170. nap. Éppen ennyi ideje nem dolgozom és ennyi ideje próbálok állást találni. Na, és ezen a ponton álljunk is meg. Egyenlőre még nem követtem el "mass application-t" vagyis tömeges jelentkezést, csak és kizárólag arra az állásra jelentkezem, ami érdekel, szerintem a szintemnek megfelel és igazán akarom. Ehhez képest minden egyes helyről, ahová egyáltalán behívnak (és erről majd külön blog szól), mivel küldenek el, miután végigmentem 5 interjún egészen a vezérigazgatóig? Maga nagyon is megfelel, impozáns az életútja, de sajnos mi úgy érezzük, hogy túlképzett, túl sok tapasztalata van ehhez a pozícióhoz, mit tudunk mi magának nyújtani? Hé, álljon meg a menet:
1) ez nagyon kedves, hogy ők akarnak nekem nyújtani valamit, de nem az lenne a lényeg a munkáltató szemszögéből, hogy én mit tudok nekik nyújtani? Mert akkor mindjárt kedvezőbb a kép, nem igaz? Az én hátteremmel, az én gyakorlatommal, nincs az a cég ahová ne vinnék értéket. Szerintem.
2) ha jelentkeztem a pozícióra és olyan túlképzett vagyok, akkor nyilván intelligens is vagyok annyira hogy ezt felmérjem és ennek tudatában csak akkor jelentkezzek, ha valóban érdekel az adott pozíció és mondjuk nem számít hogy egy szinttel lejjebb van mint én, de szívesen végezném az adott feladatot.
3) Ez most akkor azt jelenti, hogy a túl sok gyakorlatommal és a túlképzettségemmel nyugodt szívvel gyarapíthatom majd a hajléktalanok sorát, mikor majd kiraknak a svájci frankos lízinges lakásomból nemsokára, és erre azért legyek nagyon büszke?
Újdonságot mondok: egy képzett, nagy szakmai gyakorlattal rendelkező embernek is kell munkahely. Nálam sem a csapból folyik a pénz. De úgy tűnik, hogy nem azért az általános ok miatt nem lesz állásom és kerülök majd utcára, mert nem felelek meg a követelményeknek, hanem azért meg megfelelek, de nagyon is. Nnnaa, erre varrjál gombot. Nooormális, Margit?
