2010. október 5.
Tegnap végre elkészült a magyar nyelvű önéletrajzom. Ez önmagában nem hallatszik olyan eszement nagy eredménynek, de mégis az. ha figyelembe vesszük, hogy a szakma csupa angol nyelvű zsargonnal van tele, amiknek gyakran egyáltalán nincs magyar megfelelője, akkor igenis nagy teljesítmény írni egy olyan önéletrajzot, amiben nincsenek idegen szavak még akkor sem, ha azok már valamennyire meghonosodtak a magyar nyelvben.
Ezután szétnéztem a neten és láss csodát, találtam 4 nekem való álláshirdetést, ahol - most kapaszkodj meg - 3 helyre magyar önéletrajz is kellett. No, mi ez, ha nem jó időzítés. El is küldtem a jelentkezéseket, és egy helyről fél órán belül visszahívtak, holnap megyek is interjúra.
Ma apu is meg én is olvastunk olyan horoszkópokat nekem, amiben jó hír van pontosan állás ügyben. Persze ez csak lelkesítő tényező, valójában nem vesszük komolyan, de van az a pont, ahol ez is segít a nap túléléséhez.
Még mindig nem hevertem ki a múlt heti csalódásomat az egyik csodás mentoromban. Fura, hogy hogyan lehet egy ember, aki pszichológia szakot végzett és mindig is ilyesmivel foglalkozott, ilyen mértékben érzéketlen. Lehet, hogy kiégett.... Mindenesetre minden reményem benne volt, számítottam a remek tanácsaira, a megértésére, aztán puff, így most megint csak magamban reménykedhetek, mint oly sokszor, mondjuk eddigi életemben mindig.
Ettől függetlenül megszállt valamiféle optimizmus. Nem tudom mitől, de azt hiszem ez jó. Mosolyogva fogadni a végrehajtót mégiscsak más mint siránkozni, nem igaz? Na jó, ez morbid humor volt:-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése