóló km elszámoló sablonok elkészítése, ráadásul ő részmunkaidős, úgyhogy nem tudom agyon terhelni, meg persze egyáltalán nem is szeretném. Úgyhogy a január nekem is az adminisztráció hónapja volt és bár még nem téptem ki az összes hajam, már jó úton járok😁

De meg is dícsértek a minap, azt mondták jobban vezetem a recruitment csapatot, mint az elődöm és hosszú távon számítanak rám. Hát nem szuper? Néha jó hír is van. Ma egyébként egy nagyon jó beszélgetésem volt az új toborzónkkal. Remélem ő segít kicsit modernizálni és frissíteni a folyamatainkat és a megközelítésünket, remek lány, nagyon ügyesen dolgozik.

Egyébként a már többször említett korábbi toborzási vezető visszatér a babázásból februárban, de mint azt a fenti dícséretből és más részletekből sejteni lehetett, nem kapja vissza a régi munkakörét, hanem ajánlottak neki mást, amit GYED mellett, vállalkozóként fog végezni. A munkája, már ha el is végzi, nagyon hasznos lesz a cégnek, hiszen új lehetőségek kiaknázásáról, új ügyfelek bevonzásáról, illetve az Akadémiánk hallgatóinak és a kiszervezett kollégáinknak a támogatásáról (coaching) szól. Így nyugodt lehetek én is, mert nincs veszélyben a helyem, az ügyvezetők is, mert a hölgy nem mérgezi tovább a légkört, meg a toborzók is, mert így állandosul a csapat és fejleszthetünk kedvünkre. Ez összességében tehát nagyon jól alakult.

Szép estét!

Motivációt vennék óccón

Nahát, végre itt az új év, új kezdetek, új remények. Az évet szokás szerint a Bécsi Újévi koncerttel kezdtem, jó pár éve már, hogy rászoktunk erre és meg kell mondjam, hogy azóta ez mindig az év egyik legnagyobb fénypontja, így elmondhatom, hogy az évem mindig jól kezdődik😊

Az első héten home office-ban voltam, de igazából a fű sem nőtt és a cégnél sem történt túl sok minden. Így persze megint elkezdtem azon gondolkozni, hogy mennyire kevés ez a munkakör nekem. Ha megszokod, hogy 24 éven át te a HR-es a 3. lefógfontosabb ember vagy a cégnél, ráhatásod van a dolgok alakulására, kikérik a véleményed és meghallgatják az ötleteidet a cég vezetésével kapcsolatosan, lehetőséged van sok dolgot jobbá tenni és javítani, emberek életét pozitív irányba megváltoztatni, nos, akkor nehezen kapcsolsz vissza egy adminisztratív, operatív működésbe, ahol szerződésmódosításokat irogatsz és lefűzöl, ahol az esetek többségében semmibe nem szólhatsz bele, nem lehet ráhatásod a dolgok alakulására, még a saját ötleteidet is mások valósítják meg ("mert ezt mi így szoktuk már 20 éve"), a vezetés pedig nem is tekint rád úgy, mint lehetséges üzleti partnerre, egyszerűen azért, mert fogalma sincs arról, hogy a HR ilyet is tud(na). Olyan ez, mint amikor felsőkategóriás 300 LE autó vagy, de itt elég a kocka Lada teljesítménye is és a 300 paci türelmetlenül topog a motorháztető alatt, de muszáj beérnie a (nagyon) lassú tempóval, ami nagyon frusztráló lehet nekik hosszú távon. Hát, nekem is egyre nehezebb és végtelenül demotiváló ez a toporgás, mert annyival többre lennék képes. Na de mindegy, igazából már megint csak magamat ismétlem. Emiatt persze elnézést kérek.

Sajnos az álláspiacon nincsenek jelenleg jó lehetőségek, vagy ha vannak, akkor Debrecenben meg egyéb távoli helyeken. Meg hát 52 évesen örülnöm kellene, hogy egyáltalán van állásom, úgyhogy ezzel be is fejezem a nyafogást. Viszont ha valakinek van arra ötlete, technikája, hogy ebben a helyzetben hogyan szerezhetnék némi kis motivációt és lendületet (óccó, kínai is jó lesz😃), akkor ne tartsa magában és árulja el, mert nagyon nagy szükségem lenne egy kis extra energiára.

A szorongásaimat ezen a héten muszáj volt legyűrni, mert 4x is be kellett mennem az irodába. Ehhez még jött az is, hogy reggel 9-re, amihez 6 órakor kell kellni, nos a korán kelés meg én, hát, hogy is mondjam, mi két különböző faj vagyunk😃 De minden akadályt kitűnően vettem, úgyhogy az év egyik (várhatóan) legnehezebb hetén már sikeresen túl vagyok. Közben boldoggá tettem kedves NN-es barátnőmet, mert nyitottam nála még egy megtakarítást és beléptem az általa ajánlott egészségpénztárba is, így most már agyon vagyok biztosítva.

Közben folyamatosan száguldoznak a fejemben az expressz vonatok, hogy mit kéne kezdeni az eddigi tapasztalataimmal és tudásommal, ami más embereknek és cégeknek még hasznos lehetne és amit a munka mellett is csinálhatok, de ehhez kéne 1 nyugodt hét, amikor papírral, ceruzával végig tudnám gondolni alaposan, hogy mibe érdemes belevágni, belefektetni és főleg, hogy hogyan. De tudom, hogy meg kell tennem, mert ha másfél év alatt nem nyugodtam bele ebben a jelenlegi helyzetbe, akkor már nem is fogok. 2024. június 12-én lesz 25 éve, hogy HR pályára léptem (de ki számolja), az ünneplésen kívül jó lenne addigra akárhogy is visszajutni arra a pontra, hogy "hű de jó, imádom amit csinálok, menjünk, robogjunk, csináljuk, ez az!!!!". Úgyhogy most ez a (nem kicsit ambíciózus) célom.

Itthoni helyzet: Most már hivatalos, mert látszik, hogy a fű a kertben negyedszer is tönkre ment, ez 7 év alatt elég jó eredmény (?), úgyhogy tavasszal majd megint kell vele kezdeni valamit, jöhet végre a Pázsit Doktor és újabb százezrek mennek ki az ablakon. A budapesti munkahely miatt amúgy most már komolyan napi szinten foglalkoztat, hogy vissza kéne költözni a székes fővárosba, de az ingatlan árakat nézve amennyiért el tudnám adni a 75 nm-es szuper házat, annyiért kb. egy lerobbant 30 négyszetmétert kaphatok Pesten erkély vagy terasz nélkül, így azért nem annyira vonzó a dolog. Szóval ezen azért még gondolkodom. 

Mindenkinek eredményekben és sikerekben gazdag, örömökkel teli nagyon boldog új évet kívánok!