Az esélyek tekintetében jó információkkal szolgál a Prémium funkció a LinkedIn-en. Például azt is látom, mennyi "túlképzett" ember van a munkaerőpiacon, mert hát hogy hívod azt, amikor director szintű emberek entry level azaz "kezdő" pozícióra is jelentkeznek tömegével. Ijesztő, egy kicsit..... de egy fejvadász azt írta nekem a "részvét üzenetében", hogy a második félévre fellendülést jeleznek és amúgy a termelésben most is kellenek az ilyen tapasztalattal bíró emberek, mint én, úgyhogy ne adjam fel! Na!
És (tudom, az "és" szóval nem kezdünk mondatot) most előveszem az tréneri énemet és tartok egy kis oktatást. Csütörtök este ugyanis valami nagyon kiverte nálam a biztosítékot (most a gyásznak éppen a harag fázisában vagyok, bocs). Az emberek egy része ilyenkor próbál segítőkésznek és együttérzőnek lenni, amivel nincs is baj. Mi munkanélküliek nagyon hálásak vagyunk a bíztató, sok esetben dicsérő szavakért és nagyon jól esik. De elárulok egy hatalmas titkot. A munkájukat vagyis a megélhetésüket frissen elvesztett embereknek egy valami nagyon nem segít. Még pedig az, ha azzal kezdjük őket bíztatni, hogy, és itt most jöjjenek a klisék:
- Ahol egy ajtó bezárul, más ajtók megnyílnak
- Tiszta lappal indulhatsz, azt csinálhatsz amit csak akarsz
- Ez egy új esély!
- Most megvalósíthatod az álmaidat
- Biztosan valami sokkal jobb jön
és még sorolhatnám. Ez azonban sajnos ezen a ponton (még) nem segít. Egy munkáját frissen elvesztett embernek viszonylag beszűkült a gondolkodása. Az enyém is az. Azt látja, hogy elveszett a (viszonylagos) biztonsága, nem lesz havi bevétele, minden bizonytalanná válik, nem találja a helyét. Lehetséges jövőbeli katasztrófák peregnek le a lelki szeme előtt (mi van, ha nem tudom már fizetni a lakáshitelt, mi van, ha nem lesz pénzem a számlákra, mi van, ha egyáltalán nem találok munkát) és már látja magát egy takarón ülve a Blaha Lujza téri aluljáróban kéregetve (na jó, ez azért lehet hogy túlzás, de apám szerint én mindig túlzok, szóval.....). A Maslow piramisnak csak a legalsó szintje marad meg a számára, a többi levegővé válik, pedig a többi szint sokszor évtizedek alatt épül csak fel. Ebben helyzetben tehát a fenti mondatok nagyon nem segítenek, bármilyen jó szándék, bármilyen szeretet vagy törődést mondatja ezeket velünk (és bármennyire igazak). Új esély meg tisztalap, meg álmok megvalósítása. Persze, valószínűleg így van. Csak ezt az ember ilyenkor még rohadtul nem így látja. A munkáját és megélhetését frissen elvesztett ember gyászol és át kell hogy menjen a gyász fázisain. Kinek rövidebb, kinek hosszabb ez az állapot, de ezt hagyni kell megtörténni. Első látszatra csak munkánkat veszítjük el, de sok esetben a szociális kapcsolatainkat, a második családunkat (hiszen velük több időt töltöttünk ébren, mint a sajátunkkal), az egyes napok értelmét és célját (miért keljünk fel), az önbecsülésünket, a reményt, és azt a viszonylagos biztonságot, amit egy munkahely adhat az embernek. Az első hetekben határozottan nem látod az élet napos oldalát. Meg vagy bántva, törékeny és sérülékeny vagy, még akkor is, ha amúgy egy kemény, harcos amazon vagy, aki már annyi mindenen keresztül ment, hogy fát lehet vágni a hátán. Főleg mert tudja, mivel jár és mennyi ideig tarthat ez a helyzet. Például, 2009-ben, amikor Dubai-ból hazajöttem (bár ne tettem volna), egy biztos állásra jöttem haza, egy nagyon stabil multi HR Igazgatója lettem volna. Ám az, akinek a helyére mentem volna, mégse ment nyugdíjba, mert rájött, hogy még dolgozni szeretne. Sűrűn bocsánatot kértek tőlem, de ettől még állás nélkül maradtam. Sebaj, gondoltam. Pénzem van, kitart egy darabig, most jöttem haza egy regionális pozícióból, ahol 2 céget olvasztottam össze, ezzel a tapasztalattal sikerrel fogok állásokra pályázni. Nem így lett. Sőt, a túl nagy tapasztalatom volt a legnagyobb akadály, az elutasítások leggyakoribb oka. Majdnem 2 év álláskeresés. Az utolsó hónapban, mielőtt a mostani (volt) cégem felvett, a legdrágább barátnőm adott annyi pénzt, hogy a havi kifizetni valókra jusson, én pedig heti fél kg kenyéren éltem, csak azt ettem, semmi mást (ja, tényleg, kenyéren és vízen éltem, haha) mert csak arra volt pénzem. Úgyhogy tudom miről beszélek....és mire számíthatok.
Napi jó tanács: tanuljatok, amíg lehet és soha ne vegyetek semmit biztosra!
Persze most is nagyon köszönök nektek mindent, a sok törődést, kedvességet, segítséget és bátorítást! Tsók
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése