Tegnap felhívott a tanácsadó, aki a csodacéghez kötődik. Elmondta, hogy fogalma nincs miért döntöttek úgy ahogy döntöttek, szerinte az utolsó perc utáni percben. Ez azért érdekes, de már cseppet sem meglepő. Ráadásul neki nem szóltak, hogy hogyan tovább, így ő is kissé tanácstalan volt. Viszont nagyon díjaztam, hogy felhívott, igaz én is hívni akartam hogy megköszönjem a segítségét, mert ő végig nagyon korrekt volt velem, nem úgy mint a szuper HR-es.
Azóta hárman kerestek meg a LinkedIn portálon keresztül álláslehetőséggel. Az egyik Pécsett lett volna, őket lemondtam. A másik budapesti, a harmadik soproni. Ez utóbbira is szívesen nemet mondtam volna, de talán mégsem vagyok abban a helyzetben, hogy válogassak. Persze úgy elvállalni valamit hogy cseppet sem fűlik hozzá a fogad, nem jó, de hát még sehol sem tartunk, a cégről semmit nem tudok, csak hogy nagy. De nem szeretnék Budapestről elköltözni, legfeljebb az országhatáron túlra tenném meg. Viszont a budapesti álláslehetőség kapcsán ma volt egy remek telefoninterjúm és máris jelezték, hogy benne vagyok a következő fordulóban.
Persze cseppet sem vagyok bizakodó, sőt. Teljesen elment a kedvem és minden motivációm. Kilátástalan és reménytelen a helyzet, a család pedig pont olyan megértő, mint mindig:-(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése