Megy a gőzös

Nos, megérkezett a Korn Ferry teszt. Mivel október 31. volt a kitöltés határideje, gondoltam majd hétvégén, nyugalomban, csendben megcsinálom. Hát nem így lett. Nem sokkal azután, hogy megérkezett a tesztről szóló értesítés, meghívást kaptam a 3. körös interjúra. Péntek reggel 9-re kellett mennem. A levélben szerepelt a cím, csakhogy ez egy hatalmas terület tucatnyi céggel, viszont a cég épületének azonosításához nem kaptam információt. Érkezéskor ezért természetesen pont ellenkező irányba indultam el az épületek között és bár már fél 9-kor ott bolyongtam, félő volt, hogy nem érek oda időben. Senki nem volt az épületek közötti utcákon (biztos mindenki home office), az egyes recepciókra csak kártyával lehet bejutni, így végül a GPS-t vettem igénybe, ahová okosan nem a címet írtam be, hanem a cég nevét és hoppá, hamarosan ott álltam a bejárat előtt. Azon mosolyogtam magamban, hogy lehet hogy ez is egy teszt, ha a jelölt a hiányosan megadott cím alapján is odatalál, kap plusz pontot😀 Egy enyhén bunkó biztonsági hölgyeményen keresztül fel is jutottam az 1. emeletre. Mivel nem mondta pontosan, hogy merre kell menni a lépcső tetején, ott is elkezdtem a bolyongani az egyforma feliratú, kívülről nem nyitható ajtók között, sehol egy csengő vagy valami, ami jelezné, hogy te hülye, itt próbálkozz. Emberek sehol, néma csönd, mint kiderült, mindenki home office-ban van. Közben az egyik ajtón kijött egy hölgy és már egy ideje ott állt, mire eljutottam addig az ajtóig, de nem szólt volna. Mondom, hogy interjúra jöttem. Kicsit zavarban volt, aztán besietett egy nyitott tárgyalóba, ahonnan egy borízű hangot hallottam: Van maszkja? A hölgy jól hallhatóan azt válaszolta, hogy nem tudja, majd kihozott nekem egy maszkot, de addigra már rajtam volt az enyém. Előzményként a nagy hidegben odakint lefagyott a telefonom, lehalkítani tudtam, de kikapcsolni nem. Viszont cserébe csak az interjú első 10 percében 4 telefonhívást kaptam (általában heti egy is luxus manapság), a táskám kedvesen berregve jelezte mindet. Mindegy, közben elindult az interjú. Kicsit több, mint egy óra volt. Nem volt rossz, de jó sem. A leendő főnökömmel (horvát hölgy), és a magyar ügyvezető igazgatóval beszéltem. Megkaptam a rettegett mumus kérdésemet, hogy mi az én vezetési stílusom, nekem meg erről fogalmam nincs, illetve nem tudom, hogy erre a kérdésre milyen választ kell adni. Ennek utána kell majd néznem egyszer. Mindegy, megválaszoltam úgy ahogy. Aztán megkértek, hogy töltsem ki a tesztet még pénteken és kedvesen szóltak, hogy 2-3 óra időtartamra számítsak. TE JÓ ÉG! Ezt mondjuk lehetett volna előbb is mondani. Közben kiderült az épület jelzése, amit ha tudtam volna, akkor 1 perc alatt megtalálom. Mondtam is nekik, hogy ha az idetalálás egy teszt volt, akkor az jól ment, de mondta az ügyvezető, hogy meg kellett volna kapnom a meghívóval együtt az épület kódját. Köszi.

Hazajöttem, majd nekiültem a tesztnek. Hát, aki azt kitalálta én azt ültetném oda. Kezdődött számolós feladatokkal, táblázatokból kellett kinyerni a kérdésekre a választ, ez nem volt nehéz. Utána jött a szövegértés, vagyis egy szöveg elolvasása után kellett válaszolni a kérdésekre. Itt szigorú időkorlát volt, 75 másodperc (olvass - keresd meg az infót - válaszolj). A 3. szöveg olyan hosszú volt, hogy a 75 másodpercbe az fért bele, hogy elolvastam azt, meg az 1. kérdést, válaszolni már nem tudtam. Szóval ebben a részben volt pár hibám, az biztos. Aztán jött a krém krémje, a logikai teszt. Előtte gyakoroltam ilyen Korn Ferry minta tesztekkel, de ez nem is hasonlított azokra. A gyakorlás alatt jól ki lehetett találni a logikát, itt az esetek 80%-ban fogalmam sem volt a helyes válaszról, mentem a legjobb tippel, amit valahogy alá tudtam volna támasztani, ha megkérdezik miért azt választottam. Persze ez is időre ment, a szokásos 75 másodperc, ettől aztán jön rád a stressz és nem vagy annyira okos. Utána pedig 6-6 állítást kellett sorba raknom aszerint, hogy rám melyik igaz. A válaszoknak volt 9 hely, de először nem esett le, hogy hagyhatok ki helyeket, így egy ideig a rám nem annyira igaz válaszok is aránylag fel lettek értékelve. Aztán rájöttem a titokra, onnan már egyszerű volt. Volt vagy 150 kérdés 3 részre osztva (kompetencia, személyiség meg még valami), de itt már olyan frusztrált voltam a sok bénázásomtól az elején, hogy csak be akartam fejezni. Persze az sem segített, hogy a szomszédban fúrtak-faragtak-kopácsoltak folyamatosan, ennyit a nyugodt körülményekről. Úgyhogy nem valószínű, hogy tovább jutok, de őszintén szólva nem is szeretnék itt dolgozni, úgyhogy abban reménykedek, hogy valóban nem sikerült. Amúgy tesztekben mindig kiemelkedően jó voltam, a Wizzair-nél még mindig enyém a valaha elkészült legjobb GMAT teszt (bár akkor ettől függetlenül oda sem vettek fel, ez amúgy 12 éve volt)

A másik, igen kiváló lehetőséggel kecsegtető tanácsadó viszont eltűnt. Nyom nélkül. Az interjú alatt még mondta, hogy küld egy linket, ahová majd fel kell töltenem az önéletrajzomat, de ez sosem érkezett meg. Kértem, hogy küldje el, de csak nem kaptam meg. Persze nem vagyok elveszett ember, felmentem a weboldalukra, megtaláltam a megfelelő helyet, feltöltöttem oda az anyagomat, majd értesítettem, hogy ott van, sőt e-mailben is elküldtem neki. De a pasinak azóta sincs se híre, se hamva. Úgyhogy arra a szuper állásra is keresztet vethetünk. Utána olvastam, hogy már nemcsak a randizásban, hanem a toborzásban is divat a ghosting, vagyis amikor az egyik fél - jelen esetben a tanácsadó vagy a recruiter - randi azaz interjú után eltűnik egy szó nélkül. Na, ilyen akkor már velem is történt.

A legrosszabb, hogy igazából egyik sem érdekel, sőt, inkább azon imádkozom, hogy ne vegyenek fel sehová. Mert közben történt valami velem. Bár a napok nagy részében úgy tűnik, hogy nagyon jól vagyok, kifelé csodásan hozom a magabiztos, jókedvű, erős csajt (ebben mondjuk mindig jó voltam), az interjúkon is kiválóan szerepelek, közben viszont belül hatalmas káosz uralkodik, egyre nagyobb és nagyobb. Nem is biztos, hogy akarom ezt, nem is biztos, hogy jó irányba megyek, de nem tudom merre kellene mennem. Amikor ezt felismertem a múlt héten, hirtelen mindenben elbizonytalanodtam, a képességeimben, a terveimben, a lehetőségeimben és végül bumm, jött a végső csapás. Nem akarok már tovább állást keresni, sőt, nem akarok dolgozni sem, egyáltalán nem, de, és most figyelj, a HR területen biztosan nem akarok dolgozni. Ez azért mellbe vágott egy kicsit és nem tudom honnan jött. Olyan érzés, mintha kaptál volna egy gyomrost és napokig nem tudsz felállni a padlóról, levegőt sem kapsz. Le akarom zárni ezt az egészet, elutazni valahová a világ legtávolabbi, legeldugottabb sarkába, ahol csak én vagyok egyedül, remélve, hogy választ találok a most a fejemben expressz vonatként száguldó ezernyi kérdésre. Persze egyelőre nem teszem, mert a józan eszem azt mondja, hogy nem költhetem ilyesmire a pénzt, és a józan eszemnek sajnos igaza van. Bár lehet, hogy ideje lenne nem az eszemre hallgatni egyszer végre valahára....

Ebből az állapotból 2 dolog tudott kibillenteni. Az egyik, hogy szombaton kimentem anyukámhoz a temetőbe, szombaton volt ugyanis 18 éve, hogy itt hagyott, mondhatom, hogy egyedül, bár valahol van egy apám és egy nővérem, ők számomra már nem léteznek. Anyu egy sírban van az apai nagyszüleimmel, akikkel nem volt túl közeli a kapcsolatom. Rendbe tettem a sírt, mécsest gyújtottam, virágot vittem. Tudom, hogy hülyeség, de én még mindig beszélgetek vele, a temetőben is ezt tettem, és szokás szerint megkapta a kedvenc vörös rózsáját, amit szokás szerint megpusziltam. Ez megnyugtatott, mintha velem lett volna ő is.

Vasárnap pedig végre - napra pontosan - 2 év után színházban voltam és századjára - na jó, csak ötödjére - megnéztem a My Fair Lady-t. Sajnos nem Tompos Kátya volt éppen, de a többi szereplő magasan ellensúlyozta az ő hiányát, hatalmas élmény volt. Utána hazafelé bementem a Sugar! cukiba a kedvenc tortámért, úgyhogy a vasárnap mondhatjuk, hogy hibátlan nap volt.

Most pedig új hét és egy új világnak a kezdete, azt hiszem. Amúgy ma pont megkeresett egy tanácsadó egy Senior HR Manager pozícióval, erre még bizonytalanul rábólintottam, meglátjuk, van-e még dolgom a HR-en vagy jól látom és már nincs.