A csavar

Egy általam megpályázott állásra egy nagyon kedves ismerősömet vették fel. Ez alapvetően nem is lenne gond, sőt, nagyon örülök a sikerének, a hátterét tekintve remek választás és biztosan csodásan beválik majd. Tényleg örülök, hogy ő kapta. De ez az állás megtestesítette számomra az ideális, mondhatni álom pozíciót. Ez azt jelenti, hogy mindent tartalmazott, amit én egy pozícióban keresek és nem a megszokott taposómalom HR manager munka lett volna. Egyáltalán nem. Itt lehetőség lett volna a kiteljesedésre, a kreativitásra, a nagyfokú változatosságra és nagy eredmények elérésére. De mégsem az borított ki, hogy nem engem választottak, hanem az ő reakciója. Ugyanis az ismerősömnek fele ennyire sem vonzó ez az állás és nem is álmai feladata. Ráadásul ő jelenleg is dolgozik..... Ez az igazi csavar. Nekem több okból is sokat jelentett volna. Aki meg nagyon nem is akarja és nincs is rá szüksége, azt felveszik.

Amúgy igazán rossz hét van mögöttem. Soha még ennyire nem fáradtam el és nem borultam ki, mint ezen a héten. A szombat szó szerint megváltás volt. Vészesen fogy az energiám.  Nagyon furcsa álmaim vannak, és 2 napig úgy fájt a fejem, hogy már bármit megtettem volna, hogy elmulasszam, sőt a fájdalomtól már sírtam és a gyógyszer sem segített. De ma már jobban voltam, szombaton egyébként is általában jobb.

Hétfő reggel interjúra megyek. Holnap ki kell dolgozni valami új taktikát és új válaszokat az interjúkérdésekre. Ez lesz a házi feladatom. Legalább lefoglalom magam, mert a vasárnap mindig a legrosszabb nap, hiszen utána jön egy rettegett új hét.

Jelenleg 2 állás van folyamatban, ahol még történhet valami (egyébként 4, de kettőtől nem jött semmilyen visszajelzés egy ideje). Egyik sem a vágyaim tárgya feltétlenül, bár az egyik azért tetszik. We'll see.

Cogito ergo sum

2011. február 22.

Ez a hét remekül indult. Na, persze nem állás ügyben, hanem más szempontokból. Felvettem az önkéntes nyugdíjpénztárban 12 év alatt összegyűjtögetett vagyonomat, ami most talán 3 hónapra elég lesz. Furcsa érzés hogy újra ennyi pénzem van, bár volt már egy nullával több is..., ugyanakkor nagyon szoros a póráz és tudom, hogy nem költhetem el akármire. Csak és kizárólag számlák, hitelek, stb. De nagy nyugalom szállt meg, hiszen most 3 hónapig ezen nem kell megint rágódni és talán ennivalóra is fog jutni valami.

A másik az volt, hogy elromlott 2 hete a laptopom. Egy ideig még valamennyire lehetett használni, így sokáig nem vittem szervizbe, mert nem tudtam volna kifizetni a javítást, de végül kénytelen voltam, mert már el sem tudtam indítani. Mára elkészült és extra olcsón turbózták fel Windows 7-tel meg az eredetinél nagyobb hard drive-val.

Ez fel is dobta a hét kezdetét, meg az is, hogy voltam apukámnál és meg tudtam javítani az ő számítógépét. Lehet, hogy rossz pályán vagyok?:-)

Na, de térjünk a lényegre. Gondolkoztam, és ha gondolkozom, akkor ugye vagyok. Ez is jó hír:-)

Felfedeztem, hogy:

- Egy átlag magyar álláskereső a statisztikák szerint 3 hónap után adja fel a keresést. Én most adtam fel,  1 év után, vagyis jobban bírtam, mint az átlag.

- Egészen nyugodt és kiegyensúlyozott vagyok mindaddig, amíg valakivel hosszabb beszélgetésbe nem bonyolódom a témában. Ha ez viszont megtörténik, kiborulok és 3 napig szinte mindenen elsírom magam.

- Ebből kifolyólag másokat mostanra láthatóan már sokkal jobban zavar ez az állapot mint engem, mi több, másokat már megszállottként idegesít (gondolok itt a segítő szándékú barátokra) és ezért még többet akarnak beszélni róla (nem segíteni, hanem beszélni róla!!!!), én meg még kevesebbet, azért már kerülöm a találkozást is.....

- Ez a helyzet évekig is fenn állhat, illetve hogy lehet, sőt valószínűnek tűnik, hogy többé nem lesz állásom. Ez egy kicsit riasztó 39 évesen.

- A nagy tapasztalat teljességgel kizáró tényező, továbbá kizáró tényezőként itt vannak a következők:

Ha nem voltál FMCG-s, nem kapsz állást FMCG cégnél.

Ha nem voltál Pharmás, nem kapsz állást Pharma cégnél.

Ha nem voltál szállodás, nem kapsz állást szállodában.

Ha nem voltál BSC vagy SSC HR-es, akkor ilyen cégeknél sem kapsz állást.

Ha nem dolgoztál közvetlen gyártó környezetben, akkor gyártó cégnél sem kapsz állást.

Mivel az álláspiacon csak FMCG, Pharma cégek, szállodák és szolgáltatóközpontok, valamint vidéki gyártócégek vannak, gyakorlatilag egy informatikai hátterű HR-es (éh)halálra van ítélve.

Tovább megyek:

Ha külföldön akarsz állást találni, akkor 1) beszélned kell az ország nyelvét, 2) ott kell tartózkodnod az adott országban. Én csak angolul beszélek (ja, meg magyarul:-)) és nincs pénzem arra, hogy külföldre költözzem csak úgy.....

Vagyis, foglaljuk össze: sem itthon, sem külföldön semmi lehetőségem nincs arra, hogy a hőn imádott szakmámban újra valaha állást kapjak (hiszen túl sok, vagy éppen a célterületnek nem megfelelő tapasztalatom van, lásd fent), arra meg pláne nincs, hogy más szakmában helyezkedjek el (ahol meg egyáltalán nincs tapasztalatom).

Na, ezért van az, hogy én beletörődtem és elfogadtam a helyzetet, bármennyi abszurd is ez a kijelentés. Hiszen most csak azt látom, hogy májusig saját erőből és esetleg még 4 hónapot baráti segítséggel kihúzok. A visszautasítások és a sikertelenség fényében az már meg sem fordul a fejemben, mint lehetőség, hogy ez idő alatt állást kapok, mindenki nagy megdöbbenésére mindig arról beszélek, hogy nem tudom, miből fizetem a számlákat októberben. De már nem is tudom elképzelni, hogy dolgozzak. Mit nem adnék egy jó meetingért, egy erős határidős feladatért, az itthoni esti és hétvégi munkáért. Ki gondolta volna, hogy egyszer erről fogok álmodozni?:-D

Azért ne értsék félre, keresek én minden nap, de jelenleg nincsenek lehetőségek. A neten hetek óta ugyanaz van, már mindre pályáztam, persze néma csönd mindenütt. 1 év alatt 60 interjúm volt, kétszer voltam kiválasztott (de mindig történt valami a cég oldalán), 4 helyen voltam az első kettőben,de mindig a másik nyert. Én persze szuper vagyok, meg nagy tudású, meg lenyűgöző a hátterem, meg a teszteken nagyon jól teljesítek, és dicsérnek állandóan, de mégse jutok sehova.

Már néha látom magam előtt a jövőt, hogy ülök egy koszlott takarón a Nyugati téri aluljáróban, odajön egy riporter és megkérdezi, hogy hogy kerültem oda. Én meg koszosan, büdösen, szakadt ruhában elmesélem, hogy én HR igazgató voltam, nagyon szuper, nagyon jó, világcégeknél dolgoztam, de mivel egy ponton évekig nem kaptam állást, mindenemet elvesztettem, így kerültem ide. És ebben nem az a morbid, hogy ezt egyáltalán elképzelem, hanem az, hogy fájdalmas valóság lehet belőle. Én, aki 2 éve még a Burj al Arab-ban teáztam, lehet, hogy menhelyen végzem.... Pont erről álmodik egy lány.....

Na, megyek a laptopomért, végre valami elfoglaltság!

Egy kis update

2011. február 18.

Tegnap interjún voltam. A cég az egyik korábbi - egyben legjobban szeretett - munkahelyem egy másik leányvállalata. Jó volt az interjú, bár az interjút készítő fickó kicsit csapongott, így amikor kérdezett valamit és én elkezdtem válaszolni az adott kérdésre, mindig belekérdezett abba, amit elkezdtem mondani, így tulajdonképpen másfelé ment a dolog és pont a kérdésre nem tudtam válaszolni. Ez nagyon zavart tegnap, miután hazajöttem, meg még ma is zavar egy kicsit. Persze ehhez az álláshoz nem fűzök reményeket, csak azért mentem el, hogy ki ne jöjjek a gyakorlatból:-) Ugyanis ha a régi főnökömet felhívjak, ő majd szépen megpecsételi a dolgot. Egyébként itt is bevált a papírforma, először 2 körről volt szó, de tegnap a fickó még 4 embert felsorolt, akivel interjúzni kell majd, ha továbbmegyünk. Viszont más kiválasztási lépcső állítása szerint nem lesz. Amúgy nagyon jó a hely, nagyon közel van, tömegközlekedéssel 25 perc, autóval mondjuk 15, és a pozícióhoz jár autó.

Más: rájöttem arra, hogy ha napokig nem beszélek az álláskeresésről, a kilátástalanságról és a reménytelen pénztelenségről senkivel, akkor egész jól érzem magam. Viszont abban a pillanatban, amikor erről kimerítő társalgást folytatok valakivel, úgy, hogy persze nem én nyomom a témát, napokra kiborulok. Ez nagyrészt attól van, hogy én mostanra elfogadtam a helyzetet, mert nem tudok mit csinálni, másokat meg most az idő ilyen múlásával kezd igazán idegesíteni. Hát igen, egy év eltelt. 373 napnál járunk. Minden létező dolgot megpróbáltam, kerestem itthon és a világ nagyobbik részén, az ismerőseim tudják, minden fejvadász és tanácsadó ismer, mindenhol fent van az önéletrajzom, ami mindenki (tanácsadók, fejvadászok, stb.) szerint nagyon ütős és informatív, a szakmai portálom naprakész, csak óriás plakáton nem hirdettem magam:-) Azoktól az emberektől, akikben igazán bíztam, hogy majd segítenek (legalább gondolkodni) semmi használhatót nem kaptam. Az egyik nem akar segíteni külföldre menni, pedig a kisujjával megtehetné, a másik - egy általam a végletekig tisztelt és megbecsült nagy tudású szakember - azt mondja, hogy butítsam le az életrajzomat: "ne azt írd, hogy HR Igazgató, csak azt hogy manager". Ezúton is tájékoztatlak, hogy ennél sokkal jobban le kel butítani, úgy alacsony közép szintig, de a 10 év gyakorlatot akkor sem tudom eltüntetni, ráadásul könnyen le lehet bukni, elég ha referenciát kérnek vagy megnézik a szakmai anyagom a neten. Igen, rájöttem, hogy nem csak a betöltött pozíciók, de a 10 év is sok. Tegnap a fickó megkérdezte, hogy hogy lehet az, hogy ilyen háttérrel nem találtam állást. Mondtam, hogy pont emiatt nem találtam, mert kedves barátnőmet és egy másik fantasztikus barátomat idézve "ilyen emberből nagyon kevés kell". De hát ebből, ahogy mondani szoktam, nem vehetek kenyeret...... A motivációs szintem az álláskeresésre mínusz nulla alatt van, bár jövő héten még 3 dolgot megteszek, ami eszembe jutott, aztán az én nagyon okos fejem is kifogy az ötletekből.

A pénzügyeket megoldottam egy időre, felvettem ugyanis az önkéntes nyugdíjpénztárban 12 évig gyűjtögetett pénzecském 90%-át. Ez volt már az egyetlen lehetőség arra, hogy egy darabig felszínen maradjak, hiszen havi 250e forintot kell előteremteni valahonnan  (ebben a kaja nincs benne), és az nem egyszerű. Ezzel és kalkulált baráti kölcsönökkel, meg 2 másik várható összeggel talán szeptemberig húzhatom, ami pont jó, mert ha utána nem fizetek, pont karácsonykor ér majd a fejem búbjáig a felszólítások, végrehajtások és egyebek hulláma. Hurrá:-(( Erre a hónapra még úgy találtam megoldást, hogy januárban rengeteget spóroltam, 1 nagyobb számlát egy hónappal elcsúsztattam és nem ettem, meg apukám egy éven át összerakott vagyonkáját kértem el, ami miatt vérzik a szívem. Ráadásul apu vásárolt be nekem, de annyira utálok más segítségére szorulni!!!!

Nem tudom, mi lesz még ebből.

Gúd nyúz

2011. február 15.

Na nem nekem, de mégis jó kedvre derített, hogy egy volt kollégám, egyben a legjobb HR-es, akit ismerek állást kapott és hétfőtől már dolgozik is. Ettől tegnap este remek lett a hangulatom, mert nagyon szorítottam neki.  Nálam semmi változás, mi több, inkább néma csend honol.
Hát csak ennyi.

Kávészünet

2011. február 12.

A ma éjszakai álmomat meg kell örökítenem az utókor számára, mert annyira vicces volt. Kitaláljátok, mi volt a témája? Na? Hát persze, az álláskeresés.

Interjúra mentem. Ott kezdődik, hogy gyalogolok az épület felé. Elég nehezen megközelíthető. Valaki kísér, de  nem tudom ki az. Egy ponton találkozunk egy vicces, kb. 140 cm magas mosolygós emberkével, kísérőm bemutat neki, megöleljük egymást, majd azt mondja, hogy szurkol nekem. Innen viszont egyedül haladok az épület felé, bal kezemben a papír, amin az információk vannak. 2 dologra eszmélek rá. 1) nem tudom az interjúztató nevét, ettől pánikba esem, majd rájövök, hogy a kezemben van a papír, megnézem és megnyugszom. 2) rádöbbenek arra, hogy fehér szoknyában és pánt nélküli mályva színű felsőben vagyok és ez nem kimondottan interjú viselet, sőt...... (amúgy ilyen elő nem fordulhatna velem). Nincs nálam sem kendő, sem kabát (ezen a ponton), tehát megrázom magam, már nem tudok mit tenni, és megyek tovább. Belépve az épületbe beszálltam a liftbe, majd megnyomtam a megfelelő gombot - 2. emelet - és vártam. Túl hosszú ideig ment a lift, mikor végre kinyílt az ajtó felnéztem a kijelzőre és a 4. emeleten voltunk. Nosza újra megnyomom a kettes gombot, haladunk, kiszállok, megyek egy kört egy kihalt üres emeleten, ahol üres tekintetű emberek rohangásznak. Nézem a feliratot, 1. emelet. Na, vissza a liftbe, 2-es gomb, és csodák csodája a 2. emeleten találom magam. Itt hamarosan szembe jön egy lány, megáll és várakozóan ránéz. Ismerős, de nem tudom hová tenni az emlékeimben. Erre megsértődik. Bátortalanul próbálkozom: Judit? Még jobban ráncolja a homlokát. Ah, könnyebbülök meg végre én: Dóra!!! Erre a nyakamba ugrik, össze-vissza puszil, majd bemegyünk egy irodahelyiségbe. Itt is fejetlenség van. Egy tárgyalóba bevonul 3 szigorú ember, becsukják maguk mögött az ajtót, a többiek pedig várakozva megállnak az ajtó előtt. Egy nagyon kövér ember szaladgál a háttérben, hallom, ő fog interjúztatni. Egyrészt megkönnyebbülök, mert férfi, tehát még előnyös is lehet a pánt nélküli felső, de aztán rájövök, hogy kabátban vagyok (!!) és úgy döntök, a biztonság kedvéért magamon tartom. Itt ér véget a történet, mert felébredtem. Nos, kedves álomszakértők és álomfejtők, erre varrjanak gombot!!!:-)

Na végre

2011.február 9.

Na nem kell rögtön jóra gondolni. F cég a másik jelöltet vette fel. Engem nem értesítettek addig, amíg a másik el nem fogadta az ajánlatot és alá nem írta a szerződést. Utálom, hogy mindig igazam van. De persze 11 év gyakorlattal már ismerem a módszereket. Hát ennyi. Fogalmam sincs hogyan birok ki újabb 4-5 hónapot így. A szociális kirekesztettség a legrosszabb az egészben, másodikként meg az anyagiak, bár azt ma megoldottam egy időre. Többet most nem birok írni, de próbálok nem kiborulni.

Tanulság

2011. február 8.

Ma sem történt semmi, semmi hír F cégtől, de a tanácsadótól sem. Így hát levonhatjuk a következtetést, hogy nyilván a másik jelöltnek adtak ajánlatot és vele tárgyalnak (addig meg nem szólnak, hiszen én vagyok a biztonsági megoldás, én vagyok a szamár, ha a ló esetleg mégsem vállalja). Levonhatjuk a tanulságot is, miszerint aki nem tud úszni, az ne másszon fára, mert előbb utóbb elüti egy villamos.

Tegnap és ma érzékeltem azt is, hogy milyen módon hat az emberre az állandó szorongás és idegesség, mert elég kemény mellkasi fájdalmaim voltak. Mivel nem óhajtok infarktust kapni, elmentem egy hosszú megnyugtató sétára a Duna partra, majd át a Lánchídon és vissza a gyönyörű napsütésben. Közben megnyugtató zenét hallgattam, másoknak is ajánlom ugyanezt a sétát Morricone és Jean-Michel Jarre társaságában (Oxygene), egyszerűen csodálatos a látvány és a hangzás együtt. A terápia bevált, sokkal jobban érzem magam, elmúlt a fájdalom és már nem zakatolnak a fejemben az F céggel kapcsolatos lehetséges variációk, beletörődtem, hogy bizonyára nem engem vesznek fel. Persze azt kevéssé értem, hogy a tanácsadó, aki eddig azért is felhívott naponta kétszer, ha csak kisütött a nap, most péntek óta néma csöndben van. Hiszen csak annyi kellene mondani, hogy "Sajnálom, nem téged választottak" meg valami bullshit szöveget arról, hogy milyen remek lett az AC-m és milyen szuper szakember vagyok, és majd legközelebb, bla bla bla. De nem jön a NEM, érthetetlen. Nem véletlen, hogy folyamatosan párhuzamot vonok - ugyanazon tanácsadó cég okán - a csodacéges esettel, ahol valahogy pontosan így történt. Ott persze utólag felhívtak, hogy nem engem vesznek fel, de mivel a tesztem tökéletes volt, csak egy mondvacsinált indoka volt a hölgynek, ami a mai napig nevetséges. Szerintem betojt, hogy sokkal jobb vagyok nála, és igaza is van!!! Remek szakember vagyok, remek eredményekkel. (Most néhány ismerősöm felsóhajtana, hogy na végre, megjött az eszem, merthogy ezt nem szoktam magamról hangoztatni, inkább az ellenkezőjét....)

Mivel semmi más nincs folyamatban és ma egyetlen egy új lehetőséget sem találtam sehol, semmilyen forrásból, most körülbelül 3-4 hónap további hasonló kínszenvedésre biztosan számíthatok az eddigi statisztika alapján, de nem zárom ki a 12-24 hónapot sem, szintén az eddigi tapasztalat alapján. Pénzügyi megoldást persze csak nagyjából további 4 hónapra tudok "varázsolni", de akkor is csontig eladósodom. Utána, ahogy mondják, nem marad más, csak a néma csend.

A semmi szélén

2011. február 8.

Vártam. Hétfőn egész nap vártam. De még a tanácsadó sem hívott fel, hogy sorry, további türelmet kérnek. Felháborító, undorító és gusztustalan ez az egész. Már szó szerint rosszul vagyok az idegességtől és bár persze tudom, hogy mindez a nagy hallgatás azt jelenti, hogy nem vesznek fel, mégis a fejemben egy expressz vonat sebességével zakatolnak a különféle pozitív és negatív forgatókönyvek, hogy miért nem hívnak, és ezt nem tudom kikapcsolni egy percre sem. Eddig legalább a tanácsadó rendszeresen kommunikált velem, most meg tegnap már ő sem hívott fel. Olyan rohadt nehéz kimondani azt hogy sajnálom, te béna alak, nem téged választottak? A lezárás kell, különben..... Máskor, amikor nem mondanak dátumokat, sokkal egyszerűbb. Az ember nincs így kihegyezve, hanem szép lassan elmúlik a dolog, ha jelentkeznek, ha nem, mint NY cégnél. Visszajeleztek 6 hét elteltével, de addigra nem volt trauma, tudtam és elfogadtam, kész. Mosolyogva beszélgettem a hölggyel, aki közölte a "rossz" hírt. Most viszont akkora feszültség van bennem, hogy hatalmas kiborulás lesz, még akkor is, ha tudom, hogy ez a hajó már elment.

A régi tanácsadó barátnőm által mennyekbe dicsért vidéki állást ráadásul meghirdették a neten is, így a nagy esélyeim rögtön 1:200-hoz változtak, hurrááááá:-(

Tegnap egy közösségi oldalon megjelent hirdetésben HR Igazgatókat kerestek külföldre. Nosza jelentkeztem, erre azt írta vissza a csaj, hogy ezek régi pozíciók, a kiválasztás már folyamatban van, nem is tudja, hogy hogyan került be a hírlevélbe.

Megkerestek egy prágai lehetőséggel is, és bár a "legbutább" önéletrajzomat küldtem el, rájöttem, hogy még így is sok vagyok oda is. Bár a pasi látta a valós profilomat a neten és úgy keresett meg, szóval talán tudja, hogy érdemes velem tenni egy próbát.

A magyar állásportálokon gyakorlatilag nincs semmi használható. Egy barátnőm nyaggat, hogy pályázzak náluk egy állásra, de az is 2 szinttel alacsonyabb a hátteremnél. Ez ugyan engem cseppet sem zavarna, mivel a feladat pont az, ami érdekel, de mint tudjuk, a felvételiztetőket nagyon is zavarja, ha valaki TOO SENIOR.

Pénzem nincs, illetve van nagyjából 450 forintom, úgy a következő 6-12-18-24-xxxx munkanélküli hónapra, ami rendkívül ígéretes.

Nincs új a Nap alatt

2011. február 4.

Hát nem mondom, hogy meglepődtem ma. Ugyanis pontosan úgy történtek a dolgok, ahogyan azt vártam. Miután egész álló nap kínlódva vártam a DÖNTÉSRE F cégtől, 5 órakor fel is hívott a tanácsadó, hogy türelmet kérnek hétfőig. Micsoda meglepetés, ugyebár:-) Toborzó időszámítás szerint ez nagyjából a jövő hét végét jelenti.

Közben jött 3 direkt megkeresés (Göd, Prága, Budapest), egy másik lehetőség egy jó barátnőm munkahelyén (telekom szektor) és a vidéki állással is előreléptünk egy picit, ui. tetszett nekik az önéletrajzom. Szóval pezseg az élet..... nagyon pezseg.

A februári pénzgond végül megoldódott, minden számlát és hitelt ki tudok fizetni, bár az is igaz, hogy viszont ennivalóra egy fillérem sincs. De hát minek enni, felesleges luxus, nem igaz?

Jó hétvégét mindenkinek, de főleg nekem:-) Csók!

Utórezgések

2010. február 2.

Visszatekintés: a csütörtöki kiborulásom után pénteken volt egy interjúm azzal a tanácsadóval, aki annak idején a kedvenc és eddigi legjobb munkahelyemre közvetített. Most is azt mondta, hogy talált nekem valami igazán jót, így bíztam benne és elmentem beszélgetni a lehetőségről. Nos, maga a lehetőség jó, DE: vidéken van (74 km), fele akkora fizetést akarnak adni, mint amit én szeretnék, kocsit nem adnak, ráadásul csak akkor van esély bármire is, ha kevesebbnek hazudom magam, mert a HR Manager - akit szülés miatt helyettesíteni kell - esetleg félhet a szenioritásomtól..... Álom munka, nem? Remélem nem kell ragoznom, hogy mennyire utálnám ezt, de persze igent mondtam. Aztán azzal kezdtük, hogy lebutítottuk a CV-met. Jaj, de jó!!! Az az aprócska tény, hogy nincs pénzem oda interjúkra járogatni a tanácsadót nem nagyon érintette meg, tehát ha valahol máshol nem, akkor majd itt elbukik a dolog. Persze ha meg is kapnám ezt az állást, a fizetésem nem fedezné a havi fizetnivalókat, tehát mondjuk evésre már nem futná egyáltalán, de hát az amúgy is felesleges luxus, nem igaz?

Hétfőn újabb interjún voltam. Na, ez nagyon kellemes volt. A lehetőség, ha valóban létrejön és elindítják a keresést, fantasztikus lenne. A tanácsadó remek nő, nem vacakolt az életrajzzal, kötetlenül beszélgettünk, nagyon élveztem. Budapesten, amerikai cég, csodás feladat. 

Aztán hétfőn délután (!) értesültem arról, hogy F cég - azaz annak ezzel megbízott partnere - kedden csinálná az AC-t velem. Előzőleg ki kellett tölteni 2 tesztet online. Egy személyiség és egy motivációs tesztet, még hétfőn este!! Aztán kedd reggel irány a világ másik vége reggel 9-re! Majd kezdetét vette egy 5 órás maratoni "vizsga". Nehéz volt, mert nem éppen rám volt szabva. Viszont korrekt volt mert az általános vezetői képességeket, készségeket mérte többféle módon (irattárca feladat, prezentáció, problémamegoldási feladat, problémás dolgozóval beszélgetés, karrier kérdőív, kompetencia alapú interjú). Majd visszajelzést kaptam a személyiség és motivációs tesztemről, hát remek ember vagyok, el kell ismerni, legalábbis az eredmény alapján:-) Ma adnak szóbeli visszajelzést a cégnek, akik még a héten döntenek és elvileg a kiválasztott személynek pénteken ajánlatot adnak. Utálom amikor ezt így megmondják, mert akkor ez jár az ember fejében folyamatosan. Elég rémes. Nos, viszont valószínűleg nem én leszek a nyertes, úgyhogy én ezt már le is zártam. A megérzéseim soha nem csalnak, sajnos.

Tehát ott állunk, ahol 1 éve is álltunk, sehol. Egy fillérem sincs, és a februári hónapra tervezett pénzügyi megoldás is dugába dőlni látszik, vagyis már februárban sem tudom kifizetni egyetlen számlámat, hitelemet sem. Ennivalóra már nincs pénzem, úgyhogy innentől igen egyszerű a dolog. Egy időben csodálkoztam miért nem borulok ki, mint más rendes ember, de hát aztán kiderült, hogy nekem hosszabb a szavatosságom. Ez most már lejárt, gondolom az összefügg azzal, hogy elértem a ground zerot, és kiborultam. Kontrollálatlanul rám tör a sírás bárhol és bármikor, bármitől, és nem a csendes hüppögés, hanem a SÍRÁS csupa nagy betűvel. Néha akkor is elvesztem a fejem, amikor nem kéne, és olyanokat mondok, amit nem igazán lenne tanácsos, így most már triplán kell figyelnem magamra. Már javasolták, hogy szedjek nyugtatót, de engem éppen az nyugtat meg, ha nincs a lakásban gyógyszer...hiszen nemrég majdnem történt már baleset....remélem érthető, hogy mire gondolok.... Biztos, ami tuti.

Egyszerűen nem tudom, hogyan tovább. Ez egész értelmetlennek tűnik és nem vezet sehová. Sehová sem vagyok jó. Nem akarok lebutított CV-vel állást keresni. Vagy így, vagy sehogy. Nézem a hirdetéseket, de reménytelen. Ha van, is ami esetleg jó lehet, nincs motivációm hozzá, hogy leüljek és agyaljak a jelentkezésen. Nem érdekel. Semmi nem érdekel. Csak azt akarom, hogy mindenki hagyjon békén.