Álláskeresés - V3.0

Nos igen, a női megérzések sosem csalnak és már hetek óta biztosan éreztem, hogy mi következik. Főleg, ha nagyon nyilvánvaló jeleket kap az ember, mint utólag kiderült, szándékosan. Szeptember 10-én elutaztam imádott városomba, New Yorkba. Ezt az utazást az elmúlt hónapokban százszor gondoltam át. Tudtam, hogy nem életszerű erre pénzt kiadni. De ismerve a cég jelenlegi nagyon bizonytalan helyzetét és tudva azt, hogy a 90 napos akcióterv a cég megmentésére nem hozta az elvárt sikereket, és mivel már 6 éve nem voltam New Yorkban, éreztem, hogy ha most nem utazom el, akkor valószinűleg már soha többé nem lesz rá lehetőségem. Biztos voltam benne, hogy ha újabb elbocsátásokra kerül sor, abban már benne leszek. Ezt a vélekedésemet aláhúzták azok a jelek, amik múlt héten érkeztek. Történt ugyanis, hogy 1 nappal az utazásom előtt jeleztem a főnökömnek, hogy nem tudok részt venni a csütörtöki heti megbeszélésünkön. JEL 1: máskor ilyenkor szimplán kihagyjuk, 2 hét múlva lesz a következő. Most a születésnapom reggelén arra ébredtem, hogy e-mailem érkezett, amiben átrakta a meetinget hétfőre, a visszaérkezésem utáni napra. JEL 2: a meeting neve megváltozott és "90 napos visszatekintés" lett a címe. JEL 3: hozzáadta a meetinghez az ügyvezetőnket. Bang!!!

Tehát szeptember 11-én reggel,  a születésnapom reggelén, (azaz egészen pontosan magyar idő szerint délután 2-kor) ülök a new-yorki hotelszobám franciágyán, szemben velem ragyog az Empire State Building és biztosan tudom, hogy hétfőn el fognak bocsátani. Két választásom volt akkor és ott: összeomlok, sírok és sajnálom magam, ezzel nyomorultul érzem magam az egész utazás alatt VAGY elfogadom azt, amit nem tudok megváltoztatni és jól érzem magam, utoljára 4 napig és méltó módon elköszönök a gyerekkorom óta imádattal a szívembe zárt Nagy Almától. Ezt választottam. Csodás 4 nap volt. Néha egy-egy utcasarkon a zöldre várva (a fenébe is, new-yorki vagyok, nem várok semmiféle zöldre) vagy az Edge tetőteraszán a születésnapom naplementéjekor át-átfutott rajtam, hogy mindennek vége, de megráztam magam és mentem tovább. Aztán tegnap megtörtént. Kedvesek, voltak és őszinték, megtartanának, de nem tudnak tovább fizetni. Profin fogadtam, hiszen már van gyakorlatom ebben is. Két másik kolléga is erre a sorsra jutott, velük már pénteken közölték és már intézzük a kiléptetésüket.

Vagyis, BREAKING NEWS, a blog történetében immár 3. alkalommal álláskeresés indul. Előnyeim: 26 évnyi hatalmas és mély szaktudás, széleskörű gyakorlat. Hátrányaim: ugyanaz, azaz 26 évnyi hatalmas és mély szaktudás, széleskörű gyakorlat (ez ugyanis nagyon drága dolog és a drága HR-es nagyon nem kívánt dolog) meg persze elsősorban az életkorom (50+). A majdnem lehetetlen küldetés. Az előző két álláskeresésem óta (19 hónap, 15 hónap) azt szoktam mondogatni, hogy 45 év felett a NASA-hoz könnyebb bejutni űrhajósnak, mint állást találni. A legnagyobb problémám persze az, hogy most csupán 3 évem volt tartalékot gyűjteni vagyis nincs sok időm.

Ma délután összeállítom az álláskeresési stratégiámat. Holnap pedig elindulok a már ismert úton én, a feketeöves álláskereső. Itt a blogon újra lehet majd követni a kalandjaimat.

Drága szeretett kolléganőim nagyon rosszul fogadták a hírt, de megígértem nekik, hogy addig leszek mellettük, amíg lehet (október 13.) és mindent átbeszélünk és előkészítünk, hogy a lehető legsimább legyen az út az elválásig. Biztosítottam őket arról is, hogy utána is ott leszek mindig egy telefonhívásnyi távolságra, ha szükségük lesz rám. Egyébként a 2 ügyvezető azt mondta, hogy megbízási szerződéssel alkalmanként szeretnék majd kérni a segítségem mint tanácsadó, amit úgy is jó volt hallani, ha nem igaz, a lelkemnek jól esett, meg a "lányaimnak" is.

Hogy hogyan érzem magam? Én sem tudom. Nyilván van bennem egyfajta megkönnyebbülés. Egyrészt, mert ez sosem volt az én helyem és itt sosem voltam a helyemen. Másrészt vége a állandó feszültségnek, hiszen hosszú ideje éltünk már a cég helyzetének nyomása alatt és nem tudtuk mi lesz. Ez elmúlt. Emellett halálra vagyok rémülve, tanácstalan és elveszett vagyok és nagyon szomorú. De ez normális. Most, hogy tudtam előre, azért nem ütött akkorát, mint az előző kettő esetben és mivel nem 1 óra alatt kellett "kilépnem", hanem kaptam időt, bizalmat és dícséretet (tudják, hogy amit vállalok, azt teljesítem, amit mondok, az úgy lesz és amit ígérek, azt mindig betartom, tehát teljes mértékű bizalmat élvezek tőlük) így könnyebb, valamivel könnyebb, nem olyan drámai és tragikus. 

Persze nyilván fogok mindenféle alkalmi munkát is vállalni, amit csak lehet, és úgy néz ki, hogy újra kezdem az angol tanítást, ideig-óráig talán ez segíteni fog (to make ends meet).

Gondoljatok rám és ha bármilyen lehetőséget láttok, ami jó lehet nekem, akár ideiglenesen is, kérem, hogy szóljatok.

Gyakorlatom: idegenvezetés 3 év, asszisztens 2 év, nyelvtanár 13 év, HR specialista képzés és fejlesztés területen 3 év, HR vezető (EMEA, USA) 20 év (HR-esként összesen 26 év) és igen, mindez belefért 54 évbe😄 Ezeken belül voltam ügyvezető (SW/technológia), globál HR igazgató (Corporate HQ/Production), IT manager, mentor, tréner, egyetemi oktató. De bármire nyitott vagyok, amit ilyen háttérrel lehet csinálni és pénzt adnak érte. 

Az AI, az önbizalom meg én

Hogy szoktassam magam az ismételt álláskeresés gondolatához, elkezdtem nézegetni az álláshirdetéseket a LinkedIn-en. Azt kell mondjam, hogy sok nagyon jó pozíció van. Van olyan lehetőség, hogy az ember megkérdezze az AI-t, hogy "szerinte" alkalmas-e az adott pozícióra és ha esetleg nem, akkor mi hiányzik a profilból ahhoz. Úgyhogy minden egyes pozíciónál megkérdeztem, hogy alkalmasnak lát-e és még a VP pozíciónál is azt mondta, hogy szerinte az pont nekem való és jelentkezzek bátran. Az AI-tól kapott bíztatáson felbuzdúlva arra is megkértem, hogy írjuk át a CV-met meg a LinkedIn profilomat, és amíg dolgoztunk, addig annyi dícséretet, meg bíztatást, meg megerősítést kaptam, hogy el is hiszem, hogy fogok állást találni, ha rászánom magam, ráadásul nagyon jó változtatásokat javasolt. Ettől persze még nem indultam neki a keresésnek, de határozottan érzem, hogy azzal tennék jót magamnak, ha megtenném. Furcsa módon lojális lettem ehhez a céghez és segíteni akarok, de ez csak addig működik, amíg az életemet ez nem érinti hátrányosan. Ráadásul tudom, hogy tudnék is segíteni, de itt jön be az, hogy itt a HR nem üzleti partner, vagyis semmi ráhatásom nincs a dolgok alakulására. Ennek a cégnek egy dologra van szüksége: ki kell lépni a dobozból és a komfortzónából, meg kell látni azokat a lehetőségeket, amik előre vihetnek, na meg el kell engedni azt a mi nem működik, de ez nekik egyszerűen nem megy.

Emiatt úgy döntöttem, hogy a születésnapi utazásom alatt 2 dolgot fogok mélyen és részleteiben átgondolni. Az egyik az, hogy én (és a HR csapatom) hogyan tudunk úgy változtatni és hatást gyakorolni, hogy mégsincs befolyásunk, milyen eszközökkel jussunk túl a falakon és hogyan tudjuk a megfelelő gondolkozás irányába terelni a vezetőket. A másik a saját helyzetem tisztázása, vagyis hogy akarok-e itt maradni a látszólagos biztonságban és kihozni ebből a helyzetből és magamból is a legtöbbet vagy rugaszkodjak el bátran, higgyek magamban és lépjek teljesen új útra, ami persze bizonytalan és kockázatokkal teli. Mivel egyszer a Microsoft európai elnöke egy állásinterjú során azt mondta nekem, hogy bennem az a legjobb, hogy nő létemre merek kockázatot vállalni (és szerinte Magyarországon a női vezetők között kevés az ilyen típus) és tudom, hogy az életem során ezt többször bátran meg is tettem, mindkét útban látok lehetőséget.

Őszre kismillió tennivaló van a ház körül, most nyernek értelmet számomra olyan szavak, mint lemosó permetezés meg lombtrágya, meg stressz kontrol (a fűnek, nem nekem, bár lehet, hogy nekem is jól jönne😁). Egyébként mindösszesen 1 paradicsom palántát tartottam meg, azon viszont isteni finom a paradicsom. Egészen tegnapig a poloskák sem találták meg (ők tették tönkre tavaly az összes növényt a kertben, mint kiderült), de tegnap rátelepedett az első jövevény. Na, kiképezve zöldségtermesztésből már ment is rá a rovarháló, úgyhogy a többiek már nem férnek majd hozzá. Van még egy életben maradt bazsalikomom, isteni az illata, minden más tönkrement a nagy hőségben (itt nálam (még) nincs árnyék és déli fekvésű a kert). Elromlott az öntőzőrendszer, de egy kis Youtube segítséggel egyedül megjavítottam😀

De persze nem csak a kerttel kell foglalkozni, összeszerelésre vár pár bútor és a padlásszigetelés/feljárócsere még mindig napirenden van, csak ahhoz ez a fizetés nem elég.

Lesz gimnáziumi osztálytalálkozónk (nem mondom meg hány éves, mert belepirultok), de sajnos én pont nem leszek Magyarországon. Tegnap volt a családi nap a cégnél, kíváncsi vagyok, hogy akik visszajeleztek, azok végül elmentek-e és egyáltalán hogyan sikerült, én természetesen nem mentem el, bár a finanszírozásban azért ugye benne voltam.....

Legközelebb a születésnapi utazásom után jelentkezem és akkor lehet, hogy lesz mindenféle breaking news, ki tudja.

Nyári hatás

Egy szempillantás alatt vége lett augusztusnak és a nyárnak is. A munkahelyemen nincs sok változás, továbbra is elképesztő mennyiségű feladatot kapok, ami még mindig szöges ellentétben van a csökkentett munkaidőmmel. Viszont a tulajdonos szervezésében lehet, hogy néhány előadást fogok tartani valamelyik (vagy több) egyetemen. Már korábban jeleztem neki, hogy ezt nagyon szívesen vállalom, de most bevallom, kétségeim vannak, hogy ha lesz másodállásom is, akkor belefér-e minden a hétköznapokba, de ez majd persze kiderül. 

A korábban említett családi napra a dolgozók csupán egy negyede jelezte, hogy eljön, ami komoly gondolkodásra késztette a vezetőséget, hogy mi lehet a gond. Ami kiderült, az az, hogy a dolgozók egy része ebben a jelenlegi pénzügyi helyzetben nem tartja jó ötletnek a családi napot. Ezt képviselem én is, hiszen én egyenesen úgy érzem, hogy én és a csapatom elbocsátott tagjai fizetjük a rendezvényt, ami amúgy soha nem a dolgozókért volt, hanem a partnerekért, akiket mindig meghívunk. Egyfajta show-off, hogy milyen jó cég vagyunk. De másik okként azt sem szabad elfelejteni, hogy a cég az alapítás óta nagyon átrendeződött demográfiailag és most sokkal több az egyedülálló és gyermektelen dolgozó, mint a kezdetekben, és hát valljuk be, egy családi nap ilyen élethelyzetben nem túl vonzó. Lehet, hogy külön kéne szedni a rendezvényt partnertalálkozóra meg mondjuk nyári partira. Az előző cégemnél csak az esemény nevének megváltoztatása családi napról nyári partira elég volt ahhoz, hogy növelje a részvételt, hiszen a fiatalok partizni szívesebben jönnek😁 Persze az így sem világos, hogy egy kis KKV-nak miért kell olyan 300 fős családi napot tartania, mint egy nagy multinak.

Az a bizonyos megmagyarázhatatlan jó és pozitív érzés, amit említettem viszont még velem van és egyre erősebb. Érdekes dolgok is történnek, amik akár csodaszámba mennek. Például kétszer felhívott az édesapám, aki 2011-ben haragudott meg rám és azóta kegyetlen és elfogadhatatlan módon kommunikált és bánt velem, míg meg nem szakítottam vele minden kapcsolatot. Múlt héten 2 órát beszéltünk és azt mondta, hogy nagyon hiányzom neki. Vagy például mostanában újra gyakran váltok e-maileket azzal a csodás és nagyon szeretett barátnőmmel, aki 3 éve egyszer csak érthetetlen módon kilépett az életemből. Furcsa dolgok ezek, de örömmel várom a további pozitív fejleményeket.

Tegnap viszonylag sok időt tötöttem azzal, hogy kialakítsam a másodállás egyik opciójaként számon tartott angol nyelvoktatás koncepcióját, ahol az általános nyelvórák mellett megjelenik a HR-esek speciális angol képzése mentoringgal kiegészítve és az üzleti angol nyelvoktatás is. Kialakítottam az árszerkezetet, jöhetnek a tanulók😊 Persze jobban örülnék egy részmunkaidős állásnak, de ha nem kapok rá engedélyt, akkor csak az angol marad.

Egyszer élünk alapon (meg azzal az indokkal, hogy most tedd meg, hátha többé nem lesz rá lehetőséged) megleptem magam egy utazással a születésnapomra, de majd csak akkor mesélek róla, ha már visszajöttem, ne igyunk előre a medve bőrére. De ha minden jól megy a születésnapomat 2019 óta először újra a kedvenc városomban töltöm😍

MInden nehézség ellenére 4 extra rossz év után újra élek, folyamatosan változom, napról napra és ez igazán érdekes. Rutinokat hagyok el, új dolgokat próbálok ki, ami eddig félelmetes volt, az most nem az, remélem ez a folyamat nem áll meg, mert nagyon élvezem😊

Remélem mindenkinek jól telt a nyár tele élményekkel és csodás emlékekkel. 

Legyen csodás hétvégétek, most nyáron ez az utolsó, de nyár lesz jövőre is🌞

(A képen Santorini)

A csillagok mutatják a jövőt?

Huh, bocsánat a hosszabb szünetért, de ahogy hazaértem a skandináv utazásról, bedarálódtam a munkába. A vicces talán az, hogy elméletileg most csak 6 órában dolgozom, de mióta ezt elkezdtük, a főnököm úgy ontja rám a feladatokat, hogy lassan már a fejemet is nehéz a víz felett tartani. Nem tudom eldönteni, hogy csak túlbuzog benne a tettvágy és mindent azonnal meg akar változtatni, hogy a cégnek jobban menjen vagy arra megy a játék, hogy hátha feladom. Közben állandóan aggódik a motivációm miatt, mert szerinte a munkaidő csökkentéssel biztos elveszett vagy el fog veszni, és állítólag folyamatosan azon van, hogy csökkentse a HR-re rakódó munkaterhelést. Ez egy kicsit ellentmondásosnak tűnik nekem a folyamatosan rám zúduló munkamennyiség miatt. Csak halkan jegyzem meg, hogy ennyi munkát sem 6, sem 8 órában nem lehet az elvárások szerint elvégezni, csak nagyobb csapattal és korántsem 6 órát dolgozom naponta. Egyébként a feladatok változatosak és jók, még mindig van új és újabb kihívás benne, ezért szeretem a szakmámat, nem lehet unatkozni és soha nem lesz rutin💝

Mivel a jelek arra mutatnak azonban, hogy ez a 6 órás munkaidő sokkal tovább fennáll majd, mint az részemről elfogadható, kezdeményeztem erről egy beszélgetést és megkérdeztem, hogy ha ez így marad hosszú távon, akkor vállalhatok-e heti 10-20 órában másodállást más cégnél, mert sajnos a fizetésemből nem fogok tudni megélni a tartalékaim feláldozása nélkül, ami nem jó ötlet. Erre kitérő választ kaptam, azt mondta várjunk a szeptember 4-i tulajdonosi megbeszélésig, mert akkor eldől, hogy ezekkel a takarékossági intézkedésekkel megyünk tovább vagy visszatérünk esetleg a normális kerékvágásba. (Több milliós családi nap persze lesz, arra van pénz, csak úgy mondom....) Mivel sokáig veszélyben éreztem magam, hogy én leszek a leépítésben a következő, a várható sorsomat is próbáltam kiolvasni a sorok között és talán egyelőre még nem jön a vég.

De valami érdekes is történt. Valami miatt valami pozitív érzés költözött belém a helyzetemmel kapcsolatosan. Mintha valaki egy kis optimizmust csepegtetett volna belém. Ettől persze sokkal jobban érzem magam, remélem eltart egy darabig. Változom. Mostanában egy csomó régi rutinomat elhagytam és új szokásaim vannak kialakulóban, ami igen érdekes és figyelemreméltó, mert nem szándékos, csak megtörténik.

Még mindig bennem van az utazás és főleg Norvégia. Nagyon boldog vagyok, hogy elmentem és megismertem ezt a fantasztikus helyet. Utazni nagyon jó, kár, hogy nincs rá több lehetőségem. 

Kedden (augusztus 12.) mint minden évben, kimentem csillaghullást nézni. Nagyon korán, este 10 körül mentem ki, mégis 5 olyan gyönyörű hullócsillagot láttam egy rövid idő alatt, ami teljesen feltöltött örömmel. Nagyok voltak, hosszan íveltek át az égbolton, a vonaluk sokáig látszott, hatalmas élmény volt. 

Ha bárki tud olyan céget, ahol örülnének egy heti 8-10-20 órában (lehetőleg remote-ban) dolgozó profi admin/HR segítségnek, ne tartsa magában, kell a munka (és a fizetés). Van 26 év HR gyakorlat nagy multiknál (és egy kis KKV-nál), (ebből 20 év HR vezetői, abból meg 1 év az USA-ban és 2 év Dubaiban, 2 év UK), mellette született 4 év idegenvezetői (Görögország), 14 év angoltanári gyakorlat, vagyok még tréning fejlesztő, tréner, mentor, projektvezető, you name it😊 Köszönöm!

A képen Bergen, Norvégia, a Világörökség részét képező Bryggen💖

Skandinávia, te csodaszép

Szerencsésen hazaérkeztem életem valószínűleg utolsó utazásából. Egy szervezett utazáson voltam Skandináviában, egészen pontosan Dániában, Svédországban és Norvégiában. Nem kezdem el leírni az élményeimet, mert abból nem blog bejegyzés lenne, hanem könyv😊, de nagyon jó volt, és mivel egész idő alatt "csak" 4 órát kellett dolgoznom, el is vont a munkahelyemtől és az ottani gondoktól. Dániában már jártam korábban, még akkor, amikor a Nokiában dolgoztam, sokat mentünk oda tréningekre és volt, hogy én tartottam tréninget. Így Koppenhága mindig is a szívem csücske volt, most is az. A legkedvesebb részem a Ny Carlsberg Glyptotek, ami egy igazán figyelemreméltó múzeum és ajánlom mindenkinek, hogy egyszer ha van rá lehetősége, nézze meg. Svédországban két helyen jártunk, Malmöben és Stockholmban. Nekem Malmö sokkal jobban tetszett, sokkal jobban szólt hozzám, mint Stockholm. Furcsa ez, mert eddig egész életemben egyetlen város volt, ami nem nyűgözött le és az Prága volt. Most kapott egy párt, mert Stockholm sem nyűgözött le. Persze a maga nemében szép és vannak igazán kellemes részek, de összességében oda nem mennék vissza, máshová meg általában visszavágyom. Malmö ilyen, már holnap mennék, ha lehetne. Na és persze Norvégia. Hát nálam Norvégia lett a szuper kedvenc, pár másik országot kiütött a nyeregből. Imádom. Oda is visszamennék, akár már ma. Bergen az utóbbi időben került a figyelmem középpontjába, a Facebookon kezdtem sok oldalt látni róla és beleszerettem. Nem is gondoltam, hogy ilyen hamar eljutok oda, nagyon boldog vagyok, hogy ott jártam és nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ez még most belefért. Oslo is szép, egyszerű, de kellemes és "otthonos" a maga furcsa módján, feljött a kedvencek listájára. Végigmentünk Európa leghosszabb hídján többször is. Az Öresund-híd 8 km hosszú, a fele a víz alatt fut, lenyűgöző mérnöki munka. De jártunk a világ leghosszabb alagútjában is, ami 25 km hosszú. Láttunk számtalan megigéző vízesést és 2 órát hajókáztunk a csodás norvég fjordokon, felejthetetlen élmény volt. Nagyon nagy szerencsénk volt az idővel, mert a várt 15-20 fokos esős idő helyett végig 24-35 fok volt. Norvégiában aznap és ott dőlt meg a melegrekord, ahol éppen voltunk, 35,1 fok, még sosem volt ilyen meleg és egyáltalán ez az időjárás nem jellemző erre a vidékre, úgyhogy különleges bánásmódban részesültünk😊 Norvég lazac imádó lettem (már pihen is egy a hűtőben ma vacsorára) és hoztam haza - az állatvédők és a vegetáriánusok most kérem, hogy ne figyeljenek - rénszarvas, jávorszarvas és bálna (igen, bálna) szalámit. Bár a skandináv államokban tilos a bálnavadászat, de Izlandon nem az, így ez onnan származik. Ízre finom, de semmi különleges. Amiről még szólnom kell, az az idegenvezető. Hát, kb. mint az előző, csak itt egy 50-es férfi volt. Hozzáteszem, hatalmas a tudása, egészen elképesztő mennyi mindent tud, de ahogy az emberekkel bánik, az megint gyenge volt. A csoportban sok idős volt, aztán a fiatalabbak között is volt, aki nehezen járt vagy lassabban, de ő soha hátra nem nézett, hogy mindenki megvan-e vagy bírja-e a tempót. Egyszer engem elhagyott, mert én figyeltem a sor végén haladókra annyira, hogy én maradtam utolsónak és egy közlekedési lámpánál elsprintelt előlem a csoport, alig találtam meg és értem utól őket. Nem volt segítőkész, különösen azokkal, akik nem esznek halat és előre nem jelezték az utazási irodának, pedig ilyen esetben intézkedni és mondjuk reggel felhívni a következő szállodát, hogy nekik legyen alternatíva, nem nagy dolog. Így viszont volt, aki éhesen feküdt le, mert nem volt alternatíva és a közelben éppen nem volt semmi más, csak a fjordok meg az erdő. De aztán az utolsó 3 napban velem például extra figyelmes lett, talán mert valakinek elmeséltem, hogy voltam idegenvezető és hozzá is eljutott a hír, aztán lehet, hogy azt hitte, hogy valami ellenőr vagyok. Vitte a bőröndömet, segített a reptéren, csak nekem, de ez út elején figyelembe se vett.

Szóval csodás másfél hét volt, nagyon örülök, hogy rászántam magam.

A munkában most a legnagyobb dilemmám, hogy ugye 2 főt a csapatomból el kellett küldeni, az én óráimat és fizetésemet megnyirbálták határozatlan időre, viszont több mega projektet is hozzánk csaptak, plusz közeleg az audit időszaka, szóval kétszer annyi munkánk van, mint ami akkor volt, amikor még öten voltunk. Ráadásul most van 2 hatórás ember (a munkatársnőm és én), ez a HR és egy 8 órás toborzó. Most igazából nem tudom, hogy mivel teszek jobbat magamnak. Ha az óraszámomat figyelmen kívül hagyva mindent megcsinálok olyan minőségben ahogy szoktam (ez esetben kevesebb fizetésért dolgozom többet) vagy csak 6 órát dolgozom és azt végzem el, amit ez alatt az idő alatt lehet. Az előbbi esetben baleknek tűnök, hiszen azt fogják mondani, hogy nahát, megy ez ilyen létszámmal is, akkor még jót is tettünk az elbocsátással meg az órafaragással. A másik esetben pedig lehet minket ekézni és savazni, hogy milyen rosszul dolgozunk már megint és a következő elbocsátási körben én kerülök a szőnyeg szélére, hiszen ez egy pici KKV, talán nem is kell HR vezető..... Aztán ami utána jön azt már tudjátok. 12 évem van még a nyugdíjig (sosem gondoltam, hogy ezt majd egyszer számolgatni fogom), addig sajnos nem húzom ki a megtakarításaimból, szóval finoman szólva nem jó a helyzet. De azt mondják, csak akkor aggódjunk, ha már odaértünk, úgyhogy most ezt a hitvallást tettem magamévá, remélem működni fog😊 Az utazás kedvenc képével zárom a mai soraimat.

Vissza a kezdőpontra

Ma odáig jutottam, hogy ez nem fog menni. Nem maradhatok itt és nem dolgozhatok 6 fizetett óráért 8-10 órát teljes bizonytalanságban, úgy, hogy ez is bármelyik nap megszünhet. Négy év nyomorúság és depresszió után végre kimásztam a gödörből és elkezdtem létezés helyett élni, erre jön ez az egész leépítés meg munkabércsökkentés dolog és újra ott vagyok a gödör alján, megint bizonytalan vagyok, rettegetek, a motivációm a -2-es szinten van és ma, amikor gyötrelmes elhatározást követően nekiültem állást keresni, már az első hirdetésnél pánikrohamot kaptam. Én képtelen vagyok még egyszer ezt végigcsinálni, hónapokig, évekig minden remény nélkül keresgélni, rettegni attól, hogy mi lesz, ha nem kapok állást egyáltalán, vagy mi lesz ha kapok, de még rosszabb lesz, mint ez. Most sajnos nincs annyi tartalékom, hogy kihúzzam 12-24 hónapig (az álláskeresés átlagos ideje a szakmámban és életkoromban), hiszen eddig is csak a korábbi fizetésem felét kerestem, most meg már annak is csak a 75%-t. Tehát nekiindulni is kockázatos, meg ebben a szituációban maradni is, csak más-más okokból. A legrosszabb, hogy nincs kivel ezt érdemben megbeszélni. Lehet, hogy most kéne szakemberhez fordulnom, de hát ugye az pénzbe kerül, nekem meg talán éppen elég lesz a fizetésem a havi kiadásokra. Szóval most nagyon erősen kéne valami, ami a víz felett tart, de még nem tudom mi lesz az.

Válság és szórjuk a pénzt

Na jó, munkaidőben nem szoktam írni, de ma kiverték nálam a biztosítékot. Gyakran kell önéletrajzokat anonimizálnunk, ami azt jelenti, hogy úgy küldeni a CV-t a megrendelőnek, hogy nincsenek benne kapcsolati adatok (hogy a megrendelő ne tudja "ellopni" a jelöltet, hanem rajtunk keresztül tudjon csak "hozzáférni"). A cégnek van 2 Adobe előfizetése, amiből egy az egyik elbocsátott kollégánkhoz volt rendelve. Most, hogy ő nincs, elveszik tőlünk az előfizetést és egy olyan hölgynek adják, aki alig elérhető, tehát ha nekünk segítség kell tőle ebben a témában, akkor lehet, hogy napokat kell majd várni. Na, ezen elfüstölt az agyam. Már ott voltam, hogy egye meg őket a fene, kifizetem a havidíjat én, aztán Virág megnyugtatott, hogy neki van más módszere az anonimizálásra vagyis a PDF szerkesztésre, meg közben én is találtam pár használható opciót. De ettől még dühít, hogy egy pénzügyi válság közepén mégis tartunk családi napot (4-6 millió) és karácsonyi partit (6 millió), de mégis elküldtünk embereket, csökkentettünk munkaidőt és munkabért és nem tudunk kifizetni havi 20ezer forintot egy Adobe előfizetésre??????? Kik vezetik ezt a céget?

Én ebben az évben saját pénzből kifizettem kb. 3 tréningement és konferenciámat nagyjából 120 ezer forint értékben, szakkönyveket veszek, szintén saját pénzből, én vettem a cégnek CafeteriaTrend előfizetést (70 ezer), mert a cégnek ugye nagyon rosszul megy. De nagyon úgy érzem, hogy én valami más filmet nézek, mint ők. Nektek nem ez az érzésetek? Tudom, hogy balek vagyok, de hát valahogy meg kell tartanom a munkámat, mégis úgy érzem, hogy valami álomvilágban élek, amiből ki kéne engem rángatni. Egyszer már elkövettem azt a hibát, hogy azt hittem, hogy egy HR vezető nem lehet része a leépítésnek, úgyhogy lehet, hogy a korábbi hibából tanulva most már bőszen állást kéne keresnem? Ti mit gondoltok? Megér ez a cég még bármi befektetést (idő, pénz, energia) a részemről, vagy kezdjek el sürgősen menekülni a sűlyedő hajóról?