Vissza a kezdőpontra

Ma odáig jutottam, hogy ez nem fog menni. Nem maradhatok itt és nem dolgozhatok 6 fizetett óráért 8-10 órát teljes bizonytalanságban, úgy, hogy ez is bármelyik nap megszünhet. Négy év nyomorúság és depresszió után végre kimásztam a gödörből és elkezdtem létezés helyett élni, erre jön ez az egész leépítés meg munkabércsökkentés dolog és újra ott vagyok a gödör alján, megint bizonytalan vagyok, rettegetek, a motivációm a -2-es szinten van és ma, amikor gyötrelmes elhatározást követően nekiültem állást keresni, már az első hirdetésnél pánikrohamot kaptam. Én képtelen vagyok még egyszer ezt végigcsinálni, hónapokig, évekig minden remény nélkül keresgélni, rettegni attól, hogy mi lesz, ha nem kapok állást egyáltalán, vagy mi lesz ha kapok, de még rosszabb lesz, mint ez. Most sajnos nincs annyi tartalékom, hogy kihúzzam 12-24 hónapig (az álláskeresés átlagos ideje a szakmámban és életkoromban), hiszen eddig is csak a korábbi fizetésem felét kerestem, most meg már annak is csak a 75%-t. Tehát nekiindulni is kockázatos, meg ebben a szituációban maradni is, csak más-más okokból. A legrosszabb, hogy nincs kivel ezt érdemben megbeszélni. Lehet, hogy most kéne szakemberhez fordulnom, de hát ugye az pénzbe kerül, nekem meg talán éppen elég lesz a fizetésem a havi kiadásokra. Szóval most nagyon erősen kéne valami, ami a víz felett tart, de még nem tudom mi lesz az.

Válság és szórjuk a pénzt

Na jó, munkaidőben nem szoktam írni, de ma kiverték nálam a biztosítékot. Gyakran kell önéletrajzokat anonimizálnunk, ami azt jelenti, hogy úgy küldeni a CV-t a megrendelőnek, hogy nincsenek benne kapcsolati adatok (hogy a megrendelő ne tudja "ellopni" a jelöltet, hanem rajtunk keresztül tudjon csak "hozzáférni"). A cégnek van 2 Adobe előfizetése, amiből egy az egyik elbocsátott kollégánkhoz volt rendelve. Most, hogy ő nincs, elveszik tőlünk az előfizetést és egy olyan hölgynek adják, aki alig elérhető, tehát ha nekünk segítség kell tőle ebben a témában, akkor lehet, hogy napokat kell majd várni. Na, ezen elfüstölt az agyam. Már ott voltam, hogy egye meg őket a fene, kifizetem a havidíjat én, aztán Virág megnyugtatott, hogy neki van más módszere az anonimizálásra vagyis a PDF szerkesztésre, meg közben én is találtam pár használható opciót. De ettől még dühít, hogy egy pénzügyi válság közepén mégis tartunk családi napot (4-6 millió) és karácsonyi partit (6 millió), de mégis elküldtünk embereket, csökkentettünk munkaidőt és munkabért és nem tudunk kifizetni havi 20ezer forintot egy Adobe előfizetésre??????? Kik vezetik ezt a céget?

Én ebben az évben saját pénzből kifizettem kb. 3 tréningement és konferenciámat nagyjából 120 ezer forint értékben, szakkönyveket veszek, szintén saját pénzből, én vettem a cégnek CafeteriaTrend előfizetést (70 ezer), mert a cégnek ugye nagyon rosszul megy. De nagyon úgy érzem, hogy én valami más filmet nézek, mint ők. Nektek nem ez az érzésetek? Tudom, hogy balek vagyok, de hát valahogy meg kell tartanom a munkámat, mégis úgy érzem, hogy valami álomvilágban élek, amiből ki kéne engem rángatni. Egyszer már elkövettem azt a hibát, hogy azt hittem, hogy egy HR vezető nem lehet része a leépítésnek, úgyhogy lehet, hogy a korábbi hibából tanulva most már bőszen állást kéne keresnem? Ti mit gondoltok? Megér ez a cég még bármi befektetést (idő, pénz, energia) a részemről, vagy kezdjek el sürgősen menekülni a sűlyedő hajóról?

Az 5. rossz év elkezdődött

A megígért 2 bejegyzésből álljon itt a 2. vagyis a kevésbé jó.

Az elmúlt 4 évben csak szinte kizárólag rossz dolgok történtek velem - szuper munka elvesztése 10 év után, 2 autóbaleset, 1 itthoni baleset, 2 elvesztett hozzátartozó, 2 elvesztett nagyon fontos barát, ellopott pénz és a többi. Reméltem, hogy véget ér a sorozat, de úgy tűnik nem. Az élet még mindig úgy gondolja, hogy nem packázott még eleget velem, nem tett még elégszer próbára, hát dob még nekem valamit. Bírja a csaj, nagyon bírja, na nézzük, mivel fektethetjük két vállra. Hát én meg most is felveszem a kesztyűt!

A cégünk úgy 1,5 éve bajban van. Ezt tudták a tulajdonosok, csak éppen nem vették figyelembe. Aztán egyszer csak tényleg baj lett és most már figyelnek. A megszorító intézkedések sorában a HR kiemelt figyelmet kapott, az 5 fős csapatunk nagyon szúrta valakinek a szemét, így 2 főnek mennie kellett. Nem tudom engem mi védett meg, mert én vagyok a legdrágább elem, és először mindig a legnehezebb zsákot kell kidobni, de én csak költségkeret- és munkaidőcsökkentést kaptam. Az eddigi havi 180 munkaóránkból 100 óra maradt (egy 6 órás kolléga, nevezzük Nellinek, egy 8 órás kolléga, nevezzük Virágnak, és 6 órában én). Mint tudjátok, a cég egyik legnagyobb üzletága a toborzás, ami jelenleg 3 fő helyett 1 toborzóval, Virággal fog üzemelni. Virágnak nyilván segítség kell, de hát ki tud neki segíteni? Nellitől nem várhatom el, hogy többett dolgozzon, így is már gyakran túlórázik, tehát nekem kell segíteni és a 6 órámban kell minimum még egy toborzót is pótolni. Emellé kaptam 2 olyan projektet, amit a teljes létszámmal is lehetetlen lenne megcsinálni határidőre, de így teljesen reménytelen. Így hetek óta motoszkál bennem a kérdés, hogy mit tegyünk. Az opcióink:

1) Megcsináljuk, amit tudunk az új keretek között. Lassúak leszünk, nemet mondunk, késünk, esetleg hibázunk. Remek felületet adunk így arra, hogy mindenki elkezdjen újra panaszkodni a HR-re, mint mielőtt idejöttem. Így aztán a következő elbocsátási körben akár már mi is mehetünk a dolgunkra. Már most is elviselhetetlen nyomást tesznek ránk.

2) Erőnkön felül, sok-sok túlórával mindent megcsinálunk. Mindhárman ilyenek vagyunk, maximalisták, ügyfélközpontúak, profik. Akkor viszont az lesz, hogy nocsak, látjátok, hát ennyi emberrel is megy ez, akkor ez meg is van oldva, nem kell ide több ember és még pénzt is megtakarítunk.

Meg kell találnom az egészséges megoldást vagyis az arany középutat, ahol a HR megbecsülése nem szenved csorbát, de nem égetem ki magunkat és nyitva hagyom az ajtót arra az esetre, hogy amikor rendbe jönek a dolgok, vehessünk fel munkaerőt. Nagyszerű kihívás, nem igaz?

Aztán becsapott a villám azaz Breaking news: Virág lehet, hogy felmond. Amikor ezt közölte péntek délután, lábon hordtam ki egy infarktust. Meg is kérdeztem rögtön a főnököt, hagy erre van-e terv, hogy egy toborzásban élő cégből elmegy az utolsó toborzó, de hát nincsen. No comment. Nekem viszont már van, szerencsére. Erről majd később írok, ha kell.

Aztán ott van a fejemben az a kérdés, hogy én kezdjek-e el állást keresgélni. Ezt már tudjátok, unásig ismételtük, 53 vagyok, esélytelen a magyar (HR) munkaerő piacon. Nincs védőhálom, ha rossz felé indulok és pórul járok, mindent elveszíthetek, amiért egy életen át dolgoztam. Az ország jelen gazdasági helyeztében átlagosan 12-18 hónap állást találni egy tapasztaltabb embernek. Tehát ebben viszonylag kevés reményem van és nem szeretnék negyedszer is elölről kezdeni mindent a semmiből. Furcsa mód, kicsit viszont motivál annak a lehetősége, hogy esetleg segíthetek jó irányba terelni a dolgokat, bár tudjátok, hogy ennél a cégnél semmilyen ráhatásom, beleszólásom, jogosítványom vagy felhatalmazásom nincs, hogy beleszóljak a "nagyok" dolgába. Pedig 26 év tapasztalatát veszik így semmibe, vittem már át céget ilyen időszakon és sikeres voltam benne. Itt is megterveztem és javasoltam létrehozni egy új üzletágat (bele is került az éves célok közé), de persze nincs hozzá erőforrásom, szóval ez is érdekes lesz.

Szóval kérem, hogy szorítsatok. Megoldást kell találnom a céges problémákra és túl kell élnem ezt az időszakot (is). Itt a blogban pedig nyomon követhetitek majd, hogy milyen problémákkal kell majd szembenéznünk és hogy mit és hogyan csinálunk ezek megoldása érdekében. Szép utazás lesz.

8 nap, 3 ország, 4 bakancslista elem kipipálva, ezernyi élmény - Mediterrán hajóút 2025

Hosszú idő után újra itt vagyok, rögtön 2 bejegyzés is lesz, egy jó, meg egy kevésbé jó. Kezdjük a jóval. Ahogy írtam korábban, a 4 borzasztóan nyomasztó és nehéz év után úgy döntöttem, hogy az idei más lesz és minden nehézség ellenére utazni fogok. Mivel 2004-ben nyaraltam utoljára, gondoltam újra megpróbálnám ezt a dolgot. Vagány voltam és egy mediterrán hajóútra fizettem be (bakancslista elem👍). Mivel nem volt senki, aki eljött volna velem (vagy nem akartak, vagy nem engedhetik meg anyagilag) és már ötven is elmúltam, nem akartam várni tovább arra, hogy "majd egyszer", mert az élet eltelik és csak vártunk. Szóval befizettem és június 7-én felültem az utazási iroda buszára, ami Velencébe vitt minket, hogy ott szálljunk fel a MSC hajótársaság közepes méretű Lirica nevű hajójára.

15 fős csoport volt, 8 pár, meg én, de engem, mint introvertált embert ez cseppet sem zavart, kimondottan szeretek egyedül utazni és nem ragaszkodom ahhoz, hogy folyton szórakoztasson valaki. Éjszaka utaztunk Velencébe egy megalázóan kis busszal, ami annyira kényelmetlen volt, hogy arról külön könyvet tudnék írni (a HR-es szenvedései a kisbuszban), de nem teszem. Elég legyen annyi, hogy mire odaértünk, a bokám, ami egyébként a legszebb testrészem még mindig, a háromszorosára dagadt, mert mindkét kézipoggyászt a lábamnál kellett tárolni és a lábam sehogy nem fért el miattuk. Sebaj, kárpótolt a hajó látványa, mert ilyen nagy hajót eddig még csak filmeken láttam. A Lirica 13 fedélzettel rendelkezik, 2000 utast és 900 főnyi személyzetet szállít, 275 méter hosszú, mint megtudtuk ez picit több, mint a Titanic hossza, de csak picit.

Én a 9. fedélzeten kaptam egy külső ablakos kabint, ami meglepően tágas és szép volt, a fürdőszoba pedig nagyobb volt, mint a korábbi panel lakásunké, szóval az tényleg nagyon kellemes élmény volt. Az utazás árában benne van az étkezés, valamint a korlátlan víz, kávé, tea fogyasztás. Én befizettem ugyan egy alkoholmentes csomagra is, amiben volt üdítő, kávékülönlegességek, fagylaltok, alkoholmentes koktélok, bár úgy sejtem, hogy nem használtam ki eléggé ezt a lehetőséget.

Az utat rögtön egy kirándulással kezdtük, ugyanis vasárnap délben befutottunk Montenegro Kotor nevű városának kikötőjébe (bakancslista elem👍). Itt kishajóra szálltunk, hogy a partok mellett meglátogassunk néhány más települést, köztük egy pici szigetet egy templommal és az út során sonka-, sajt-, és bórkostolót is kaptunk, ez volt az utazás fénypontja. Viszont, életemben először olyan hibát vétettem, aminek maradandó nyoma maradt, azaz inkább nem maradt, ugyanis a hajón felejtettem a telefonomat, így egyetlen fényképet sem tudtam készíteni😕 A kishajókázás után visszatértünk Kotorba és sétát tettünk az Óvárosban, gyönyörű hely, egyszer nézzétek meg. Este értünk vissza a Lirica fedélzetére és az öbölből kihajózást már végig videózhattam.

Másnap tengeri nap volt, vagyis végig a nyílt tengeren hajóztunk, egészen csodálatos volt. Felfedeztem a hajó egy pontját, ahol senki nem volt rajtam kívül, ott üldögéltem és néztem a végtelen kék tengert, ami olyan nyugalmat adott, ami nagyon kellett már a zaklatott életembe, egészen mennyei élmény volt.

Aztán kedden reggel megérkeztünk Mykonos szigetére (bakancslista elem👍). Hatalmas szél volt, a telefont majdnem kifújta a kezünkből. Nekem kicsit csalódás volt, mert annyira nyomják ezt a helyet, de igazából nem akkora szám és sokkal kisebb is, mint gondoltam. A városnézés után találtunk egy kellemes éttermet (The Veranda) és ott megebédeltünk, a kilátás isteni volt (a tenger, ahogy a hullámok csapkodják a sziklákat). Aztán még bóklásztunk picit, majd visszatértünk a hajóra.

Másnap érkeztünk meg Santorini szigetére (bakancslista elem👍). Itt szervezett buszos túra keretében ellátogattunk Fira-ba, majd Oia-ba, tényleg csodálatos hely, de nagyon kicsi, nagyon meleg, árnyék sehol, szél nyomokban sem, de a látvány az aztán mindenért kárpótolt minket. Egy végtelenül kedves házaspárral találtunk egy éttermet a hegyoldalban olyan kilátással a Calderára, hogy többször elakadt a szavunk (lásd csatolt kép). Csodás ebédet ettünk és isteni fagylaltkelyhet kaptunk. Majd egy libegő szerű dologgal lehetett visszamenni a kikötőbe (vagy 580 lépcsőn vagy szamárral), nagyon látványos volt, még akkor is, ha 5 olasszal ültem egy kocsiban és a videofelvételről végül le kellett vennem a hangot, mert élvezhetetlen volt a nagy ricsaj miatt😁

Utána megint tengeri nap következett, amikor is egész nap a Café Cornerben dolgoztam, nos igen, eddig bírta ki a munkahelyem nélkülem.

Utolsó nap Ancona városába érkeztünk, ami egy igazán varázslatos olasz városka, a városnézés után itt már egy nagyobb csapattal bandáztunk és találtunk egy kellemes helyet a főtéren, ahol egy kellemeset ittunk és beszélgettünk, mielőtt visszaindultunk a hajóra.

A hajón minden este mentem a színházba, úgy hívták, hogy Broadway Theatre, de olyan színvonalú is volt a műsor, a legjobb énekesek és táncosok minden nap más fantasztikus műsorral. Egy félresikerült produkció volt csak, az illuzionista szereplése, ott minden szokásos sallang megvolt, mint szétfűrészelt nő, meg eltünés/csere, hát mondjuk, hogy egynek jó volt.

Az ételekről csak szuperlatívuszokban tudnék beszélni, ami nagy dolog, mert én extra válogatós vagyok. A hajó belső terei csodálatosak voltak, az egyetlen amivel nem tudtam megbarátkozni, az az volt, amikor a fedélzeten oldalanként 200 ember feküdt egymástól 5 cm-re lévő napozó ágyakon (na, én nem voltam köztük), mint a halpiac😁

Szólnom kell még az idegenvezetőről. Nos, hát ő egy nagy mázlista, hogy ilyen utakat csinálhat, mert idegenvezetőnek egészen csapnivaló volt. Soha nem tudta, hol a csoport másik vége (15 emberről beszélünk, nem 80-ról), nem figyelt arra, ha felfelé mentünk és a kevésbé egészségesek és fittek lemaradtak vagy elkeveredtek. Ha egy utas nem jelent meg ott, ahol kellett, akkor nem kereste. Nekem az első találkozónak csak időpontját mondta meg, a helyét nem, nem is voltam ott, mert nem találtam őket sehol, és majdnem lemaradtam a befizetett kotori kirándulásról. Velem úgy nagyjából nem foglalkozott, ami nem tragédia, de a többiek is sokat panaszkodtak. Nem szoktam magamat dícsérni, de én annak idején minimum 6x jobb idegenvezető voltam, igaz, engem mindig dícsértek is az utasok és panasz nem érkezett rám 5 év alatt, csak egyetlen egyszer (az is egy pikírt tévés személyiség volt, akinek semmi nem volt jó (meleg van, süt a nap, nem süt a nap, fúj a szél, nem fúj a szél, miért volt földrengés, magas a hegy, alacsony a hegy, vizes a víz, jaj nekem).

Voltam még koktélpartin a kapitánnyal (ez véletlen volt) és megnyertem a MasterChef versenyt😊

Visszafelé ugyanazzal a busszal jöttünk, de itt már okosabban pakoltam és elfért a lábam is. Viszont egész úton ömlött ránk a jéghideg a légkondiból, így keddre olyan beteg lettem, amilyen 2002-ben voltan utoljára, ugyanis akkor voltam legutóbb lázas. Ráadásul órákon át olyan rosszul voltam, hogy az csak na. Mára már jobb, de hangom az még nincs, igaz, egyedül vagyok egész hétvégén, úgyhogy nem kell beszélgetnem senkivel😊.

Szóval akciódús 8 nap volt, csodás élményekkel  és nagyszerű emberekkel, nem bántam meg, és mennék még ilyen útra később is nagyon szívesen.

Túlóra és NAV meg a fényfüzérek

Nem egészen 3 év kellett, hogy ezen a munkahelyen is utólérjen az esti meg a hétvégi munka. Az elmúlt 2 hétben rendszeres volt, hogy késő este, illetve vasárnap dolgoznom kelljen. Pont az előző bejegyzésben írtam, hogy most ehhez nincs motivációm. De persze ez nem motiváció kérdése. Csupán egész más úgy dolgozni, hogy szenvedéllyel és flowban teszed, mint ha muszáj, hiszen az előbbinél nem éled meg ezt negatívumként vagy teherként, az utóbbinál meg nehéz felkelni a kanapéról és este 9-kor nekiülni dolgozni. Ez persze cseppet sem panasz. Az, hogy sok munka van, azt is jelenti, hogy jó feladatok vannak és ezzel együtt itt a remény, hogy egyszer itt is végre a helyemen fognak kezelni.

Kedves barátom(?) a NAV most jött rá, hogy volt egy időszak, amikor nem munkám (2021-ben) és most találták ki, hogy amit akkor nem fizettem be, azt legyek szíves most befizetni. Ugyanis, amikor nem dolgozol, egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetned és így biztosítási jogviszony nélkül így vehetesz igénybe orvosi ellátást. Én utoljára 2002-ben vettem igénybe orvosi ellátást, de ettől persze ez rám is vonatkozik. A hiba ott van, hogy egy elmarasztaló levelet küldtek, miközben én dokumentumokkal tudom igazolni, hogy a munkám elvesztése után három alkalommal is megkíséreltem bejelentkezni az egészségügyi szolgáltatási járulék fizetésére, de mindháromszor elutasítottak azzal, hogy van biztosítotti státuszom, így esetemben ez teljesen felesleges. Negyedszer már nem próbálkoztam. Most viszont felébredtek, jó gyorsak az ellenőrzésben...... De jó gyerek vagyok, befizettem természetesen visszamenőleg. Persze vicces a levél, mert jelenidőben fogalmaz - Önnek nincs aktív biztosítotti státusza - és még csekket is küldtek, hogy fizessem havonta a meghatározott összeget. Itt egy pillanatra megállt volna a szívem (te jó ég, lehet hogy 3 éve nem vagyok bejelentve?) ha nem vagyok HR-es, de persze tudom hol lehet ellenőrizni és ott megnyugodva tapasztaltam, hogy nincs ilyen jellegű probléma. 

Mivel az elmúlt négy évben a sok negatív történés miatt szinte csak léteztem, de nem éltem, úgy döntöttem, hogy idén ez máshogy kell, hogy legyen. 4 utazást terveztem az évre és kacérkodom egy ötödik gondolatával, ebből 3 bakancslistás. Az első már ki is van fizetve és júniusban lesz, de nem iszok előre a medve bőrére, hiszen tavaly vagy három utazásom hiusúlt meg ilyen-olyan okból. Úgyhogy majd akkor mesélek róla, ha már hazajöttem😀 De ha minden úgy megy, ahogy el van tervezve, akkor ebben az évben 8 országban is megfordulok (ebből 2 lesz új). Ebben nincs benne persze Anglia, hiszen ott havonta (többször) járok-kelek. 

Ezen a nyáron azt hiszem nem fogok gyümölcskertészként tündökölni, a palántáim minden erőfeszítés ellenére kicsik maradtak, nem tudom lesz-e belőlük valami. Viszont a kertet végre átépítem, én, sajátkezűleg, egyedül, mindent megvettem hozzá, csak időm nincs rá, de hát majd legfeljebb jó sokáig készül. Őszre meglesz😄 Most nyílnak a bazsarózsák és a nosztalgia rózsabokromon vagy 200 bimbó van. Termés viszont még egyik bébi gyümölcsfán sem lesz. Egy elfagyott, egyet megettek a kártevők, a többi meg szép, virágzott is, de nincs jele annak, hogy termés is lesz rajta, bár a cseresznyefán van 1 szem cseresznye. Sebaj majd jövőre, várok türelemmel. Silvi és Normi (az ezüst és normand fenyőim) - talán ezt kompenzálva - gyönyörűen nőnek.

A fenyőfákról jut eszembe, hogy korábban a szomszéd kölykök folyton átrúgták a labdát hozzám. Én általában visszadobtam, de volt hogy nem, mert már feldühítettek. Erre a megoldás született, hogy átmásznak a kerítésen és elviszik. De nem csak a labdát. Elvittek cserepes növényeket, meg a 2 fenyőfáról az égősorokat. Anyukájuk csak nézett, mikor szóltunk neki, de azóta a gyerekeket nem engedi ki a kertbe. Mindenki üdvözölte ezt a döntést a környéken, mert kiderült, hogy minden szomszédos kertben jártak már és elcsentek ezt-azt, meg kárt okoztak itt-ott. De az viszont nem jó érzés, hogy lakattal kell zárnom a kisházat és kamerát kell felszerelnem, ez nem ilyen környék volt ezelőtt.

Deja vu

Amikor idejöttem ehhez a céghez lassan 3 éve, látva, hogy milyen állapotok vannak, világmegváltó tervekkel indultam el. Aztán szépen lassan, napról napra keservesen megtanultam, hogy egy KKV az egy különleges "állatfaj", teljesen másképpen működik, mint bármelyik más cég és az én tudástáramra itt nincs szükség. Így aztán szépen lassan hozzászoktam, hogy korábban 23 év alatt megszokott dolgok itt nem működnek. 

Régebben HR vezetőként teljes felhatalmazással és döntési jogkörrel dolgoztam a vezetés egyenrangú üzleti partnereként. Itt a HR egy admin funkció és legfeljebb azt dönthetem el egyedül, hogy melyik nap megyek be az irodába vagy hogy milyen betűtípussal írhatok meg egy szerződést.

Korábban volt ráhatásom az embereim bérezésére és juttatásaira, most ebben is csak az ügyvezető dönt és mivel a HR csupán csak egy támogató funkció (és nem hoz bevételt??????), a csapatom bérezése kritikán aluli.

De képzeljétek, az új főnököm, aki most került be a vezetésbe és egy végtelenül okos és intelligens fickó, most ugyanolyam világmegváltó tervekkel állt elő, mint annak idején a belépésemkor én. Minden tiszteletem az övé. Egyrészt jó, hogy van még egyetlen egy ember a cégnél, aki a fejlődés híve és hasonlóan gondokozik, mint én. Másrészt szintén ő az egyetlen aki, elismeri és értékeli a tudásom és próbál engem is felhúzni és motiválni, amit maximálisan díjazok tőle. Én ugyan hiábavalónak érzem a próbálkozásait, annyira beleszoktam már ebbe a semmilyen állapotba, hogy már nem érzem, hogy érdemes próbálkozni bármivel. Ő viszont még igen. Aztán talán lassan-lassan majd ő is rájön, hogy itt semminek nincs értelme és visszasüpped a motiválatlanságba, mint mindenki más. Minek megfeszülni, ha úgyis kapunk fizetést minden hónapban, ha nem erőltetjük meg magunkat. Pedig nagyon jó céget lehetne ebből csinálni, az alapanyag nagyon ígéretes. Szeretek építkezni, éppenséggel abban vagyok a legjobb. De itt már feladtam. Kíváncsi vagyok hogy a főnököm meddig jut el és mit ér el, bízom benne nagyon, de szerintem a tulajdonosokkal szemben ő is kevés lesz. 

Ma azaz vasárnap dolgoznom kéne. Sokat. Az előző "életemben" ezt nem éreztem tehernek soha. Itt sajnos nem tudom rávenni magam. Az, hogy szenvedélyből és szenvedéllyel dolgozzak, már a múlté. Remélem még visszajön ez az érzés valahol, valamikor, mert nagyon-nagyon hiányzik. 

Legyen csodás napotok!

Délibáb

Egy hétig abban a boldog tudatban éltem, hogy talán van kiút a jelenlegi helyzetemből. Azt már írtam, hogy megkerestek egy megtisztelő feladattal Angliából, volt is levélváltás meg interjú időpont, aztán bizony hagyományos ghosting áldozata lettem, a hölgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. A fejvadászoknál ez egyre gyakoribb mostanában, állítólag szegényeknek nincs idejük mindenkinek visszajelezni. Ezt most nem kommentelem... Na, de ha elmarad egy interjú, mert a kezdeményező fél részéről már nem áll az alku, akkor azért illene szólni, hogy ne üljön szegény interjúalany kiöltözve, kisminkelve a képernyő előtt mindenre készen, feleslegesen. Persze rákérdeztem arra, hogy mi történt, de választ nem kaptam. Ennyi volt a nagy kaland.

Ezzel egy időben megkerestek egy nagyobb HR szolgáltató cégtől, hogy HR igazgatót szeretnének felvenni és az én hátterem (ez a részlet később fontos lesz) nagyon megfelel a pozíció követelményeinek. 3 év után egy ilyen lehetőség persze megdobogtatta a szívemet. Végre a helyemre kerülhetek, végre valaki meglátta, hogy többre is képes vagyok annál a papírtologatásnál, amit most csinálok. Boldog és büszke voltam egyszerre. Eljött az interjú napja, szerintem jól is sikerült, bár rettenetesen furcsa volt, hogy egyetlen kérdést sem tehettem fel, pedig néhány információ nagyon jól jött volna. Aztán 2 nap múlva elutasítottak, mondván, hogy volt olyan a jelöltek között, aki jobb iparági tapasztalattal rendelkezik és velük folytatja az ismerkedést a vezérigazgatónő (aki egyébként fénykép alapján igencsak ellenszenves volt). Egy HR szolgáltató céghez kerestek, ahová én a 26 éves HR gyakorlatommal mentem volna, amiből az utolsó 3 év mondjuk HR szolgáltató..... persze, biztosan sokan tolonganak hasonló cipőben. Szóval ez volt a kamu rész, teljesen ellentmondásban volt azzal, amit korábban "eladtak" nekem. A másik bibi, ami miatt viszont nem lehet elutasítani, az az életkorom volt. Mert bár a LinkedInről nem lehet kiszámolni, az önéletrajomból sem (na jó, ki lehet, de oda kell figyelni a részletekre), viszont be kellett regisztrálnom a céghez és a második kötelező kérdés a születési idő volt. Amióta megtapasztaltam, hogy a korom mekkora akadály, ilyenkor mindig elgondolkozom azon, hogy nem írom be az igazat. De aztán mindig az jut eszembe, hogy ez kideríthető, nehogy gond legyen később, így aztán igazat mondok és bízom abban, hogy nem ez a döntő faktor. Nos, hölgyeim és uraim, ez egy kapitális hiba. Ennyit az előrelépésről és a régi életem visszaszerzéséről.

Szóval maradok itt és napi több millió agysejtem pusztul el a szerződésmódosításokkal meg a szabadságjóváhagyással, meg hogy gofrit süssünk-e a nemzetközi gofri napon vagy sört igyunk-e a nemzetköri sör napon. Kihívó, embert próbáló, igazi challenge minden nap. I love my job😀

Szerencsére nem vettem a lelkemre egyiket sem (annyira). Csak vonakodok elfogadni azt, hogy bár már a B oldalon vagyok, azért még lehetne hasznomat venni és mégsem kell sehol sem a tudásom, sem a tapasztalatom. Mondogatom magamnak, hogy jó dolgom van, kapok fizetést (jóval kevesebbet, mint régen), nem kell minden nap bemenni az irodába, kedvesek a kollégák és az új főnököm szerint nem szabad engem elveszíteniük. Ez is valami. Bár boldoggá nem tesz.

Most éppen fánkot sütök, tegnap magokat vetettem palántázáshoz (koktélparadicsom, pritamin paprika, kaliforniai paprika, görögdinnye, bazsalikom, karalábé, a bőség zavara), az élet megy tovább.

Minden jót kívánok mindenkinek.