Az elemző

Bevallom őszintén, legutoljára február 24-én jelentkeztem állásra. Annyira elfáradtam és elcsüggedtem ebben az elmúlt 11 hónapban, hogy egész egyszerűen teljesen reménytelennek és feleslegesnek éreztem már minden próbálkozást. Aztán amikor tegnap este beérkezett az Indeed hírlevele és jó néhány ígéretes álláshirdetést fedeztem fel benne, eldöntöttem, hogy ma újra nekiülök és folytatom a "munkát". Végül, 2,5 óra elteltével, mire egyre fogyó lelkesedéssel átnéztem az összes LinkedIn és Indeed hirdetést, sajnos nem találtam egyet sem, amire jelentkezhettem volna. Viszont a hirdetések nézegetése alatt előbújt belőlem az elemző énem és a következőkre jutottam.

A LinkedIn-en a HR/Hungary keresés elindításakor 1535 álláslehetőség jelent meg. Ebből 11 volt director szintre paraméterezve, de ezekből csupán 6 állás volt ténylegesen HR, a többi nem. Ha a mid-senior szintű állásokra keresünk rá, kicsit nagyobb a kínálat, de arra már nagyon korán rájöttem, hogy hatalmas hiba pozíció szintre leszűrni, mert a legjobb állásokat általában egyáltalán nem állítják be szintnek megfelelően, így az associate vagy entry level szinten is lehet HR igazgatói állást találni. Tehát, és ez egy jó tanács tőlem, kereséskor ne szűrjetek le pozíció szintre.

Persze a rossz beállítás másra is igaz. Mielőtt valaki azt mondja, hogy "nahát, 1500+ állás van és te egy éve nem tudsz elhelyezkedni", adok egy kis betekintést abba, hogy hogyan van 1535. Ha az ember módszeresen végignézi az álláshirdetéseket oldalról oldalra, akkor hamar rájön, hogy valami nem stimmel. A HR jelen esetben LinkedIn nyelven nem a Human Resources területre utal, csupán erre a 2 betűre keres rá (nem teljesen biztos, de nagyon úgy tűnik). Ugyanis mindazon állások a HR kategóriába vannak sorolva, amelyeket olyan cég vagy szolgáltató ad fel, akinek a nevében szerepel a HR szócska. Pl.: HR Rent, HR-Group és hasonlók. Így az általuk hirdetett betanított munkás, raktáros, csomagoló, szállítmányozási munkatárs, csomagolás előkészítő, gyártósori munkás pozíciók is megjelennek a HR-es munkák között. Aztán valahogyan ide kerülnek még mérnöki, szoftverfejlesztői és IT pozíciók is. Az üzemeltetési vezető vagy az operations manager esetében nem kirívó a hiba, mivel azt a pozíciót egy jó HR-es simán betöltheti. Így aztán az első 500 álláshirdetés között mintegy 200 hirdetés mégsem HR-es feladatokra vonatkozik, ez azért kicsit árnyalja a képet. Ígérem, megpróbálom kitalálni, hogyan lehet a legjobb találat arányt kapni tényleg HR-es állásokra és akkor majd megírom. Már voltam ilyen tréningen, de jó pap is holtig tanul😁

Ma keresés közben jegyzeteltem is, mert kíváncsi voltam, hogy az előítéleteim miatt látok bizonyos dolgokat vagy tényleg úgy van, ahogy látom. Nos, az általam készített statisztika azt mutatja, hogy bizony jól érzékeltem eddig is, a HR manager/vezető állásoknál 10-ből 7 esetben mindössze 3 év tapasztalat elég, de van ahol 5 évet kérnek. Nagyobb tapasztalatra vonatkozó igényt sehol nem találtam. A HR igazgatói pozícióknál 8-10 év az elvárt. Nekem 22 év HR tapasztalatom van, ebből 16 év HR vezetői, így lassan valóban felfogom, hogy ez az elhelyezkedésem egyik, ha nem legnagyobb, akadálya..... A HR Business Partner pozícióknál van, hogy 5-8-10 év is kell. A kérdés itt nekem igazából az, hogy az számít, hogy olyan pozícióban töltöttem el ezt az időt, aminek pontosan ez a neve, vagy az, hogy olyan munkát végeztem, amit egy HR Business Partner végez. Mert engem eddig minden ilyen pozícióról meghallgatás nélkül elutasítottak (még a senior HRBP pozíciókról is), holott szerintem egy HR vezető bizony sokszor pontosan megfelel a HR Business Partner munkakörre még akkor is, ha őt nem úgy hívták, mert munkavégzése során pontosan és hangsúlyozottan HRBP feladatokat lát el (meg persze sok minden mást is). 

Az imádott területem, a Learning and Development pozícióinál általában 5 év tapasztalat kell. Nekem sokkal több van, de nem kimondottan az adott pozícióban, hanem a HR munka részeként 22 éven át végeztem több képzési rendszer és teljesítményértékelési rendszer bevezetését, e-learning programok kidolgozását, képzési igények felmérését, az éves képzési terv és költségvetés kidolgozását, a tervben szereplő összes képzés megszervezését, lebonyolítását, facilitálását, utánkövetését, képzések tartalom fejlesztését, 13 modulos saját vezetői képzési programot dolgoztam ki, több száz képzést tartottam meg trénerként. De mivel HR-es életutamból csupán 3 évig "hívtak" úgy, ami ehhez a területhez ténylegesen vonatkoztatható, mindez persze nem elég, na meg túl régen volt, a pályám elején. Viszont biztos vagyok benne, hogy bármikor el tudok látni egy ilyen feladatkört is, bármilyen szinten.

Találtam egy érdekes hirdetést is. Az egyik cégnél kimondottan felmondások közlésében és "kivitelezésében", valamint leépítésben járatos munkatársat keresnek. Azonnal eszembe jutott az EGEK URA című George Clooney film, ami amúgy csak George miatt nézhető meg max. egyszer. Ott ő utazik mindenféle helyre, hogy tucatjával közöljön felmondásokat. Felemelő munka lehet😁

Úgy egy hete folyamatosan az motoszkál a fejemben, hogy talán Áginak igaza van és talán  tényleg van valami nagy és szuper dolog, ami felé vezetne most az élet ezzel az egésszel és amit meg kellene tennem, de fogalmam sincs, hogy mi az. Így mondjuk azonban viszonylag nehéz lesz megtenni 😁 De furcsa módon ettől megnyugodtam egy kicsit és míg az utolsó hetekben már igencsak kicsúszott a lábam alól a talaj, most pár napja már kezdek visszatérni a régi (2021.04.14 előtti) önmagamhoz. 

Különben az indiai gyár most jelzett vissza. Nagyon tetszettem nekik, le voltak nyűgözve, DE - és ezt szerintem könnyen kitaláljátok - úgy érzik, hogy az nagyon kevés lesz nekem és számomra nincs benne kihívás, nem fog motiválni, mert sokkal többet tudok és sokkal többre vagyok hivatott. A 6 jelöltből 1 visszalépett, 3 jelöltet elutasítottak, 1 jelölttel mennek tovább és én vagyok a tartalékos, mert hát jó lennék, csak hát túl jó vagyok, a fenébe is. Semmi gond, lassan a homlokomra tetováltatom, hogy too senior meg túlképzett.

Van még máshol egy nagyon halvány remény, de azt le sem merem írni, de ha bármi is lesz belőle, akkor ti tudjátok meg először.

Elkezdtem nézegetni az angol nyelvű országokat, hogy hová lehetne kivándorolni. Jó hír, hogy sok helyen hiányszakma a HR (tehát lenne vízum), rossz hír, hogy sok helyen 45 év a felső korhatár. Tehát gyanítom, hogy végül nem ez lesz a megoldás, de legalább pár napig lelkesen kutakodtam az információk után és elfoglaltam magam😁

Amikor nem történik semmi, de az is jó

Úgy nagyon nem történt semmi, amiről be lehetne számolni, de azért a rend és a blog folytonosságának kedvéért leírom, ami van.

Semelyik jelentkezésemmel kapcsolatban nem jött semmilyen visszajelzés, nem hívtak, nem írtak, nem volt interjú.  Na jó, ez nem igaz. Felhívtak az NN-től, hogy a Récsei Centerben működő irodájukba Biztosítási tanácsadót keresnek. Mondtam a hölgynek, hogy az nem én vagyok, egyelőre szívesebben maradnék a HR területen és hát ki nem állhatom a hideg hívásokat, amiknél 100-ból 1 hoz ügyfelet, a többi csupa visszautasítás. Úgyhogy nem lennék nagyon sikeres ügyfélkör építésben (akkor meg nincs pénz sem), meg ahogy nektek korábban is írtam már, semmi ilyen sales jellegű állást nem akarok, mert arra az egyre kimondottan alkalmatlan vagyok. A hölgy megértette, sajnálkozott, majd elköszönt.

Aztán felhívott 2 nagyon régi ismerősöm is, akikkel ezer éve nem beszéltem. Nagyon örültem nekik, tényleg. Az érdekes az, hogy mindkettőnek iszonyú nagy hálózata van, fejvadászok voltak, kismillió céggel dolgoztak, így első körben őket is megkértem még tavaly áprilisban, hogy ha tudnak, segítsenek. Persze meg sem próbálták, csak puffogtatták a jó kis kliséket, hogy "Julcsi, ez egy új kezdet" meg "Julcsi, ahol egy ajtó bezárul, ott nyílik egy másik" (ezektől mindig totál kivagyok). Most meg mindkettő elájult, hogy "Micsodaaaa? Még nincs állásod? Hát hogy a fenébe? Egy éve?" Ja, én is ezt kérdezem minden nap, de nincs válasz. Amúgy most sem segítenek, de sajnálkozni remekül tudnak. Mindkettőt az foglalkoztatta még leginkább, hogy miből élek. Mondtam, hogy olyan jó fej volt a cégem a végkielégítéssel (tényleg, KÖSZÖNÖM!) hogy április közepéig kitart a pénzem (akkor lesz 1 éve, hogy kidobtak, érdekes egybeesés). 

Jelenlegi állapotom sajnos olyan, hogy ha csak megnyitom a LinkedIn-t vagy a Profession.hu-t, és 2 percig olvasgatok, azonnal elsírom magam és nem is tudom abbahagyni, ez már olyan feltételes reflex. Mindenkinek van munkája, mindenki érdekes dolgokat csinál, tök jó szakmai programok vannak, ez teljesen letör és elkeserít és ezzel az érzéssel most nem tudok mit kezdeni. Így nem is nagyon erőltetem a dolgot. 

Viszont elkezdtem dolgozni a kertben és el kell ismerni, hogy nagyon jó volt. Visszametszettem a virágos bokrokat és a levendulát. Ha már el kell adni a házat, legalább a kert legyen szép, hátha abban beleszeret valaki és könnyebben megveszi.

Eltöltöttem egy fél délutánt azon, hogy ha mégis vállalkozó lennék majd 2023-tól, akkor mi lenne a cégem neve és tanulmányoztam azt is, hogy hol lehet domain névre előfizetni, hogy lesz e-mail címem meg tárhelyem, meg weboldalam. Annyit látok, hogy ez is rengeteg pénzbe kerül, amúgy viszont szerencsére cseppet sem bonyolult. A cégnévvel nem jártam amúgy sikerrel. Úgy gondolkoztam, hogy közben néztem a neten, hogy van-e már ilyen-olyan cég, de minden mutatós komoly nevemnek már van gazdája. Van egy bolondosabb név, amit kitaláltam, na olyan cég még a világon sehol sincs😁

Na, nem történt semmi és mégis sokat írtam. Minden jót mindenkinek! 

Tegnap Zebegényben kirándultunk, a képen egy édes utca részlet.

Kis Nostradamus, avagy vállalkozni vagy elmenni, ez itt a kérdés

A rétsági fiaskó óta nem igazán történt semmi említésre méltó. Az álláshirdetések továbbra is ugyanazok, amik már hónapok óta fent vannak vagy esetleg ugyanazok a cégek hirdetnek új pozíciókat. Ahogy elnéztem, a hirdetők többnyire új cégek és start-up-ok, csupa fiatallal, akiknek persze nem kellenek az "öregek", egyébként meg egyiktől sem jött eddig soha semmilyen visszajelzés, így már nem is próbálkozom ezeknél, meg amúgy is benne vagyok már az adatbázisukban. 

Az indiai gyárból nem jelentkeztek, ezért számos hála imát rebegtem el (nem, nem vagyok vallásos, de mégis), mert annyira nem szeretnék ott dolgozni, hogy arra nincs épkézláb magyar kifejezés.

Tegnap délelőtt volt az első olyan pillanat, hogy teljesen tárgyilagosan végig tudtam gondolni az egész helyzetet és az eddigi tapasztalatokat, le tudtam vonni az eddigi tanulságokat és tökéletesen higgadtan, sírás és kiborulás nélkül tudtam szembenézni azzal a nagyon valószínű forgatókönyvvel, hogy nem fogok többé dolgozni. Érdekes érzés, de már nem olyan nyugtalanító, mint akárcsak pár hete volt. Persze rögtön elindul az ember túlélésre játszó kreatív agya, hogy jó, de akkor honnan szerzek pénzt a következő 16 évben, amíg nyugdíjba nem megyek. Ráadásul a nyugdíjhoz is csak 18 évem van, ami hivatalosan igazolható (amúgy 31 évet dolgoztam), és az bizony nem elég, 20 kéne, nagyon minimum. Aztán arra jutottam, hogy ebből a helyzetből 2 kivezető megoldás van (na jó, 3). Az egyik, hogy bármennyire is utálom még a gondolatát is, de vállalkozó kell, hogy legyek. De egyszerűen ez nem nekem való és nem is vagyok rá alkalmas. Volt ugyan egy nyelviskolám a 90-es évek közepén, de bezártam, mert nem ment jól. Vállalkozónak születni kell. Az igazat megvallva azonban már viszonylag mégis sok gyakorlati tervet készítettem a leendő nem kívánt vállalkozásommal kapcsolatosan😊 és az kicsit motivál, hogy a 4 állástalan barátnőmnek is tudnék ezzel segíteni.....

A másik megoldás kicsit bonyolultabb. A jelenlegi cél egy olyan bármilyen állás megszerzése, ahol elég pénzt keresek a havi megélhetésre. Hogyan változnak az ember prioritásai, ha a Maslow piramisa veszélyben van, ugye? Csakhogy az én hátteremmel itthon még egy Mekibe sem vesznek fel (pedig ezzel sem lenne bajom, bár nem lenne elég a fizetés a lakáshitel miatt), vagyis itthon egyelőre a széleskörűen elterjedt berögösödött gondolkodás miatt nem tudok semmilyen szintű munkát szerezni. Tehát a megoldás, hogy eladok és felszámolok mindent - a 30 évnyi kemény munkával megteremtett csodás kis otthonomat is😢- és egyetlen egy bankkártyával elhagyom az országot. Ez meglehetősen vad ötlet és egy meglehetősen drámai és drasztikus megoldás így 50 évesen, de hát a Microsoft elnöke is megmondta egykor, hogy "Júlia, magában az a nagyszerű, hogy kockázatkedvelő és nem fél semmitől és nőkből nagyon kevés ilyen van". Nnnaa ugye! Aztán remélhetőleg valamelyik országban csak kell valamelyik boltban eladó vagy szállodában recepciós (ezek csak vad ötletek, tanárnő is lehetek vagy bármi hasonló) és rohadtul nem fog számítani, amit eddig csináltam és nem leszek "túl sok" meg "túl szenior". A cél az, hogy minden hónapban keressek annyit, amiből megélek. Ennek a megoldásnak a gyenge része a nyelvtudás hiánya, hiszen csak angolul beszélek, tehát bele kéne húznom a nyelvtanulásba, csak nem tudom melyik nyelvet tanuljam. Azt a részt meg hagyjuk, hogy motiváló lesz-e (nem igazán) vagy jól fogom-e érezni magam (nem nagyon) és boldog életem lesz-e (ki tudja), de már nem vagyok abban a kiváltságos helyzetben, mint az elmúlt 30 évben, amikor mindig azt csináltam, amit igazán szerettem és a munka motivált, kiteljesített és persze jól kerestem. Sajnos mivel az életem privát oldala ezzel szemben mindig is katasztrofális volt, hosszú ideig azt gondoltam, hogy nagyszerű hivatással és remek szakmai lehetőségekkel kárpótol az élet. Hát már nem teszi. Vége a bulinak.

Persze az érdekesség kedvéért itt érdemes megemlíteni Lia barátnőm apró kis múlt heti megjegyzését, miszerint én mindig gazdasági válság idején vagyok munka nélkül, vagyis élhetnék akár ebből is. Előre tudnám jelezni a gazdasági válságot, mivel akkor mindig elvesztem az állásomat (2002, 2009, 2020) és azt is, ha már a válság a vége felé közeledik, mert akkor meg újra kapok állást (2003, 2011). Kérdés, hogy hogyan aknázzuk ki ezt a rejtett képességemet😁 és hogyan keressek pénzt belőle😀 Én, a kis Nostradamus😀

A 3. (egyben zárójeles) megoldás a gazdag férj. De valljuk be, erre nem sok esély van. Már a gazdag 80 évesek is max. 30-as csajt keresnek, így nincs esélyem náluk sem😂 

Tehát vállalkozás vagy kivándorlás. Annyit azért engedélyeztem magamnak, hogy 2022. év végéig hagyom, hogy a következő kedvenc munkahelyem esetleg megtaláljon vagyis ebben az évben még nem csinálok semmit és boldog(?) háztartásbeliként tengetem a napjaimat, amíg ettől meg nem bolondulok. 

Rétság saga - folytatódik a ping-pong (de lezárás is van)

Miután írtam a HR igazgatónak, hogy úgy tűnik, már korábban el lettem utasítva, arra ő azt válaszolta múlt pénteken, hogy az egy korábbi keresés volt, ahol akkor már megvolt a jelölt, amikor én jelentkeztem, ezért nem került sor interjúra. De most természetesen új helyzet, új lehetőség, beszél a tanácsadóval, hogy minden akadály elháruljon. Én udvariasan megköszöntem. Ezután érdeklődve vártam a fejleményeket. Persze ma reggel újabb üzenet érkezett a HR Igazgatótól, ezúttal már elutasítás, a stakeholder (gyárigazgató?) ugyanis más típusú embert keres más háttérrel. Hmmm. A hirdetés amúgy így szól:

HR Manager (Észak-Magyarország)
Feladatok
Gyártó Partnerünknél a teljeskörű HR feladatok, folyamatok összefogása;
Felsővezetők támogatása stratégiai döntésekben;
5 fő alatti HR csapat munkájának összefogása;
Toborzás- kiválasztási tevékenységgel kapcsolatos stratégiai és operatív teendők ellátása;
Be- és kiléptetési folyamat koordinálása, on-boarding támogatása;
Anyavállalattal történő kapcsolattartás HR-t érintő témákban;
Bérszámfejtés előkészítéséhez kapcsolódó feladatok összefogása;
Teljesítményértékelési rendszer működtetése;
Tréningek, oktatások, tudásátadások technikai oldalról történő megszervezése;
Riportolás a gyárigazgató és a regionális HR director részére.
Elvárások
Felsőfokú végzettség;
Aktív angol nyelvtudás;
Gyártó vállalatnál szerzett releváns vezetői tapasztalat.

Ez mennyiben más is mint az én hátterem? 100% match. Na mindegy. Aztán megvilágosodtam, kb. 2 perc kellett, hogy én vagyok hülye. Az előző munkahelyemen engem legjobban gyűlölő és 10 éven át engem szakadatlanul zaklató és terrorizáló ember mindegyik gyárigazgatót ismeri a környéken. Kézenfekvő lehet számukra, hogy referenciaként ők őt keresik meg. Ha viszont őt tényleg megkérdezték rólam, már tiszta, hogy miért nem én kellek. Hogy ez hogy nem jutott korábban az eszembe? Hát úgy, hogy amióta megszabadultam tőle (és ez volt az egyetlen jó dolog az állásom elvesztésében), azóta még az egészségem is javult és egyszer sem gondoltam rá. Persze nem biztos, hogy ez történt, csak az én fikcióm. Az viszont biztos, hogy Rétságra nem jelentkezünk többet😁

Az persze most is igaz, hogy az elutasítás után egy fél órára összedőlt bennem a világ, annyira fájt, hogy ezt a lehetőséget nem kaptam meg, hogy levegőt sem kaptam. Arra gondoltam, hogy ha a 10 éves gyártó cégnél szerzett gyakorlatommal (amúgy 14 év) gyártó cégnél sem kellek, akkor tényleg vége ennek az egésznek, soha többé nem fogok dolgozni. Ez pusztító érzés volt. De csodák csodája kb. 2 percig sírtam csak, aztán megpróbáltam megbeszélni magammal, hogy leszarom. Persze nem szarom le és most is küzdök a sírással, ahogy ezt írom, de ha ezt mondogatom, akkor legalább el tudom engedni és nap további része már viszonylag kellemes, bár nem volt kedvem elmenni itthonról. Viszont így végre elkészült a magyar nyelvű önéletrajzom, ami korábban soha nem volt, de volt már aki kérte, úgyhogy már ezen sem múlik a siker. 

Úgy dél körül jöttem rá, hogy holnap Nők Napja. Ilyenkor én szoktam a cég hölgyeinek ajándékot adni, persze nem egyedül, hanem egy férfi vezetőt karon ragadva. Ez is egyike ezeknek a nagyon boldogító emlékeknek és olyan dolog, ami annyira hiányzik. Örömet okozni másoknak nagyon jó dolog.  De már ez sincs. Szép lassan eltelt egy év és nem voltam ott egyik ilyen pillanatnál sem. Vajon mit kapnak idén a lányok? Remélem nem felejtették el őket.

Ezt a blogot talán legalább egyikük olvassa, így hát most már csak rajta keresztül kívánok nagyon boldog nőnapot minden kedves korábbi kolléganőnek és köszönöm a szorgalmas munkájukat. 

Amikor ők jól szórakoznak

Ahogy jeleztem, a rétsági állásügynek van folytatása. Azért írom itt le, mert teljességgel felháborító és arcátlan az, ahogyan szórakoznak a jelöltekkel. A történet viszonylag régen kezdődik, még novemberben. Ekkor keresett meg egy tanácsadó egy lehetőséggel, egy logisztikai központba kerestek HR vezetőt. Volt egy tanácsadói interjúm és készült egy személyiség teszt, de a megbízó nem kívánt megismerni. Közben a tanácsadó belengette, hogy lesz egy Vác melletti gyárban lehetőség (mint utólag kiderült, ez a Vác melletti hely Rétság volt), lehet, hogy oda is elküldi majd az anyagomat. Aztán egy darabig csend volt, a logisztikai központ kapcsán kaptam visszajelzést a tanácsadótól, hogy kösz, de nem kérnek. Amikor a tanácsadónál rákérdeztem, hogy mi van a gyárral, oda elküldte-e az anyagomat végül, nem igazán volt hajlandó válaszolni, csak egy sírós ikont küldött vissza. (Most erről is értekezhetnék, de nem teszem, mindenesetre nagyon profi).

Na és akkor most kapcsolódik ez a történet a mostanival. Tehát úgy 1,5 hete egyik este, mikor megérkezett az Indeed állásportál hírlevele, nagy örömömre találtam egy lehetőséget, HR managert keresnek Rétságon. Nagyon boldog voltam, azonnal jelentkeztem is, a jelentkező link a Jobline oldalára vitt, így ott adtam be az anyagomat. Majd 1 órával később az egyik LinkedIn ismerősöm, aki HR Igazgató, meghirdette ugyanazt a pozíciót egy bejegyzésben. Kiderült, hogy az állás a hozzá tartozó rétsági gyárban lenne, 2 épületre a régi munkahelyemtől. Szuper. Írtam is neki gyorsan, hogy jelentkeztem az állásra, leírtam miért lennék jó választás és hogy szeretnék kapni egy bemutatkozási lehetőséget. Azt írta vissza, hogy nagyon köszöni, most szabadságon van, de van visszatér a munkába, akkor keresni fog. Én írtam, hogy várom. 

Közben a tanácsadó, akihez befutott a jelentkezésem - és aki ugyanaz volt, akit fent említettem - visszaírt, hogy erre az állásra ő már pályáztatott engem novemberben (ez volt az állás Vác mellett) és elutasítottak. Mivel akkor nem volt tényleges válasz a kérdésemre, hogy ezzel a pályázattal mi lett a síros ikonon kívül,  most fogtam fel, hogy már akkor is erről az állásról volt szó és nem feleltem meg. OK. Rettenetesen csalódott voltam, úgy éreztem, hogy az utolsó szalmaszál úszott el. Aztán beletörődtem, elfogadtam, bár sírtam 2 napig, végül aztán napirendre tértem felette.

Erre ma reggel ír a HR igazgató, hogy ugyanez a tanácsadó végzi a keresést és vele egyeztessek. Mi van? Írom vissza, hogy ez megtörtént, köszönöm, de a jelentkezésemre ő azt válaszolta, hogy az én pályázatomat elutasították novemberben, így most már nem küldi tovább. Akkor most miről beszélgetünk? Miért kell ezt csinálni? Nem tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal? Miért kell ping-pongozni egy jelölttel? Mi van ezekkel az emberekkel? Az álláskeresők valami aljanép vagy szemét, hogy így lehet velük szórakozni? Őszintén kívánom minden egyes HR-es munkavállalónak és tanácsadónak, hogy egyik napról a másikra veszítse el az állását, ne találjon jó hosszú ideig másikat és ismerje meg ezt az oldalt, ahol úgy bánnak a jelöltekkel, mint egy darab szeméttel. Utána talán, ha végre visszamegy dolgozni, majd megtanulja emberként kezelni azokat, akik munkát keresnek úgy, hogy közben nem meleg alattuk a jelenlegi munkahelyük kényelmes forgószéke.

Nem tudom mi történt ezzel a hivatással, de akik most gyakorolják, azok elfelejtették, hogy nem egy darab szarral dobálóznak, ha nem élő, hús-vér emberekkel, akiknek talán pont az adott állás az utolsó mentsvár.

Elnézést a stílusért, ezt most dühből és kétségbeesésből írtam, de muszáj kiadnom magamból, mert ez az egész helyzet így is nagyon nehéz, kilátástalan és reménytelen ahhoz, hogy még ráadásul szórakozzanak is az emberrel.

India és ami mögötte van

Most fejeztem be az interjút a titokzatos indiai céggel. Nos, nem szeretnék negatív lenni, de van az, amikor az egyik kéz nem tudja, hogy mit csinál a másik. Végig úgy interjúztak, mintha én pontosan tudnám, hogy melyik cégről van szó, holott ezt ugye a tanácsadó nem árulhatta el. Na mindegy. Először kaptam 10 percet, hogy elmeséljem az elmúlt 22 évet röviden. Na ezt még így gyakorolnom kell, mert ez kb. arra elég, hogy végigsoroljam a 4 munkahelyet és az alapokat, de nem lehet túlságosan kidomborítani a részleteket és az erősségeket. Utána kaptam specifikusabb kérdéseket, azt az akadályt szerintem jól vettem. Kíváncsiak voltak arra, hogy hogyan boldogulok multinacionális környezetben, ahol sok az expat. Mondtam, hogy a Nokiánál Budapesten és a NSN-nél Dubaiban rengeteg expat volt és nekem minden ember egyforma, így nem zavar és mindig is jól boldogultam ilyen környezetben. Aztán egy ideig elidőztek azon a témán, hogy mit javaslok, mit tegyenek annak érdekében hogy a 50% indiai, 50% magyar populáció problémáit meg tudják oldani, gondolok itt a tudás transzferre (az indiaiak magasan képzettek és okosok, a magyarok meg nem), az ego problémákra (hmm), nyelvi nehézségekre és egyéb kulturálisan adódó gondokra. Én azt mondtam, hogy - minden további háttérismeret nélkül, hogy mi a valós helyzet - én kevert csoportokat hoznék létre, akik ezen problémás területekre együtt fókuszálnak, mindenki számára elérhető legyen a nyelvoktatás (angol), hogy tudjanak közvetlenül kommunikálni, így a magyarok könnyebben kapcsolódhatnának az indiaiakkal és utána már ők adhatják át a tudást a többieknek, illetve interkulturális programot indítanék (lehet benne tréning, workshop, teambuilding, fókuszcsoport, más indiai/magyar gyárak látogatása, stb, amit tetszik). Persze ők még más megoldásokat akartak, de mondtam, hogy megfelelő megközelítést csak úgy lehet elérni, ha fel tudom mérni a jelenlegi helyzetet és látom, hogy milyen szinten állnak ezekkel a gondokkal és milyen szintű beavatkozás kell, de kívülről, idegenként több ötletem egyelőre nincs.

Aztán előkerült a munkaidő témája. 8:00-8:30 között kell beérni és 17:30-ig kell dolgozni, ettől eltérés nincs, de mondjuk havonta egyszer kivételesen mehetek később (micsoda kegy). Ezen felül, mint HR Head éjjel és hétvégén, meg szabi alatt is be kell mennem, ha gond van, illetve 17:30 után is bent kell maradnom, ha úgy kívánja a helyzet (incidens, meeting, stb.), ez persze sem időben, sem pénzben nincs kompenzálva. A HR-es hölgy persze megerősítette, hogy a HR munka ebbe a keretbe nem fér bele, tehát napi 10-12 óra munkával is lehet számolni. Rugalmas munkaidő nem lehet, mert mit szólnának a dolgozók....... azt hiszem ez amiatt fontos, hogy a dolgozók fele indiai, hiszen a magyarokat nem zavarja, hogy a magyar vezetők rugalmasan dolgoznak 10-14 órát és nem fix munkaidejük van. Persze ilyen módon home office sincs.

A HR Head-hez tartozik amúgy minden is, úgy mint létesítménykezelés (épület, külterület és a kapcsolódó feladatok) munkabiztonság, és amit még egy gyárban fel lehet sorolni. Munkakör gazdagításnak jó...... Megkérdezték, odaköltözök-e, én meg mondtam, hogy nem, mivel van egy otthonom, azt nem adom. Mondjuk így ha hétvégén be kell szaladni valami miatt, akkor fél nap már csak az utazással elmegy (egy út kb. 70 perc)....

Más lehetőség nem merült fel. Volt egy pillanatnyi boldogságom, mert megint Rétságra kerestek HR vezetőt (a régi gyáram szomszédságába) és a kiírásnak pont megfelelek, de miután jelentkeztem kiderült, hogy onnan már egyszer elutasítottak (egy  tanácsadó úgy küldte be oda az anyagomat, hogy nem beszéltük meg......), ezután 2 napig sírtam, de erről ennyit. Ennek még van folytatása, lásd a következő bejegyzést!

Ja, megszegtem a fogadalmamat és jelentkeztem még egy állásra a GE-nél, mert ezzel az adott üzletággal eddig még nem találkoztam. Persze se kép, se hang, se visszajelzés, pont ahogy vártam, de legalább javítja az álláskeresési statisztikámat és nem is okoztak csalódást. Így 2022-ben már 8 jelentkezés és 2 direkt megkeresés volt, amúgy semmi eredmény sincs.

10,5 hónap, meglesz az 1 év hamarosan.... van egy üveg arany pezsgőm, aznap majd azzal koccintunk. Mégiscsak évforduló, akármilyen is......

Szép napot mindenkinek!