A csodacégből a csoda HR-es tegnap felhívott és közölte, hogy nem vesznek fel. Minő meglepetés, én ezt 1,5 hete tudom. Indoklásként nem sokat tudott felhozni, így a dicsérő taktikához folyamodott, mely szerint szakmailag meg felkészültségemet tekintve nagyon jó vagyok, jó lett a tesztem, de a személyi tulajdonságokat tekintve a csapatba jobban illene egy másik jelölt. A legédesebb rész az volt, hogy reméli hogy nem lesz rossz szájíz egyik oldalamon sem (már hogy a manóba lenne az én oldalamon rossz szájíz 3 hónapos huzavona és gyötrelmes várakoztatás meg egy majdnem ajánlat után?) és hogy ha találkozunk a jövőben, mint 2 kolléga akkor az kellemes lesz. Én udvariasan megköszöntem mindent és ennyi. Remélem hogy egyszer, amikor már HR Igazgató leszek, majd ő lesz a jelölt, és alkalmam nyílik neki megmutatni, hogyan kell etikusan és profi módon bánni a jelöltekkel (Persze nem fogom felvenni) Mindezek után nem is nagyon bánom, hogy nem ide megyek dolgozni. A sok cseppet sem hozzáértő HR-es miatt lassan kiábrándulok imádott szakmámból, ami szomorú, de nagyon.
Most újra kezdjük. 2 cég máris megkeresett, tehát azért van valami remény, ha nem is sok. Nem akarok sokat, csak tartozni valahová, hogy legyen célja és értelme a napok múlásának.
Viszont 2 dologra rájöttem tegnap. Egyrészt mégiscsak én akarok lenni a főnök, vagyis HR Manager vagy Igazgató leszek megint, ha nagy leszek. A másik, hogy ha kiderül a legközelebbi lehetőségnél, hogy női főnököm lenne, azonnal visszalépek. Elegem van a szakmai és a női féltékenységből ami egy női felettesnél szinte azonnal fellép és hát a múltbeli eseményekre tekintettel nyilvánvaló hogy ez a scenarió az én esetemben egyáltalán nem működik. Ennél a 2 új cégnél Igazgató ÚRnak riportolnék, tehát jöhet a menet:-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése