Csapdában

Kár volt örülni és reménykedni. Megtanulhattam volna már, hogy felesleges. A két állás ügyében ezen a héten sem történt semmi, eltűntek, mintha a föld nyelte volna el őket. Megszoktam már ezt a fajta ghosting-ot, csak azt nem értem, miért kell hamis reményeket kelteni valakiben, miért nem lehet őszintén kommunikálni? Egyáltalán, miért nem lehet KOMMUNIKÁLNI? Az a tanácsadó, aki a gyárban lévő HR állásra keresett meg, 10 percen át azon áradozott, hogy milyen csodás hátterem van és nem érti miért nem ülök valami nagyon magas pozícióban valahol külföldön. Nem mondom, hogy nem esett jól és nem osztom a véleményét, de látom a valóságot és a tényleges lehetőségeket, és az semmilyen kapcsolatban nincs azzal a képpel, amit ő rajzol rólam és a lehetőségeimről. Közben vasárnap van és komplett gyomorgörcsöm van, hogy holnap dolgozni kell menni. Soha semmi ehhez hasonlót nem éreztem egyik munkahelyemen sem, így nekem ez is tisztán mutatja, hogy mennyire nem szeretek itt dolgozni.

A két projekt tervem közül az egyiket elvetettem. A világnaposat. Múlt héten ugyanis világossá vált, hogy bár a marketing állítólag nagyon szeretne velem dolgozni ilyen projekteken, mégsem vonnak be ilyen munkákba, de keseregnek azon, hogy nem segítek. Én ezt egyre kevésbé értem, hogy itt mi történik. Mindenesetre, ha egyedül elkezdenék partizánkodni, azt nagyon nem vennék jó néven. A másik ötletem, a születésnapok megünneplése az jó fogadtatásra talált a főnökömnél, azt mondta korábban ő is próbálkozott ezzel, mindenki imádta az ötletet, de persze senki nem tett semmit a megvalósításért. Most elindulunk vele. A szülinaposok kapnak egy üdvözlőkártyát és egy tábla Lindt csokit. Ez is valami. De itt minden apróság használ, mert az emberek rossz állapotban vannak, nagyon kell(ene) velük foglalkozni mindenféle módokon (csak senki nem teszi). De amikor a cég 4 fő pillérje fontolgatja a távozást 15-20 év után, az semmi jót nem jelent. Számomra egyértelmű, hogy rosszul és rossz irányba megyünk, mások számára is, mégsem tesz senki semmit. Kicsit a lenti vicces Titanic képre emlékeztet ez a helyzet,

A szülési szabiról visszatért kolléganőm valóban kedden munkába állt. Még nem tudom, mit gondoljak róla, megcsinálja, amit kérek, hibátlanul, de már jött negatív visszajelzés róla, pedig csak 2 napot volt bent.

Elkezdtem egy projektet a tulajdonossal. Ennek az a célja, hogy rávilágítson a cég és az emberek valós állapotára és a fennálló problémákra, nagyon kíváncsi vagyok az eredményére és arra, hogy utána mit kezdünk vagyis, bocsánat, mit kezdhetünk vele. Mert itt minden fejlesztést, minden előre mozgató ötletet azonnal dobnak a szemétbe. Van például félévente egy 10 kérdéses véleményfelmérés. Rossz és rosszul feltett kérdésekkel. Szerettem volna csinálni egy komolyabbat, a megfelelő kérdésekkel, kiértékeléssel, akciótervvel, azonosított fejlesztési igényekkel és azok megvalósításával. Persze nem lehet. Köztes megoldásként azért tehetek javaslatot a mostani kérdések átírására és hozzá tehetek még 5 kérdést. Ez is valami, de nem fog segíteni, ugyanott fogunk toporogni és nézzük, ahogy minden széthullik körülöttünk. Az elmúlt 4 félévben senki nem nézett rá komolyabban még ennek a vacak 10 kérdéses felmérésnek az eredményére sem, pedig valamennyire még ez is mutatja, hol kell beavatkozni. 

Az nyilván átment nektek is, hogy a sok fejlesztéssel magamnak is szeretnék jót tenni, hogy végre csinálhassak valamit, amit élvezek is. De hát nem megy. Dühös, türelmetlen tehetetlenséget érzek. Próbálok megnyugodni és folyamatosan emlékeztetem magam, hogy remek dolog, hogy végre van állásom és minden hónapban kapok fizetést, és ezért nagyon hálásnak kell lennem, de nekem ez nem elég motiváció. Szétvet a tenni akarás, hiányzik a flow, ami az elmúlt 22 évben megvolt. Hiányzik hasznosnak lenni. Hiányzik fontosnak lenni. Hiányzik üzleti partnernek lenni.

Néha úgy érzem, továbbra is dömping szerűen állást keresnem kell tovább, de tudom, hogy az sem vezet sehova, így nem is teszem. Teljesen tanácstalan vagyok, hogy mi legyen, de az biztos, hogy most nagyon nem jó, a stressz szintem az egekben, mennék bárhová, de persze nem teszem, nem tehetem. 

Meglepő események

Nos, az újonnan felvett szokásom, hogy minden nap beírok egy pozitív dolgot a kis könyvbe, elég jól halad, bár az utolsó 2 nap kimaradt. Persze a pozitív dolog néha csak egy jó ebéd, de az is valami. Minden napban meg kell találni azt az egy dolgot, ami igazán jó volt. Ki gondolta volna, hogy ez néha nehéz feladat?

Az a cég, aki decemberben ígérte, hogy januárban interjúm lesz, végül valóban felhívott és volt is egy nagyon jó interjúm. Az interjú végén pedig azt mondta a hölgy, hogy megyünk is tovább, és jövő hét hétfőre tervezte a következő interjút velem, aztán azóta sem jelentkezett. Öröm az ürömben, hogy ez egy nagyon komoly pozíció lett volna (board member lehettem volna). De valamiért mégis elakadt a folyamat. Persze még nem kell leírni teljesen, lehet, hogy csak az ügyvezető nem adott még időpontot és azért nem kerestek. Na mindegy. Nekem az is boldogság az elmúlt, lassan 2 év tapasztalatai után, hogy egyáltalán interjúig eljutottam. 

Aztán jött még egy meglepetés ezen a héten. Egy 500+ fős gyárba keresnek HR managert, az első beszélgetésen túl vagyok, ma lesz a második. Nem tudok ennél többet, talán ma kiderül, miről is van szó.

Közben a jelenlegi munkahelyemen rájöttem, hogy a másik HR-est tényleg erősen megviselte, hogy egy hozzá képest is senior embert vettek fel (azaz engem). Arra is rájöttem, hogy jobb, ha nem bízom a hölgyben, hiszen ha ezt sérelmesnek tartja, akkor lehetnek egyéb szándékai. Most azzal kezdte, hogy nem érti, hogy egy nála alig több tudással bíró embert miért lehet magasabb bérért felvenni, mint amennyi neki van, ezt a pénzügyi vezetőnek mondta. Neki 15 év tapasztalata van kizárólag ebben a cégben, ami HR admin munka és toborzás 1-70 emberrel, nekem 23+ év, a cégek mérete 70-1200 fő, beosztottak száma 1-16, Dubai, USA, voltam global HR director és ügyvezető igazgató, tartozott hozzám 42 ország, szóval nem vagyok benne biztos, hogy jogos a felvetése és közel egy szinten lennénk.) A vicces az, hogy én ezzel soha nem foglalkoztam, hiszen ő más területen van, egymás mellett dolgozunk, akkor mi a baj? Én eddig segítettem, támogattam, képviseltem az ő érdekeit, teljesen jószándékúan jártam el. Most már viszont kezdek vele óvatos lenni, mert észrevettem, hogy néha szándékosan hátráltat.

Munka rengeteg van, az év eleji béremeléssel kapcsolatos összes adminisztrációt most én csinálom, mivel a GYED-ről visszatérő kollégám csak kedden kezd. Mondanom sem kell, a hajamat szálanként tépem ki ezektől a rém unalmas feladatoktól, de legalább van stabil munkahelyem, és mostantól csak ez számít.

Új projektet is adtam magamnak. Mivel feladatom a közösségfejlesztés, kitaláltam, hogy hetente egy világnapról (legyen az bármilyen) kiküldök egy érdekes vagy vicces kommunikációt és amelyikhez lehet, társítok valami játékot, kvízt, vetélkedőt vagy éppen evést. Az első lesz február 3. a rejtvényfejtők világnapja, amire rejtvényekkel készülök és a nyertesek apró jutalmakat kapnak. Nem tudom, hogy ez a társaság mennyire vevő az ilyesmire, de egyszer ki kell próbálni. A cégvezetés úgy próbálja összehozni az embereket (meg becsábítani őket a home office-ból) hogy reggeliket csinál. Persze csak az jön be, aki aznap amúgy is bent lenne, nincs is benne fantázia, mindig ugyanaz a kaja, én feldobnám egy kicsit. Meg ebből kimaradnak a szolgáltatásban részt vevő dolgozóink, akik a GE-nél megy egyéb helyeken ülnek. Nekem erre az volt az ötletem, hogy ilyenkor lepjük meg őket is reggelivel, akár úgy, hogy kiküldjük nekik, akár úgy hogy kiviszem nekik, ez az ötlet vegyes fogadtatásra talált. Ami azért furcsa, mert közben egy olyan feladatom is van, hogy erősítsem az ő kapcsolatukat az anyacéggel (ahova ugye sosem jönnek be és szinte nincs kapcsolatunk a karácsonyi partin és a családi napon kívül). Most akkor igen vagy nem? Fura ez a cég. Csináljunk valamit, csak semmit ne kelljen csinálni😂😁😀

Nem is meséltem, hogy virágot ültettem december 31-én. Most már hagyomány lesz, hogy megveszem a virághagymákat ősszel, majd addig halogatom az ültetést, amíg lejár a csomagra írt "szeptembertől decemberig ültethető" időszak, és mivel december 31. még december, ezért akkor kapok észbe és aznap muszáj megcsinálni, mert másnap már január van😀 2021-ben is így volt, 2022-ben is, ez már így marad😂 A cserepek bekerültek a melegházba, ott pihengetnek tavaszig. Lesz tulipán, jácint és nárcisz.

Most pár napja kicsit jobban érzem magam. Lehet, hogy azért mert jobban le vagyok terhelve, de mindenesetre jó érzés, hogy ezt le tudtam írni. Vége lehetne már enne a lassan 2 éves gödörnek, elmegy mellettem az életem, amíg megpróbálok kimászni belőle. Jó hír is érkezett, kifizettem egy hitelt, amit még a családom miatt kellett felvennem, úgyhogy a fizetésemből kicsit több marad, már ez is ok a vidámságra.

Ők a tavalyi virágok😀

BUÉK!

Nagyon boldog új évet mindenkinek!

Új év, új kezdet, tiszta lap.  Csak egy gyors visszatekintés: 2022-ben az álláskeresésem aktív hónapjai alatt 64, 2021-ben 61 állást pályáztam meg. A 2022. december 1-jén megpályázott 6 állás esetén sehonnan semmi visszajelzés nem érkezett eddig a pillanatig, holott mindegyik hirdetést "rólam írták". Na ezért örülök, hogy van egy munkahelyem, bármilyen is.

A munkahelyemen amúgy most szembesülök azzal, hogy a 4 nap viszonylag kevés, minthogy az is, hogy minden HR teendőre egyedül vagyok. A 6 órás kolléganő január 24-én kezd majd (GYED-ről jön vissza 2 gyerek után, 2016-ban dolgozott utoljára). Tőle nem várok sokat, mivel a 2 gyerek meg ő gondolom felváltva lesznek betegek, arra számítok, hogy kb. 1 hetet fog dolgozni havonta. A másik "beosztottam", aki napi 3 órában az enyém, szintén nem az a kategória, akire számítani lehet, legalábbis nem az én sebességemmel dolgozik. Szóval 4 cég minden HR tevékenysége (mínusz toborzás) egy emberre. Deja vu😀

Több emberrel beszéltem mostanában, akik aggódva kérdezték, hogy van-e már munkám, mert szerintük ez az év ebből a szempontból rettenetesen rossz lesz. Úgyhogy mindenki megkönnyebbült, amikor elmondtam, hogy igen, dolgozom és már nem vagyok interim. Még apám is, aki 12 éve nem beszél velem vagy ha igen, akkor csak gyaláz, na még ő is megkérdezte, hogy mi van, majd gratulált a munkához. Én meg csak bámultam a Messenger üzenetet, hogy mi a baja, hogy ilyet leírt. Új év, új ember?😀

Nagy változásokkal kezdtem az új évet. Búcsút intettem 2 embernek az életemből. Egy drámakirálynő és egy jéghideg hölgy távozott. Fura, hogy sokszor hosszú ideig tűzzel-vassal ragaszkodsz olyan emberekhez, akik a kisujjukat nem mozdítanák érted, de ha nekik kell valami, akkor persze te vagy a legjobb barátjuk. De ezt nem veszed észre, vagy inkább nem akarod észre venni. Hát ennek vége. Így viszont nagyon kevesen maradtunk az életemben (na eddig sem voltunk sokan), így ha van ötletetek arra, hogyan lehet 50 évesen új barátokat szerezni, akkor várom a javaslatokat sok szeretettel.

A másik, hogy kaptam a kedvesemtől egy kis könyvet, amiben 5 éven át minden napra írhatsz egy mondatot. Azt határoztam el, hogy mivel még mindig a gödör alján vagyok és onnan valahogy ki kell mászni, megpróbálok minden nap legalább 1 pozitív dologról írni a könyvben. Eddig nem megy túl jól, már 2 nap kimaradt, de igyekszem minden napban találni valami jót.

Fura ez, mert azt gondolnád, hogy azzal, hogy megoldódott a fő probléma, majd egy csapásra jól is leszel, minden OKÉ, de nem szabad leértékelni azt, hogy az elmúlt 1,5 év történései és főleg az állásom elvesztése mekkora törést okozott az életemben, a lelkemben, az önbecsülésemben és mennyi energia megy el napi szinten arra, hogy fel tudjak kelni és még egy napot végig tudjak csinálni. Mert valami elveszett, ami talán már sosem jön vissza, olyan új élet kezdődött, ami nagyon nem tetszik és ami nagyon nem én vagyok.

Na de ne szomorkodjunk, tényleg új év van és új kezdet, bármi megtörténhet, csak akarni és csinálni kell.