Powered By Blogger

2022. október 23., vasárnap

Fordulat

2 hét telt el az utolsó bejegyzés óta és nagyon sok minden történt. Viszont állásügyben csupán egy igazán fontos mozzanat volt. Írtam korábban, hogy a HR igazgató, akit helyettesítek, sok ködösítés meg újragondolás után úgy tervezte, hogy október 24-én kezd újra dolgozni. Ennek kapcsán találkoztunk is, hogy átbeszéljük, mit hogyan csinálunk majd és persze azért is, hogy megismerjük egymást. A HR csapat nagyon ideges volt a visszatérése miatt, úgyhogy őket is nyugtatgattam, hogy minden rendben lesz. Megmondom őszintén, csodáltam a hölgyet, hogy ilyen ereje van, ugyanis visszatérni valahová, ahol rengeteg csalódást okozott mindenkinek és ahol senki nem várja vissza jó szívvel (kivéve talán engem) nagyon nagy érzelmi teher és megpróbáltatás. A HR Igazgató megígérte, hogy elkezd behívni a meetingekre, kikapcsolja az out of office üzenetet és beszél egyesével a csapatával. Mindez persze nem történt meg...... Én közben kaptam a vezetőktől és a kollégáktól a rejtett és kevésbé rejtett dicséreteket, ami meg kell mondjam, nagyon jól esett. Aztán múlt hét kedden találkoztam a tulajdonossal. Az ő lánya a visszatérő HR Igazgató. Mindenről beszéltünk, de a lánya visszatéréséről nem, ami nagyon furcsa volt, de nem faggattam, gondoltam, majd mondja, ha akarja. Nem sokkal a megbeszélés után mentem be az ügyvezetőhöz, aki azzal fogad, hogy "Hallottad?". Mondom "Mit?" Erre azt mondja: "A HR Igazgató nem jön vissza". Aznap reggel, miután 5 napon keresztül hiába kereste és üzent neki a visszatéréssel kapcsolatban végre kapott egy e-mailt a hölgytől, amiben megírta, hogy nem jön vissza. Hmmm, hát ez egy teljesen új forgatókönyv. Akkor nem tudtunk beszélni bővebben erről, de fél 4-re ki volt írva egy meetingünk, úgyhogy csak délután beszéltünk róla részletesebben. A "részletesebben" az nagyjából azt takarta, hogy megkért az ügyvezető, gondoljam át, hogy el tudom-e magamat képzelni hosszabb távon is itt és hogy milyen keretek között. Elmondta, hogy látja, hogy engem mindenki elfogadott és mindenkivel megtaláltam a hangot. Tehát gondoljam át ezeket: lehetséges munkakör, munkakör tartalma, bérezés, munkaidő, stb.  és beszéljünk erről legkésőbb december elején (mert dec. 31-ig amúgy is maradtam volna). Nos, ez azért annyira nem lepett meg, de azért egy kicsit igen.

A HR csapat nagyon aranyos volt. Mindenki nagyon megkönnyebbült, hogy a hölgy nem jön vissza, annak meg örültek, hogy én esetleg maradok. A HR vezető írta is, hogy a HR csapat egyhangúlag megszavazta, hogy maradjak, ebből persze az én szavazatom hiányzik, de az kisebbségi szavazat😃

Hogy szeretném-e, az egy másik kérdés, hiszen annyi mindennel nem tudok azonosulni, ami itt folyik. De a józan ész nyilván azt diktálja, hogy ha adnak, fogadd el. Nem pont erre vágytam, mint új munkahely, de nem is kell ennek lennie az utolsó munkahelyemnek, nem igaz? A rosszul működő dolgokra meg azért szerepemnél fogva hátha lesz némi ráhatásom. Ebben is bízom. Szóval egészen fura módon, de a fejem felett függő Damoklész kardja hirtelen eltűnt és tulajdonképpen jó irányba mennek a dolgok. Nyilván amíg nem egyeztünk meg és nem írtunk alá, addig nem örülök és bízom el magam feleslegesen, sőt, folytatom az álláskeresést. De mindenképpen ad valamilyen szintű megnyugvást, amire már nagyon nagy szükségem volt. Viszont amiatt sem szabad nagyon ráhangolódni erre, mert ahogy eldöntötte a hölgy, hogy nem jön vissza, ugyanazzal a lendülettel dönthet másképp és mivel a tulaj lánya, nyilván neki van elsőbbsége😕

Ma áramszünet volt a lakóparkban, úgy 11:00 órától negyed 6-ig. 3-szor ment el az áram, a szerelők 3-szor jöttek ki. Ma reggel pont minden eszközöm le volt merülve, iPad, telefon, számítógép, úgyhogy semmit nem tudtam csinálni és volt időm gondolkodni és olvasni. De igazából csak azzal kapcsolatban világosodtam meg, hogy minek kell itthon lennie az ilyen esetekre és írtam egy bevásárló listát (rengeteg elem, pár power bank, olyan étel, ami főzés nélkül is OK, stb.). Ebédet nem tudtam csinálni, de a mélyhűtőben volt még 2 szelet kenyér, amit felengedett a teraszon a napon, így legalább egy szendvicset tudtam enni. Van viszont egy JBL hangszóróm, ami töltőként is működik, így arról sikeresen feltöltöttem a telefont és félig a tabletet is, hurráááá!!!! Elővettem az összes gyertyát és elemes lámpát, ami itthon volt, meg van egy energiatárolós villanykörtém, ami feltöltés után órákig nappali fényt ad a szobában, szóval nem lettem volna teljesen elveszve, ha nem jön vissza az áram. Mindez máskor is jó lesz.

Persze télen a legnagyobb fájdalom áram nélkül a melegvíz lesz és a fűtés, egyik sem megy anélkül. De az jutott eszembe, hogy kéne egy kemence (főzni, sütni) meg egy tűzrakó hely (vizet melegíteni) a kertbe, na meg rossz esetben a kerti grillt is össze lehetne végre szerelni, amit a 10. évfordulómra kaptam az utolsó munkahelyemen, de érzelmi okokból azóta is a kerti kisház mélyén a dobozában pihen.

Amúgy 1 hete beteg vagyok és nem úgy tűnik, hogy hamar kijövök belőle. Nem szokásom betegnek lenni, így ez most nagy nyűg. Legutoljára 2015-ben, előtte meg 2002-ben voltam beteg, azelőtt meg 1990-ben, szóval nem viszem túlzásba😄 A köhögés a legrosszabb, ha nem hallotok felőlem 10 napon belül, akkor megfulladtam. Na jó, tudom, hogy ezzel nem szabad viccelni.

Mivel tulajdonképpen jól alakulnak a dolgok, bízzunk abban, hogy ez marad a trend😎 

Ma a 30+ éves CD lejátszóm (igen, elemes Discman) mentett meg és ezzel tudtam zenét hallgatni, így ide most ez a kép kerül hálából. 






2022. október 8., szombat

Ha egy üzlet beindul

Ezen a héten annyi dolog történt, de megpróbálom kiválogatni azt, ami nektek érdekes lehet. Három embert léptetek be, két embert léptettem ki. Itt ennél a cégnél minden extrán túl van bonyolítva, csináltam egy ellenőrző listát a beléptetéshez, 65 pontból áll és legalább 6 különböző ember van benne. Mi korábban Edinával ketten csináltunk, igaz, egy jóval egyszerűbb folyamatot. Mivel outsourcing szolgáltatók vagyunk, rendszerint nem magunkhoz veszünk fel embert, hanem a partnercégeinkhez. Most mind a 3 ember a GE különböző üzletágaihoz kerül. Ez persze tovább bonyolítja a folyamatot. De nincs vele gond, flottul megy. A kilépős történet már nem ilyen egyszerű. Volt ugye emberünk, akinek felmondtunk. A bérszámfejtő hölgynek problémái vannak a Munka Törvénykönyvének értelmezésével, ebből volt egy vitánk, majd felső vezetői utasításra volt hajlandó csak bérszámfejteni a férfi bérét meg elkészíteni a kilépő papírjait. Aztán úgy volt, hogy a férfinek csütörtökön kellett volna visszahozni a telefonját. Az nekem nem irodai napom, úgyhogy megkérdeztem a többieket, hogy ki megy be aznap. Persze senki. Úgyhogy csütörtökön is bementem. Ám a férfi nem jött, majd közölte, hogy pénteken jön. A másik kilépő is ellentmondást nem tűrően közölte, hogy ő is pénteken jön. Pénteken én nem dolgozom, de úgyis kitaláljátok, igen, bementem, csak ezért az 1 óráért utaztam 3 órát. Jó volt😀 de eljutottam az IKEA-ba végre.

Közben megnyertem még egy érdekes és komplex feladatot, ha még nem lett volna elég. (Látjátok, soha ne panaszkodjatok, hogy kevés a munka, mert ezt a panaszt mindig meghallják, ha a többit nem is😀) Egy Oroszországban élő orosz állampolgárt kell felvennem. A besorozás miatt menekülne ide a feleségével, és mivel jó szakember, a GE vállalja a költségeket. Munkavállalási engedély, tartózkodási vízum meg egyebek, isteni lesz😏 Azért persze még továbbra is ott van az 5 másik projektem is, szóval a munkaidőben unatkozás megszűnt, helyette van fejvesztett rohanás. Na jó, ismertek, tökéletesen szervezett és összeszedett profi vagyok😃

Ami viszont ennél is fontosabb, hogy végre találkoztam a hölggyel, akit helyettesítek. Együtt ebédeltünk és bő 2 órát beszélgettünk. Nagyon kedves és rokonszenves teremtés, de nagyon ködben van azzal kapcsolatban, hogy mennyire nem várják vissza és milyen rosszul dolgozott korábban. Október 24-én jön vissza. Mielőtt valaki a szívéhez kap, hogy akkor nekem október 31-én tényleg lejár a szerződésem és megint munka nélkül leszek, nyugi, ezzel én is így voltam 5 percig, de szerencsére december 31-ig meghosszabbítjuk a szerződésemet, a hölgyike pedig még azon is elfilozofált, hogy maradhatok is, ha van kedvem, de persze ezt majd decemberben megbeszéljük, hol van helyem ebben a rendszerben. Hmmm.

Az ügyvezető és a pénzügyi igazgató azt várja tőle, hogy 150%-on teljesítsen úgy min. 1 évig, legyen pontos, következetes, felelősségteljes, jelezzen vissza, válaszoljon a levelekre, vegye fel a telefont és általában, legyen teljesen megbízható és együttműködő. Hát 2 óra alatt nem tudtam teljesen megismerni, de szerintem ezzel gondjai lesznek. Az a típusú ember, aki szeret ötletelni, tervezni, de a végrehajtás már nem az ő asztala. Egyébként nekem is elmondta, hogy kutyás tréner szeretne lenni, úgyhogy ez nem téves információ volt. Viszont én most ugye azért vagyok, hogy segítsek neki, tehát hajrá, nézzük meg, hogy mentornak milyen leszek. Egyébként azt gondolom, addig mindenképpen itt tartanak, amíg ki nem derül, hogy bírja a hölgy vagy nem. Érzésem szerint van egy terv a háttérben, hogy ha ő nem, akkor majd én, mert érzem, hogy nagyon meg vannak elégedve velem, kérdés, hogy a tulajdonos apuka belenyugodna-e ebbe a cserébe. 

Átírtam az önéletrajzomat és a LinkedIn profilomat, na nem nagyon, csak egy kicsit. Sok sallangot elhagytam, a lényeg van leírva, kicsit profibban, mint korábban. Erre minden álláskereső bejelöl😀 Álláslehetőségek tekintetében csak egy visszautasítás érkezett, nem jelentkeztem új helyre, mert nem voltak hosszú óráim ezekre a mostanában szokásos bonyolult jelentkezésekre. Csatolt a LinkedIn profilodat, csatold a CV-det, majd gépeld be az egész CV-det újra. Logikus és egyszerű, nem? Na, ehhez most este fél nyolckor, amikor általában hazaérek, nagyon nincs agyam. Amúgy egy kedves dolog is történt ebben a témában. Az egyik tanácsadó cégtől kaptam egy kedves levelet az elmúlt évről, ami alatt velük is sokszor voltam kapcsolatban valamilyen álláslehetőség miatt. A levélben volt sok kedves gondolat, meg persze sajnálják, hogy nem sikerült eddig rendes állást találnom, de ők is azon vannak, hogy ez mielőbb megtörténjen. Ez nagyon ritka, hogy emberi módon, odafigyeléssel kezelnek egy jelöltet az ilyen cégek. Szívmelengető.

A lelki állapotom attól jobb, hogy nincs időm gondolkozni és tépelődni. Még mindig keresek munkát a pénteki napra, ha valakinek kell angoltanár, tréner, szervezetfejlesztő, HR generalista, ne adj isten idegenvezető vagy akárcsak hostess (na jó, ez a hostess már kicsit öregecske, szóval nem annyira reprezentatív😂), ne tartsa magában.

Kellemes, pihentető hétvégét nektek!