Vissza a kezdőpontra

Ma odáig jutottam, hogy ez nem fog menni. Nem maradhatok itt és nem dolgozhatok 6 fizetett óráért 8-10 órát teljes bizonytalanságban, úgy, hogy ez is bármelyik nap megszünhet. Négy év nyomorúság és depresszió után végre kimásztam a gödörből és elkezdtem létezés helyett élni, erre jön ez az egész leépítés meg munkabércsökkentés dolog és újra ott vagyok a gödör alján, megint bizonytalan vagyok, rettegetek, a motivációm a -2-es szinten van és ma, amikor gyötrelmes elhatározást követően nekiültem állást keresni, már az első hirdetésnél pánikrohamot kaptam. Én képtelen vagyok még egyszer ezt végigcsinálni, hónapokig, évekig minden remény nélkül keresgélni, rettegni attól, hogy mi lesz, ha nem kapok állást egyáltalán, vagy mi lesz ha kapok, de még rosszabb lesz, mint ez. Most sajnos nincs annyi tartalékom, hogy kihúzzam 12-24 hónapig (az álláskeresés átlagos ideje a szakmámban és életkoromban), hiszen eddig is csak a korábbi fizetésem felét kerestem, most meg már annak is csak a 75%-t. Tehát nekiindulni is kockázatos, meg ebben a szituációban maradni is, csak más-más okokból. A legrosszabb, hogy nincs kivel ezt érdemben megbeszélni. Lehet, hogy most kéne szakemberhez fordulnom, de hát ugye az pénzbe kerül, nekem meg talán éppen elég lesz a fizetésem a havi kiadásokra. Szóval most nagyon erősen kéne valami, ami a víz felett tart, de még nem tudom mi lesz az.

Válság és szórjuk a pénzt

Na jó, munkaidőben nem szoktam írni, de ma kiverték nálam a biztosítékot. Gyakran kell önéletrajzokat anonimizálnunk, ami azt jelenti, hogy úgy küldeni a CV-t a megrendelőnek, hogy nincsenek benne kapcsolati adatok (hogy a megrendelő ne tudja "ellopni" a jelöltet, hanem rajtunk keresztül tudjon csak "hozzáférni"). A cégnek van 2 Adobe előfizetése, amiből egy az egyik elbocsátott kollégánkhoz volt rendelve. Most, hogy ő nincs, elveszik tőlünk az előfizetést és egy olyan hölgynek adják, aki alig elérhető, tehát ha nekünk segítség kell tőle ebben a témában, akkor lehet, hogy napokat kell majd várni. Na, ezen elfüstölt az agyam. Már ott voltam, hogy egye meg őket a fene, kifizetem a havidíjat én, aztán Virág megnyugtatott, hogy neki van más módszere az anonimizálásra vagyis a PDF szerkesztésre, meg közben én is találtam pár használható opciót. De ettől még dühít, hogy egy pénzügyi válság közepén mégis tartunk családi napot (4-6 millió) és karácsonyi partit (6 millió), de mégis elküldtünk embereket, csökkentettünk munkaidőt és munkabért és nem tudunk kifizetni havi 20ezer forintot egy Adobe előfizetésre??????? Kik vezetik ezt a céget?

Én ebben az évben saját pénzből kifizettem kb. 3 tréningement és konferenciámat nagyjából 120 ezer forint értékben, szakkönyveket veszek, szintén saját pénzből, én vettem a cégnek CafeteriaTrend előfizetést (70 ezer), mert a cégnek ugye nagyon rosszul megy. De nagyon úgy érzem, hogy én valami más filmet nézek, mint ők. Nektek nem ez az érzésetek? Tudom, hogy balek vagyok, de hát valahogy meg kell tartanom a munkámat, mégis úgy érzem, hogy valami álomvilágban élek, amiből ki kéne engem rángatni. Egyszer már elkövettem azt a hibát, hogy azt hittem, hogy egy HR vezető nem lehet része a leépítésnek, úgyhogy lehet, hogy a korábbi hibából tanulva most már bőszen állást kéne keresnem? Ti mit gondoltok? Megér ez a cég még bármi befektetést (idő, pénz, energia) a részemről, vagy kezdjek el sürgősen menekülni a sűlyedő hajóról?

Az 5. rossz év elkezdődött

A megígért 2 bejegyzésből álljon itt a 2. vagyis a kevésbé jó.

Az elmúlt 4 évben csak szinte kizárólag rossz dolgok történtek velem - szuper munka elvesztése 10 év után, 2 autóbaleset, 1 itthoni baleset, 2 elvesztett hozzátartozó, 2 elvesztett nagyon fontos barát, ellopott pénz és a többi. Reméltem, hogy véget ér a sorozat, de úgy tűnik nem. Az élet még mindig úgy gondolja, hogy nem packázott még eleget velem, nem tett még elégszer próbára, hát dob még nekem valamit. Bírja a csaj, nagyon bírja, na nézzük, mivel fektethetjük két vállra. Hát én meg most is felveszem a kesztyűt!

A cégünk úgy 1,5 éve bajban van. Ezt tudták a tulajdonosok, csak éppen nem vették figyelembe. Aztán egyszer csak tényleg baj lett és most már figyelnek. A megszorító intézkedések sorában a HR kiemelt figyelmet kapott, az 5 fős csapatunk nagyon szúrta valakinek a szemét, így 2 főnek mennie kellett. Nem tudom engem mi védett meg, mert én vagyok a legdrágább elem, és először mindig a legnehezebb zsákot kell kidobni, de én csak költségkeret- és munkaidőcsökkentést kaptam. Az eddigi havi 180 munkaóránkból 100 óra maradt (egy 6 órás kolléga, nevezzük Nellinek, egy 8 órás kolléga, nevezzük Virágnak, és 6 órában én). Mint tudjátok, a cég egyik legnagyobb üzletága a toborzás, ami jelenleg 3 fő helyett 1 toborzóval, Virággal fog üzemelni. Virágnak nyilván segítség kell, de hát ki tud neki segíteni? Nellitől nem várhatom el, hogy többett dolgozzon, így is már gyakran túlórázik, tehát nekem kell segíteni és a 6 órámban kell minimum még egy toborzót is pótolni. Emellé kaptam 2 olyan projektet, amit a teljes létszámmal is lehetetlen lenne megcsinálni határidőre, de így teljesen reménytelen. Így hetek óta motoszkál bennem a kérdés, hogy mit tegyünk. Az opcióink:

1) Megcsináljuk, amit tudunk az új keretek között. Lassúak leszünk, nemet mondunk, késünk, esetleg hibázunk. Remek felületet adunk így arra, hogy mindenki elkezdjen újra panaszkodni a HR-re, mint mielőtt idejöttem. Így aztán a következő elbocsátási körben akár már mi is mehetünk a dolgunkra. Már most is elviselhetetlen nyomást tesznek ránk.

2) Erőnkön felül, sok-sok túlórával mindent megcsinálunk. Mindhárman ilyenek vagyunk, maximalisták, ügyfélközpontúak, profik. Akkor viszont az lesz, hogy nocsak, látjátok, hát ennyi emberrel is megy ez, akkor ez meg is van oldva, nem kell ide több ember és még pénzt is megtakarítunk.

Meg kell találnom az egészséges megoldást vagyis az arany középutat, ahol a HR megbecsülése nem szenved csorbát, de nem égetem ki magunkat és nyitva hagyom az ajtót arra az esetre, hogy amikor rendbe jönek a dolgok, vehessünk fel munkaerőt. Nagyszerű kihívás, nem igaz?

Aztán becsapott a villám azaz Breaking news: Virág lehet, hogy felmond. Amikor ezt közölte péntek délután, lábon hordtam ki egy infarktust. Meg is kérdeztem rögtön a főnököt, hagy erre van-e terv, hogy egy toborzásban élő cégből elmegy az utolsó toborzó, de hát nincsen. No comment. Nekem viszont már van, szerencsére. Erről majd később írok, ha kell.

Aztán ott van a fejemben az a kérdés, hogy én kezdjek-e el állást keresgélni. Ezt már tudjátok, unásig ismételtük, 53 vagyok, esélytelen a magyar (HR) munkaerő piacon. Nincs védőhálom, ha rossz felé indulok és pórul járok, mindent elveszíthetek, amiért egy életen át dolgoztam. Az ország jelen gazdasági helyeztében átlagosan 12-18 hónap állást találni egy tapasztaltabb embernek. Tehát ebben viszonylag kevés reményem van és nem szeretnék negyedszer is elölről kezdeni mindent a semmiből. Furcsa mód, kicsit viszont motivál annak a lehetősége, hogy esetleg segíthetek jó irányba terelni a dolgokat, bár tudjátok, hogy ennél a cégnél semmilyen ráhatásom, beleszólásom, jogosítványom vagy felhatalmazásom nincs, hogy beleszóljak a "nagyok" dolgába. Pedig 26 év tapasztalatát veszik így semmibe, vittem már át céget ilyen időszakon és sikeres voltam benne. Itt is megterveztem és javasoltam létrehozni egy új üzletágat (bele is került az éves célok közé), de persze nincs hozzá erőforrásom, szóval ez is érdekes lesz.

Szóval kérem, hogy szorítsatok. Megoldást kell találnom a céges problémákra és túl kell élnem ezt az időszakot (is). Itt a blogban pedig nyomon követhetitek majd, hogy milyen problémákkal kell majd szembenéznünk és hogy mit és hogyan csinálunk ezek megoldása érdekében. Szép utazás lesz.

8 nap, 3 ország, 4 bakancslista elem kipipálva, ezernyi élmény - Mediterrán hajóút 2025

Hosszú idő után újra itt vagyok, rögtön 2 bejegyzés is lesz, egy jó, meg egy kevésbé jó. Kezdjük a jóval. Ahogy írtam korábban, a 4 borzasztóan nyomasztó és nehéz év után úgy döntöttem, hogy az idei más lesz és minden nehézség ellenére utazni fogok. Mivel 2004-ben nyaraltam utoljára, gondoltam újra megpróbálnám ezt a dolgot. Vagány voltam és egy mediterrán hajóútra fizettem be (bakancslista elem👍). Mivel nem volt senki, aki eljött volna velem (vagy nem akartak, vagy nem engedhetik meg anyagilag) és már ötven is elmúltam, nem akartam várni tovább arra, hogy "majd egyszer", mert az élet eltelik és csak vártunk. Szóval befizettem és június 7-én felültem az utazási iroda buszára, ami Velencébe vitt minket, hogy ott szálljunk fel a MSC hajótársaság közepes méretű Lirica nevű hajójára.

15 fős csoport volt, 8 pár, meg én, de engem, mint introvertált embert ez cseppet sem zavart, kimondottan szeretek egyedül utazni és nem ragaszkodom ahhoz, hogy folyton szórakoztasson valaki. Éjszaka utaztunk Velencébe egy megalázóan kis busszal, ami annyira kényelmetlen volt, hogy arról külön könyvet tudnék írni (a HR-es szenvedései a kisbuszban), de nem teszem. Elég legyen annyi, hogy mire odaértünk, a bokám, ami egyébként a legszebb testrészem még mindig, a háromszorosára dagadt, mert mindkét kézipoggyászt a lábamnál kellett tárolni és a lábam sehogy nem fért el miattuk. Sebaj, kárpótolt a hajó látványa, mert ilyen nagy hajót eddig még csak filmeken láttam. A Lirica 13 fedélzettel rendelkezik, 2000 utast és 900 főnyi személyzetet szállít, 275 méter hosszú, mint megtudtuk ez picit több, mint a Titanic hossza, de csak picit.

Én a 9. fedélzeten kaptam egy külső ablakos kabint, ami meglepően tágas és szép volt, a fürdőszoba pedig nagyobb volt, mint a korábbi panel lakásunké, szóval az tényleg nagyon kellemes élmény volt. Az utazás árában benne van az étkezés, valamint a korlátlan víz, kávé, tea fogyasztás. Én befizettem ugyan egy alkoholmentes csomagra is, amiben volt üdítő, kávékülönlegességek, fagylaltok, alkoholmentes koktélok, bár úgy sejtem, hogy nem használtam ki eléggé ezt a lehetőséget.

Az utat rögtön egy kirándulással kezdtük, ugyanis vasárnap délben befutottunk Montenegro Kotor nevű városának kikötőjébe (bakancslista elem👍). Itt kishajóra szálltunk, hogy a partok mellett meglátogassunk néhány más települést, köztük egy pici szigetet egy templommal és az út során sonka-, sajt-, és bórkostolót is kaptunk, ez volt az utazás fénypontja. Viszont, életemben először olyan hibát vétettem, aminek maradandó nyoma maradt, azaz inkább nem maradt, ugyanis a hajón felejtettem a telefonomat, így egyetlen fényképet sem tudtam készíteni😕 A kishajókázás után visszatértünk Kotorba és sétát tettünk az Óvárosban, gyönyörű hely, egyszer nézzétek meg. Este értünk vissza a Lirica fedélzetére és az öbölből kihajózást már végig videózhattam.

Másnap tengeri nap volt, vagyis végig a nyílt tengeren hajóztunk, egészen csodálatos volt. Felfedeztem a hajó egy pontját, ahol senki nem volt rajtam kívül, ott üldögéltem és néztem a végtelen kék tengert, ami olyan nyugalmat adott, ami nagyon kellett már a zaklatott életembe, egészen mennyei élmény volt.

Aztán kedden reggel megérkeztünk Mykonos szigetére (bakancslista elem👍). Hatalmas szél volt, a telefont majdnem kifújta a kezünkből. Nekem kicsit csalódás volt, mert annyira nyomják ezt a helyet, de igazából nem akkora szám és sokkal kisebb is, mint gondoltam. A városnézés után találtunk egy kellemes éttermet (The Veranda) és ott megebédeltünk, a kilátás isteni volt (a tenger, ahogy a hullámok csapkodják a sziklákat). Aztán még bóklásztunk picit, majd visszatértünk a hajóra.

Másnap érkeztünk meg Santorini szigetére (bakancslista elem👍). Itt szervezett buszos túra keretében ellátogattunk Fira-ba, majd Oia-ba, tényleg csodálatos hely, de nagyon kicsi, nagyon meleg, árnyék sehol, szél nyomokban sem, de a látvány az aztán mindenért kárpótolt minket. Egy végtelenül kedves házaspárral találtunk egy éttermet a hegyoldalban olyan kilátással a Calderára, hogy többször elakadt a szavunk (lásd csatolt kép). Csodás ebédet ettünk és isteni fagylaltkelyhet kaptunk. Majd egy libegő szerű dologgal lehetett visszamenni a kikötőbe (vagy 580 lépcsőn vagy szamárral), nagyon látványos volt, még akkor is, ha 5 olasszal ültem egy kocsiban és a videofelvételről végül le kellett vennem a hangot, mert élvezhetetlen volt a nagy ricsaj miatt😁

Utána megint tengeri nap következett, amikor is egész nap a Café Cornerben dolgoztam, nos igen, eddig bírta ki a munkahelyem nélkülem.

Utolsó nap Ancona városába érkeztünk, ami egy igazán varázslatos olasz városka, a városnézés után itt már egy nagyobb csapattal bandáztunk és találtunk egy kellemes helyet a főtéren, ahol egy kellemeset ittunk és beszélgettünk, mielőtt visszaindultunk a hajóra.

A hajón minden este mentem a színházba, úgy hívták, hogy Broadway Theatre, de olyan színvonalú is volt a műsor, a legjobb énekesek és táncosok minden nap más fantasztikus műsorral. Egy félresikerült produkció volt csak, az illuzionista szereplése, ott minden szokásos sallang megvolt, mint szétfűrészelt nő, meg eltünés/csere, hát mondjuk, hogy egynek jó volt.

Az ételekről csak szuperlatívuszokban tudnék beszélni, ami nagy dolog, mert én extra válogatós vagyok. A hajó belső terei csodálatosak voltak, az egyetlen amivel nem tudtam megbarátkozni, az az volt, amikor a fedélzeten oldalanként 200 ember feküdt egymástól 5 cm-re lévő napozó ágyakon (na, én nem voltam köztük), mint a halpiac😁

Szólnom kell még az idegenvezetőről. Nos, hát ő egy nagy mázlista, hogy ilyen utakat csinálhat, mert idegenvezetőnek egészen csapnivaló volt. Soha nem tudta, hol a csoport másik vége (15 emberről beszélünk, nem 80-ról), nem figyelt arra, ha felfelé mentünk és a kevésbé egészségesek és fittek lemaradtak vagy elkeveredtek. Ha egy utas nem jelent meg ott, ahol kellett, akkor nem kereste. Nekem az első találkozónak csak időpontját mondta meg, a helyét nem, nem is voltam ott, mert nem találtam őket sehol, és majdnem lemaradtam a befizetett kotori kirándulásról. Velem úgy nagyjából nem foglalkozott, ami nem tragédia, de a többiek is sokat panaszkodtak. Nem szoktam magamat dícsérni, de én annak idején minimum 6x jobb idegenvezető voltam, igaz, engem mindig dícsértek is az utasok és panasz nem érkezett rám 5 év alatt, csak egyetlen egyszer (az is egy pikírt tévés személyiség volt, akinek semmi nem volt jó (meleg van, süt a nap, nem süt a nap, fúj a szél, nem fúj a szél, miért volt földrengés, magas a hegy, alacsony a hegy, vizes a víz, jaj nekem).

Voltam még koktélpartin a kapitánnyal (ez véletlen volt) és megnyertem a MasterChef versenyt😊

Visszafelé ugyanazzal a busszal jöttünk, de itt már okosabban pakoltam és elfért a lábam is. Viszont egész úton ömlött ránk a jéghideg a légkondiból, így keddre olyan beteg lettem, amilyen 2002-ben voltan utoljára, ugyanis akkor voltam legutóbb lázas. Ráadásul órákon át olyan rosszul voltam, hogy az csak na. Mára már jobb, de hangom az még nincs, igaz, egyedül vagyok egész hétvégén, úgyhogy nem kell beszélgetnem senkivel😊.

Szóval akciódús 8 nap volt, csodás élményekkel  és nagyszerű emberekkel, nem bántam meg, és mennék még ilyen útra később is nagyon szívesen.