Valakinek valamikor az életben nagyon keresztbe tehettem, ha így elátkozott, jó lenne tudni, hogy ki volt az, hátha még helyrehozható…..
Állást kaptam, ugyebár, 489 reménytelennek tűnő keresgéléssel töltött nap után. Most van egy pozícióm, egy kocsim, remek fizetésem, csak éppen munkám nincs. Vicces, nem? Deja vu érzésem van, több okból is. De kezdjük az elején.
Már a szerződés aláírásának napján közölték, hogy az Egyesült Államokban kell hamarosan utaznom. Én örültem neki, mert utazni szeretek, Amerikába meg pláne. Nagyjából a cél is ismert volt, nosza menjünk. Előzőleg 2 hetet már egyedül töltöttem a cégnél (mármint az elődöm nélkül). Jelek voltak, de hát az elején még azért ez előfordulhat, hogy nincs mit csinálni, bár szerintem ilyennek nem szabad előfordulnia. 21-én elrepültem az USA-ba. Már otthon furcsa volt, hogy miért kell ilyen korán jönnöm, ha csak 24-26-i napokon van programom, de egyrészt mondták, hogy ne aggódjak emiatt, mert majd kialakul, másrészt meg úgy voltam vele, hogy ha menni kell, akkor menni kell. Azért próbáltam kapcsolatba kerülni a főnökömmel, hogy megkérdezzem, tényleg ennyivel előbb jöjjek-e, de válasz nem volt. Tehát szombaton megérkeztem. Vasárnapra azt terveztem, hogy barangolok a városban meg hasonlók. Azt nem vettem bele a tervbe, hogy a város messze van, bejutni csak taxival lehetne, de hogyan jövök vissza (ugyanis ez pár éve már Milwaukeeban is majdnem probléma volt). Így maradtam, gyalog felderítettem a terepet. Ez teljesen megdöbbentette az amerikaiakat, számos autó megállt mellettem, hogy segítsen, azt hitték valami baj ért, hogy gyalogolok az út szélén. Persze errefelé semmi látnivaló, a semmi közepén vagyunk. 1 órás barangolás után leültem a medence mellé olvasni, majd ebéd, végül pedig TV nézés estig. Ma, azaz hétfőn azzal keltem fel, hogy biztos vár egy e-mail a főnökömtől, hogy menjek be, vagy majd hív telefonon, de már dél van és semmi nem történt. Egy darab e-mailem érkezett, tennivalóm egyáltalán nincs. Így a mai munkanapom a hírek olvasásából és a Facebook farmomon végzett munkából állt eddig a pillanatig, most meg ezt írom…
Mivel az előző, igen rövid, próbálkozásom ugyanezen csúszott el (nem volt semmi munkám a cégnél, napi 2 órát sem tudtam értelmesen eltölteni, ezért lett vége) megfogalmazódott bennem egy kérdés.
Túl nagy kérés az, hogy olyan munkahelyem legyen, ahol ténylegesen dolgozni is kell?
Elsőre persze nyilván jól hangzik, hogy jól fizetnek, dolgozni meg nem kell. Nem tudom, próbálták-e már milyen az csak ülni és várni, hogy teljen az idő. Persze, az ember kitalál magának tennivalókat, egy darabig, de utána? Én ahhoz vagyok szokva, hogy rengeteg munka van, azt sem tudja az ember, mihez kezdjen előbb, de ez a jelen állapot, hát ez rettenetes. Ez meg tud őrjíteni. Mentségemre szóljon, hogy már amikor ajánlgatták ezt a pozíciót, az volt az első észrevételem, hogy kicsi a cég, vajon ad ez elég munkát nekem? Ráadásul ez még utána is többször szóba került, mert ez nagyon aggasztott, pont az előző fiaskó miatt. Mindig az volt a válasz, hogy rengeteg munka van, ne féljek. Persze, értem, de én nem olyasmire gondoltam, hogy ajándék utalványt venni, szervizbe vinni a kocsit vagy csak adminisztrálni. Az elődömnek az ilyen munkák bejöttek, nekem meg olyannyira nem. Hogy is mondjam, én egy magasabb szinten voltam mindig, és ott is szeretnék lenni. Ha asszisztens akartam volna lenni, akkor annak jelentkezem. Ha összességében nézem az erre az évre látható feladatokat, bár szépek, de akkor is nyomorúságos a helyzet, kb. a munkaidő 25%-át fogja kitölteni. Amit még én extrában kitaláltam hozzá, az talán még úgy 15-20%. Ehhez egy 4 órás HR-es is elég. Az aggályom egyébként az, hogy határozott idejű szerződést írtam alá 3 évre. Normál esetben egy határozatlan idejű szerződésnél azt mondanám, hogy persze maradok, amíg nem lesz jobb, de itt augusztus 3. azaz a próbaidő letelte után már nincs menekvés, vagy végig viszem, vagy gáz van. Kilépni őrültség lenne. Maradni meg öngyilkosság. Melyik kezemet harapjam le? Utálom, hogy igazam volt. Miért gondoltam, hogy ez a kis cég más lesz, mint a másik? Mert ez szerelem volt első látásra, minden téren. De most rettenetesen kiábrándult vagyok, és tudom, hogy ahhoz, hogy erről a pontról összeszedjem magam és visszahozzam magam a megfelelő szintre, nagyon sok erő kell majd. Csak abban bízhatok, hogy augusztus 3-ig történik valami. Erre mondjuk, van egy aprócska esély, de nem biztos, hogy az lesz a megfelelő mentőöv. Nem tudom, mit csináljak. Tanácstalan vagyok. Remélem megoldódik valahogy ez a dolog.