Menni kéne

A nyugtalanságom egyre csak fokozódik. Nap mint nap szembesülök azzal, hogy rossz helyen vagyok, sokkal többre vagyok képes, sokkal több értéket tudok adni, messze nem használom ki a kapacitásaimat és az adottságaimat. Lehúznak a mindennapi hülyeségek, a monoton, ismétlődő feladatok. A kihívás, az izgalom, a komplex feladatok hiánya megbolondít. Ma és holnap egy 2 napos tréningen veszek részt a jelenlegi kollégáimmal. Ha máskor nem, most a tréning folyamán teljesen világos, hogy mennyivel több vagyok és mennyivel többet tudok, mint ez a csapat (tisztelet a néhány kivételnek, akik hasonló háttérrel rendelkeznek). Olyan, mintha többször megnyerted volna a Tour de France-ot, de most csak 3 kerekű biciklivel mehetnél az apukád mellett. Másképpen megfogalmazva te egy felső kategóriás BMW vagy, de ebbe a cégbe elég egy kocka Lada is. Mennél, csinálnád, tolnád, gyerünk, de a cég még nincs kész arra, amit te már többször, több helyen sikeresen megcsináltál az elmúlt 24 évben.

Újra eljutottam oda, hogy külföldre kéne menni. Külföldön a legtöbb országban az életkor nem akadály, sőt, ha sok tapasztalatod van, akkor aranyat érsz. Hetek óta kísért Dubai. Először csak egyre több álláslehetőség jött, majd valahogy belefutottam egy nemzetközi munkajogi webináriumba, ahol a Emirátusok munkajoga volt a téma. A Facebook többször feldobta az ottani emlékeket és valakivel hosszasan beszélgettem arról, milyen volt ott élni. Végül eltöltöttem egy fél délutánt azzal, hogy Google Maps-en visszamentem az időben és megnéztem, hogy hol laktam, gondolatban sétáltam egyet a tóparton (mint akkoriban 2 évig minden este), elmentem a Choitram-ba mézes sonkát venni, még a régi lakásomat is megkerestem a Streetview felületen és lementettem a ház képét is. Tudom, hogy viszonylag egyszerű lenne, de azt is tudom, hogy ha még egyszer elmegyek innen, akkor azt utoljára teszem. Így viszont érdemes jó alaposan végig gondolni, hogy melyik irányba induljak, lehet, hogy most éppen nem Dubai a jó választás.

Egyébként mostanában csak az alvás-evés-munka ördögi körében vagyok, amiből jó lenne kitörni. Ezen nem segít az, hogy naponta 3-4 órát utazom, és fél 8 előtt nem érek haza. De sajnos a szorongásaim megint egyre erősebbek, így például az, hogy autózzak, egyelőre messzi álom, mert attól szorongok a legjobban, és az a legrosszabb, hogy nem tudjuk azonosítani az okot, hogy miért. Az állapotom teljesen hullámzó, kedves barátnőm felvilágosított, hogy ez a hullámzás a változó korral együtt jár, merthogy abba az irányba haladunk. Hát köszi😄

De, voltam Londonban, megyek is jövő héten, és tegnap végre megvettem a repülőjegyet New Yorkba és lefoglaltam a szállást, szóval most már senki sem tarthat vissza, hogy 4 év kihagyás után újra ott legyek, ahová legjobban húz a szívem. Itthonra meg vettem színházjegyeket és vár a Rembrandt és a Dali kiállítás, szóval próbálom pozitívra hangolni magam (csak dolgozni ne kéne)😀 Ez mondjuk fura, mert eddig a legnagyobb örömöt mindig a munkám okozta, de hát most sajnos nem vagyok a helyemen és ez most már teljesen tiszta.

Hepe után mindig hupa jön

A munkahelyi gondok folytatódtak. Megvolt a teljesítményértékelő beszélgetésem a főnökömmel. Azon túl, hogy szerinte is csodákat tettem a HR-rel és érezhető a fejlődés és stabilizálódás, az problémának bizonyult, hogy néha öszintén elmondom a véleményem egy-két dologról. Úgy tűnik, itt ezt nem szabad. Főleg nekem. Csak pozitívan szabad nyilatkozni, ejnye-bejnye. Emellett pedig előkerültek olyan dolgok, amikről akkor és ott, amikor és ahol kellett volna nem kaptam információt, utólag felróva pedig már javítani sem lehet. Például az egyik új belépő rossz telefont kapott, mert ő Androidot kért és IOS-t kapott. Mondjuk a HR-nek ehhez van a legkisebb köze, mert ez az IT Üzemeltetés terepe, mégis az én onboarding rendszerem szar emiatt. Nagyon szomorú vagyok. Szívem lelkem benne van ebben a munkában, hogy végre a HR-t olyan szintre emeljem, ahol lennie kell és azt a tiszteletet és megbecsülést kapja, amit megérdemel, és akkor kiderül, hogy szar, amit csinálunk. Köszönöm. Ég és föld a különbség az előző 17 évhez képest a visszajelzések szerint, de mégis ezek a "nagyon súlyos" problémák befolyásolják a közvéleményt. Remek.

Ebből kifolyólag még erősebb a vágyam arra, hogy változtassak, de sajnos továbbra sincsenek olyan állások meghirdetve, amikre én vagyok a jó megoldás. Ez nagyon elkeserítő. Mert ha ez olyan jó hely lenne, akkor nem bánnám, ha nyugdíjig már nem változtatnék, de így a következő 15 év csak szenvedés lesz. Nagyon el vagyok keseredve.

A privát életem sem jobb. Másodszor is voltunk apukám lakásában, 520 liter szemetet gyűjtöttünk össze, sehol sem tartunk, de a nővérem már holnap el akarná adni. Nem érti, hogy a jelenlegi állapotában féláron sem tudjuk eladni, ha egyáltalán el tudjuk, tehát dolgozni kell rajta, hogy eladható állapotba kerüljön. A testvérem abban az illúzióban van, hogy karácsonyra elkel. Ezen csak mosolyogni tudok. Még a saját házammal kapcsolatos dolgokra sincs időm, de foglalkozzak napi szinten azzal a lakással, hogy SOS pénz legyen belőle. Persze ő is intézhetné, ebben a hónapban éppen nem dolgozik, de ez mondjuk nem jut az eszébe. Igaz, pénzem nekem van a kiadásokra, akkor már csináljak mindent én. Elmagyaráztam neki, hogy a szemét elszállíttatása, majd a megtartott dolgok költöztetése is nagy összeg lesz, nem szólva az apró javításokról. Van kitört üveg, hiányzó kilincs, van helyiség, ahol nincs világítás (nemcsak nem ég a lámpa, de nincs is), nem beszélek a szőnyeg vagy a linóleum, na meg a 40 éves ablakok és kilincseik állapotáról. Rémálom az egész. Ki vesz ilyen lakást? Ha nem javítjuk fel, akkor el kell fogadnia, hogy tényleg rengeteget veszítünk rajta, márpedig ő ettől a pénztől várja a megváltást és a boldogulást élete végéig. Mivel 3 tulajdonos van, nagy bevételre amúgy sem számíthat. Ez önmagában is vicces.

Na, de hogy jót is mondjak, ma volt az első nyugodt napom az elmúlt 2 hétben. Űzött vadként rohantam végig az elmúlt heteken (állásbörze, konferencia, workshop, egész napos meetingek és egyebek), levegőt sem kaptam, de ma végre nyugalom van. Ennek örömére fánkot sütöttem, ami szokás szerint isteni lett, és az nagyot javított a hangulatomon.

Mindemellett most kicsit el vagyok veszve. Megint minden felborult, nincs egyetlen nyugvó pont, amire fókuszálni lehet és bár próbálom kitartani a fejemet a vízből, de ez egyre nehezebb.

Legyen mindenkinek szép hete.

Csak a virágok kedvesek

Na, ha egy szekér elindul......lefelé, akkor nem áll meg. Úthenger kedves működése csak a kezdete volt egy rossz időszaknak. Alig pár nappal később chat-ben rám ír a kolléganőm, hogy kiküldött egy ajánlatot, nézzem meg, hogy rendben van-e. Megnéztem, rendben volt, csak az volt a bökkenő, hogy nem tudtam róla, hogy volt ilyen nyitott pozíciónk, arról meg végképp nem, hogy betöltöttük. Rákérdeztem, hogy "Jól gondolom, hogy én nem tudok erről a pozícióról?", mire jött az egyszerű válasz, hogy "Igen". Nos, nem akarok nagy feneket keríteni a dolognak, de legjobb tudomásom szerint én vagyok a HR, ezen belül pedig a toborzási terület vezetője. Akkor lehetséges, hogy tudnom kéne ilyesmikről, vagy nem? Persze volt magyarázkodás, hogy olyan gyorsan történt, meg minden, de azért teljesen kiakasztott a pofátlansága a kedves kolleginának. Ugyanez a kolléganő pár nappal később újra hülyét csinált belőlem, akkor más történt, de igazából a részletek nem fontosak, így most már kezdek egy kicsit morcos lenni.

Aztán csütörtökön voltam állásbörzén. Hárman voltunk kint a cégtől (Úthenger volt az egyik), de a többiek egész napra egyedül hagytak a pultban. Majd röviddel 3 óra után megkérdezték egészen ártatlanul, hogy ebédeltem-e már. Hogy szakadjon rájuk mennyezet.

Annyira rossz, hogy már kezdtem magam jól érezni és elkezdtem kihozni ebből a lehetetlen helyzetből valami jót, sőt, már majdnem élveztem a munkámat, erre tessék, csupa olyan dolog történik, ami miatt megint megkérdőjelezem, hogy 1) én jól csinálom-e a dolgom, 2) tényleg itt van-e a helyem, 3) ne kezdjek-e állást keresni, mert itt nem lesz soha jó. 

Közben a nővéremmel elmentünk apukám lakásába (ő idősek otthonába ment, nincs vele semmi baj). A lakást el akarják adni. Azért mentünk, hogy megnézzük, hogyan lehet eladható állapotba hozni. Hááááát, a lakás állapota nem semmi, valahol a hihetetlenül borzasztó és a végtelenül pokoli között van. De az a feladat, hogy ebből eladható lakást csináljunk, az már valami. Egészen elképesztő, hogy emberek hogy tudnak élni. Az apám az előző (új építésű, 10 évet élt benne) lakást is tönkretette, pedig akkor még nem volt 89 éves. A legrosszabb amit egy lakással tehetünk, az az, hogy ha valami történik (leszakad, letörik, kifolyik, elromlik), akkor nem hárítjuk el a problémát, hanem konzerváljuk. Azzal a lakással is így volt, nem is tudtam rendbe tenni, úgy kb. 5 milliót veszítettem rajta ahhoz képest, hogy valójában jó állapotban mennyiért lehetett volna eladni. Most ugyanaz a helyzet. Letört kilincsek, kitört ajtóüveg, szétesett csaptelep, ismeretlen ragacs a padlón (ami semmivel sem jön fel), térdig jársz a szemétben, minden ragad a kosztól, a kád, a mosdó és a mosogató fekete, a WC....., na azt hagyjuk. Összetört szekrény, elromlott ablakzárak, leszakadt redőny és még sorolhatnám. Emellett egy 40 éves lakásról beszéltünk, ami soha nem volt felújítva (na jó, valamennyire volt, de alapjaiban nem) már az ablakok is szétmállanak. Mindez úgy, hogy a nővérem rendszeresen látogatta apukámat a havi apanázsért. Nyilván segíthetett volna is neki, de hát már ő is öreg és beteg. Velem 12 éve nem beszél apám, csak ha gyalázni és szidni kell valakit, ennek ellenére ajánlottam neki, hogy fizetek takarítónőt, de nem, oda idegen ne tegye be a lábát. OK. Most esszük, amit főzött. Féláron nyilván eladható annak, aki direkt felújításra váró lakást keres, de ennél azért többet szeretnénk kihozni belőle. Úgyhogy munka kezdődik.....kemény és költséges munka......a nővérem meg megkérdezni, hogy karácsony előtt el tudjuk adni, ugye? Ne kapjon az ember röhögő görcsöt. Viszont az ottani állapotokat látva ma nagyobb lelkesedéssel és kritikusabb szemmel fogok itthon takarítani😀

Ez a mocsári hibiszkuszom, "aki" úgy gondolta, hogy fel kell engem vidítani, ezért új virágot bontott nekem egészen váratlanul (mert amúgy már sárgulnak a levelei). Sikerült😄