Válságban a 45 év felettiek?

Nos, csak a rend és a történeti hűség kedvéért rögzítem, hogy ezen a héten csupán 1 helyre adtam be jelentkezést. Nem azért, mert csak egy cég hirdet, hanem azért, mert mindig ugyanazok a hirdetések jelennek meg, van ami már ötödik alkalommal. LinkedIn-en ugyanis látod mikor adták fel. Van pár cég akik újra és újra és újra meghirdetik ugyanazt a pozíciót, amire már jelentkeztem és semmilyen visszajelzést nem kaptam vagy éppen elutasítottak. Mindegyik pozícióra tökéletesen, betű szerint megfelelek, éppen ezért nem fér bele a fejembe, hogy kit kereshetnek, ha április óta nem találják. Talán annyira specifikus a munkáltató kérése, hogy például: 38 éves, 5 év gyakorlat, barna haj, jobb kezén tetkó, sovány testalkat, Andrea keresztnevű, budapesti. Mert csak ebben az esetben tudom elképzelni, hogy 4 hónap alatt sem sikerült betölteni. Mivel lehet látni a jelentkezők számát is, arról sincs szó, hogy senki nem jelentkezett vagy csak kevesen és a jelentkezők kvalitásai is rendben vannak.

Amiről igazán szó van, az 2 dolog:

1) életkor

2) hol dolgoztál eddig

Amit ugyanis már 12 évvel ezelőtt is felfedeztem, az most is igaz. Nem fognak felvenni:

- gyógyszeripari céghez, ha még nem dolgoztál gyógyszeripari cégnél

- SSC-hez, ha még soha nem dolgoztál Shared Service Centerben

- autóipari céghez, ha még nem dolgoztál autóipari cégnél

- vegyi anyagokat gyártó céghez, ha még nem dolgoztál vegyi anyagokat gyártó cégnél

- recruiternek (talent acquision), ha még nem voltál recruiter

Valaki majd egyszer magyarázza el, hogy a HR területen ezekhez milyen speciális tudás kell, amit nem lehet felszedni pár óra alatt a vezetőkkel történő beszélgetés során. Hiszen itt is toborzunk (jó, abban van némi specifikum, de ha a 22 éves recruiter meg tudja csinálni a hatalmas élettapasztalatával, akkor talán én is képes lennék rá), beléptetünk, oktatunk, fejlesztünk, fegyelmezünk, motiválunk (jó, itt is lehet specifikum), bért fizetünk, teljesítményt értékelünk, juttatásokat adunk, kinevezünk, jutalmazunk, kiléptetünk, ezek mindenhol ugyanúgy zajlanak a céges sajátosságokat és folyamatokat leszámítva, amit úgyis meg kell tanulni belépés után. Szóval nem értem miért kizáró ok, ha még nem láttam olyat belülről......

Erről az jut eszembe, mikor 1990-ben egy nagyon kedves osztálytársammal besétáltunk az Expressz utazási irodába a friss idegenvezetői végzettségünkkel, hogy mi már most idegenvezetők szeretnék lenni, ott meg csak néztek ránk, hogy jó, de mennyi gyakorlatunk van. Hát nem volt.... Később úgy lettem mégis idegenvezető, hogy gyakorlatot hazudtam magamnak (az 1 hetes görögországi nyaralásunkat formáltam át egy kicsit), amit könnyen ellenőrizhettek volna, de szerencsére nem tették. Piroska, az utazási irodai főnököm a világ legcsodásabb embereinek egyike volt, szerencsém volt vele. Manapság viszont hazudni már jóval neccesebb, mert referenciát ellenőriznek és mert digitális nyomokat hagyunk mindenhol. Megnézik a Facebookot, a LinkedIn-t, mindenhol viszont nem tudsz alkalmilag éppen akkor hamisítani, bocsánat, hazudni valamit, amikor kell.

Ma a LinkedIn nagyon sok helyen foglalkozik az életkor alapú megkülönböztetéssel. Rengeteg post van róla milliónyi hozzászólással. Egy nemrég végzett felmérés ugyanis azt mutatja, hogy a 45 éven felüliek az eddigi legnagyobb munkanélküli válsággal néznek jelenleg szembe, ami ki tudja meddig tart. A kommentelők többsége vagy hozzáértő szakember (pl. az általam nagyrabecsült Dr. Juhos Andrea) vagy 45 év feletti állástalan szakember, aki reménytelen helyzetben van. Mivel hirtelen eszembe jutott, hogy van egy cég, akik kimondottan ezzel a problémával foglalkoznak és ilyen embereknek segítenek, gyorsan megkerestem őket a neten és regisztráltam hozzájuk, de kiderült, hogy pár éve beadták a kulcsot, mert reménytelen volt a vállalkozás. Szép. 

Arról is olvastam egy nagyon jó cikket, hogy miért nem kellenek a 45 év felettiek. Na, ez vicces olvasmány volt. Kiragadok belőle néhány példát, hogy ti is jól szórakozzatok.

1) a 45 év felettiek többnyire egy vagy több krónikus betegséggel küzdenek, sokat hiányoznak. Nos, én 2002 óta nem voltam beteg, egy napot sem hiányoztam. Nincs krónikus betegségem (még, de ilyen hülyeségektől lesz). Nyilván 60 felé már kevesebb ember mondhatja ezt el magáról, de a 45-50 éveseket kár ezért eltemetni.

2) a 45 év felettiek nehezen, lassan tanulnak vagy egyáltalán nem hajlandóak tanulni, nem tartanak lépést a korral. Én most is egyetemre járok és ha ez a diplomám meg lesz, jön a következő. Minden nap elvégzek egy képzést a LinkedIn-en, és szakkönyveket olvasok, jelenleg pszichológia, coaching és társadalombiztosítás témakörben, mert érdekel és mert talán tudom majd még használni. Követem a digitális HR applikációkat, híve vagyok az új megoldásoknak, sőt ilyen ötleteim is vannak. Persze megint csak magamról tudok nyilatkozni, de szerintem ez az állítás megint nem igaz a célcsoport nagy részére.

3) Nagyon konkrét elvárásaik vannak a munkahellyel szemben. Igen, és bolondok lennének, ha nem lennének ilyen elvárásaik. A 45 év feletti emberek többsége már tudja, milyen fontos, hogy jó helyen dolgozzon, megbecsüljék, legyen work-life balance (vagy mi...). Nem csak a fizetést akarja hazavinni, hanem bolond módon azonosulni akar a célokkal és szeretni akarja a munkáját. Jó, ítéljük el őket ezért, de megvezetett, motiválatlan bábukkal dolgozni nem biztos, hogy kifizetődőbb.

4) Nagy a bérigényük. Megint csak magamról tudok nyilatkozni, de ez megint hülyeség. Minden munkakörnek van egy piaci bére. Ez nyilván nem egy pontos összeg, inkább egy sáv, amin belül a kevésbé tapasztaltak kevesebbet kapnak, a nagyobb tapasztalattal rendelkezők meg kicsivel többet. Bármennyit is kerestem eddig, az aktuális bérigényemet mindig az adott pozíció határozza meg, még akkor is, ha éppen csak a felét kapnám a korábbi fizetésemnek vagy éppen még kevesebbet. Csak azért, mert 22 éve vagyok HR-es nem kérhetek mindenhol ugyanannyit, mint az utolsó helyemen, bármennyire is szeretnék, így mindig a munkakörnek megfelelő fizetésigényt adom meg. A korábbi bérem 50-90%-át használtam eddig sávnak, tehát elszállva nem vagyok. A munkakörhöz tartozó bér megállapításához alapul lehet használni például a Hays Salary Guide kétnyelvű kiadványát, sokat segít évről évre. 

5) Ez a legjobb: A 45 éven felüliek nagy része túl sok időt tölt az unokákkal, emiatt sokat hiányoznak vagy kevésbé tudnak figyelni a munkájukra. Na ehhez aztán tényleg nem tudok viszonyulni, de legalább jókat nevetek, amikor ilyen butaságokat olvasok.

Amíg ezt írtam, rájöttem, hogy lehet, hogy nekem kéne ezzel az üggyel/problémával komolyabban foglalkozni, mint új karrier irány, de hogy hogyan, azt persze még nem tudom, viszont kihívásnak jó. Igaz, hogyan segítek másoknak, ha magamnak se tudok? A másik útiránynak egyre inkább a képzés/oktatás tűnik, de azon felül, hogy kiterjedt tanulmányokat folytatok a témában (már instructional design területen járok és nagyon tetszik) még ez is homályos, hogy mit és hogyan lehet ebből kihozni. Persze ne hanyagoljuk el az angoltanár vonalat, oda még tuti jó vagyok.

Legyen nagyon kellemes hétvégétek! Nekünk is az lesz😀

Paradicsomot tessék

Még egy rövid tréning van hátra és sikeresen befejezem a LinkedIn "Become an L&D Professional" tanfolyamát. Csodás előadók, remek témák, kevésbé nehéz vizsgák és tesztek. Mondjuk valószínűleg sok mindenre nem tudom majd használni, de határtalanul hasznos és érdekes volt a számomra, különösen a mai 2,5 órás adag arról, hogy hogyan kell és lehet a játékot bevinni a képzésbe (gamification). Imádnék valami ilyesmivel foglalkozni, azt hiszem. Van még jó néhány hosszabb tanfolyam, azokat mind végigcsinálom, abból baj nem lehet. Még mindig nem tudom amúgy, hogy milyen más szakmában kellene próbálkozni, valahogy annyira nonszensz, hogy amit imádok azt már nem csinálhatom és rá kell görcsölnöm valami egészen másra, ami esetleg nem érdekel.

Állásügyben semmi előrehaladás az utolsó bejegyzés óta, igaz, nem is jelentkeztem semmi új helyre, így nem is tudtak elutasítani.... Ugye milyen ügyes vagyok? Még 5 helyről nincs semmi válasz. Rám írt két kedves volt kolléga (nem Tredegar) érdeklődni, nagyon édesek és támogatók voltak, sőt ötleteltünk is egy kicsit. Érzelmileg is előreléptem, ez egy új szint, már tudok tiszta szívből haragudni a problémám okozójára, hiszen úgy tűnik, az egész életemet kényszerpályára állította, bár nem gondolom, hogy ez volt az eredeti célja. Az azért eszembe jutott, hogy veszek egy voodoo babát és ...... De ez csak kósza ötlet volt😂😂 Bár nem vagyok rossz indulatú ember, főleg vele szemben nem, de azért kívántam neki néhány szép dolgot tegnap és ettől kb. 5 percig jól is éreztem magam. Persze ez nem segít és neki sem akarok rosszat. Senkinek sem, éppenséggel. Ezt követően azonban rögtön kreatív is lettem és már készülőben van egy 5 részes cikkem a LinkedIn-re arról, hogy mi van akkor, ha egy HR-es átkerül a másik oldalra különös tekintettel az emberbarát gondoskodó leépítésre, mit tanultam ebből az egészből (Lesson 1-6) és mit fogok nagyon másképpen csinálni, ha még egyszer HR területen dolgozhatok majd.

Egyébként meg az az érdekes, hogy itthon egy pillanatra sem állok meg, annyi tennivaló van a házzal és a kerttel, azon tűnődtem, hogyan csináltam ezt munka mellett. (Segítség: nem csináltam, azért van most ennyi tennivaló😀) Viszont lesz legalább 2 kg paradicsom és 2 kg😀 paprika, profi vagyok hangya áttelepítésben és levéltetű irtásban és ódákat lehet zengeni a rózsa nevelő készségeimről. Megmentettem a kis ezüstfenyő életét is, most már úgy látom az elszáradt részeken is nőnek a tűlevelek. Persze mindehhez nem kell az agyam, úgyhogy ha nem tanulnék minden nap, akkor az agysejtjeim milliói pusztulnának el, hiszen eddig napi 12 órában voltak foglalkoztatva, a mosógép bekapcsolásához viszont elég ha van néhány hozzávetőlegesen jó motoros készségem. Na ezért nem leszek én háztartásbeli, az jelentősen megrövidítené az életemet, azt hiszem.

Jaj, tegnap viszont izgalmas dolog történt. Egy férfi odalépett hozzám a szupermarketben, köszönt, megkérdezte hogy vagyok és meghívott egy kávéra. Kedves elutasításomra közölte, hogy kiegyensúlyozott (!!!!), sugárzó (rádió aktív?), kívánatos és gyönyörű nő vagyok. Hmmm. Ezt is megértem ennyi idősen. A pénztáros meg rászólt, hogy ne zaklasson😀 De határozottan javított a hangulatomon, ilyen nagyon régen nem mondott nekem senki, de talán van még élet 45 után is😂 

Minek ellenség ha vannak barátaid?

Nos, ez a hét eseménytelenül telt, legalábbis állásügyben. Elutasítást nem kaptam, de bármilyen visszajelzést sem kaptam sehonnan semmilyen formában. Két nagyon kedves régi ismerős érdeklődött a LinkedIn-en, hogy mi újság meg próbáltak ötletekkel segíteni, ezért nagyon hálás vagyok. 

Rengeteget töprengtem, gondolkodtam ezen a héten is, hogy mit és hogyan lehetne tenni, lett is egy pár új ötletem. Két nagyon kedves barátnőmmel pedig több komplett vállalkozás tervét dolgoztuk ki, amúgy amatőr módon persze, de nagyon ambiciózusan. Köze nincs a HR-hez persze egyik vállalkozásnak sem😂😂  Elgondolkodtam könnyebb fizikai munkákról (egy ismerősnél egy nagyon szuper helyen csomagolókat keresnek néha - higiéniai szerek, vitaminok) és persze az angol tanítás gondolata is visszajött a menüre, csak úgy, mint valami külföldi munka felkutatása, ez utóbbihoz azért nagy reményeket nem lehet fűzni.

Beszéltem sok barátommal is a héten és és rájöttem, hogy nincs szükség ellenségekre, ha vannak barátaid😀 Van egy nagyon kedves, nagyon szeretett barátom, aki nekem mindig példakép volt. Pedig nem egy barát típus, mégis mindenki imádja és a barátságát keresi. Ki érti ezt? Ő az, aki mindig földbe döngöl, aki mindig minden tettedet megkritizálja, minden érzésedet, ötletedet és gondolatodat semmibe veszi (empátiáért nem állt kétszer sorba), mindig felhívja minden negatívumra a figyelmet veled kapcsolatban, egy kemény, néha teljességgel érzelemmentes ember. Csak most jöttem rá, hogy ha vele beszélek, az rettenetesen lehúz és azt éri el, hogy mindent megkérdőjelezek magamban és magam körül.  Vajon erre mondják, hogy energia vámpír? Szerintem egy igazi barát támogat, meghallgat és felemel, akkor is ott van támasznak, amikor minden reménytelen. Nem azt akarod tőle hallani, hogy mindent rosszul csinálsz és nem akarod hogy ő diktálja, mi a helyes teendő (szerinte). Tanácsot vársz, esetleg jól csomagolt, kíméletes kritikát, amiből lehet okulni és fejlődni.  De ő egyből lebombáz és megsemmisít. Egy másik barátom szerint én nem is szeretem a HR-t, már rég nem is ezt kéne csinálnom. Egy harmadik most értesült arról, hogy mi történt velem, és kimondottan kárörvedő volt, hogy "na akasztják a hóhért, végre veled is megtörtént, megérdemelted". Mondtam neki, hogy én személy szerint saját elhatározásból még senkit nem küldtem el egyik cégemtől sem, őt sem én tettem ki a cégtől, sőt, a végletekig harcoltam érte (sajnos értem viszont nem volt aki harcoljon), de ha ettől érzi jól magát, hogy rajtam és a sorsomon szórakozik, akkor nem zavarom ebben. Mondom, minek ellenség, ha vannak barátaid😂

Azért jó dolog is történt. Vettem egy autót. Sokáig rágódtam rajta, mert nagyjából egy évre elég tartalékot vitt el ez a kis lépés, de összességében szükség volt rá. Ami autóval 30 perc, az Volánbusz-Máv párosítással minimum 1 óra 30 perc, a szokásos havi egyszeri utam Gödöllőre 2 óra helyett 35 perc, nem egészen mindegy. Már most imádom az autót, viszont a kedvesem javaslatára nem tettem bele vissza a kedvenc autós kabalámat, a kockás fülű nyúl figurát, mert amióta bekerült a kocsiba, azóta történtek a különféle balesetek, azelőtt soha. Nem vagyunk babonásak, de ez az év annyira kiborító, hogy több rosszat nem szeretnénk.

Elkészült az adatmentésem is, szerencsére minden adatot sikerült helyreállítani, így megvan minden a szakdolgozathoz, meg megvan az elmúlt 20 év iratokban, fényképekben, csodálatos és nagy megkönnyebbülés volt. Meg egy kisebb vagyon, úgyhogy mostantól vattába csomagolom a külső HDD-t😂 Egyébként hihetetlenül kellemes élmény volt ezzel a céggel dolgoztatni, csupa udvarias, kellemes modorú, amúgy valódi szuper kocka fejű IT pasi, komolyan mondom, így már régen bántak velem, le voltam nyűgözve, hogy mutatóba még vannak ilyen ügyfélközpontú szolgáltatók.

A házzal is haladok, a sok éve halogatott javítások egy része végre kész. Most azon gondolkodom, hogy megállok egy időre, mert rengeteg pénzbe kerül minden és bevétel ugye nincs, nem tudom meddig lehet  így hazardírozni. A beázó tetővel még kezdeni kell majd valamit, a többi akár rá is ér. Jó a rosszban, hogy most már van jó villanyszerelőm, víz-, gáz- és fűtésszerelőm, redőnyösöm, meg ezermesterem, szóval van kit hívni, ha baj van. Ráadásul a mesterurak munka közben lelkesen magyaráztak, én lelkesen figyeltem, így sokat tanultam tőlük, lassan egész jó "mini" szakember leszek. Ez is lehetséges karrierút😀😎

Legyen mindenkinek csodás hétvégéje!

Egy hivatás elvesztése

Rettenetesen utálom, amikor igazam van. Vannak dolgok amikben kimondottan jó tévedni. Pénteken délután megvolt az első igazi interjúm, pont 3 hónappal azután, hogy elvesztettem a munkámat. Jól sikerült, a tanácsadó szerint a többi jelölthöz képest messze kiemelkedő vagyok. A bérigényem is az sajnos, pedig jelentősen kevesebbet kértem, mint amennyit eddig kerestem, de várhatóan az is túl sok. Jeleztem finoman, hogy nem feltétlenül az fog dönteni (amúgy tényleg nem), de ugye egy bizonyos szint felett nem megyünk egy bizonyos szint alá.... Aztán mikor kiderült a tanácsadó számára, hogy már nem dolgozom és aktív álláskereső vagyok, beszélgettünk egy kicsit a munkaerőpiaci helyzetemről. A tanácsadó pedig kerec-perec kimondta, hogy az esetek 95%-ban 40 év feletti jelöltekkel nem foglalkoznak, a megbízók nem kérik őket, a CV megy rögtön a kukába. Ezzel aláhúzta, amit eddig is gondoltam. Mivel teljesen rápörögtem erre a témára annak kapcsán, hogy a 3 hónap alatt csaknem minden esetben azonnal automatikusan elutasítottak, nem lepett meg amit mondott.

Ezen felbuzdulva, hogy ne csak egy véleményt halljak, felhívtam 2 másik tanácsadót, akivel a 10 évvel ezelőtti álláskeresésem során alakítottam ki jobb kapcsolatot. Mindkettő nagyon őszintén elmondta, hogy nem szívesen lenne a helyemben. Hacsak nem hiányszakmáról van szó, és itt messze nem arról van szó, mert a HR egy igencsak túlnépesedett szakma, a megbízók nem kérnek 40-45 év feletti jelölteket és olyanokat sem, akiknek 10 évnél több tapasztalata van. A komoly tapasztalat nem feltétel sehol, az általános vélekedés az, hogy pár év tapasztalattal és rátermettséggel minden feladat megoldható (ez valószínűleg igaz is), speciális, elmélyültebb szaktudásra nem gyakran van szükség, ráadásul a tapasztaltabb emberek drágák. A reményem az lehet, hogy olyan állást kaparintok meg, ami olyan helyen van, hogy senki nem megy oda vagy ha egészen véletlenül ténylegesen szeniort keresnek valahol (de  ez ritka és jellemzően ezek az állások kapcsolati alapon informálisan töltetnek be, nincsenek hirdetve, illetve nem tanácsadó keres rájuk embert). Korábban már volt 2 hasonló visszajelzésem, így azt mondhatom hogy 5 prominens, a piacon vezető tanácsadó cég vélekedik így, vagyis ez már szerintem egy elfogadható minta és igazolja azt a feltevést, hogy gyakorlatilag minimális az esély az elhelyezkedésre.

Kérdés akkor, hogy mi marad, mint megoldás. Nekiültem megnézni, hogy milyen új szakmát tanulhatnék, de a munkavédelmi előadón kívül nem találtam olyat, ami tetszett volna. (Na jó, van a cukrász meg a lakberendező, de egyelőre ezeket még hanyagolnám, hiszen az elhelyezkedésre sok esély ezekkel sincs, csak kidobott pénz lenne). 2 barátnőmmel (mindkettő 45+ és hosszabb ideje állás nélkül) folyamatosan agyalunk azon, hogy milyen céget lehetne csinálni, amiből nincs sok. Ilyen módon végül mindig elvetjük a tréning cég, a coach cég és a tanácsadó cég gondolatát, mert ezekből túl sok van. De akkor mihez kezdjünk? Nekem az a hívásom és a hivatásom, hogy embereknek segítsek, embereket és célokat támogassak. A HR munka mindazt megtestesíti, amiért számomra dolgozni érdemes. HR területen dolgozóként munkához juttatod az embereket, megélhetést és viszonylagos biztonságot adsz nekik, tanítod, fejleszted, segíted őket az emberi és a szakmai fejlődés útján, és közben ha tudod, sok ügyes-bajos problémáját megoldod és ha tudsz, néha örömet okozol nekik, kisebbet-nagyobbat. Nekem ez a hivatásom, ezért élek, ez motivál, ez visz, ez adja a dolgok értelmét. Amikor idegenvezető voltam, akkor is ezt csináltam és ezt imádtam, segítettem a utasok ügyes bajos dolgaiban, csodaszép élményeket szereztem nekik, csempésztem egy kis boldogságot és örömöt az életükbe. Mondjuk ez most szintén nem egy szárnyaló szakma, meg persze kizárólag csak kapcsolati szinten működik, én meg 1997-ben vittem utoljára csoportot, így már semmilyen rálátásom és kapcsolatrendszerem nincs ezen a téren.

Nagyjából 15 év múlva mehetek nyugdíjba, addig kéne elkaristolni valahogy (és most itt egy pillanatra vessük el egy gazdag olajsejk férj beszerzésének gondolatát:-)). Persze már csináltam egy pénzügyi tervet arra az esetre, ha soha többet nem lenne munkám, hát meglepetésemre majdnem 12 évig tudom kihúzni, ha szépen sorban mindent eladok. Viszont a 12. év végén már fedél nélkül leszek, na akkor jön a pokróc a Blaha Lujza téri aluljáróban😀 Anélkül, hogy bármit is eladnék még kb. 9-12 hónapom van. Ami alapvetően nem rossz, de a kilátásokat tekintve viszont nagyon nem jó. 

Emellett pedig akkor lassan szembe kell majd néznem azzal, hogy április 14-én nem az állásomat vesztettem el, hanem a hivatásomtól fosztottak meg, de erre a traumára és ennek feldolgozására még messze nem vagyok kész, még az első traumán sem vagyok túl, sőt..... Tehát bízzunk benne, hogy az isten háta mögötti gyár felvesz és egy darabig megtart. 

 

Még 5+1

Újabb 2 elutasítás érkezett, de legalább ezek vették a fáradságot. Most is úgy, hogy semmilyen kapcsolatfelvétel nem volt, csak önéletrajz alapján szórtak ki. Az indoklás viszonylag részletes, ámde szokás szerint semmitmondó volt. Az egyik azért komoly volt, azt írta, hogy nem velem van a baj, hanem felsoroltak 3 okot, például, hogy ők gondolták meg magukat, meg hogy megváltozott a profil az üzleti igények szerint, stb. A másiknál a sztenderd szöveg volt: "jó voltál, de volt nálad jobb". Még 5 helyről nem jött semmi, aztán zárjuk a boltot, nem keresek tovább. Ennek így tényleg nincs semmi értelme, karrierváltás kell, csak még nem tudom hogy árufeltöltő vagy takarítónő akarok lenni, esetleg Meki eladó, ezen még gondolkoznom kell. Szívem szerint még mindig a könyvesbolti eladó tetszik legjobban, viccből jelentkeztem is, de oda sem vettek fel....

Közben ma egy viszonylag unalmas LinkedIn tréning alatt eszembe jutott 2 dolog. Az egyik, hogy ami velem történt látható volt pár hónappal előre, csak én valamiért nem kötöttem össze a pontokat. Igaz, ha láttam volna előre, akkor sem lett volna jobb a végeredmény az álláskeresés szempontjából, mert akkor még a COVID miatt igencsak álldogált az álláspiac és a HR-eseket inkább elküldték, mint felvették. A másik meg az, hogy mindenki, aki most közép- vagy felsővezető a cégnél valahol nekem is nagymértékben köszönheti, hogy az aki, mert vagy megmentettem az állását egy ponton vagy többek között azért lett vezető, mert én rengeteget dolgoztam ezen, egyébiránt a gyárigazgató is ebbe a kategóriába tartozik. Ez persze nem számít semmit (a HR munkája úgysem látszik, csak fizetésnapon), főleg most már, csak eszembe jutott és ez valahol jó érzéssel tölt el, hogy remek és hatékony kis csapat állt össze és hogy ebben én is benne voltam "szerzői" oldalon is. Lehet, hogy nem is vagyok annyira rossz HR-es.

Jelenleg a LinkedIn-en a "Become a L&D Professional Learning Path"-en járok, vagyis képzési szakembernek tanulok, az első 5 képzést már megcsináltam, de még van hátra pár. Van több ilyen "tanfolyam", idővel mind elvégzem, aztán még akárki is lehet belőlem. Ja nem. A mai tréning csak azért volt unalmas, mert a hölgy annyira olvasta a tréning anyagot, hogy elfelejtett életszerűen intonálni. Amúgy hasznos volt.

Emellett megkeresett egy tanácsadó is egy állással, ez egy gyári HR manager feladat ebben a régióban. Nem rossz, sőt, egész jó, csak az a baj, hogy nem akartam többet gyárban dolgozni. De ilyen szinten nem válogatunk, nincs messze a cég, dinamikusan nő, már most duplája a Tredegar-nak és még minimum kétszer akkora lesz és már most is 3 fős HR van. Ma délután lesz egy interjú, ezer kérdésem van, remélem tudnak mindre válaszolni😁

Szép napot, jó hétvégét!

UI: még mindig ki vannak iktatva a közösségi felületeim (Messenger, Facebook, Viber), úgyhogy csak a telefon és az sms működik. 

Innen már csak felfelé van

A történelmi hűség kedvéért leírom ezt is.

Volt egy pár napos krízis, ami engem is meglepett. Miután múlt héten leírtam, hogy nem akarok sírni, utána 3 napig sírtam és eldöntöttem, hogy ez az egész a továbbiakban nem érdekel, abbahagyom az álláskeresést, mert ebből úgysem lesz semmi.  Teljesen rápörögtem arra a tényre, hogy hiába jelentkezem bárhová, még egy interjú erejéig sem tartanak megfelelőnek. Ebből persze 2 irányba lehet elindulni. Az egyik a pesszimista irány, hogy ennyire értéktelen vagyok és nem felelek meg ennyire az elvárásoknak, a másik a pozitív irány, hogy annyira megfelelnék és annyira jó szakember vagyok, hogy az már sok helyre sok. Ki lehet találni, hogy én az amúgy is "hatalmas" magabiztosságommal vajon melyik úton indultam el. Az volt a logikám (most is az) hogy azért 3 hónap alatt legalább egy interjú folyamatnak el kellett volna indulnia (az OK, ha nem vesznek fel), de hogy érdemben semmi ne történjen 3 hónap alatt azt képtelen vagyok feldolgozni, elfogadni, megérteni. Így aztán addig kattogtam ezen éjjel-nappal, amíg végleg kiborultam. Jó, persze nem csak ezért, de jelenleg minden más problémámnál jobban aggaszt ez a helyzet, gondolom ez érthető. Beszéltem az angliai háziorvos barátunkkal (persze nem emiatt), aki teljesen ledöbbent a kétségbeesésem fokán és végül kérdések hosszú sora után mérsékelt depressziót diagnosztizált nálam. Nyugi, ez még nem katasztrófa, mindenki átmegy ezen ilyen helyzetekben meg gyász esetén is, csak mindenki másképp éli meg. Kezelésként orvosi javallatra - és itt a csavar - csak olyan dolgokat szabad csinálnom, amiben az örömömet lelem, bármi legyen is az. Ha ilyen meg éppen nincs, akkor keresni kell. Tehát első feladat keresni valamit, ami örömet okoz. Ilyen lenne valami jó kis megoldandó feladat, de az nincs. (illetve vasalni kéne, de az nem öröm:-)) Meg az utazás, de ugye most sem járványügyi, sem pénzügyi szempontból nem megoldható. Ettől még persze módszeresen végignéztem, hova lehetne elutazni, de ahova akarok, oda nem lehet vagy olyan drága, hogy az most nem engedhető meg. Ilyen lenne még lógni a barátokkal, kirándulni, jókat nevetni és jókat enni, de mivel mára már minden egyes közeli jó barátom külföldre költözött (és milyen okosak), ez csak virtuálisan lehetséges, ami azért nem ugyanaz.

Szóval örömöt okozó tevékenységként ma reggel jobb híján szemrevételeztem a rózsáimat meg a paradicsom és paprika bokrokat, így kb. 5 teljes percig jól is éreztem magam. Ez azonban azért elég volt ahhoz, hogy odavonszoljam magam a számítógép elé és adjak még egy esélyt ennek az egésznek. Még egy fokkal jobban lebutítottam a LinkedIn profilomat és az önéletrajzomat (ezzel mondjuk lassan oda jutok, hogy igazán nekem való állásra már nem pályázhatok) majd utóbbit elküldtem újabb 6 helyre. Az öröm ebben is megvolt, mert megpályáztam egy-egy állást két volt munkahelyemen is (NEM, nem a Tredegar) és magam elé képzeltem, amint fel is vesznek. Persze az egyiknél az utolsó főnököm egyszerű szakmai féltékenységből szívből utált, (tehát ha őt megkérdezik, az nem jó), viszont ismerek még vagy 15 embert, aki jót is tud mondani rólam. Ki tudja, bármi lehet.

Tehát összesen eddig 3 hónap, 33 jelentkezés, 1 előzetes interjú már vagy 2,5 hónapja (ahol a srác mondta is, hogy túl sok vagyok, de azért javasolni fog), 15 elutasítás, 2 visszamondás, 10 helyről se kép, se hang, a többi meg ugye új. 

.......

Na, pont most hívott fel egy régi kolléga, akiről kiderült, hogy 1 éve keres állást és most tőlem kért segítséget, úgyhogy az én problémám egészen eltörpül az övéhez képest, mert neki már a pénze is elfogyott és éppen a lakását árulja, hogy tovább tudjon létezni. Bár ez a pont nálam is várhatóan eljön, de még messze van, így most fókuszáljunk arra, hogy neki találjunk állást. Hmmm, úgy tűnik, ez örömöt okozó tevékenység. Lássunk is neki.

Értelem és érzelem

Azon tűnődöm reggel óta, hogy van-e értelme egy álláskereső blognak, ha a tényleges álláskeresés abból áll, hogy jelentkezem, meg jelentkezem, meg jelentkezem, de válasz sehonnan nem jön. Ennek az álláskereső blognak az lenne az értelme, hogy leírnám benne a cégek toborzási és felvételi folyamatával kapcsolatos élményeimet és tapasztalataimat, mesélnék az interjúkról. De hát ilyesmiről szó sincs. Minél több helyre jelentkezem, annál több helyről nem jön vissza semmi. Tök jó. Így aztán a kedvem is elmegy az egésztől, mert fel nem fogom, hogy tényleg csak ennyit ér az átdolgozott 30 év a hátam mögött, hogy nyugdíj előtt 15 évvel már nem kapok munkát, még egy interjúra sem vagyok jó? Hogy a fenébe lesz ez így? Meddig tart ez? Ez egészen elkeserítő. Bár még csak 3 hónap, de akkor is, valahogy extrán türelmetlen vagyok, nem bírom ezt a (lét)bizonytalanságot. Nektek meg addig is sajnos be kell érni a nyavalygásommal, meg mindenféle mással, amit csak azért írok ide, hogy haladjon a blog valamerre.

Na ez a valami más most jön. Kilépésemkor a céges gépem privát tartalmát egy külső merevlemezre mentettem le. Aztán ez az eszköz egy nap leesett az asztalról és huss, életem azon tárolt elmúlt 20 évének darabjai (legalább 20 év), minden fénykép, angol tanításhoz szükséges anyagok, hivatalos papírok, szakmai anyagok,  egyetemi anyagok, szakdolgozatok, kidolgozott államvizsga tételek, stb. mind ment a levesbe, az eszköz ugyanis elromlott. Nosza, hétfőn felkerekedtem, hogy egy adatmentő cég segítségét kérjem az adatok visszaszerzéséhez. Mivel nincs kocsim, ez a művelet 6 órát vett igénybe. Volánbusszal a vasútállomásig, vonattal Rákospalota-Újpestig (mivel zárva van a Nyugati pályaudvar), villamos a Lehel térig, gyalog a Nyugatiig, villamossal a Margít híd budai hídfőig, egy másik villamossal az adatmentő cégig, majd ugyanez visszafelé. Viszont így el is telt a nap nagy része, tehát nem kell félni, hogy unatkozásra lenne időm. Az adatmentés viszont nem lesz olcsó, sőt, elsőre szívrohamot kaptam a hatszámjegyű összegtől, de mivel tényleg rajta van az életem, sőt a kedvesemmel közös életünk, nem garasoskodunk, legyen. Persze nem ígértek 100%-os sikert, de szerintem jó pénzért csak megoldják, nem igaz?

Aztán tegnap nagy nap volt. NAGY NAP. 4,5 év után végre már nem villanykörték lógnak a plafonról, hanem csodás lámpák. Volt kollégám és kedves barátom, Sanyi (nem hiszem hogy olvas bennünket) a beköltözéskor nagy bölcsen azt mondta, hogy amit akkor rögtön nem csináltatok meg, az nem is lesz megcsinálva. 4,5 évig igaza volt, de már nincs. A villanyszerelő jó fej volt, szépen és nem utolsósorban igen olcsón dolgozott és egy olyan munkát is megcsinált, amitől az előző villanyszerelő idegsokkot kapott és közölte, hogy lehetetlen. Én tudtam, hogy nem az, és így is volt, így tegnap óta van pultvilágítás is a konyhában. Mondtam is az emberkének, hogy az életminőségemet javította fel a szuper világos konyhával, merthogy időközben konyhatündér (is) lettem😀 Mindenesetre tegnap boldogan róttam a köröket a házban és kapcsolgattam a lámpákat gyönyörködve a végeredményben. Kis örömök is számítanak.

Közben, hogy ne unatkozzak, megint elromlott valami, amihez az "azonnali-sürgősségi segítség" szerelő formájában jövő hét kedden tud jönni. Mi lett volna, ha nem sürgős? Addig legalább ez is elfoglal, de részletekkel nem fárasztalak benneteket.

A kertésznek úgy tűnik, nem leszek annyira jó, mert most harmadszor megy tönkre a gyep. Ma le akartam nyírni, de 2 hete nem nőtt egy centit sem és szépen szárad, a gondos locsolás ellenére. Hmmm. Cserébe viszont gyönyörűek a rózsák és újra és újra nyílnak, és annyi paradicsomom és pritamin paprikám lesz, hogy mehetek a piacra árulni😉😀 Az ezüstfenyőmért heroikus csatát vívok minden nap. Kicsi baba még, frissen ültetve. Elkezdett elszáradni, de nem hagyom, személyre szóló locsolást és vízpermetet kap, és úgy tűnik, ezt a fácska díjazza, mert már gyógyuló félben van. 

Én viszont úgy tűnik, még nem. Tegnap írt nekem egy emberke attól a cégtől, akivel az egészségprogramokat csináltuk. Keresték őt a cégtől, úgy tudta meg, hogy én már nem vagyok. Nekem meg rögtön eszembe jutott, hogy mennyire élveztem az egészségprogramot szervezni és mennyire imádtam, hogy események alatt minden dolgozóval tudtam találkozni és beszélgetni és mennyire boldog voltam, ha jól sikerült. Örülök, hogy a COVID elmúltával újra van lehetőség ilyen dolgokra, kár, hogy már nem lehetek ott. Annyira hiányzik a "családom" és annyira hiányzik az ottani munkám, hogy az felfoghatatlan. Most be is fejezem, mert már régen nem sírtam és nem akarom ma újra kezdeni.

Szép estét mindekinek!

Indiai saga

A Talent Development Head pozíció kapcsán végül egész utopisztikus élményben volt részem. Mivel a beszélgetések alapján (tényleges interjú még nem volt, de vagy 6x beszéltem ezzel meg azzal) sem lett vonzóbb a pozíció, nagyon udvariasan és kedvesen visszaléptem. Ezután szó szerint lelki terror következett levél meg telefonhívás özön formájában, hogy ez aztán nagyon váratlan volt tőlem és ezt így nem lehet csinálni, hogy csak úgy meggondolom magam és visszalépek. Éreztem a hölgy kétségbeesését, végre volt egy jó jelölt és az meg visszalép, gondolom szorítja őket az idő. Mondtam, hogy az én hibám, rögtön rá kellett volna kérdeztem a jelenlegi pontos lokációra és nem lett volna szabad azt feltételeznem, hogy a cég még ott van, ahol korábban volt (a régi hely fél óra utazással közelebb volt). Aztán nem tudtam felvenni a telefont, amikor hívott az indiai hölgy, hogy még valamit kérdezzen és nem hívtam vissza 5 percen belül, akkor meg ezen háborodott fel. A végén azt éreztem, hogy valami utópisztikus világba cseppentem, ahol ha visszalépsz egy munkalehetőségtől, akkor kivégeznek vagy valami hasonló😀 Egy kedves barátnőm szerint viszont végre egyszer kiálltam a saját érdekeimért, amúgy sem normális reggel 7-től este 8-ig munkában és úton lenni szerinte sem, mert így a work-life balance úgymond nem is létezik. Ezzel maximálisan egyetértek.  Kedvesem is finoman jelezte, hogy nem örülne neki, ha csak aludni látna, amikor hazautazik hozzám. Neki is igaza van. Normális fizetésért és heti 2-3 home office-ért azért még elgondolkoznék rajta, de ez nem is téma ebben az esetben. 

A ház gondoskodik róla, hogy ne unatkozzam, mert az utóbbi időben minden nap elromlik valami. Valamit meg tudok javítani én is, van amit csak sufni tuningolok, (pl. a kerti kisház ajtaját, ami elállt az épület síkjától valami miatt, de már nem), néhány dolog régóta vár a megoldásra, mert több próbálkozásra nem sikerült megoldani (pl. még mindig beázik a tető, pedig már 2 csapat is dolgozott rajta). De még ettől függetlenül is hétfőn 3 különböző szerelőt fogok keresni és hívogatni, és azon gondolkozom, hogy mi jöhet még, érdeklődve várom az újdonságokat. Így aztán unatkozni nem lehet és a pénz is gyorsan fogy (ez utóbbi azért kicsit aggasztó). Lehet, hogy ki kéne tanulnom valami kétkezi szakmát, lassan mindenben lesz kisebb-nagyobb gyakorlatom és lehetek ezermester😀 Úgy könnyebben el tudnék helyezkedni. Talán.

További csodás hétvégét mindenkinek!