Hogyan öljük meg az álláskeresési kedvet, avagy a szuper rossz tanácsadó

2010. október 7.

Tegnap megismertem Budapest egyik legrosszabb tanácsadóját és ennek kapcsán túlestem a legrosszabb interjún. A helyszínre halálpontosan odaértem, mint mindig. Az ajtóban 2 hölgybe botlottam, akik valószínűleg ebédelni mentek, de azért megkérdezték ki vagyok, kihez jöttem és leültettek egy tárgyalóban. Itt vártam úgy negyed órát, amiből 10 perc már a hivatalos időből ment el, mikor benyitott egy hölgy, aki láthatóan zavarban volt és megkérdezte, hogy melyik tanácsadóra várok. Megmondtam, erre azt mondta, hogy a tanácsadó mindjárt jön. Újabb 10 perc múlva meg is érkezett, semmi „elnézést a késésért” vagy ilyesmi. Az elején ugyan elmondta amit tudni lehet a pozícióról, de az interjú hátralévő része mondhatni a teljes érdektelenségben telt el. Végig kellett mondanom az életrajzomat Ádámtól és Évától kezdve. Egyetlen ponton sem kérdezett bele, amikor szinte megpróbáltam kérdést kiprovokálni, akkor sem. Én hamar eluntam a dolgot és mondtam, amit fontosnak gondoltam. Végül közölte, hogy erre a pozícióra már régen megy a keresés, lehet, hogy már választottak is, de azért elküldi az anyagomat a megbízónak (ó, de kedves) és jövő hét elején visszaszól, hogy mi a helyzet.

Hogyan kerülnek a szakmához egyáltalán nem értő emberek döntési pozícióba? Hiszen itt az én életem a tét, és pont egy ilyen ügyetlen, képzetlen, a szakmájához semmit nem értő embernek kell megfelelnem, hogy továbbjussak.

Ez az egész „sz@rjuk le magasról a jelöltet” hozzáállás teljesen kiborított, és alaposan lelombozott, pár órára ugyan de teljesen negatívvá tett és csaknem újra összeomlottam a reménytelenségtől. Ennek nyilván összetett okai vannak, és nem vagyok agyturkász hogy tudjam mik azok. De egy kicsit minden reményem odalett. Talán nagyon akartam ehhez a bizonyos céghez kerülni, nem tudom. Na, mindegy. Persze még nem kell kihúzni a listáról.

A letargiámból egy telefonhívás húzott ki pár órával később, behívtak ugyanis 3. körre egy céghez a COO-hoz péntekre. Talán ezt az állást akarom legkevésbé, mivel a fizetésem kevesebb lenne, mint a havi fizetnivalóim, ami elég rosszul hangzik, ráadásul dress code-os cég, vagyis nem keveset kellene ruhára költeni, hiszen egyáltalán nem a kiskosztümös környezetben dolgoztam eddig és az elegáns ruhatáram, hogy szépen fogalmazzak, igen limitált. Meg persze így már az életben nem lenne kocsim és még az vészhelyzeti lakásfelújításra sem telne. Amúgy ez az állás tűnik a legesélyesebbnek és novembertől talán már dolgozhatnék is, már a 2 napos novemberi muszáj-szabimat is jóváhagyta a hölgy.

Ma bemutatkozom egy újabb tanácsadónak, minél többen ismernek, annál több embernek fogok eszébe jutni később, ha nekem való pozícióra kap megbízást.