A múlt heti jelentkezéseimre egy reakció érkezett. Az egyik cég egyik tulajdonosa, egyben HR vezetője hívott fel. Hát, hogy is mondjam, nem tűnt túl profinak. Egyrészt feltett egy csomó kérdést, amit tilos feltenni (életkor, családi állapot és egyebek), másrészt nem látta az önéletrajzomból, hogy már nem dolgozom (pedig kis logikával könnyen ki lehet belőle következtetni, mert az utolsó munkahelyem 2011-2021....) Harmadrészt ezek után 3 percig csodálkozott azon, hogy nem vesznek fel sehová, így el kellett neki magyaráznom, hogy a magyar munkaerőpiacon nincs szükség tapasztalt és "öreg" emberekre, amin egészen elképedt. Hogy nem ezen a bolygón él, az biztos. De azért lesz velük egy online interjúm holnap (Teams). Magyar családi vállalkozás, úgyhogy sok mindenre nem lehet számítani. A bér extra alacsony, juttatások nincsenek, a munkahely a vonattól 2,3 km gyaloglásra van Dunakeszin és bár a hirdetésben szerepel céges autó, a valóságban nincs. Jó kezdet. Mivel magyar cég, nem kell az angol, nem lesz utazás, nem lesz corporate HR, akikkel együtt lehet dolgozni és nem lesz előrelépési lehetőség sem. Egyre vonzóbb😖
Azóta amúgy jelentkeztem még 3 másik állásra is, nekem valókra, de most már mindezt minden különösebb remény nélkül tettem. Tudom, hogy ez a jelentkezősdi nem segít, még lebutított önéletrajzzal sem, talán akkor meg pont azért nem. Rengeteg HR-es keres jelenleg munkát, sokan váltanak, sokan munkanélküliek, szenior ember meg nem kell sehol, a fiatal HR-esekből álló HR osztályokon mi már öregnek számítunk.
Csapásokban annyira intenzív volt a múlt év, hogy egész egyszerűen eljutottam arra a pontra, hogy minden erőfeszítésem ellenére megint egyre mélyebb gödörbe kerülök és egyre rosszabbul érzem magam. Fogalmam sincs mit akarok, mi legyen, mivel próbálkozzak, merre menjek. Kifelé mutatom, hogy minden OK, kurva erős vagyok és jól kezelem ezt az egészet, de a fejemben expressz vonatokként rohannak a gondolatok és néha legyűr a kétségbeesés. Az motoszkál most legtöbbször a fejemben, hogy hagyom a fenébe az egészet, nem is fogok dolgozni, hiszen dolgoztam én már eleget, hanem elutazok mindenhová, ahová valaha akartam, amíg tart a pénzem, aztán hogy utána mi lesz az már nem érdekel. Majd ülök egy takarón a Blahán az aluljáróban és talán dobtok nekem egy százast, ha szépen mosolygok. Nos, ez, azért valljuk be, nem egy jó forgatókönyv.
De igazából minden nap mást gondolok. Most már pár napja nagyon nem találom a helyem. Apró dolgok tűnnek megoldhatatlannak. Például egy hét alatt sikerült kazánszerelőt találni, aki kijött és csinált egy karbantartást. DE nem javította meg a kazánt, így az továbbra is csak akkor ad melegvizet, amikor akar és persze például fürdéskor csak néha működik, hajmosáskor viszont soha (honnan tudja vajon?). A készülék amúgy továbbra is rémisztő hangokat ad ki magából, de a szerelő szerint minden rendben van, csak lejjebb kellett venni a víz hőmérsékletét és kisebb sugárban kell folyatni. Nekem ne mondja senki, hogy ez a normális, hogy tanuljunk meg együtt élni egy problémával úgy, hogy nem javítjuk ki. Ráadásul csöpög a fali bekötésnél, amire a kazánszerelő azt mondja, hogy hívjak fűtésszerelőt, a fűtésszerelő meg azt mondja, hogy az a kazános dolga. Most akkor mi van? Aztán tegnap éjjel megint hatalmas robajjal kinyílt a padlásajtó, megteszi elég gyakran, ömlött be a hideg és negyed órán át nem tudtam becsukni (rossz a zárja). Ezt is megnézik a "szakemberek", hümmögnek, hogy jó ez így, mert hát végül is néha be lehet csukni. Ez sem normális, miért nem lehet rendesen megjavítani? Mi van, ha akkor nyílik ki, amikor nem vagyok itthon? És van még tucatnyi ilyen dolog, ami tök egyszerű (lenne), de mégis képtelen vagyok megoldani. Pedig már viszonylag jól voltam karácsony előtt és könnyen vettem az akadályokat, és azt hittem, hogy onnan már csak felfelé van. Tévedtem. Lehet, hogy ez periodikus és ez a szakasz is elmúlik, nem tudom, de most nagyon nem látok fényt az alagút végén.
Amúgy tegnap kint jártam a kertben és - most figyeljetek - rügyezik az orgona és a rózsa. Ez szerintem elég gáz, mivel még csak február eleje, de úgy látszik, hogy már a természet sem tudja, hogy mi merre mennyi (akárcsak én). A tavaly ültetett két fenyőfám - Szilvi (kék ezüstfenyő) és Norman (normand fenyő) gyönyörűek és szépen nőnek. Szilvi életét én mentettem meg, mert nyáron kiszáradt, nagy küzdelem volt, de megérte. A novemberben (!!!!) életre kelt (egy évig halott volt) japán mirtuszom a melegházban pihenget és készül a tavaszra, ezt sem értem, de ő tudja, neki mi a jó. Érdekes a természet.
Na, irogatás közben befutott végre egy jó hír. Rendeltem Angliából a kedvenc áruházamból és hétfőn érkezik a csomag. Amióta elvesztettem a munkámat, nem engedem meg magamnak, hogy olyasmire költsek, ami nem alapszükséglet (ez nagy dolog tőlem, mert imádom a szép ruhákat és cipőket és a könyveket és eddig ezt megengedhettem magamnak), de egyik nap azt mondtam, hogy miért ne, valami örömöm csak lehet néha napján..... Lesz névnapom, majd arra fogom rá😁 Így legalább pozitív felhanggal zárom a mai irományt.
Ugye, ha tudtok bármilyen 4-6-8 órás állást, amire alkalmas vagyok, szóltok? Köszönöm szépen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése