Új hét

2010. október 28.

A megpályázott állásokkal kapcsolatban eddig semmi hír nincs, senki nem jelzett vissza vagy hívott be. Viszont hétfőn két megkeresés is jött.  Az egyik a Monster jobsite-on keresztül egy pécsi állás kapcsán. Tegnap voltam interjún. 2 órás volt, a végén meg felsorolta a csaj, hogy mi hiányzik a profilomból, ami miatt lehet nálam jobb jelölt. Amúgy meg 3-4 hét múlva lenne a következő lépés. Köszi. A másik megkeresés a LinkedIn-en keresztül érkezett, november 11-én lesz interjú. A szupertitkos cégnél is továbbjutottam, emlékeztet kicsit a korábbi csodacégre, mert itt is mindig újabb meglepetés fordulót találnak ki. Először úgy volt, hogy már csak egy van hátra, a regionális HR, de most még előtte assessment lesz, várhatóan november 7-én VASÁRNAP. Aztán ennyi csata után majd oda sem vesznek fel.

Közöltem a családdal hogy idén nincs karácsony, ne várjanak ajándékot, és én sem kérek semmit. Ez utóbbi azonban nem tölt el szomorúsággal, mert soha nem kapok értelmes ajándékot, látszik, hogy nem szeretetből adják…… Most legalább kevesebb felesleges kacat lesz, amit nem tudok hova tenni. Persze hiányozni fog a karácsonyfa, mert eddig 39 éven át mindig volt. Hiányozni fog a finom ünnepi vacsora, meg a BEIGLI. Ez utóbbit lehet hogy megoldom valahogyJ

A kedvem és a lelkesedésem változó. Ezen a héten az dobott fel, hogy a svájci frankos lakáslízingem novemberben 14ezer forinttal lesz kevesebb. Lehet, hogy novemberben enni is fogok? Hurrráááá!!! Apró örömök. Egyébként egyre kevésbe hiszem, hogy lesz állásom valaha is. Így már tervezgetem a lehetséges forgatókönyveket, ami nagy kreativitást igényelJ

Bebizonyosodott az is hogy a családomnak valóban nincs fogalma a helyzet súlyosságáról, ez pár napra kiverte nálam a biztosítékot. Itt vagyok a semmi közepén egyensúlyozva teljesen egyedül. De ami nem öl meg, az csak erősebbé tesz. Nem mintha eddig jobb lett volna, de edződöm tovább. 

Szép napot!

Fejlemények, avagy mégsem haladunk

Egy ideje nem írtam, tehát jöjjön az update. Ez az álláskeresésem 253. napja. A múlt hét teljesen csendes volt, ami eléggé szokatlan volt, hiszen előtte 2 héten át minden nap volt egy interjúm. Aztán most hétfőn volt egy viselkedés alapú strukturált interjúm telefonon a szuper titkos céggel, a 3. kör. Szerintem elég jól sikerült, bár az ilyen kérdésektől rendszerint falra mászom. 

Például:

-          Meséljen el egy olyan esetet, ahol ön észrevette, hogy egy adott projekttel probléma van, hogyan kommunikálta azt a vezetőség felé és hogyan oldotta meg a problémát.

-          Meséljen el egy olyan esetet, amikor egy ügyféllel konfliktusa volt és mit tett annak érdekében, hogy ezt megoldja.

Egyrészt ugye mondhat az ember bármit, mert senki nem tudja ellenőrizni a mondottak valódiságát.  Mi van, ha van olyan jelölt, akinek van egy HR szakember által irt és jól megszerkesztett kézikönyve ilyen kérdésekre adandó válaszokból?  Mert „nyugaton” biztos van már ilyen kiadvány….. Tehát ez alapján dönteni a sorsomról nem feltétlenül igazságos. Másrészt HR-es vagyok, értek a szakmámhoz, és én is ilyeneket szoktam kérdezniJ Többször mondta a hölgy, hogy „ez egy igazán remek példa” vagy „ez egy nagyon jó válasz”, de lehet hogy mindenkinek ezt mondja. Na, mindegy, még egy kör lesz, ha ezen átjutottam, amire van remény, mert az interjú végén a legutóbbi juttatási csomagommal kapcsolatban tett fel igen aprólékos kérdéseket a hölgy. Ez csak jelent valamit…… vagy nem……

Aztán szerdán megint nekiültem állást keresni. Találtam is első szűrésre 10-et, amit nekem valónak ítéltem. Ez önmagában is csoda, mert, hogy finoman szóljak, még mindig nem pezseg a szintemen az álláspiac. Ebből aztán újabb szűrés után 6 állásra jelentkeztem is. Pár óra és megszülettek a motivációs levelek, meg a megfelelő önéletrajzok, itt-ott kiemelve vagy hozzáadva a kulcsfontosságú részleteket.

A próbaként megpályázott 4 külföldi állásból kettő esetében már elutasítottak. No, ez nem egészen meglepő, hiszen nem vagyok ott az adott országokban, hogyan járnék interjúra? Ettől függetlenül ezt a nyomvonalat is folytatom, mert most már nagyon sürget az idő. Január végén kiürül a kincstár és annyi….. fogalmam sincs, hogy mit csinálok majd egy fillér nélkül teljesen egyedül rengeteg fizetnivalóval. Jó hir, hogy már alig eszem, egyrészt mert nincs mit, másrészt meg már csak azon tudok spórolni. Lemondtam a telefont és a TV-t, de több megtakarítási ötletem egyenlőre nincs, mert a mobil meg az internet kell az álláskereséshez.

Ideas, suggestions are more than welcome!

Egy tapasztalat

2010.október 14.

A különbség a Magyarországon  és a külföldön működő cégek, fejvadászok és tanácsadó irodák között tegnap világossá vált. Jelentkeztem néhány külföldi álláshirdetésre és kivétel nélkül mindegyik esetében kaptam valamilyen választ szinte azonnal, ami nem a szokványos megkaptuk-köszönjük volt, hanem kissé informatívabb.

Persze ebből nem kell messzemenő következtetéseket levonni, de amíg külföldön 100% volt a válaszarány, addig itthon ez maximum 20%, és ez nem ugyanaz. Van mit tanulnunk, én mindig mondom, de akkor ezek szerint ezt nem foghatjuk a "túlterheltségre", ugyebár. Egyébként rendkívül rokonszenves az is, hogy ha mondjuk Angliában jelentkezel egy állásra, a jelentkezéskor látszik hány aktuális, már beküldött pályázat van addig a pontig. Szerintem ez állati jó dolog, nem igaz?

Amikor semmi nem történik

Kicsit nagyon lehangoló ez a hét, mert semmi nem történik és ez semmi jót nem jelent. Az a baj, hogy nincs igazán több ötletem, hogy mit csinálhatnék még hogy segítsem a folyamatot. Minden tanácsot megfogadtam, ami esetemben ésszerű volt, azokat is amelyekkel nehezen barátkoztam meg. Minden nap órákat töltök az interneten ötletekért, lehetőségekért kutatva, építem a szakmai hálózatomat, de semmi. Általában megvalósulnak a megérzéseim, most is van egy, de nagyon remélem ebben az esetben kivételesen nem lesz igazam.

3. körök

Elfelejtettem leírni, hogy milyen volt a pénteki 3. körös interjú. Egy jóképű fickó a COO, jó hosszan beszélgettünk, voltak nagyon csavaros kérdései, így szerintem nem jutottam túl ezen a körön, bár visszajelzés még nem jött. Lesz viszont egy 3. körös telefoninterjúm egy másik állás kapcsán 1 hét múlva, ahol strukturált kérdések lesznek, erre nagyjából lehet készülni. Csak ez a hetet kell valahogy kibírni, nem bírom már a tétlenséget.

Költségcsökkentés

Ma második szakaszba értek a költségcsökkentéssel kapcsolatos lépések. Búcsút intettem a vezetékes telefonnak és a TV-nek. Kis megtakarítás, de sok kicsi sokra megy.

Aztán elhatároztam, hogy nem veszek többé bérletet és minimálisra limitálom az utazások számát. Azt találtam ki, hogy kisebb-nagyobb gyaloglással (2 km) ugyanis eljutok olyan helyre ahonnan egy jármű bevisz aránylag a városközpontba, így „városi kirándulás” kihozható 2 buszjegy árából. Ez gazdaságos mindaddig, amíg nem kell heti 4 alkalommal bemenni a városba. Bár ez a terv sem minden esetben jó. Ma ugyanis ezen fellelkesülve gyalog mentem mindenhová. (Én egy távoli külvárosban lakom, tehát gyalog nem sok minden elérhető, ezért nagy találmány és vállalkozás ez a részemről).  Viszont rossz helyen rossz időben jártam, mert 1 cm-rel a fejem mellett repült el egy 1 literes teli műanyag palack egy kedves külvárosi család utcai verekedése kapcsán. Ha eltalál, könnyű kitalálni mi lett volna. Tehát ebből az a tanulság, hogy az útvonalat jobban meg kell tervezni.

Csak a történelmi hűség kedvéért jegyzem le ide a jelenlegi állapotomat (ha majd 20 év múlva olvasgatom, ennek is maradjon nyoma). Éppen a teljesen negatív stádiumban vagyok és semmi, azaz nulla reményem van arra, hogy változni fog a helyzet. Valamint minden második mondatomat azzal kezdem, hogy „sosem lett volna szabad…..” és ide minimum 30 dolgot be tudok rakni folytatásként, amelyek közül néhány – el kell ismerni - teljesen jogos. De ha az ember tudja, hogy el fog esni, akkor előtte leül, legalábbis ezt mondogatta mindig drága édesanyám. A nagy bölcsek meg azt mondják, hogy kockázat nélkül nincs nyereség. Csak nem tudom, hogy lesz akkor, amikor elfogy a pénzem az utolsó fillérig, és ez a hihetetlen létbizonytalanság ennyi kiadással a vállamon rettenetes érzés. Az óra pedig ketyeg és hamarosan eljön a zéró pont. A szervezetem működése teljesen felborult mostanra a stressztől. Az agyam folyton azon kattog, hogy mit tudnék még csinálni. Ezen a héten nincs interjú, nincsenek megpályázható állások, elég reménytelen a helyzet. Ráadásul a hétre esedékes teendőket már ma megcsináltam. Lassan megvadít ez a tehetetlen tétlenség.

Erről jut eszembe, hogy olvasgatom karrier-tanácsadók jó tanácsait, az egyik ír a stop-gap megoldásokról, vagyis arról, hogy bármit el kell vállalni ilyenkor, azt is, amit nem szeretünk csinálni. Én megpróbáltam: könyvesbolt, butik, gyorsétterem, adminisztráció, temp állások, mindenhonnan elküldtek, pedig volt felvétel és a CV-met sem mutattam meg. De teljesen új életet hazudni mégsem lehet, mert később visszaüthet. Szóval ez sem megoldás. Olyan helyre sem vesznek fel, ahol 8 hónapja keresnek HR szakembert és szerintem én főnyeremény lennék, mert idézem „az ön szakmai háttere messze felülmúlja az adott pozíció által megkövetelt szintet, így az a véleményünk, hogy Önt ez a feladatkör nem motiválná, hiszen visszalépést jelent az Ön számára.” Hmmm, ezt már mintha hallottam volna valahol………

Gondolatok egy témára

Két dolog van, amiről már régen akartam írni. Az egyik az a szituáció, amikor egy HR-es keres állást. Én a laikusJ azt gondolnám, hogy ha egy HR-es (különösen egy potenciális HR igazgató) keres meg egy tanácsadó céget, de ezt nem a megbízói, hanem az álláskereső oldalon teszi, akkor is ugyanolyan figyelemmel kell foglalkozni vele. Hogy miért? Mert ebből az álláskeresőből könnyen lehet később megbízó, akik súlyos milliós nagyságrendű megbízásokat hozhat, és bizony ez a lehetséges megbízó nagyon is emlékezni fog arra, hogy az adott cég hogyan bánt vele, amikor még csak álláskereső volt. Ezzel én is így vagyok. A fejemben mostanra teljes leltár van a velem kapcsolatba kerülő tanácsadó cégekről, és pontosan tudom kik azok, akikkel soha semmi pénzért nem fogok dolgozni és kik azok, akikkel akár a szokottnál magasabb szolgáltatási díj fejében is hajlandó leszek együttműködni.

Az elmúlt hetekben nagyon sok új tanácsadó céget feltérképeztem. Többségében mindenütt megbízható profikkal találkoztam, volt aki lenyűgözött, de vannak elrettentő példák is. 2 héten belül megismertem Budapest talán legjobb és legrosszabb tanácsadóját is, akik az érzelmi állapotomat a két végletig befolyásolták. Szóval érdekes, hogy néhányan nem gondolnak erre….. és halkan tanácsolnám, hogy erre bizony tessék odafigyelni....

A másik dolog, hogy minden tanácsadó és fejvadász arra panaszkodik, hogy nem találni jó HR szakembereket. Ez nekem nagyon furcsa, mert én nem így látom. Persze igazából én azt látom, hogy nem találok állást és ebből azt gondolom, hogy sokan vagyunk és kevés a hely. Közben meg a tanácsadók szerint minden keresés irreálisan sokáig tart, mert sokan jelentkeznek, de nem jók. Egyikük azt mondta, hogy ennek elsődlegesen az az oka, hogy nagyon elnőiesedett a szakma és ugye a nők menet közben kiszállnak gyereket szülni, ezzel sok év elmegy, ami értelemszerűen nem a tapasztalatok szerzéséről szól, legalábbis nem HR téren. Így ha olyan a specifikáció, hogy 35-40 éves, 10-12 év (5-8 év vezetői) tapasztalattal bíró embert keresnek, mondjuk HR igazgatónak, ilyen kevés van, mint a fehér holló. Csak egészen csendben jegyzem meg, hogy én ilyen vagyok, így rám lehet számítaniJ és remélem most, hogy sokan tudnak erről a remek szakemberről (vagyis természetesen rólamJ), végre el tudok majd helyezkedni.

Hogyan öljük meg az álláskeresési kedvet, avagy a szuper rossz tanácsadó

2010. október 7.

Tegnap megismertem Budapest egyik legrosszabb tanácsadóját és ennek kapcsán túlestem a legrosszabb interjún. A helyszínre halálpontosan odaértem, mint mindig. Az ajtóban 2 hölgybe botlottam, akik valószínűleg ebédelni mentek, de azért megkérdezték ki vagyok, kihez jöttem és leültettek egy tárgyalóban. Itt vártam úgy negyed órát, amiből 10 perc már a hivatalos időből ment el, mikor benyitott egy hölgy, aki láthatóan zavarban volt és megkérdezte, hogy melyik tanácsadóra várok. Megmondtam, erre azt mondta, hogy a tanácsadó mindjárt jön. Újabb 10 perc múlva meg is érkezett, semmi „elnézést a késésért” vagy ilyesmi. Az elején ugyan elmondta amit tudni lehet a pozícióról, de az interjú hátralévő része mondhatni a teljes érdektelenségben telt el. Végig kellett mondanom az életrajzomat Ádámtól és Évától kezdve. Egyetlen ponton sem kérdezett bele, amikor szinte megpróbáltam kérdést kiprovokálni, akkor sem. Én hamar eluntam a dolgot és mondtam, amit fontosnak gondoltam. Végül közölte, hogy erre a pozícióra már régen megy a keresés, lehet, hogy már választottak is, de azért elküldi az anyagomat a megbízónak (ó, de kedves) és jövő hét elején visszaszól, hogy mi a helyzet.

Hogyan kerülnek a szakmához egyáltalán nem értő emberek döntési pozícióba? Hiszen itt az én életem a tét, és pont egy ilyen ügyetlen, képzetlen, a szakmájához semmit nem értő embernek kell megfelelnem, hogy továbbjussak.

Ez az egész „sz@rjuk le magasról a jelöltet” hozzáállás teljesen kiborított, és alaposan lelombozott, pár órára ugyan de teljesen negatívvá tett és csaknem újra összeomlottam a reménytelenségtől. Ennek nyilván összetett okai vannak, és nem vagyok agyturkász hogy tudjam mik azok. De egy kicsit minden reményem odalett. Talán nagyon akartam ehhez a bizonyos céghez kerülni, nem tudom. Na, mindegy. Persze még nem kell kihúzni a listáról.

A letargiámból egy telefonhívás húzott ki pár órával később, behívtak ugyanis 3. körre egy céghez a COO-hoz péntekre. Talán ezt az állást akarom legkevésbé, mivel a fizetésem kevesebb lenne, mint a havi fizetnivalóim, ami elég rosszul hangzik, ráadásul dress code-os cég, vagyis nem keveset kellene ruhára költeni, hiszen egyáltalán nem a kiskosztümös környezetben dolgoztam eddig és az elegáns ruhatáram, hogy szépen fogalmazzak, igen limitált. Meg persze így már az életben nem lenne kocsim és még az vészhelyzeti lakásfelújításra sem telne. Amúgy ez az állás tűnik a legesélyesebbnek és novembertől talán már dolgozhatnék is, már a 2 napos novemberi muszáj-szabimat is jóváhagyta a hölgy.

Ma bemutatkozom egy újabb tanácsadónak, minél többen ismernek, annál több embernek fogok eszébe jutni később, ha nekem való pozícióra kap megbízást.

Update

2010. október 5.

Sikeres nap. Magyarország vezető tanácsadó cégénél lezajlott bemutatkozásom jól sikerült, sőt, mire odaértem, már aktuális állásajánlat is volt a tarsolyban. Így az elmúlt 1,5 hét eredménye 5 lehetséges állás, ebből kettő nem a legjobb, de van 3 nagyon jó. Újabb nagy nevű tanácsadó cég is érdeklődött irántam, így újabb bemutatkozás következik csütörtökön és talán ott is van valamilyen számomra érdekes keresés folyamatban.

Vagyis az új álláskereső stratégia és az új CV úgy tűnik eredményesebb, mint a korábbi. Persze semmit sem kiabálok el, hogy is tenném az eddigiek után, de legalább kicsit felpezsdült az élet és a sok igen pozitív visszajelzés jó hatással van az amúgy a béka feneke alatt lévő hangulatomraJ

Holnap is állásinterjúm lesz egy valós pozícióra, bár még csak a tanácsadónál, de bízom benne, hogy továbbjutok, mert a jelentkezésemet követően fél órán belül már be is hívtak interjúra. We’ll see.

Sikerélmény

2010. október 5.

Tegnap végre elkészült a magyar nyelvű önéletrajzom. Ez önmagában nem hallatszik olyan eszement nagy eredménynek, de mégis az. ha figyelembe vesszük, hogy a szakma csupa angol nyelvű zsargonnal van tele, amiknek gyakran egyáltalán nincs magyar megfelelője, akkor igenis nagy teljesítmény írni egy olyan önéletrajzot, amiben nincsenek idegen szavak még akkor sem, ha azok már valamennyire meghonosodtak a magyar nyelvben. 

Ezután szétnéztem a neten és láss csodát, találtam 4 nekem való álláshirdetést, ahol - most kapaszkodj meg - 3 helyre magyar önéletrajz is kellett. No, mi ez, ha nem jó időzítés. El is küldtem a jelentkezéseket, és egy helyről fél órán belül visszahívtak, holnap megyek is interjúra.

Ma apu is meg én is olvastunk olyan horoszkópokat nekem, amiben jó hír van pontosan állás ügyben. Persze ez csak lelkesítő tényező, valójában nem vesszük komolyan, de van az a pont, ahol ez is segít a nap túléléséhez.

Még mindig nem hevertem ki a múlt heti csalódásomat az egyik csodás mentoromban. Fura, hogy hogyan lehet egy ember, aki pszichológia szakot végzett és mindig is ilyesmivel foglalkozott, ilyen mértékben érzéketlen. Lehet, hogy kiégett.... Mindenesetre minden reményem benne volt, számítottam a remek tanácsaira, a megértésére, aztán puff, így most megint csak magamban reménykedhetek, mint oly sokszor, mondjuk eddigi életemben mindig.

Ettől függetlenül megszállt valamiféle optimizmus. Nem tudom mitől, de azt hiszem ez jó. Mosolyogva fogadni a végrehajtót mégiscsak más mint siránkozni, nem igaz? Na jó, ez morbid humor volt:-)

Heti összefoglaló

2010. október 1. 

Túl vagyok az eddigi legforgalmasabb héten. 5 interjú, ami ki tudja mit hoz. A múlt hét pénteken kiküldött megkeresésekre (40) végül 14 válasz érkezett, ami statisztikailag az eddigiek fényében nagyon jó eredmény.

Hétfőn találkoztam az első tanácsadóval, aki egy rendkívül rokonszenves belga (?) úriember volt. Remek visszajelzést adott az újonnan átdolgozott önéletrajzomra és ezzel kapcsolatosan a pályámra, majd beszéltünk egy aktuális pozícióról is. Érdekelt a dolog, így még aznap este el is küldte az ajánlásomat az adott céghez, ahová azonnal be is hívtak. Persze ide is kicsit „sok” vagyok, de ez szerinte nem probléma. Aztán hozzátette, hogy ha ez nem jön össze akkor biztosan találunk mást. Úgy legyen.

Kedden egy LinkedIn-en keresztül szervezett, már céges interjúra mentem. A cég mindaddig szuper titkos volt, nem véletlenül tehát egy hotelben volt az interjú és a regionális HR igazgató hölgy is a tanácsadó cég színeiben volt „hirdetve”. Rendkívül kellemes beszélgetés volt, csaknem 1,5 órás. Persze kiderült, hogy miért titok és mi a cég neve. De ez még mindig bizalmasan kezelendő, így erről most nem irhatok. Lényeg az, hogy ő lenne a főnököm, és csodák csodája igen rokonszenves volt, azt hiszem tudnék vele dolgozni. Másnap felhívott a tanácsadó, hogy mi a véleményem és szeretnék-e tovább menni, jeleztem hogy igen, érdekel a pozíció és örömmel várom a fejleményeket. Még egy interjú lesz a regionális HR-es hölgy felettesével, valamikor pár héten belül.

Ugyanaznap délután megismerkedtem még egy tanácsadóval, vele is nagyon jót beszélgettem, volt aktuális pozíció is Miskolcon, egyenlőre nem lelkesedtem érte, de a „vidéki problémáról” majd később.

Szerdán újabb tanácsadó várt ismerkedő beszélgetésre. Nos, ez a hölgy lenyűgözött. A segítő szándék teljes tárházát felvonultatta, ötleteket és javaslatokat adott az álláskereséshez, beleértve kapcsolati személyek telefonszámos listáját, akiket érdemes megkeresni. Ilyet még életemben nem láttam. Aktuális ajánlata nem volt, de megérte elmenni hozzá.

Csütörtök délután a hétfőn „szervezett” céges interjúra mentem. Nagy nevű cég, nagy létszámmal, mindenütt van a világon. A HR még „old school”, amin a HR vezető próbál változtatni, ki tudja milyen sikerrel. Hát szerintem ő egy kicsit „soknak” talált engem, és az ajánlott fizetés nem éri el  2007-es GE-s munkabéremet. Erről a problémáról is majd később írok még. Itt siker esetén még 4 kör várható, tehát nem lesz gyors a folyamat.

Ma szabad nap. Budget tervezés és kesergés. Tegnap az egyik kedves családtag pénzt kért tőlem, csak néztem. Vajon melyik része nem érthető annak, hogy NINCS. Már nem eszem, jövő héten nem lesz TV és telefon, de miért is ne adnék mindenkinek. Elképesztő.

Jövő héten egy interjú lesz, kedden. Aztán meglátjuk, hogyan tovább. Valami radikális lépés kell mert nagyon szorít az idő.