Amikor idejöttem ehhez a céghez lassan 3 éve, látva, hogy milyen állapotok vannak, világmegváltó tervekkel indultam el. Aztán szépen lassan, napról napra keservesen megtanultam, hogy egy KKV az egy különleges "állatfaj", teljesen másképpen működik, mint bármelyik más cég és az én tudástáramra itt nincs szükség. Így aztán szépen lassan hozzászoktam, hogy korábban 23 év alatt megszokott dolgok itt nem működnek.
Régebben HR vezetőként teljes felhatalmazással és döntési jogkörrel dolgoztam a vezetés egyenrangú üzleti partnereként. Itt a HR egy admin funkció és legfeljebb azt dönthetem el egyedül, hogy melyik nap megyek be az irodába vagy hogy milyen betűtípussal írhatok meg egy szerződést.
Korábban volt ráhatásom az embereim bérezésére és juttatásaira, most ebben is csak az ügyvezető dönt és mivel a HR csupán csak egy támogató funkció (és nem hoz bevételt??????), a csapatom bérezése kritikán aluli.
De képzeljétek, az új főnököm, aki most került be a vezetésbe és egy végtelenül okos és intelligens fickó, most ugyanolyam világmegváltó tervekkel állt elő, mint annak idején a belépésemkor én. Minden tiszteletem az övé. Egyrészt jó, hogy van még egyetlen egy ember a cégnél, aki a fejlődés híve és hasonlóan gondokozik, mint én. Másrészt szintén ő az egyetlen aki, elismeri és értékeli a tudásom és próbál engem is felhúzni és motiválni, amit maximálisan díjazok tőle. Én ugyan hiábavalónak érzem a próbálkozásait, annyira beleszoktam már ebbe a semmilyen állapotba, hogy már nem érzem, hogy érdemes próbálkozni bármivel. Ő viszont még igen. Aztán talán lassan-lassan majd ő is rájön, hogy itt semminek nincs értelme és visszasüpped a motiválatlanságba, mint mindenki más. Minek megfeszülni, ha úgyis kapunk fizetést minden hónapban, ha nem erőltetjük meg magunkat. Pedig nagyon jó céget lehetne ebből csinálni, az alapanyag nagyon ígéretes. Szeretek építkezni, éppenséggel abban vagyok a legjobb. De itt már feladtam. Kíváncsi vagyok hogy a főnököm meddig jut el és mit ér el, bízom benne nagyon, de szerintem a tulajdonosokkal szemben ő is kevés lesz.
Ma azaz vasárnap dolgoznom kéne. Sokat. Az előző "életemben" ezt nem éreztem tehernek soha. Itt sajnos nem tudom rávenni magam. Az, hogy szenvedélyből és szenvedéllyel dolgozzak, már a múlté. Remélem még visszajön ez az érzés valahol, valamikor, mert nagyon-nagyon hiányzik.
Legyen csodás napotok!
