Rettenetesen utálom, amikor igazam van. Vannak dolgok amikben kimondottan jó tévedni. Pénteken délután megvolt az első igazi interjúm, pont 3 hónappal azután, hogy elvesztettem a munkámat. Jól sikerült, a tanácsadó szerint a többi jelölthöz képest messze kiemelkedő vagyok. A bérigényem is az sajnos, pedig jelentősen kevesebbet kértem, mint amennyit eddig kerestem, de várhatóan az is túl sok. Jeleztem finoman, hogy nem feltétlenül az fog dönteni (amúgy tényleg nem), de ugye egy bizonyos szint felett nem megyünk egy bizonyos szint alá.... Aztán mikor kiderült a tanácsadó számára, hogy már nem dolgozom és aktív álláskereső vagyok, beszélgettünk egy kicsit a munkaerőpiaci helyzetemről. A tanácsadó pedig kerec-perec kimondta, hogy az esetek 95%-ban 40 év feletti jelöltekkel nem foglalkoznak, a megbízók nem kérik őket, a CV megy rögtön a kukába. Ezzel aláhúzta, amit eddig is gondoltam. Mivel teljesen rápörögtem erre a témára annak kapcsán, hogy a 3 hónap alatt csaknem minden esetben azonnal automatikusan elutasítottak, nem lepett meg amit mondott.
Ezen felbuzdulva, hogy ne csak egy véleményt halljak, felhívtam 2 másik tanácsadót, akivel a 10 évvel ezelőtti álláskeresésem során alakítottam ki jobb kapcsolatot. Mindkettő nagyon őszintén elmondta, hogy nem szívesen lenne a helyemben. Hacsak nem hiányszakmáról van szó, és itt messze nem arról van szó, mert a HR egy igencsak túlnépesedett szakma, a megbízók nem kérnek 40-45 év feletti jelölteket és olyanokat sem, akiknek 10 évnél több tapasztalata van. A komoly tapasztalat nem feltétel sehol, az általános vélekedés az, hogy pár év tapasztalattal és rátermettséggel minden feladat megoldható (ez valószínűleg igaz is), speciális, elmélyültebb szaktudásra nem gyakran van szükség, ráadásul a tapasztaltabb emberek drágák. A reményem az lehet, hogy olyan állást kaparintok meg, ami olyan helyen van, hogy senki nem megy oda vagy ha egészen véletlenül ténylegesen szeniort keresnek valahol (de ez ritka és jellemzően ezek az állások kapcsolati alapon informálisan töltetnek be, nincsenek hirdetve, illetve nem tanácsadó keres rájuk embert). Korábban már volt 2 hasonló visszajelzésem, így azt mondhatom hogy 5 prominens, a piacon vezető tanácsadó cég vélekedik így, vagyis ez már szerintem egy elfogadható minta és igazolja azt a feltevést, hogy gyakorlatilag minimális az esély az elhelyezkedésre.
Kérdés akkor, hogy mi marad, mint megoldás. Nekiültem megnézni, hogy milyen új szakmát tanulhatnék, de a munkavédelmi előadón kívül nem találtam olyat, ami tetszett volna. (Na jó, van a cukrász meg a lakberendező, de egyelőre ezeket még hanyagolnám, hiszen az elhelyezkedésre sok esély ezekkel sincs, csak kidobott pénz lenne). 2 barátnőmmel (mindkettő 45+ és hosszabb ideje állás nélkül) folyamatosan agyalunk azon, hogy milyen céget lehetne csinálni, amiből nincs sok. Ilyen módon végül mindig elvetjük a tréning cég, a coach cég és a tanácsadó cég gondolatát, mert ezekből túl sok van. De akkor mihez kezdjünk? Nekem az a hívásom és a hivatásom, hogy embereknek segítsek, embereket és célokat támogassak. A HR munka mindazt megtestesíti, amiért számomra dolgozni érdemes. HR területen dolgozóként munkához juttatod az embereket, megélhetést és viszonylagos biztonságot adsz nekik, tanítod, fejleszted, segíted őket az emberi és a szakmai fejlődés útján, és közben ha tudod, sok ügyes-bajos problémáját megoldod és ha tudsz, néha örömet okozol nekik, kisebbet-nagyobbat. Nekem ez a hivatásom, ezért élek, ez motivál, ez visz, ez adja a dolgok értelmét. Amikor idegenvezető voltam, akkor is ezt csináltam és ezt imádtam, segítettem a utasok ügyes bajos dolgaiban, csodaszép élményeket szereztem nekik, csempésztem egy kis boldogságot és örömöt az életükbe. Mondjuk ez most szintén nem egy szárnyaló szakma, meg persze kizárólag csak kapcsolati szinten működik, én meg 1997-ben vittem utoljára csoportot, így már semmilyen rálátásom és kapcsolatrendszerem nincs ezen a téren.
Nagyjából 15 év múlva mehetek nyugdíjba, addig kéne elkaristolni valahogy (és most itt egy pillanatra vessük el egy gazdag olajsejk férj beszerzésének gondolatát:-)). Persze már csináltam egy pénzügyi tervet arra az esetre, ha soha többet nem lenne munkám, hát meglepetésemre majdnem 12 évig tudom kihúzni, ha szépen sorban mindent eladok. Viszont a 12. év végén már fedél nélkül leszek, na akkor jön a pokróc a Blaha Lujza téri aluljáróban😀 Anélkül, hogy bármit is eladnék még kb. 9-12 hónapom van. Ami alapvetően nem rossz, de a kilátásokat tekintve viszont nagyon nem jó.
Emellett pedig akkor lassan szembe kell majd néznem azzal, hogy április 14-én nem az állásomat vesztettem el, hanem a hivatásomtól fosztottak meg, de erre a traumára és ennek feldolgozására még messze nem vagyok kész, még az első traumán sem vagyok túl, sőt..... Tehát bízzunk benne, hogy az isten háta mögötti gyár felvesz és egy darabig megtart.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése