Van az a mondás, hogy bajban ismerszik meg a barát. Nos, valószínűleg ez a szakmai kapcsolatokra is igaz valamelyest. Ha már nincs munkahelyed, néhány esetben egyszerűen nem vesznek rólad tudomást azok, akik addig heti szinten nyaggattak ilyen olyan ajánlatokkal. Például, amióta nincs irodai emailcímem, megszűntem létezni a Develor számára. Bár ebben a blogban nem szoktam igazi neveket említeni, szerintem nekik ez most kijár. A hírlevelükre, ami a közelgő szakmai programokról szól nem lehet magán emailcímmel feliratkozni. Eddig mindig részt vettem a nemzetközi HR webinaron, de most már nem is létezem a számukra. Nagyon köszönöm. Ezt nem fogom elfelejteni akkor sem, amikor majd az új munkahelyemen újra ajánlatokkal bombáznak. Első nap fogom őket elküldeni egy melegebb éghajlatra.
A másik ilyen az oktatócég, akikkel a kilépésem hetén kezdődött el a vezetői készségfejlesztő tréning, amit annyira vártam. Mivel már nem lehettem ott, de még igenis érdekel a vezetői csapat hogyléte és fejlődése, felhívtam az oktatót a tréning első alkalma után, hogy az hogyan sikerült. Tényleg, őszintén érdekelt. Nem vette fel, nem hívott vissza. Persze, mi közöm is van ehhez? Már nem dolgozom ott, nem én vagyok megbízó. Értem. Nyilván nem köteles már beszélni velem, de akkor is, nyomorult érzés, ha ignorálják az embert.
Szerencsére van jó példa is. Az a cég ahol DISC tréningen voltunk egy nagyon kedves régi kollégámmal pár éve, most DISC tanácsadói képzést indít. Ez engem mindig nagyon is érdekelt és azonnal jelentkeztem, bár azt is jeleztem, hogy mint magánember megyek és én fizetem. Na és mi történt? Semmi baj, örültek nekem, sőt, külön megtiszteltetésnek vették, hogy még így is vállalom. De minden megszerzett tudás engem gazdagít, most meg rá is érek😊
Emellett részt veszek a HVG Munkajogi konferencián májusban, szintén magánszemélyként és szerencsére ez is lehetséges. Szóval nem lettem mindenki számára láthatatlan és ez jó, mert most hogy van időm, szívesen képzem magam és hallgatok, tanulok új dolgokat és nem értem miért nem tehetném ezt addig is, amíg nincs munkám.
Amúgy még mindig azon gondolkozom, hogy merre és hogyan, a fejemben még mindig teljes a zűr és a zavar. Tegnap volt egy hete, hogy nem dolgozom, de egyelőre kicsit próbálom úgy venni, mintha csak szabadságon lennék. Lassan azért megnyugszom, ma már csak egyszer sírtam......legalábbis eddig. Viszont csak bámulom a hétfő este az irodából hazahozott holmimat, de hozzányúlni, elpakolni egyelőre képtelen vagyok. Gondolkozom, pörög az agyam, gyűjtöm a pro-kat és a kontra-kat, de nem tudom határozottan kimondani, hogy mit akarok és hogyan szeretnék tovább menni. Jó lenne egy kis fény az alagút végén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése