Most fejeztem be egy 11 részből álló tréninget "Become an HR Business Partner" címmel szokás szerint a LinkedIn-en. Először el sem akartam kezdeni, mert arra gondoltam, hogy 22 éve vagyok HR-es, nem sok újat fog mondani. Valóban, sok újat nem mondott, de rendszerezte a fejemben az elméleti tudást és a gyakorlati tapasztalatot, sok minden új fényben tűnt fel, szóval nagyon hasznos volt elvégezni. Ráadásul annyira élveztem, hogy dolgozni akarok, azonnal, bármit, bárhol, csak HR legyen. HIÁNYZIK és tele vagyok energiával, most hegyeket is tudnék mozgatni. Ma az "Onboarding" rész volt és hatalmas kedvem lett ilyesmivel foglakozni. Persze még nem tudok, mivel nincs hol. Van ugyan egy halvány reménysugár, de nem iszunk előre a medve bőrére.
Nekiálltam természetesen a korábban említett projektnek is. Elővettem az összes névjegyet, amit eddig begyűjtöttem (30 év termése, jó sok) és nekiláttam a LinkedIn-en és az interneten beazonosítani a számomra pillanatnyilag kulcsfontosságú lehetséges segítőket. Szép és tanulságos munka volt. A legtöbben szerencsére már meglévő LinkedIn kapcsolataim is, sok fejvadász már régen vállalati oldalon van, sok vállalati HR-es már fejvadász és sok a pályaelhagyó is. De így is kb. 60 olyan embert találtam, aki recruiter, tanácsadó, fejvadász vagy tulajdonos ilyen cégben. Ezen kívül csaknem 10 külföldi kapcsolatot is találtam, ahová lehet fordulni. A következő lépés az üzenet megírása. Lesz egy bevezető, hogy honnan ismerjük egymást, megdicsérem őket valamiért😊 majd leírom, hogy mi történt velem (egy mondatban) és megkérem őket, hogy ha dolgoznak majd olyan keresésen, ahol én jó jelölt lehetek, akkor jussak az eszükbe, illetve, hogy ajánljanak még egy embert, akihez fordulhatok. Meglátjuk ez hogyan fog működni. Ha ez sem hoz eredményt, akkor nem sok lehetőségem van, legalábbis olyan, ami tetszik. Éppen ezért ebbe egyelőre nem is szeretnék belegondolni.
Abszurd dolgok is történtek. Hőn szeretett családom (a "hőn szeretett" most irónia) kizárólag csak akkor talál meg, ha kell nekik valami vagy ha valakin ki szeretnék tölteni a sorssal szembeni dühüket. Ezért nem lepett meg, hogy apám - amúgy életében először - teljesen elfelejtette a születésnapomat (pedig egész nap harsogta minden TV, hogy szeptember 11. van, na persze nem miattam, hanem a 2001-es World Trade Center ügy miatt...) és azóta sem jutott eszébe, a nővérem meg azon felbuzdulva, hogy kedvesen reagáltam a szülinapi üdvözletére azonnal pénz kért. Válaszomban csak annyit állapítottam meg, hogy fura dolog egy munkanélkülitől kölcsön kérni, főleg ha az előző 200 alkalommal sem adta azt vissza...... Ez nem érintette jól, most utál és szívtelennek tart. De csak addig lesz így, amíg újra nem lesz szüksége valamire. Nálunk így megy ez. De legalább nem kell senkinek karácsonyra ajándékot venni, ami igen praktikus, főleg most.
Közben azon kezdtem el gondolkozni, hogy ha valaki "túl sok" egy munkára, mint általában a visszajelzések alapján én, akkor tulajdonképpen nagyon jól el tudja látni az adott feladatot, csupán többet is tud annál. Nem szűklátókörűség egy munkáltató esetében túlképzettségre hivatkozva elutasítani valakit? Én önként és dalolva jelentkezem az adott állásra (senki nem tart fegyvert a fejemhez), józan eszem és józan ítélőképességem teljes birtokában én is felismerem, hogy szintben nem ugyanaz, mint amit eddig csináltam, de azért jelentkezem, mert így is szeretném csinálni. Akkor mi lehet még a baj? A bérigény? Ha meg sem kérdezik ezt tőlem, akkor honnan tudják, hogy magas? Fura egy játék ez. De még csak 5 hónap telt el, valami csak megtalál majd, reméljük viszonylag hamar.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése