2002. február 16-án egy kellemes napsütéses téli napra ébredtünk. Akkoriban a Nokia-nál dolgoztam (700 fő), felelős voltam a belső oktatásért, a betanító oktatásokért és a Welcome Day szervezéséért és facilitálásáért, a HR-es belső kommunikációért, kompetenciafejlesztésért és a teljesítményértékelés teljes folyamatáért oktatástól értékelésig. Belső trénereket is képeztem és belső trénerként rengeteg tréninget tartottam. Csodás munka volt, már 3 éve, minden percét imádtam. Az említett napon siettem be dolgozni, mert 9 órakor egyeztető meetingem volt a 2. level főnökömmel. Akkoriban leépítések és belső átszervezések voltak, izgalmas időszak volt. Mikor beértem, szóltak, hogy később kezdődik a meeting, mert a top HR vezetőnek vissza kellett fordulnia munkába jövet (nocsak, ő is ott lesz a meetingen?), de hamarosan érkezik. Sebaj, megvártuk. Közben a lányok, vagyis Kriszti és Kati, a közvetlen kollégáim a névnapom megünneplésére készültek az egyik tárgyalóban. Megérkezett mindenki, kezdődhet a meeting. Mikor bementem, mindhárom felettesem ott ült nagy komoran, Laci (a top HR) öltönyben (azért ment vissza). Világos volt, hogy a meeting témája nem a "folyamatban lévő ügyek" lesz. Aznap véget ért egy álom, a 20%-os létszám leépítésbe 3 HR-es is belesett, én azért, mert a munkámat több felé el lehetett delegálni. Így Katival és Krisztivel az alkoholmentes pezsgőt már a búcsúztatásomra ittuk meg (névnapozás mellett). Majd 2003. szeptemberében talált meg Chris és a GE, amiért mindörökké hálás vagyok és leszek.
2021.április 14. Hideg, kellemetlen téli nap (igen, téli). A gyárigazgatónk bejött az irodámba, leült, majd.... Állítólag a munkaköröm szűnt meg (nem kérdezzétek miért és hogyan, valószínűleg sosem tudjuk meg), így, amilyen szépen mi szoktuk mondani, visszaadott engem a munkaerő piacnak. 10 év, illetve május 4-én lenne 10 év. 10 év, 60-80 órás munkahetek, átdolgozott vakációk és mégis, csodálatos volt. Még nem kapok levegőt. Ma reggel szokás szerint felkeltem és a sok munkára gondoltam, ami vár, aztán rájöttem, hogy nem vár semmi, legfeljebb a virágok a kertben.
2009-ben, amikor Dubai-ból 2 év után hazajöttem, akkor kezdtem ezt a blogot. Letárgyalt munkalehetőség várt (volna) itthon, ha az illető, akinek a helyére mentem nem gondolja meg magát, hogy mégsem akar nyugdíjba menni. Akkor nem ijedtem meg nagyon, kiváló hátterem van, nagy tapasztalatom, biztosan majd találok mást. Hát nem találtam 2011. májusáig. Ezt követi le a blog és most - tadam!! - folytatódik. Persze nem tudom, hogy álláskereső leszek-e vagy inkább háztartásbeli. Kétszer, nagyjából 1,5-1,5 évet töltöttem ebben a szerepkörben és kínkeserves emlékeim vannak róla. Magyarországon értéktelen a tapasztalt ember, főleg, ha 40 éven felüli. Egyrészt - legyünk őszinték - mert drágább, mint egy kezdő. Jelenleg HR Director és Senior HR Manager állásokra 3-5 éves gyakorlattal keresnek jelentkezőket. E Z E G Y K I C S I T V I C C E S. Az álláskereső éveim alatt az elutasítás számtalan formáját megéltem. Onnantól, hogy "Önnek olyan nagy tapasztalata van, hogyan is tudnánk mi még önt motiválni", "Fiatal a csapat, ön sajnos nem illik bele a képbe", "Miért menne el ön kevesebb pénzért dolgozni?" a toborzási ghosting-ig (igen, mikor a munkáltató/recruiter eltűnik az interjúk után egy szó és visszajelzés nélkül). Legutoljára több mint 100 állásra jelentkeztem, pontosan 50 interjúm volt és 5 alkalommal voltam én a második legjobb jelölt (akit nem vettek fel, például a Sodexho sem Párizsban, vagy a Wizzair sem, ahol én írtam a valaha legjobb GMAT tesztet - legalábbis az igazgató szerint). Egy állásajánlatot utasítottam vissza, mert akkor már bíztam abban, hogy a mostani (volt) munkahelyem felvesz.
Szóval most 49 évesen (igen, tudom, nem látszik😉) 22 év gyakorlattal szinte esély nélkül indulok a versenyben. Aki kíváncsi az eljövendő viszontagságokra és képet szeretne kapni a munkaerőpiac jelenlegi állásról, olvasson engem. Stay tuned!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése