Tegnap egy nagyon kedves barátommal beszélgettünk, aki még így 2,5 hónap után is nagyon mérges amiatt, ami velem történt és rettenetesen haragszik a gyárigazgatóra, mert szerinte ez az egész nem volt fair. Nem, valóban nem, de egy elbocsájtás vagy létszámleépítés sosem az. Mindig van egy gazdasági vagy pénzügyi megfontolás, és ha vágni kell, akkor vágnak. Ha van mit levágni, akkor jó, de ha egy szervezet már úgy le van csupaszítva mint a miénk, akkor nincs honnan vágni (bár jó néhány kolléga a döntésen felháborodva felhívott még áprilisban és mondta, hogy nekik lennének ötleteik arra, hogy ki lehetne elküldeni és hol lehetne spórolni, és persze nekem is lett volna....). Megnyugtattam, hogy én is haragszom, éppenséggel egyre jobban nő a haragom, minél jobban látom a helyzetem kilátástalanságát. Számomra is elfogadhatatlan a döntés, de ettől még megtörtént. Az, hogy valaki vagy valakik egy tollvonással döntenek az életedről, az nem kellemes élmény. Nekik egy szám vagy vagy egy pozíció, de közben egy élő embertől vesszük el a lehetőségeit, talán az utolsókat. A fodrászom azt mondta (hozzá jár az igazgatóasszony is) hogy az igazgató reméli, hogy így ki tudok teljesedni meg megtalálom magam. Ez mekkora álszent szemét egy bullshit....... már bocsánat a nyelvezetért, de itt tényleg eldurran az agyam...... Amúgy elhiszem, hogy tényleg ezt gondolja és ezt jószándékból teszi. Ez csak azt bizonyítja, hogy fogalma nincs az álláspiaci helyzetről.
A beszélgetés amúgy bennem azokat dolgokat erősítette meg, amit én ezekből a helyzetekből tanultam.
Először 2002-ben kerültem teljesen váratlanul az utcára. A Nokiának a HR 20%-át kellett leépítenie, ebben estünk bele mi négyen. Akkor persze ez teljesen máshogy történt, na de nem is lehet összehasonlítani egy Nokiát és egy Tredegart/Fitesat. Ott nem volt előre megírva a dokumentum, csak az alapok, a 3 főnököm velem beszélte meg, mi kerüljön a a munkaviszony megszüntetéséről szóló dokumentumba. Megkaptam mindent, ami kötelező volt természetesen, volt pár havi extra kifizetés és a megbeszélésünk alapján kifizették 1) az akkori egyetemi tandíjamat, 2) az akkor folyamatban lévő OKJ-s tanfolyamom teljes díját. 3) Elhozhattam a telefonomat (kommunikátor, akkor az egy nagyon drága csoda volt és csak megjegyzem, még hibátlanul működik ma is). 4) Bejárhattam nyomtatni és önéletrajzot írni. 5) Fizettek egy 6 hónapos outplacement-et. Ez utóbbi volt a legnagyobb segítség. Egy pszichológus segítségével feldolgozni azt, ami történt, visszanyerni az önbizalmadat lépésről lépésre, miközben minden segítséget megkapsz ahhoz, hogy állást találj mielőbb, van kivel megbeszélned a háborgó gondolataidat és van aki rávezet arra, hogy mire lehetsz büszke és mik az erősségeid. Ennek az értéke felbecsülhetetlen. A Nokia pedig rászánta a pénzt, az időt, hogy ne engedje el a kezed és segítsen ahogy tud a kialakult helyzetben. Csodásak voltak, a mai napig végtelenül hálás vagyok nekik ezért is, na meg azért is, hogy 3 csodás évet tölthettem velük. Az outplacement alatt tanultakat még mindig gyakorlom és nagy szeretettel emlékszem a folyamatban résztvevő segítőimre.
Később, amikor a GE-ben kezdtem dolgozni, pont leépítéssel kezdtünk. Mivel ez velem már megtörtént, sokkal érzékenyebb voltam erre, mint bárki más. Nagyon büszke vagyok arra, hogy maga a folyamat sikeresnek volt mondható. Ragaszkodtam az outplacement biztosításához a leépítésre kerülő csoportoknak, mi magunk állást kerestünk az embereknek, páran picit korábban nyugdíjba mentek, de a nagy többség sorsa jól elrendeződött. Volt, aki nem akart együttműködni nagy sértettségében, az ő kezét sajnos el kellett engednünk. Először akkor tanultam meg, hogy egy leépítésnél nem csak azt kell nézni, hogy mi a célja és hogy a végrehajtás terve meghozza-e a várt eredményt, hanem azt is, hogy akiket el akarunk küldeni, azok milyen esélyekkel indulnak álláskeresőként. Az már a 2004-es Magyarországon is egyértelműen látható volt, hogy a 45 éven felüliek elhelyezkedési esélyei bizonyos szakterületeken igen korlátozottak, ha nem lehetetlenek. Azóta minden általam végzett létszámcsökkentésnél erre fordítom a legnagyobb figyelmet, hiszen emberéletekkel játszani nincs jogom.
Ennek vizsgálata maradt el az én elküldésemkor. Ha onnan közelítjük meg, hogy mennyi tapasztalatom van és milyen talpraesett és jó HR-es vagyok (bocsi, ez igen csak álszerény, de állítólag így van), akkor én sem aggódnék magamért. De ha hozzá veszem, hogy elmúltam 45 és a 22 év gyakorlatommal egy olyan szakmában kívánok elhelyezkedni, ahol a követelmény nagyon max. 3-5 év gyakorlat és csupa Y meg Z generációs végzi a toborzást, akkor bizony az esélytelenek nyugalmával kell indulnom és bíznom abban, hogy egyszer csak lesz egy nagyon vagány cég, akik előnynek fogják fel a tapasztalatomat és megkockáztatnak 😀 Egyébként azt vettem észre, hogy pont ezt teszem, vagyis az esélytelenek nyugalmával végzek egy munkát (merthogy az álláskeresés is munka), aminek sosem lesz eredménye. Beleölök pár órát a hirdetésre szabott önéletrajzba meg kísérőlevélbe, elküldök pár jelentkezést már csak amiatt, hogy ugye mégiscsak álláskereső vagyok, de nem is várok választ. Emlékszem, 10-11 éve a nagy álláskeresésemben a telefonomat sosem engedtem ki a látókörömből, még a WC-re is magammal vittem nehogy akkor hívjon valaki állásügyben, amikor nem tudom felvenni. Most van, hogy nem is tudom hol a telefonom akár egy fél napig, de nem is hív senki. A tény, hogy csak olyan álláshirdetésekre jelentkezem, amire biztosan megfelelek és semmi válasz nem jön, de SEMMI, az azt mutatja, hogy rögtön félredobják, kiszórják az anyagomat. Ha egy interjú után szórnak ki, akkor legalább volt egy esélyed és nem feleltél meg. De így, alapból kiszórva lenni lélekölő. Tudom, hogy működik ez, mert sajnos én is ezt csináltam egy időben. Ha valaki túl jó az adott munkára vagy több, mint amit keresel, nem hiszed, hogy neki jó lenne az a munka, nem hiszed hogy számára ez motiváló lehet (meg azt gondolod, hogy sok pénzt akar) ezért nem is veszed úgy, hogy jó jelölt. Én sok embert "kiszórtam" így fiatal HR-es koromban, aztán megtanultam, hogy ez nem mindig jó megközelítés. vagy azért, mert így egy extra motivált embert kapok, aki tudja hogy több, mint a meghirdetett állás, de azért jelentkezik, mert ez érdekli és ezt szeretné csinálni, vagy - és ezt sem szabad elhanyagolni - lehet hogy ez az állás lenne neki a "life line" ami megmenti és az ily módon megmentett embereknél lojálisabbat nehezen talál az ember. Itt vagyok élő példának én. A 10 évvel ezelőtti 2 évig tartó álláskeresésem utolsó hónapjában nem volt mit ennem, csak heti fél kiló kenyérre futotta (de minden számla be volt fizetve katonásan!) Aztán felvett ez a cég. Jól éreztem magam? Nem mindig. Boldog volt ez a 10 év és csak szép emlékeim vannak? NEM. Sőt. Többször volt rossz, mint jó. Minden évben új főnök, az előléptetésem ugrott, ahogy lecserélődött a kinti felső vezetés, nem kaptam a visszajelzést a munkámról, egy kedves munkatárs legalább 8 éven keresztül zaklatott, kínzott és megalázott (igen, bullying) amit hiába jelentettem, senkit nem érdekelt (illetve senki nem mert ellene fellépni), az utolsó félévben pedig már főnököm se volt. Ehhez jött a heti 60-80 munkaóra, átdolgozott hétvégék és szabadságok......jesszusom, ha tovább írom, rájövök, hogy tulajdonképpen rossz volt......és maradtam, az emberekért és mert imádom a munkámat....hűség, pont annyit ért (de megvan a 10 éves évfordulóra a komplett kerti grill....Köszönöm!)
Amúgy az alapból kiszórásról jut eszembe egy vicces történet. Volt egy cég, akik kimondottan engem akartak megszerezni az azonos cégprofil és egyebek miatt jó párszor ez elmúlt években. Én viszont nem akartam őket. Kiderült, hogy véletlenül mégis jelentkeztem az ő hirdetésükre, amit egy tanácsadó cég adott fel (a munkavégzés helyénél a hirdetésben kicsit csaltak, így nem tudtam beazonosítani a névtelen céget). Ők azonban nem találtak alkalmasnak a feladatra. Persze a mai napig nem kaptam semmilyen visszajelzést, pedig 2 hete dolgozik már az újonnan felvett emberük.
Kicsit tanácstalan vagyok, hogy hogyan tovább. Érzem, hogy hosszú távon be kell rendezkednem a semmire, vagyis arra, hogy nem dolgozom. Ez azonban nekem nem elfogadható, valamit csinálnom kell.
Ha bárkinek van ötlete, ne tartsa magában, ideiglenesen ingyen is nagyon szívesen csinálok bármit és segítek bárkinek, csak ne kelljen egész nap a 4 falat bámulni😂
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése