Ígértem egy tanulságos történetet.
Amikor beléptem a jelenlegi munkahelyemre, sokkolt, hogy mennyire másképp működik egy magyar, családi tulajdonú KKV, mint egy multi. Na jó, nem kellett volna meglepődnöm, de mentségemre szolgáljon, hogy az előző 25 évet multiknál töltöttem, így KKV-t még belülről nem láttam. A kulturális sokk része az volt, hogy egy KKV szigorúan adóoptimalizálás céljából, fogalmazzunk finom úgy, hogy sokat ügyeskedik. Az én "német" szabálykövető, kötelességtudó fejemnek ez nagyon nagy pofon volt és sajnos ezzel a mai napig nem tudok nagyon együtt élni. Bár sikerült néhány fontos eredmény elérni ezen a téren, attól még ahhoz, hogy a helyzettel valahogyan együtt tudjak élni, kicsit lejjebb kellett engednem az elvárásaimat, így egy kicsit én is lazábbra vettem a dolgokat és próbáltam nem problémázni olyasmin, amin nem tudok változtatni. Tehát egy ponton nem már viselkedtem bulldogként és próbálok józan odafigyeléssel, de mégis a céges szabályok szerint játszani. Aztán rájöttem, hogy ez nem mindig elég. Van egy ATS (jelöltkezelő) rendszerünk, tavaly vezettük be. Az lelkesen küldi az üzeneteket, ha valaki nem fogadja el az adatkezelési megállapodást többszöri felszólításra sem, ezért törölni kell a rendszerből. Láttam ezeket a figyelmeztetéseket, de mivel három másik ember is van a recruitment területen és ők foglalkoznak a jelöltekkel, abban a tudatban voltam, hogy ők ilyenkor megteszik a szükséges lépéseket, vagyis teljes mértékben megbíztam bennük. Ez abból ered, hogy én általában azt feltételezem, hogy mindenki olyan lelkiismeretesen, kötelességtudóan és precízen dolgozik, ahogy én. Emiatt nagyon sok problémám volt mindig, de nem tanulok a hibámból, ki tudja miért. Naivitás, mondják. Lehet. Na, de aztán egy nap, amikor megnéztem azt a jelöltet a rendszerben, akinek utoljára ajánlatot adtunk, azt láttam, hogy nincs adatkezelési hozzájárulása. Szerintem meg is állt a szívem egy pillanatra. Tehát végigvittünk egy jelöltet egy komplett kiválasztási és interjú folyamaton úgy, hogy nem járult hozzá hivatalosan az adatai kezeléséhez. Azon tűnődtem, hogy ez egyszeri véletlen-e vagy a lányok nem figyelnek erre egyáltalán. Gyors elhatározással lehívtam egy riportot a rendszerből, hogy megnézzem, van-e több olyan ember, akinek nincs adatkezelési nyilatkozata és bizony sok esetben hasonló volt a helyzet. Amikor felhívtam erre a figyelmüket, szerencsére gyorsan és jól reagáltak, és mostanra nagyjából rendben vagyunk és már aktívan figyelnek erre a toborzási folyamat során. Hála az égnek. Mit tanultam ebből? Egyrészt, hogy a mikro-menedzsment józan mértékben néha életet menthet, és bár most is teljes felhatalmazással, önállóan működnek, de sokkal többet és gyakrabban ellenőrzöm, hogy minden a megfelelő módon történik-e. Másrészt, hogy mégiscsak van értelme az én törvénytisztelő hozzáállásomnak, tehát ezt feladni soha, egy percre sem szabad, akkor sem, ha mások számára ez nem annyira fontos és ha ez mások szemében egy zavaró tényező (túl problémás vagyok?)
Amúgy éppen most van a teljesítményértékelés. Most kimondottan jó visszajelzéseket kaptam, de az egyik vezető fején találta a szöget, amikor azt írta, hogy jobb kedvűnek lát mostanában, reméli, hogy ez azért van, mert végre szeretek itt lenni. Nem, továbbra sem szeretek itt lenni, nagyon hiányzik az igazi, felelősségteljes, magas szintű munka, a nagyobb megbecsülés, a kihívások, az értelmes feladatok. De valahogy belefásul az ember és lassan elfogadja, ami van. Néha-néha még kitör belőlem a tehetetlen düh, hogy többet érek, többet tudok, és még, ha kevesebb lelkesedéssel is, de keresem, hol lehetne ezt kamatoztatni. De kell egy biztos munkahely és ez az (persze az előzőre is azt mondtam és 10 év után 2 perc alatt szűnt meg a pozícióm. Naivitás, valóban.) Most már, hogy túl vagyok minden idei megpróbáltatáson (lakáseladás, nővérem esküvője) igyekszem visszatérni a heti blogoláshoz és érdekes témákat hozni. Stay tunned. A képen a menyasszonyi csokor, amit az esküvőn én kaptam el😮
