Évzáró

Utólag elolvasva, ez egy elég privát bejegyzésre sikerült, úgyhogy mindenki csak a saját felelősségére olvassa el.

*******************************************************************

Ahogy a Facebook felületén látom, nagy divat az éves visszatekintés, szóval essünk neki. Mivel megint egy igazán pusztító éven vagyok túl (sorban a másodikon), tanulságos utazás lesz.  Mivel egy év nagyon hosszú, ehhez segítségül kell hívnom napi társamat, a naplómat. Ez nem igazán napló, mert az a címe, hogy: Jane-a-Day, 5-year Journal és annyit enged meg, hogy minden nap egy mondatot írjak bele. Egy kedves barátomtól kaptam és amikor elkezdtem használni, akkor azt fogadtam meg, hogy minden nap beleírom azt az egy dolgot, ami annak a napnak a legjobb része volt. Utólag végig nézve viszonylag elkeserítő az eredmény, mert a legtöbb napon az elfogyasztott étel került bele vagy éppen az a mondat, hogy "Túléltem ezt a napot is", de sok helyen még ennyi sincs rögzítve. Na persze jó dolgokról is szó esik benne, nézzük ezeket.

Az eseményeket tekintve megemlítésre került a Bécsi újévi koncert (ez garancia arra, hogy  minden év jól kezdődjön), az El Greco, a Csontváry és a Renoir kiállítás, mind-mind nagyszerű és felejthetetlen élmény. A színdarabok közül a Network és az Isteni végjáték, ami mindkettő tökéletesen maradandó és meghatározó élmény volt és századszorra (na jó, talán tizenötödszörre) a My Fair Lady, amit nem tudok elégszer megnézni.

Évfordulók tekintetében is nézzünk vissza: 40 éve költöztünk ez első csodás lakásunkba (ezt kell most eladnunk), 24 éve kezdtem HR területen dolgozni (Kudos, Marko!!), 7 éve van meg a csodás otthonom és a 20. karácsonyt töltöttem édesanyám nélkül. Éppen 1 éve hagyott itt az utolsó ember, aki igazán feltétel nélkül szeretett engem, Juci, a keresztmamám.

Szakmailag nagy hatást tett rám Horváth István munkajogi képzése, Dr. Berke Gyula jogi előadása, és itt mindig verem a fejem a falba, hogy jogásznak kellett volna mennem. Na persze, nagyon szegény családként azt végképp nem engedhettük volna meg magunknak, hogy 5 évig járjak nappali képzésre, szóval érthető, hogy nem így történt. Nagyszerű konferencián (Tréning Kerekasztal) voltunk a legkedvesebb kolléganőmmel a legszebb budapesti szállodában. Egy alkalommal pedig 4 órán át olyan tökéletes flow-ban dolgoztam, hogy ez bele került a naplóba.

2023-ban sütöttem először fánkot, ezt a képességemet azóta tökéletesre fejlesztettem. De ez volt az első év, amikor kalácsot sütöttem, ráadásul hatos fonással, a 2. olyan jól sikerült, hogy a nővéremnek, aki annyira nem tud lelkesedni, hogy Symi szigetét egy "ja, szép" kommenttel intézte el, tátva maradt a szája, amikor meglátta. De első volt ez az év egy új "karrierben", hiszen görögdinnye termesztőként is sikeres voltam, valamint évek után először sikerült kalifornia paprikát szüretelni, igaz, csak egyet, de sikerült😃

A kedvenc helyem 2023-ban is Kew Gardens és a Waterstone könyvesbolt a Piccadilly-n és persze itthon a Ligeti-tó Vácon.

Filmeket néztem, ami megfogott ( a teljesség igénye nélkül):

- The Whale

- Michael J. Fox: Still

- Nyad

- A férfi, akit Ottónak hívtak

A sorozatokból is megmaradt néhány a jó emlékezetemben: Manifest, Tulsa King, Rabbit Hole, Silo, Hijack, a Picard 3, na meg a Stranger Things😀

Egyetlen szorongásmentes napot rögzít a napló, ez volt április 18. A két legrosszabb napnak augusztus 29. és szeptember 21. van beírva. Szerencsére nem emlékszem mi történt, úgyhogy nagy katasztrófa nem lehetett.

Nagyszerű élmény volt még a csillaghullás, amikor soha nem látott mennyiségű hullócsillagot láttam és boldoggá tett a gőzmozdony megjelenése a Nyugatiban😃

A munkahelyemet sikerült megkedvelni (újat ugyebár nem találtam, igazán esélyem sem volt), és bár a képességeim és tudásom min. 50%-a továbbra is teljesen kihasználatlan itt és ez okoz bennem egy kis vergődést, de így is számtalan olyan bejegyzés került a naplóba, amikor dicséretet kaptam a munkámért vagy a csapatom munkájáért.

Domináns a bejegyzések között a:

- sikeres, de nehéz nap

- ma is túlléptem a korlátaimon/szorongásaimon

- elvégeztem egy rettegett feladatot

- leküzdöttem ezt a kihívást is

- ez egy jó nap volt.

Nincs a naplóban, de le kell könyvelni, hogy mostanra senki nem él a családomból, aki valaha igazán, feltétel nélkül csupán önmagamért szeretett engem. A megmaradt család a lelki terrort és az érzelmi zsarolást viszi professzionális szintre, de sem szeretet, sem törődés nem szerepel a menüjükön. Elvesztettem a 2 legjobb barátomat (ami azért is lényeges, mert 4 barátom volt összesen), akik egyszerűen kivonultak az életemből anélkül, hogy bármi okot tudnék erre. Az egyik egy 40 éves barátság volt és a végén már a telefont sem vették fel .... nyilván sok volt nekik a bizonytalan, kétségbeesett, rossz mentális állapotom, amit az elmúlt 2 év hozott ki belőlem. Sosem fogom megtudni.... Vigasztalhatatlan és tanácstalan vagyok. A legrosszabb hír pedig az volt, hogy elkezdték a termelés leépítését az előző munkahelyemen, vagyis hamarosan bezárják. A gyárigazgatótól tudom, mert fontosnak érezte, hogy elmondja nekem is, hiszen 10 évet voltam ott, ami hosszú idő. Tudjátok mit jelent az a hely nekem, úgyhogy értitek, hogy miért olyan nagyon szomorú ez.

Viszont sok csodás ember, akivel tulajdonképpen nem is vagyunk túl közeli ismeretségben (volt iskolatársak, volt egyetemi csoporttársak, régi és új munkatársak, szakmai partnerek) halmozott el a szeretetével, törődésével és odafigyelésével, amiért örökké hálás leszek, bár nekik talán fogalmuk sincs, mit jelentett számomra az a pár jó szó vagy éppen egy váratlanul érkező LinkedIn ajánlás😍 de higgyétek el, néha életmentő volt. KÖSZÖNÖM!!!

Szóval nem tudom, milyen év volt ez. Számtalan megoldatlan problémával és rengeteg kérdéssel megyek át az új évbe, egy rettenetesen nehéz, küzdelmekkel teli év után. Már nem hiszem, hogy a következő év mást vagy jobbat hoz, de azt tudom, hogy rajtam áll, mennyire számít majd minden nap (make it count!) és mit írok be a naplóba. Vannak terveim, mint mindig, de egy biztos, 2024 még rémisztően nehéz lesz. De küzdeni azt még tudok, 52 éves gyakorlatom van benne😎

Kívánok mindenkinek békés, nagyon boldog, sikerekkel és nagyszerű élményekkel teli új évet nagyon sok szeretettel! Köszönöm, hogy velem tartottatok 2023-ban. Jövőre veletek ugyanitt😘

Karácsonyi hangulatban

Közben megvolt a Mikulás parti. A szervezést sajnos nem én csináltam, de ettől persze nagyon jól sikerült. Azért elmesélem, mert kicsit azért benne van a kezem. A szervezéskor lett rendelve dekor, Mikulás és Krampusz. Az irodában dolgoztam, amikor elkezdtek dekorálni. A dekor egy kb. 2x2 méteres textil volt, amin kandalló, meg karácsonyfa és karácsonyi fények voltak. Ezt a mennyezetre erősítették fel egy rúdra, a rúdon 2 hatalmas fekete csipesz fogta magát a textílképet. Arra figyeltem fel, hogy a pénzügyi vezetőnk hangvitele megváltozott, úgyhogy kimentem az irodánkból a közös térbe megnézni, hogy mi történik. Ő egyértelműen azon problémázott, hogy ez egy igazán minimál dekor és ő többre számított. Ő és a hölgy között kisebb szóváltás alakult ki, mert a a pénzügyi vezetőnk dühösen távozott, később a hölgy is. Kimentünk megszemlélni a dekorálás eredményét, ami tényleg ez a textil kép volt, elé volt húzva egy meghatározhatatlan színű (sárgás, barnás) irodai szék, mellé került a feldíszített karácsonyfánk. Ennyi. Rögtön az jutott eszembe, hogy ezen még dolgozni kell, mert ez így nagyon fapados, úgyhogy javasoltam, hogy szaladjunk ki a Tescoba, vegyünk 1 piros meg 2 fehér takarót, a piros kerüljön a székre, a 2 fehér meg a földre mint hó. Így is tettünk, majd neki még az az ötlete támadt, hogy csomagoljunk be dobozokat díszcsomagoló papírba és tegyük a fa alá. Aztán még átmozgattuk a könyvespolcot is, hogy takarja a fehér falat a kép mellett. Elé került a kívánság láda. A 2 ronda csipeszt piros virágdísszel takartuk el, amit szintén a Tescoból hoztunk. Sajnos "before" képem nincs, de ide teszem az "after" képet, szerintem egész kellemes kis helyet varázsoltunk a Mikulásnak.

A Mikulás egy magas vékony fiatal(nak tűnő) emberke volt, később kiderült, hogy ő és a Krampusz nem ismerték egymást, úgy kellett őket egymásnak a folyosón bemutatni😀

De ettől eltekintve nagyon kellemes kis ünnepség lett, mindenki nagyon jól érezte magát, a gyerekek édesen kommunikáltak a Mikulással és örömmel vették át a Mikulás csomagokat (erről, mármint a Mikulás csomagról és annak tartalmáról is értekezhetnék, de nem teszem, visszafogom a kritikus vénámat😊). Nekem is jó élmény marad és próbáltam nyugtatni a csalódott szervező kollégánkat, hogy nincs semmi baj, minden jól sikerült, mindenki jól érezte magát és nem az ő hibája, hogy a megrendelt szolgáltatás nem volt az elvárásunk szerint.

Persze folyamatosan az a néma kommentár ment a fejemben, hogy ennél sokkal jobban és egyszerűbben meg tudtam volna én csinálni, de azt észrevettem, hogy itt mindent nagyon bonyolultan, nagyon sok extra munkával csinálunk, mert a lényeg, hogy olcsó legyen, nem baj, ha napokat kell dolgozni bármi apróságon. Az, hogy ezzel magunkkal szúrunk ki, az már csak hab a tortán.

Aztán eljött a karácsonyi parti. Egy belvárosi étteremben volt. A hely remek volt (talán kicsit kicsi volt ennyi embernek), az ételek nagyon finomak voltak, a desszertek mennyiek. Volt program, de nem volt, aki koordinálja, így kicsit megfoghatatlan volt az egész. Egy koktél járt mindenkinek, de mi vagy fél órát álltunk sorba és nem kaptunk. Majd a hivatalos utat megkerülve 2 perc alatt sikerült😀 A karácsonyi ajándék egy mézeskalács karácsonyfadísz volt, ami összetört, mire hazaértem. Ezt csak úgy itt hagyom, az eddigi összes munkahelyemről származó volt kollégáim biztos értik, mi ezzel a gondom😉

Nem akarok folyton nosztalgiázni, de mégis az életem 20%-át ott töltöttem, szóval a mi kis veszteséges gyárunkban minden évben volt rendes Mikulás csomag, szaloncukor, komoly karácsonyi ajándék és karácsonyi parti IS (illetve amikor nem volt parti, akkor kiskarácsony, minden nap más finomsággal: bejgli, rétes, somlói és egyebek + karácsonyi forgatag kürtös kalács árussal az udvaron) egyszerűen azért, mert az emberek megérdemlik és mert az emberek FONTOSAK. 

Erről az jutott még az eszembe, hogy volt ronda pulcsis sütizés is, ami előtt a vezetőnk beszélt az eredményekről. Egy rendkívül fontos dolgot azonban kihagyott az évzáró beszédből, nem köszönte az emberek ez évi munkáját és ez nekem nagyon-nagyon hiányzott. Én mondtam volna, meg egy diát ennek szenteltem volna ennek. De ez én vagyok és Ági, Miklós, Chris, Mike, Eva és Rory tanításain nevelkedtem, ők példaképek a számomra, mert ők olyan vezetők, akik számára érték minden egyes ember, örülök, hogy tanulhattam tőlük és dolgozhattam velük.

Összességében az év vége jól amúgy sikerült, a privát dolgaimmal a rajtam egyre jobban elhatalmasodó szorongásaimmal együtt is meglepően jól megbirkózom, és a megüresedett toborzó pozíciót a csapatomban is aránylag gyorsan be tudtuk tölteni, úgyhogy jövőre teljes létszámmal megyünk tovább.

Kellemes karácsonyi készülődést mindenkinek!

Hogyan lennék kerek egész?

Ültem egy marketing/HR meetingen, érdekes beszélgetés volt a cég 2024. évi programjairól és miközben hallgattam a hozzászólásokat és terveket, egyszer csak belém hasított egy felismerés. Tudjuk, hogy nem érzem magam teljesen jól a jelenlegi helyemen és ennek sok oka van, de van egy, ami kiemelkedik a többi közül. Van egy, amivel a mostani munkám kevesebb, mint korábban bármelyik másik. Elmesélem. 

A korábbi munkahelyeimen én voltam többek között a rendezvények fő kiagyalója és megszervezője. Imádtam ezt a feladatot, minden ilyen projektbe hatalmas örömmel és lelkesedéssel csaptam bele, legyen az olyan egyszerű feladat, mint egy egy nőnap vagy egy húsvéti csokinyuszi osztás vagy éppen egy komolyabb projekt, mint a karácsonyi parti vagy a Covid időkben a karácsonyi vásár a cég udvarán. Élveztem minden egyes másodpercet. Itt a mostani cégemnél sajnos nem én csinálom ezt, sőt, ha van is ötletem, amit elfogadnak, akkor sem én szervezem, sőt egy ponton az ötletelésből is kihagynak. Na, akkor és ott, ahogy ültem ezen a meetingen, egyszerűen teljesen világossá vált, hogy mi a legnagyobb bajom a jelenlegi munkámmal. Nincs reward. Számomra a reward azaz a jutalom mindig az emberek reakciója. Már akkor is, amikor idegenvezető voltam, az volt a legnagyobb fizetség, amikor az utasok az út végén a repülőtéren egymást túlharsogva mesélték azoknak, akik nem vettek részt a fakultatív programokon velem, hogy milyen csodás programokon voltak és milyen gyönyörű helyeket láttak. Főleg, amikor odajöttek hozzám és azt mondták: "Julika, maga a legjobb idegenvezető, akivel eddig utaztam." Hiányzik az emberek pozitív visszajelzése,  lelkesedése, amikor látod, hogy jól érzik magukat, élvezik a programokat, értékelik, hogy meghallgattad őket és olyan programot szerveztél, amire vágytak és egyes programokról évekig beszélnek az újaknak, akik emiatt már izgatottan várják, mi lesz a következő. Minden beszélgetésben feljön, hogy milyen jó volt ez meg az, és mindenki - az operátortól a cégvezetőig - lelkesen segít az ötletelésben, hogy a következő program is nagyszerű legyen.  

Imádtam az ajándékokkal kapcsolatos fejtörést is, hogy mindig valami olyasmit adjunk a dolgozóknak, amire szükségük van, aminek nagyon örülnek. A mostani cégemnél ilyen nincs, nincsenek ajándékok, még a szokásos céges logós pulcsik és pólók sem érkeznek semmilyen alkalomból. Igazából az embereket nem is kérdezik, hogy mit szeretnének, a programok évről évre ugyanazok, egyet sem engednek el, egy új sem kerül be a műsorba és a dolgozóknak van erről egy elég sarkos véleményük. Ez azonban már szerencsére talán múlt idő. Mert én idén úttörő módra megkérdeztem, hogy mit szeretnének és megmondták. Okoztak némi meglepetést a vezetőségnek, de remek programjavaslatok láttak napvilágot. De persze ennek a szervezését is átvették tőlem, ebben sincs nagy szerepem és ez így rettenetes csalódás és nagyon hiányzik az a valami, az a csodás érzés, hogy olyat adtam, amit szeretnek, hogy mosolyognak, nevetnek, jól érzik magukat, mert én, azaz mi, a cég olyan programot szerveztünk nekik, amit tetszik nekik és én ebben fontos részt vállaltam. Hiányzik ez a fajta reward, talán ez hiányzik a legjobban. 

Egy HR-es az emberekért van. A fő direktíva, hogy nekik jó legyen, történjen velük a dolgozói életútjuk során bármi, az számukra a lehető legjobban alakuljon. A HR-esnek egy elégedett dolgozó a legnagyobb jutalom. Fura, hogy ez milyen egyszerű és mégis nehéz volt rájönni. Én akkor érzem jól magam, amikor adhatok. legyen az öröm, meglepetés, ajándék, élmény, vagy egy jó szó. Ez most hiányzik. Elvégzem a munkám, mostanában sok dicséretet is kaptam, de mégis így valahogy nem vagyok kerek egész. 

Persze nem reménytelen a helyzet, mert sok mindent elértem már. Bevezettem a hűségajándékot, a szülinapi köszöntést és a Mikulás parti is az én ötletem volt (még akkor is, ha évekkel ezelőtt már másnak is eszébe jutott, csak sosem valósult meg). Csak hiányzik, hogy én csináljam, benne legyek a közepében, de úgy tűnik, más dolgokat kell találnom, ahol kipezseghetem magam😃