Powered By Blogger

2024. november 2., szombat

Munka és magánélet?

Ma egy érdekes dilemmát hoztam nektek, mert mostanában többször találkoztam ezzel a dologgal és sokat gondolkoztam rajta. 

A magánéletünk az elsődleges vagy a munkavégzés kapcsán megjelenő kötelezettségeink alapján is igazodnunk kell?

A következőre gondolok. 2003 óta - akkor lettem a GE-ben HR vezető - úgy 2021-ig (a munkám elvesztéséig) soha nem mentem szabadságra a hónap első 10 napjában, egészen egyszerűen azért, mert akkor zajlott a bérszámfejtés előkészítése (adatok, jelenléti ívek begyűjtése és ellenőrzése, juttatások, költségtérítések, bónuszok, jutalmak kalkulációja, stb.) és a bérszámfejtés/bérfizetés. Mivel ez az én felelősségem volt, sosem hagytam parlagon, egyszerűen hozzászerveztem az életemet. Gondot nem okozott, egy idő után rutin lett így gondolkodni. Az év eleje volt az egyetlen fájó pont, hiszen mások kivehették az első pár napot vagy az első hetet, míg én már január 2-án reggel mindig dolgoztam, hogy minden időben meglegyen. Amióta nincs ilyen felelősségem, értelemszerűen nem kell erre figyelnem, de arra például figyelek, hogy az éves auditkor és előtte a felkészüléskor ne legyek szabadságon. Na, ez vagyok én. 

A cégnél viszont, ahol dolgozom, mások érdekesen csinálják ezt. Aki a bérszámfejtésért felel, az vígan (és következetesen) szervez nyaralást erre az időszakra, majd minden éjszaka dolgozik a szabadsága alatt, hogy a feladatait hiánytalanul elvégezze. Egy másik - az auditokért felelős munkatárs - az esküvőjét és a nászútját szervezte az auditra történő előkészítő időszakra, ezzel a nászút egy részét munkával tölti, hogy időben elkészüljön mindennel. Az audit minden évben kb. ugyanakkor van, tehát kiválóan tervezhető. Tényleg szükség van erre? Ezek az emberek miért saját maguk ellenségei? Ez megéri? Feláldozni egy gyönyörű utazást vagy éppen életed legszebb időszakát? Miért nem tervezünk? Van még 350 más nap az évben.... Persze utána panaszként és sérelemként is sokszor megjelenik ez, hogy neki szabadság alatt is dolgozni kellett, de vajon ki ezért a felelős? A munkáltató? Végül is nem kell elengednie a dolgozót, ha azt látja, hogy a feladat elvégzése veszélybe kerül. De hát pontosan tudja, hogy a feladat így is el lesz végezve. Helyesen jár el, ha ennek a tudatában jóváhagyja a dolgozó szabadságkérelmét? Esetleg ne engedje el a dolgozót az esküvőjére, a nászútjára, mert fontos feladata van?  Ebben az esetben csak a dolgozónál lehet a kontrol (és a józan ész?). De mégis mi készteti arra az embert, hogy ezt bevállalja? Nyilván lehetnek objektív és szubjektív okai, hogy éppen akkor megy szabadságra, de az esetek többségében azért ez talán elkerülhető lenne. Tényleg trendi arra hivatkozni, hogy annyira sok munkánk van, hogy még a szabadságunk alatt is dolgoznunk kell? 

Persze ehhez hozzá kell tennem nagyon őszintén, hogy nekem egészen addig, míg ehhez a céghez nem jöttem, soha nem volt olyan szabadságom, amikor nem kellett dolgoznom közben napi 2-3 órát, egyszerűen a munka mennyisége miatt. Így most, hogy a szabadság alatt ennél a cégnél nem kell dolgoznom, néha azt érzem, hogy lógok😀 ami persze nem normális, tudom jól. De ugyanakkor mindig előre alaposan átgondolom, hogy a távollétem, mint HR vezető, mikor okozza a legkisebb fennakadást. Decembertől megint, ennél a cégnél is, felelős leszek a bérszámfejtésért, szóval újra visszaülök a szekérre és a hónap első 8 napjában soha nem lesz szabadság, de ezzel maximálisan együtt tudok élni.

A fent említett probléma leginkább vezetők vagy specialisták esetében áll fent, főleg ha kicsi a csapatuk vagy nincs kinek delegálni az adott feladatot. De bárki más találkozhat ilyen dilemmával.


Szóval szerintetek mit igazítunk mihez? Ti hogy csináljátok? 

2 megjegyzés:

  1. Ugyan én, mint vezető, elvárom az embereimtől, hogy tudják, mikor van határidő és mikor nem kellene szabira menni, ez legtöbbször menni is szokott a srácoknak, de nyilván nem mindig jön össze. A leggyakoribb konfliktus abból van, ha egy csapatból mindenki egyszerre akar szabadságon lenni (kis cég vagyunk, a csapatok 2-3 fősek). Ilyenkor az én feladatom, hogy addig masszírozzuk a terveket, hogy mindig legyen valaki elérhető, amikor szükséges. Ilyenkor többnyire aki előbb jelezte a szabit, vagy akinek nem halasztható, az kap elsőbbséget.

    Én vezetőként úgy tervezek, hogy kritikus időkben elérhető legyek. Ha mégis elutazom, akkor úgy készülök, hogy tudjak dolgozni, ha mégis kell. Ilyenkor az a nap nem volt szabadnap, hanem távmunka volt, de nem panaszkodom, mert az én döntésem volt - tudtam a határidőről előre. De volt már olyan, amikor egy isten háta mögötti falu buszmegállójából nyomtam a meetinget, mert ott volt csak térerő. :D Általában viszont igaz, hogy megpróbálok keresni helyettes(eke)t, akik intézik a sürgős dolgokat, amíg nem vagyok.

    Amúgy az én főnököm ezt maximálisan el is várja, a folyamatos üzletmenet nem állhat meg a szabik miatt. Az, hogy hogyan oldom meg, az viszont az én feladatom (és döntési szabadságom).

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen, teljesen értem és egyetértek. Vezetőként - és nekem HR vezetőként valóban kicsit másképp kell és érdemes nézni a dolgokat. Én teljes bizalommal hagyom ott a csapatomat, ha szabadságra megyek, de mindig meghagyok minden opciót ahhoz, hogy ha szükségük van rám, ott legyek, akár a világ végéről Teams meetingben is. A belső ügyfeleket ugyanígy kezelem, felkészítem őket a szabadságomra, próbálok proaktívan gondolkodni és minden eszközt biztosítani, hogy nélkülem is simán menjen minden, de ha kell, akkor érdemben ott vagyok és segítek. Soha nem éreztem emiatt rosszul magam, nem is panaszkodtam emiatt. Talán mert valóban szeretem amit csinálok és ezért sosem teher. De ha valakinek minden lehetősége megvan ahhoz, hogy másképp tervezzen, de nem teszi, majd ő lesz a mártír, aki hősiesen szabi alatt is dolgozott, és ezt minden fórumon felhozza, az számomra továbbra is érthetetlen:-)

    VálaszTörlés