Ma reggel azzal kezdtem a napot, hogy végignéztem, milyen álláslehetőségek vannak jelenleg. Cseppet sem meglepő módon vagy mindenki toborzót keres, vagy azok az állások vannak meghirdetve, amik az elmúlt 2 évben időről időre megjelennek és már jelentkeztem, de ghost-oltak vagyis soha semmi visszajelzés nem érkezett a jelentkezésemre. Nem tudom, hogy az a tény, hogy félévente meg kell egy állást hirdetni mit mond magáról a cégről (főleg ha a HR manager lép ki félévente), de talán lehet, hogy nem is baj, hogy nem kerültem be egyik helyre sem. Egy nagyon jó állást azért találtam, gyártó cég, mindenben passzolok, de a mosolyom először ott hervadt le, hogy kínai cég, de amikor ezen átlendültem (hogy sebaj), akkor meg ott vesztettek el, hogy kínaiul is kell tudni. Nem tudom hány potenciális HR manager szaladgál a budapesti agglomerációban magas szintű mandarin nyelvtudással, de már most sok szerencsét kívánok a pozícióért felelős toborzónak😊 Bár kínaiak sokan vannak már Magyarországon, talán van köztük HR vezető is.
A munkahelyemen egy nagyon sűrű hét volt a múlt hét. Bár folyamatosan próbálom a HR-t betuszkolni abba a kiváltságos körbe, ami máshol normális (a HR üljön annál a bizonyos asztalnál), a stratégiai évtervező megbeszélésen teljesen világossá vált, hogy bár baromi nehéz és fontos feladatokat kap a HR (illetve vállaltam el önként), itt annál többre nem lehet számítani, mint egy jól működő admin funkció fenntartására. Csak az a baj, hogy elmúlt 20 évben én ennél jóval magasabb, stratégiai szinten dolgoztam a CEO partnereként minden esetben és rémesen nehéz, majdhogynem lehetetlen megszokni ezt a lefokozott szerepet. Egyrészt, mert szétvet a tehetetlen düh, mert sokkal, de sokkal többet tudok, mint ami itt elvárt, sokkal többet tudnék tenni, mint amire most lehetőségem van, de az nem kell senkinek. Másrészt, így azt érzem továbbra is, hogy naponta milliónyi agysejtem pusztul el ebben a feladatban, amit egy jól betanított majom is meg tudna csinálni. Persze továbbra is végtelenül hálás vagyok, hogy kaptam ezt a lehetőséget, mert pénteken lesz 2 éve, hogy elvesztettem az állásomat és a mai napig nem lett volna más, ha ezt nem fogadom el. Szóval kettős érzéseim vannak, de leginkább tehetetlennek érzem magam és tudom, hogy nincs kihasználva az, ami bennem van. Közel sem.
A húsvét nyugodtan telt, nem akartunk semmit csinálni, csak pihenni és ez így is lett😊 Volt kis kerti munka, de olyan hideg volt, hogy nem bírtuk sokáig. A kert amúgy nagyon vacakul néz ki, de jelenleg semmihez nincs motivációm, így nem is csinálok sok mindent. Megsütöttem viszont életem első kalácsát. Nagyon finom, puha, foszlós lett, többen a "gyönyörű" szóval illették, bár a hatos fonást még kell gyakorolnom egy kicsit, de én is büszke vagyok a művemre😄
A kertész énem is boldog, 7 palánta paradicsom, 6 palánta görögdinnye és 6 palánta pritamin paprika növekszik, 1-1 még nem bújt ki az utóbbiak közül. A kaliforniai paprika viszont idén is, a korábbi évek gyakorlatát követve úgy döntött, hogy nem hajt ki, nem értem mi a baja, minden szabályt betartok és még beszélek is hozzá, de semmi jelét nem adja annak, hogy szeretne kibújni. Ez az utolsó próbálkozásom, már 3 éve nem megy, ideje feladni, bár nem vagyok az a feladós típus, talán jövőre még teszek egy próbát😄
Mivel ma még Húsvét van, kellemes húsvéti ünnepeket mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése